Három év várakozás után két részletben, de extra hosszú epizódokkal végre megérkezett a Duffer-testvérek sikersorozatának, a Stranger Thingsnek a folytatása.
A történet fél évvel a harmadik évad befejező része után veszi fel a fonalat a főszereplők életében, azután, hogy Jim Hopper (David Harbour) feltételezett halálát követően Will (Noah Schnapp), Jonathan (Charlie Heaton), Joyce (Winona Ryder) és Eleven (Millie Bobby Brown) maguk mögött hagyták Hawkinst, míg a többiek ott maradtak. Mivel a már megszokott csapat két különböző helyen tartózkodik, így az évad cselekménye értelemszerűen először kettő, később pedig már három fő- és még több mellékszálon fut.
A rengeteg egymással párhuzamos esemény miatt az idei évad minimum 60, de inkább 90 perces epizódokból áll. Az alkotópárosnak rengeteg új karaktert és sorsot kellett menedzselnie, amiket képtelenség, vagy legalábbis nagyon fullasztó lenne 45 percbe préselni, így viszont kellemes ütemben halad előre és bomlik ki a történet.
A bevezető első rész után rögtön egy döbbenetes gyilkosság rázza meg a várost, így nem kell sokat várnunk arra, hogy beinduljanak az események, és egy új szereplő, Eddie (Joseph Quinn) kerüljön a gyanúsítottak listájára, bár a korábbról már ismert Demogorgon és Mind-Flayer helyett most egy sokkal komplexebb főellenség felelős a hawkinsi eseményekért.
Bár Vecnát (Jamie Campbell Bower) szintén a Dungeons & Dragons nevű szerepjáték ihlette, ő sokkal több, mint egy egyszerű ösztönlény. A története és célja az évad első hét epizódjában bontakozik ki, mellette pedig végre világos magyarázatot kapunk az Elevennel történtekre is, nem beszélve Hopper sorsáról.
A főszereplők múltjáról ebben az évadban is többet tudtunk meg. Forrás: Netflix.com
A rengeteg akció mellett a sorozat képes fenntartani azt a nosztalgikus, 80-as évekbeli közeget és hangulatot, amit az előző évadokban már megteremtett. A klasszikus amerikai életérzés mellett a mellékszálak azt is lehetővé teszik, hogy jobban érződjön az Egyesült Államok és a Szovjetunió hidegháborús szembenállása, mint eddig bármikor.
Az alkotópárosnak mindezek mellett arra is van ideje, hogy a rengeteg akcióval párhuzamosan a karakterek egyéni sorsát és magánéletét is egyengesse. Az évadot erősen átszövi Will útkeresése és a gyanú, hogy Noah Schnapp karaktere homoszexuális, a napokban pedig maga a színész erősítette meg, hogy a rajongók sejtése igaz, és Will másságát az alkotók már az első évad óta építgették.
Vele ellentétben a harmadik évadban feltűnt Robin valamivel egyszerűbben birkózik meg ugyanezzel a szituációval, de jut egy kevés idő Mike és El kapcsolatára, egy kisebb Steve–Nancy–Jonathan szerelmi háromszög kibontására, valamint Max és Lucas közös sorsának egyengetésére is. Bár a Stranger Things remélhetőleg sosem lesz szappanopera, ezek az apró kiugrások és szerelmi szálak szükségesek ahhoz, hogy szemléltessék; a világ megmentésén fáradozó gyerekek lassan felnőnek, ahogy az őket alakító színeszek is.
Bár sokakban talán hiányérzetet keltett, hogy a több mint két órás évadzáróban nem oldódik meg teljesen az azt megelőző maratoni hosszúsági kilenc rész konfliktusa, ez valójában megnyitja az utat egy még ennél is izgalmasabb utolsó évad felé, ami várhatóan 2024. tavaszán érkezhet meg a Netflixre.
Idén teljes programkínálattal tér vissza a Campus Fesztivál: a hazai könnyűzenei élet képviselői mellett két év szünet után újból érkeznek külföldi sztárfellépők is Debrecenbe.
Négy este, 19 programhelyszínen több mint kétszáz koncert és dj-fellépés, valamint számtalan egyéb program várja a Nagyerdőben a látogatókat az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei fesztiválra, amelyet már 14. alkalommal rendeznek meg.
