I. Dráma Műhely Napok és III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó

f21.hu 2018. nov. 8. 0 0

November 13. és 18. között harmadik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozót, amely évről-évre egyre bővülő programkínálatával várja a Veszprémbe érkezőket és a helyi közönséget. Az elmúlt évekhez hasonlóan diákszínjátszó csoportokkal, egyetemi színházakkal és felnőtt amatőr társulatokkal egyaránt találkozhatunk a fesztiválon, emellett szakmai beszélgetéseken és koncerteken vehetünk részt.

A fesztivál célja, hogy találkozási pontot hozzon létre az ország különböző régióiból érkező társulatok között, és hogy évről évre minél sokszínűbb programot kínáljon a fesztiválra érkezőknek. Az idei találkozó programjai korosztálytól függetlenek: minden színházat szerető, az amatőr színjátszás, vagy épp a drámapedagógia iránt érdeklődő nézőt szeretettel várnak.

Fotó: Keszte Bálint

Idén találkozhatunk többek között a Szegedi Egyetemi Színház, a Szegedi Egyetemi Színház és a Janus Egyetemi Színház társulatával is, emellett két előadás érkezik a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumból (mindkét előadás a 2018-as  Országos Diákszínházi Fesztivál fődíjasa), és a PHSZ-Berze Színjátszók nevű csoport Pécsről. Fellép továbbá a KB35 Társulat Inárcsról és a Trainingspot Társulat szintén Budapestről, illetve bemutatkozik a PATH Theatre társulata is.

A társulatokkal való találkozásra az előadásokat követő szakmai beszélgetéseken nyílik lehetőség, ahol egy háromfős szakmai zsűri és a nézők részvételével beszélgethetünk az előadásokról. A III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó zsűrije: Hajós Zsuzsa (színházi nevelési szakember), Fekete Anikó (dráma és kreatív zenetanár) és Upor László (dramaturg, műfordító, egyetemi tanár SzFE).

Fotó: Keszte Bálint

A találkozó kísérőprogramjaként idén megrendezésre kerül az I. Dráma Műhely Napok, amely programjában drámapedagógiai foglalkozások, workshopok és kerekasztal-beszélgetések kapnak helyet. A Dráma Műhely Napok programjai mindenki számára nyitottak, a találkozó vasárnapján azonban elsősorban pedagógusokat, pedagógus hallgatókat és a drámapedagógia iránt érdeklődőket várják a szervezők. Ezen a napon a művészeti nevelés különböző formáival foglalkozó workshopokat kínál a program.

A III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó védnökei: Gabnai Katalin, Regős János és Keresztúri József.

Teljes program: http://veszinpad.hu/2018-2/

A találkozó programjaira a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Regisztrálni a weboldalon, vagy ide kattintva van lehetőség.

Kiemelt kép: Keszte Bálint fotója

Tags: dráma, drámapedagógia, egyetem, I. Dráma Műhely Napok, III. Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó, Janus Egyetemi Színház, KB35 Társulat, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, Ptah Theatre, Szegedi Egyetemi Színház, Színház, Trainingspot Társulat Categories: PROGRAMAJÁNLÓ
Related Posts