Talán a húszas éveiben járóknak lehet még ismerős a  Pokémon c. japán animációs sorozat, ahol a főszereplő Ash éppen betölti a 10. életévét, és megkapja első pokémonját Pikachut. Nincs olyan ember, aki ezt villám nyúl-egér szerű állatkát ne ismerné fel. A történet arról szól, hogyan lesz Ashből pokémon nagymester – természetesen felnőtt szemmel nézve már ez inkább a felnőtté válásról szól, gyerekeknek fantáziadúsan csomagolva.

Ezt a nosztalgiafaktort lovagolta meg a kis fejlesztő cég, a Niantic, akik természetesen nincsenek egyedül, van Nintendo és Google hátszelük is bőven. A játék megjelenése óta hihetetlen mértékben megugrott a piacuk, az USA-ban többen használják az appot naponta, mint a Twittert, ami bár itthon nem annyira népszerű, viszont aki ismeri a Twitter méreteit, most csak kikerekedett szemekkel néz. Hogy lehet ez?! Ott naponta kb. 26 millió ember használja az alkalmazást, a bevétel kb. fejenként negyed dollár, és ez csak az USA. Rengeteg ember gyerekkori álma vált így végre valóvá.

A sorozat megjelenése óta már mindenkinek ott van a zsebében a technológia, a ma kapható okostelefonok teljesítménye kb. 2012-2013-as átlagos számítógépek teljesítményét hordozza magában, ilyen ugrásszerű fejlődésen még sosem esett át az emberiség. A kamera, internetkapcsolat és GPS ma már alapvető minden telefonban, ezeket használja a Pokemon GO. GPS és/vagy hálózat alapján meghatározza a játékos helyét, és egy valós térképre vetíti ki, majd ahogy a játék nevében is benne van (GO) menni kell, sétálni. Séta közben megjelennek pokémonok a térképen, melyeket a kamerán keresztül az AR-valóságot kihasználva a valós térre kivetítve láthatunk. Őket a Facebook kosárlabdás játékához hasonlóan kell befogni, csak itt pokélabdával. Az app megjelent iOS-re és Androidra is.

Mint szinte minden mai játékban, itt is fejlődésrendszer van, minden szinttel egyre jobb és erősebb pokémonokat lehet találni, amiket egyre nehezebb is elkapni.

A településen, amit bejár az ember, vannak elhelyezve Pokéstopok, ez látszik a térképen. Egy Pokéstop általában egy szobor, régi épület, emlékmű, de néhol egészen különleges  helyszínek is akadnak, pl. Kiskunmajsán egy kiégett lada is pokéstop. Itt lehet találni egy kevés tapasztalati pontot (XP) és szinttől függően tárgyakat.

Természetesen vannak Gym-ek is, ahol edzeni, küzdeni lehet majd elfoglalni őket. Hogy ez miért jó?

Egyrészt sikerélmény, másrész coinokat, vagyis érméket kap érte az ember, amivel a Shopban lehet vásárolni különböző eszközöket gyűjtögetéshez, harchoz, ilyeneket egyébként csak valódi pénzért vehet az ember, borsos áron. Ez a játék nagyjából, nem részletezem jobban, felesleges, jönnek majd az új patch-ek, update-ek, sok mindent még én sem fedeztem fel.

Míg nagyobb városokban minden 100 méteren belül több pokéstop van és számos Gym, addig kisebb településeken alig 3-4 vagy annyi sem, óriási előnyt élveznek azok, akik nagyobb városban laknak vagy legalább sűrűn járnak nagyvárosban. A Niantic ezeket a helyeket egy előző, szintén sikeres Ingress nevű játékából iktatta át a Pokémon GO-ba.

Sokan így is a telefonjukba bújva sétálgatnak, vagy még rosszabb, autót vagy kerékpárt vezetve közlekednek. A Pokemon GO ráerősít ennek a veszélyeire, hiszen figyelni kell a képernyőt, a játék erre minden belépéskor figyelmeztet. Vigyázzatok magatokra! Nincs az a ritka pokémon, ami megérné, hogy ne nézz az orrod elé vagy veszélyes helyre merészkedj! Már egyes bűnszervezetek állítólag ritka pokémon lelőhelyen várják a játékosokat, telefonlopás céljából, nyilván ez nem egy alföldi 400 fős településen történt, hanem természetesen hol máshol, mint az USA-ban.

A játéknak elég sok hibája van, függetlenül az internetkapcsolatodtól és a telefonod teljesítményétől a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban fagy ki, pont mikor harcolsz vagy pokémont akarsz begyűjteni. A Niantic nem készült fel ekkora játékostáborra, egyik napról a másikra 26 ország számára tették elérhetővé hivatalos forrásból, (APK fájlként már persze sokan előbb letöltötték ) így a szerverek összeomlottak, nem enged be, vagy ha igen, kidob, kifagy szinte azonnal, a szerverek stabilizálása folyik, újabb szerverek bérlése folyamatban van, de jobban fel lehetett volna készülni rá, az biztos.
A játék önmagában nem egy grafikai orgia, oké, telefonos játék…de azért láttunk már szebbet! A pokémonok hangja siralmas! Nem tudom, talán a 8bites hangokkal a nosztalgiafaktort akarták növelni a régi játékok miatt, de jobb, ha hang nélkül játszik az ember, ez csak személyes vélemény, akinek tetszik, hajrá.
A hátizsákodba pakold be Paksot, ugyanis az app a GPS és mobilhálózat használatával együtt úgy zabálja az akkumulátort, mintha muszáj lenne, illetve ha korlátozott a mobilneted, havonta fix adatmennyiséged van, érdemes a NetGuard segítségével csak a Pokémon GO számára elérhetővé tenni a netet, eleget fog enni még így is, ne aggódj!

Nosztalgia, kedv, és amúgy egy jó kényelmes cipő! Minél többet vagy úton, annál magasabb szintet tudsz elérni, több pokémont befogni, kikeltetni a tojásokat, amik megadott km szám alapján kelnek ki!
Haha! Beülök a kocsiba vagy felpattanok a motoromra vagy biciklimre, és hipp-hopp megvan!
Hát nem. A Pokémon GO csak  25 km/h sebességig számolja mozgásnak a megtett utat, meg egyébként is, te játszanál vezetés közben? Remélem nem!
Powerbank! ,,Nem tudom melyik gyártónak vagy a telefonja, de meg foglak találni, és le fogom szívni az akksid!” Manapság már nem sok pénzét hozzá lehet jutni egy power bankoz (hordozható USB-s akkumulátor telefon és egyéb eszközök töltéséhez) Fesztiválszezon alatt amúgy sem jön rosszul, ha van.

Megéri játszani vele? Meg! Tényleg nagyon szórakoztató, főleg, ha többen mentek játszani, így annyira nem néztek ki hülyén! Egy ritka pokémon látványa már a térképen, illetve főleg befogáskor azt a hatást kelti, mint mikor anno a chipsben egy ritka tazot találtál gyerekkorodban. Megmozgat, igen, aki komolyan játszik napi több km-et is legyalogol, és ez jót tesz, amíg nem üti el semmi. Nem kis cégek dolgoznak a játék fejlesztésén, illetve azon, hogy a szerverek ne két lakótelepi kaputelefonról fussanak, jobb lesz, higgyétek el.