A szervezők az MTI-nek adott közleményben idézték Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgatót, aki azt mondta, ugyanolyan jól állnak a jegyértékesítéssel, mint az utolsó teljes évben, 2019-ben, így nem kizárt, hogy lesz olyan este, amikor teltház közelében lesz a fesztivál.
Debrecen legnagyobb kulturális eseményén egyszerre lesznek jelen izgalmas, hasznos és előremutató programok, közkedvelt szolgáltatások és emlékezetes attrakciók, valamint szinte valamennyi könnyűzenei stílus, zenei szubkultúra – írták.
A holland sztár-dj, Tiësto, a különleges hangú és személyiségű norvég énekesnő, AURORA, a svéd popdíva, Zara Larsson, az 1979-ben alakult punk-rock legenda, a The Toy Dolls, valamint az angol Chase & Status duó is Debrecenbe érkezik – sorolták.
A látogatók kényelmét egyebek mellett ezer férőhelyes kerékpártároló, érték- és csomagmegőrző, változatos streetfoodpontok, folyamatos orvosi ügyelet, százötven vízöblítéses vécé segíti. Minden eddiginél nagyobb területen és új helyszínen várja koncertekkel, tudományos előadásokkal, szakmai beszélgetésekkel a Campus Fesztivál „okos helyszíne”, az Egyetem Tér a fesztiválozókat. A Debreceni Egyetem több mint negyvenféle programmal és tizenhat standdal készül.
Mintegy félszáz civil szervezet és intézmény is várja az érdeklődőket vitákkal, egyebek között olyan fontos társadalmi kérdésekről, mint a mentálhigiéné, az ismertterjesztés, a fenntarthatóság.
Magyarország egyik legnagyobb játszóházában interaktív játékok, attrakciók, vásári komédiások, gyerekprogramok százai várják az érdeklődőket.
A Campus Fesztivál július 20-án, 14 órakor nyitja meg kapuit, a vendégeknek vasárnap 10 óráig kell elhagyniuk a helyszínt – jelezték a szervezők.
Dániel András idén nyáron sportcipős halakról, egy kislányról és három horgászról szóló kötettel lepte meg az olvasókat. A szerzőt a könyv megszületésének körülményeiről, inspirációiról kérdeztük, de mellette volt szó a klímaválságról, a képregényekről és a színházról is. Na meg természetesen a – lassan tízéves – kuflikról. Bálint Zsófia interjúja.
Már több interjúdban mondtad, hogy először a rajzolás kezdett érdekelni, és utána jött az írás. Mikor döntötted el, hogy hivatásszerűen rajzolással szeretnél foglalkozni?
Mióta az eszemet tudom, rajzolok, és mint a legtöbb gyerek, nagyon szerettem is. Csak aztán én valahogy „úgy maradtam”. Elég hamar el is döntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Aztán kicsit később, kamaszkorban jött az írás.
Amikor egy új kötet megszületik, először a kép vagy a történet formálódik meg?
Minden esetben a szöveg készül el előbb. Ez még akkor is így van, ha egy vizuális ötlet volt a kiindulópont – ahogy ez képeskönyveknél nem egyszer előfordul.
Ilyen szempontból az a regény kicsit atipikus volt a könyveim között, ugyanis eredetileg képeskönyvötlet volt, még jó néhány évvel ezelőtt. Arra gondoltam, készíthetnék egy olyan képeskönyvet, ahol az oldalak horizontálisan ketté vannak osztva: fent ül három horgász egy vízparti padon, alul pedig, a víz alatt úszkál három hal. Az olvasók meg követhetnék a horgászok és a halak két, párhuzamosan futó történetét, tehát lent is zajlanának az események meg fent is. Akkor ez valahogy jó ötletnek tűnt.
Mindig vannak ötleteim, amiket tologatok magam előtt, hátha egyszer jók lesznek valamire. Ezeket időről-időre előveszem, és foglalkozom velük… A Jaj, ne már! is ilyen volt. A COVID járvány alatt, a kijárási korlátozások idején eszembe jutott újra, talán mert ez pont egy afféle ücsörgős történet. Elkezdtem írni hozzá egy szöveget, de gyorsan kiderült, hogy ez képeskönyvként egy kicsit unalmas lenne. Viszont a történet és a figurák érdekelni kezdtek.
A tó központi elemként már megjelent más műveidben is, például a Tengerre, kuflik!-ban vagy a Kicsibácsi és Kicsinéniben is. Honnan jött az ötlet, hogy ezúttal egy teljes regény helyszínévé tedd, és mit jelent neked a tó maga?
Ennyi kufli-könyvvel a hátam mögött talán furcsán hangzik a számból, de szeretek ismerős helyszíneken játszódó, mindennapi helyzetekről, és átlagos figurákról írni. Elvégre, ha nem is a kinézetüket, de személyiségüket tekintve a kuflik is afféle átlagos figurák. Nem nagyon vannak varázslók, királykisasszonyok vagy sárkányok a történeteimben. Inkább a hétköznapi élet érdekel.
Pedig a legelső köteted, a Matild és Margaréta pont két boszorkányról szól.
Igen, és utána el is döntöttem, hogy kimerészkedem a tradicionális mesei világból. Inkább az foglalkoztat, amit itt látok magam körül, ezt írom át mesékké.
Mikor olvasni kezdtem a Jaj, ne már!-t, egyből Csukás István A nagy ho-ho-horgásza jutott eszembe. Jelentett inspirációt ez a mű a regény megszületésénél? Vagy honnan jött az ötlet?
Tudatosan nem volt inspiráció az a mesesorozat, de hát nagyon erősen hatnak ránk a dolgok, amikkel kisgyerek korunkban találkozunk. Ezek ott rejtőznek valahol az ember a fejében, és előfordul, hogy „kitalálja” őket még egyszer. Amikor dolgoztam a szövegen, akkor sokáig nem jutott eszembe A nagy ho-ho-horgász, míg aztán valaki fel nem emlegette. Ezen először elcsodálkoztam, aztán arra gondoltam, hogy az alaphelyzetet leszámítva az én történetem azért eléggé más lesz.
Csukáson kívül vannak még ilyen ráismeréseid arra, hogy egy-egy gyerekkorodban olvasott szerző műve inspirált? Vagy ezt mindig kívülről hallod vissza?
A kuflik és az elhagyatott rét kapcsán már emlegették Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdőjét. Az biztos, hogy gyerekként nagyon szerettem Mikkamakkáék történeteit, ami változatlanul így is van. Az ilyen erős irodalmi hatások óhatatlanul beépülnek az ember gondolatai közé, a nyelvébe, a mondataiba. De ez nem is baj, sőt szép is, hogy az egyik generáció átad bizonyos dolgokat a másiknak. Talán majd ebben-abban egy kicsit mi is hatunk az utánunk jövőkre.
Több interjúdban említetted, hogy a szemlélődés, ahogy megállnak a szereplők, és nézelődnek, nagyon fontos számodra. A legújabb köteted rajzain például a szemétnek és a növényeknek is mindig rengeteg szeme van. Miért olyan fontos számodra a látás, a megfigyelés?
Talán mert nincs elég időm rá… Természetem szerint szemlélődő alkat vagyok; ahogy járom az utcákat, vagy amikor ülök valahol, például egy kávézóban, szeretem megfigyelni az embereket. Hogy ki milyen, mit csinál, milyenek a gesztusai. Mert az emberek nagyon érdekesek, sok néznivaló van rajtuk. Kár, hogy mindenki örökösen rohan. Én is rohanok, és közben a világban egy csomó minden van, ami mellett érdemes volna megállni. Nem szenzációs dolgokra gondolok, csak apróságokra.
Hihetetlen erőfeszítéseket teszünk például azért, hogy eljussunk olyan távoli helyekre, ahol a közmegegyezés szerint kihagyhatatlanul szép és izgalmas dolgokat lehet látni. És mivel annyian mondják, hogy ezeket mindenképpen meg kell nézni, mi elmegyünk, legyőzve minden akadályt, és jól megnézzük őket, miközben amellett, ami körülöttünk van, simán elsétálunk. Persze nem azt mondom, hogy nem kell megnézni Londont vagy Sevillát, de tele van apró, figyelemreméltó furcsaságokkal a közvetlen környezetünk is, és ezeket jó lenne észrevenni. És mivel én igyekszem figyelni ezekre a dolgokra, ezért ez megjelenik az írásomban is.
Ennek részedről van egyfajta tanító célzata is az olvasó felé?
Nincs, dehogy! Legalábbis nagyon remélem, nem tűnik úgy, hogy van bármiféle tanító célzat az írásaimban, mintha azt mondanám: emberek, szemlélődjetek szorgosan, különben jaj nektek! Igyekszem elkerülni a didaxist, azt olvasóként sem szeretem.
Részlet Dániel András Jaj, ne már! – mondta a hal című könyvéből.
Nemrég olvastam a Hamupogácsa – Mesekönyv az érzelmekről című kötetet, aminek te is szerzője vagy, és amibe Somfai Anna írt egy, a klímaváltozáshoz kapcsolódó mesét. A halas regényedben te is olyan helyszínt választottál, ami kapcsán többször elhangzik, hogy régen mennyivel szebb volt, most pedig lakóparkokkal meg szeméttel van körbeszórva. Van esetleg környezetvédelmi célzatossága ennek a regénynek?
Nem feltétlenül ezzel a szándékkal írtam, de már írás közben is beláttam, hogy az ilyenfajta olvasat elkerülhetetlen, hiszen tényleg egy lepukkant, teleszemetelt városszéli helyszínen játszódik a történet. Ez a rét az enyészet helye, minden lassan romlik, széthullik, leszámítva egy újonnan épült lakóparkot. Ez egy olyan környezet, ami ismerős nekem, amilyenben felnőttem. Ilyen helyen nőtt fel sok generáció, a gyerekeim is. Minden egy kicsit le van pukkanva, rozsdásodik, rosszul van összerakva, potyog a vakolat, kátyúsak az utak, a félreeső sarkokban mind nagyobb halmokban gyűlik, ami már senkinek sem kell. A felpöccentett főterek mögötti világ. Ez nekem mindenképpen meghatározó.
Nemrég voltam Debrecenben, az Irodalom Házában, Grela Alexandra illusztrátor kiállításán. Van egy sorozata, egy még meg nem jelent képeskönyv illusztrációiból, ami szerintem egy nagyon személyes munka. Vannak benne utcaképek szürke bérházakról, amik előtt egy-egy, kicsit viseltes kocsi áll. Amikor megláttam az egyik ilyen rajzot, nagyon megérintett, mert ez az én gyerekkorom: ott nőttem fel, abban az utcában, amit ő lerajzolt. Még most is találhatunk ilyen utcákat, még ha ezek folyamatosan tűnnek is el. Fura figyelni, ahogy felépül a régi helyére valami új, amin aztán néhány év múlva ismét felüti fejét a megszokott, kelet-európai enyészet.
A Jaj, ne már!-ban szereplő mezőnek is egy létező mező az előképe, ahol sétáltam egyszer. Távolról nagyon szépnek tűnt, aztán megnéztem közelebbről, és kiderült, hogy valójában egy spontán szeméttelep, egy mindenféle ócskasággal teledobált hely. De ettől függetlenül a szövegben ezt nem direkt üzenetnek szántam, inkább kapóra jött ez a világvégi helyszín, pont megfelelt saját világuk szélén botorkáló szereplőimnek. Persze igaz, hogy agyatlanul teleszórjuk mindenféle vackainkkal, szemeteinkkel a természetet, amit nagyon nem kéne.
Hasonló helyzetben van például a Balaton is. Folyamatosan szemeteljük tele a vizét.
Körülbelül annak is ez lesz előbb-utóbb a sorsa. És ebben az egészben van valami lehangolóan fárasztó, hogy hiába minden igyekezet, a még észnél lévő kevesek jószándéka, tenniakarása, a tó tönkremegy. Nem bír minket tovább. Ebben a könyvben, azt hiszem, van egy ilyen, kicsit lemondó fáradtság.
Dániel András illusztrációja a kötetből.
Ez a lemondás egyébként a történetben szereplő három horgász munkájánál is megjelenik: Rezsőnek hiába vannak ötletei, senkit nem érdekel. Mellette a legfontosabb szereplők talán a három sportcipős hal. Mindegyiküknek angolos neve van, Wanília, Vilmos és Valter, emellett Chemical Brothers hallgatnak, és Jankát időnként darlingnak szólítják. Miért kapcsolódnak ezek a halak ennyire az angol kultúrához? Van ennek valami oka?
Nem gondoltam, hogy ők pont az angol kultúrához kapcsolódnának. Ez a darlingozás csak úgy kicsúszott. Egy kicsit régimódi, nagyvilági, szebb napokat is látott idős hölgy jutott eszembe Waníliáról, az egyik halszereplőmről. Valter pedig Walther von der Vogelweidéról kapta a nevét, mivel ő az, aki állandóan dalol, énekel a történetben. Aztán úgy gondoltam, hogy akkor már mindhárom hal neve legyen V betűs.
Egyébként a The Chemical Brothersre rákerestem, hogy tényleg létezik-e.
Létezik, igen. Mármint nem csak a zenekar, hanem a könyvben idézett dal is, a TheSalmon dance. Utánanéztem, hogy van-e olyan dal, amire táncolni lehet, és halakról szól, és kiderült, hogy nekik van egy ilyen számuk. Hallgattam korábban is a zenekart, de pont erre a dalra nem emlékeztem. Úgyhogy nagyon örültem, hogy rátaláltam!
A könyvedben a horgászoknak és Jankának van egy közös játékuk, ami épp a kiábránduláshoz kapcsolódik: kitalálnak egy elképzelt gyógyszergyárat, mindenféle vicces nevű termékkel. Úgy vettem észre, hogy a képzelet nagyon fontos szereppel bír a munkáidban. Miért ilyen fontos számodra a képzelőerő?
A képzelőerő viszi előre a világot. Ez az ember egyik legfontosabb tulajdonsága, legyen szó művészetről, tudományról, gazdaságról, hétköznapi életről, bármiről. A fantázia alap. Másrészt meg fontos a játékosság része is, hogy szórakoztatóbbá tudjuk tenni a világot.
Igen, csak közben nekem néha az a benyomásom, hogy mostanában nagyon sok mindent próbálunk kézzelfoghatóvá tenni. Ma a gyerekeknek egyre több játékuk van, és egyre kevésbé képzelnek el dolgokat.
Ilyen szempontból a gyerekeknek pechük van, mivel túl sok mindent kapnak készen. Emellett hiányoznak az életükből az üres pillanatok, az unatkozás lehetősége, amikor nincs semmi program, és neked kell kitalálnod valamit. Szórakoztatni kell magadat, mert nem ér rá senki szórakoztatni. Szerintem nagyon fontos a későbbi felnőttkori kreativitás szempontjából, hogy gyerekként az ember megpróbáljon a semmiből kitalálni dolgokat.
Saját gyerekkoromból is emlékszem, milyen volt, amikor egyedül voltam, és rengeteget játszottam, mert a szüleim éppen nem értek rá. Mai napig emlékszem, hogy nyakig tudtam merülni egy-egy magam által kitalált helyzetbe, játékba. Épp a napokban figyeltem egy vendéglő teraszán egy kisfiút, aki láthatólag épp egy fontos ütközet kellős közepében volt, komoly túlerővel szemben állta a sarat. Miközben a szülei az egyik asztalnál békésen beszélgettek, ő egy párhuzamos univerzumban szamurájként vagy lovagvezérként küzdött a csatatéren. Évtizedekkel ezelőtti magammal találkoztam azon a teraszon.
Ha jól tudom, akkor a halas kötet az eddigi leghosszabb regényed (leszámítva természetesen a Kollár Árpáddal és Csepregi Jánossal közösen írt Nyuca bestiáriumot), és inkább a kiskamasz olvasókat célozza meg. Tervezel esetleg kicsit nagyobb korosztálynak is regényt írni, mondjuk ifjúsági regényt?
Kiskamasz, meg talán felnőtt olvasókat is… Igazából mindenféle tervek jönnek-mennek a fejemben. Köztük van olyan, ami tiniknek szólna, de szeretnék egyszer egy felnőtteknek szóló képeskönyvet is. Szóval gondolkozom ilyesmin, de konkrét terv egyelőre nincs.
Meg lehet kérdezni, min dolgozol jelenleg?
Jelenleg éppen semmin. Vagy inkább úgy mondom, hogy most azon dolgozom, hogy ne dolgozzak semmin. Nagyon sok mindent csináltam az elmúlt időben, és szeretnék egy picit pihenni. Aztán majd ősztől újrakezdeni. Van három képeskönyvtervem, abból az egyiket szeretném elkezdeni. Ez nem kuflis lesz. Viszont jövőre lesznek tízévesek a kuflik, és szeretnék egy születésnapi speciális kufli-kiadványt. Mindig van egy csomó tervem, és ezeket próbálom valahogy sorrendbe állítani, hogy akkor először megcsinálom ezt, utána azt, majd a következőt. Aztán gyakran előfordul, hogy egyszer csak jön egy váratlan ötlet a semmiből, és azon kezdek dolgozni, a többi meg arrébb csúszik megint. Kicsit kiszámíthatatlan vagyok ilyen szempontból. Is.
Ha már a kufliknál tartunk: pont a Tengerre, kuflik!-at olvastam a halas regény után, és egyszer csak észrevettem, hogy az egyik oldalon átvonult egy háromlábú hal. Több interjúdban említetted már, hogy vannak kiutalások a könyveidben. Ennek csak az olvasó szórakoztatása a célja, vagy esetleg tervezel egy Star Wars vagy Marvel-féle Dániel András-univerzumot, ahol minden összekapcsolódik?
Hát ezt így nem árulhatom el! 😊 De nem… Nyilván az elhagyatott rét bizonyos értelemben egy univerzum, hiszen az egész a fejemben játszódik, de ennyire nem vagyok szisztematikus, sajnos. Mint említettem, jövőre lesznek tízévesek a kuflik, és arra gondoltam nemrég, hogy milyen jó lenne összeállítani egy kufli-enciklopédiát, amiben felsorolnánk az összes lényt és növényt, akik valaha megjelentek a könyvekben. Aztán gyorsan elhessegettem ezt az ötletet, mert képtelen volnék megcsinálni, hiszen fogalmam sincs, hogy pontosan milyen lények bukkannak fel az egyes kufli-könyvekben, különös tekintettel a számtalan mellékszereplőre. Meg kéne bíznom valakit, hogy elvégezze ezt a tudományos kutatómunkát, feldolgozza a történeteket, és kigyűjtse belőlük a különféle lényeket és növényeket. Ha eszembe jut egy lény, leírom, és megyek tovább, szóval nem tudnék sikeres vizsgát tenni az elhagyatott rét flórájából és faunájából.
Biztos lennének olyanok, akik örömmel vállalnák ezt a munkát! Akkor igazából ennek inkább játék a célja, hogy vajon észreveszi-e a gyerek vagy a felnőtt olvasó az utalásokat?
Igen, talán vicces lehet az olvasó számára, ha felfedez valamit az egyik képen, ami egy másik könyvemből került oda. Egyszer volt egy olyan elképzelésem, még évekkel ezelőtt, hogy minden könyvembe elhelyezek egy utalást valamelyik másik munkámból, de hát én ennyire nem vagyok konzekvens.
Kaptál erről visszajelzést, hogy ez a gyerekeket vagy a szülőket szórakoztatja inkább, vagy esetleg mindkettőt?
A gyerekeket meg a szülőket is. Ahhoz képest, hogy ezek igazából gyerekkönyvek, megdöbbentő, hogy a szülőket mennyire! Persze azért nem egészen véletlenül van ez így. A sok kiszólás meg utalás a kufli-könyvekben részben pont a szülői reakciók miatt van ott. Már az elején kitaláltam, hogy legyen ezekben a könyvekben valami pici, ami a szülőket is szórakoztatja. A gyerekkönyv olvasója egy felnőtt voltaképpen, főleg a kicsiknek szóló könyvek esetében, amit általában egy szülő vagy más felnőtt olvass fel. Tehát ha gyerekeknek írunk, egy felnőtt olvasót is érdemes odaképzelni a túloldalra.
Úgy gondoltam, talán értékelik, ha észreveszik, hogy tudom, ők is ott vannak. Ezzel mintha azt mondanám nekik, hogy: hahó, kedves szülő, tudom, hogy ott vagy, és ez most neked szól! Az erre érkező pozitív reakciók aztán felbátorítottak, és elkezdtek szaporodni a könyveimben ezek a kiszólások. Múltkor valaki megkérdezte, hogy igazából hány éveseknek szólnak a kufli-könyvek. Mondtam neki, hogy bár egy óvodásoknak szóló sorozatként indult, de úgy látom, hogy ez folyamatosan változik: lehet, hogy ma már a gyerekek mellett a felnőtteknek is szól. Tolódnak az arányok, és talán, mire a végére érünk, addigra egy felnőtteknek szóló könyvsorozat lesz belőle, ami kicsit kiszól a gyerekeknek is. Ez persze csak vicc volt, de jól hangzik!
Ezek a kiszólások általában szövegbuborékokban jelennek meg, illetve a könyveid szerkesztésmódja is a képregényekre emlékeztet. Van ilyen irányú érdeklődésed, szoktál olvasni vagy esetleg rajzolni képregényt?
Rajzolni nem tudom – lehetséges, hogy egyszer az is megvalósul, de olvasni szoktam ilyesmit. Nem vagyok rendszeres képregényolvasó, de izgat a műfaj, főleg a felnőtteknek szóló képregények. Nem annyira a mainstream darabok érdekelnek, hanem amik kísérleteznek a narrációval, miközben vizuálisan új utakat próbálnak ki. Az ilyeneket kifejezetten keresem. A legutóbbi kedvencem egy német képregényművész, akit Anna Haifischnak hívnak. Hihetetlenül vicces, ugyanakkor költői képregényei vannak. Úgy látom, kezd elég sikeres lenni, már angolul, spanyolul és franciául is hozzáférhetőek a könyvei. Illetve megemlíteném Michael DeForge kanadai képregényrajzolót is, akinek szintén elképesztően őrült világa van, és ha jól tudom, közreműködött a Kalandra fel! című rajzfilmsorozatban is valamilyen módon. Van már jópár, felnőtteknek szóló önálló kötete.
A képregényekről a színház felé fordulva: a szegedi Thealter Fesztiválon láttam a Nézőművészeti Kft. Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém c. színházi előadását. Láttad az előadást? Hogy tetszett? Milyen élmény volt viszontlátni a kötetet a színpadon?
Láttam, persze. Szerintem csodálatosan sikerült, álmodni sem lehet jobb Kicsibácsi, Kicsinéni előadást! Nagyon szeretem. Mind a két kötetből vannak benne fejezetek, sőt A nyúlformájú kutya című képeskönyvemből is tett bele részeket Gyulay Eszter, a darab rendezője.
Hogy áll össze egy ilyen előadás? Megkeresnek előtte, hogy mit tehetnek bele, vagy min változtathatnak? Hogy néz ki egy ilyen folyamat?
Nyilván megkeresnek, mint szerzőt, ezt már a szerzői jogok miatt is meg kell tenniük. Utána színháza válogatja, hogy mennyire akarják bevonni az írót a munkába. Ebben az esetben Eszter már megírt egy szövegkönyvet, és elküldte, hogy olvassam el, mit szólok hozzá. Például ahhoz, hogy egy másik könyvemből is beemelt szövegeket. Sokszor elhívott próbákra, hogy nézzem meg, milyen lesz a darab, hogyan alakul. Nagyon jó folyamat volt. Ő kifejezetten kíváncsi volt a véleményemre, hogy mit szólok hozzá, és sokat beszélgettünk róla. Azt gondolom, nélkülem is jól működött volna a dolog, mert igazából egyetértettem azzal, amit láttam. A színészek, Jankovics Anna, Katona László és Jaskó Bálint játéka és díszlet is nagyon tetszett.
Én úgy éreztem, ez a darab nagyon jól elkapta ezt a lassabb, szemlélődő ritmust, amit említettél.
Abszolút! Talán ez kísérletként is tekinthető arra nézve, hogy meddig tud elmenni egy előadás a lassúságban, a csendek és az eseménytelenség kitartásában. Nagyon jól ki van számolva benne, hogy mit bír a közönség. Néha már képtelenségnek tűnik, hogy még mindig tart egy jelenet, pedig igen, és bírod, aztán pont akkor jön egy váltás, amikor már sok lenne egy picit. Például a kávéfőzés jelenet, ami az előadásban egy örök para: mindig ott a nagy kérdés hogy vajon le fog-e főni a kávé vagy sem. Majdnem mindig lefő…
Egyébként van színházi érdeklődésed? Írsz színházi szövegeket?
Érdekelne igazság szerint. Egyet-kettőt írtam, van, amiből lett is előadás, például a Somogyi Tamás rendezővel közösen készült Égigérő lift a kecskeméti Ciróka Bábszínházban. Ezen kívül készültek előadások különböző könyveim alapján, elsősorban bábdarabok, mint a Szenteczky Zita rendezte szombathelyi Kicsibácsi és Kicsinéni, vagy Rumi László Kuszakeszi történet című adaptációja a Könyv, amibe bement egy óriás című mesémből. Érdekel ez a műfaj, jó lenne még vele foglalkozni. Úgyhogy ez is olyan, hogy minden lehet…
Nagyon érdekes, hogy a Kicsibácsi, Kicsinéni előadás közönségében leginkább csak felnőttek voltunk. Gyerekek is szokták nézni ezt a darabot?
Családi előadásként hirdetik, de inkább felnőtteknek szól, és általában ők is nézik. De van, hogy családok is jönnek, tehát előfordulnak gyerekek az előadásokon. Úgy emlékszem, eleinte volt a társulatban némi félsz, főleg a színészekben, hogy milyen lesz, amikor a gyerekek előtt kell játszani, mert ők azért nagyon másképp tudnak reagálni dolgokra. De az a tapasztalat, hogy fel tudják venni az előadás ritmusát, és nagyon tetszik nekik.
Úgy emlékszem, a díszlet és maguk a tárgyak is arra a világra emlékeztettek, amiben elmondásuk alapján a szüleim éltek. Ebben is inkább mintha felnőtteknek szólna.
A tárgyi világ, igen. Valahogy ezt látták, vagy érezték bele Eszterék a szövegekbe, ezt a kicsit retrós, régi világot. A szövegben is vannak ilyen dolgok, belecsempésztem régi tárgyakat, már kevéssé használt szavakat, amikre a gyerekkoromból emlékszem. Egyébként a kuflikból is van előadás a Kolibri Színházban. Részben báb-, részben élőszereplős, zenés darab. Nagyon vicces! Az gyerekeknek készült, de szerintem érdemes beülni rá felnőtteknek is.
Mindenképpen meg fogom nézni. Köszönöm szépen a válaszokat!
A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál videóversenyt hirdet 13–19 év közötti fiataloknak! A legjobb filmek alkotói értékes filmes díjakat, menő LEGO játékokat, valamint videózásra kiváló mobiltelefont és akár videóvágásra is alkalmas tabletet nyerhetnek. A versenybe került filmeket a 2022. őszén a Cinemira TEEN fesztiválon mutatják be, nagyvásznon, neves szakmai zsűri előtt.
A videóversenyre maximum 1,5 perces filmekkel lehet nevezni, az alábbi három kategóriában:
2032 – Milyen lesz a Te életed, a bolygónk élete? (Forgass egy izgalmas rövidfilmet a jövőről)
Múlt-jelen-jövő: 90 évnyi LEGO játék (A jubileum évében markold fel LEGO kockáidat, minifiguráidat és forgass egy menő LEGO filmet)
Yettel–Bookline – Betűből képkocka: könyvadaptáció, könyvtrailer (Indítsátok egy szuper könyvvel a nyarat, majd alkossatok kreatív videót az abból szerzett élményeitekről)
Bármilyen műfajban alkothattok, kisjátékfilm, trailer, videóklip, dokumentumfilm, videóklip. Filmjeitek legyenek egyediek, személyesek, tegyétek bele gondolataitokat, érzéseiteket. Egyénileg vagy csapatban is nevezhettek alkotásokat. A könyv szabadon választható, de a Bookline figyelmedbe ajánlja ezeket az adaptálásra érdemes ifjúsági könyveket. Inspirációként itt találtok egy korábbi pályaművet.
A tárgyba írd be, hogy melyik témában nevezed a filmed.
Beküldési határidő: 2022. szeptember 18.
A filmeket neves szakmai zsűri értékeli:
Hollósi Jázmin – online taratalomgyártó, MOME média dizájn hallgató
Lampert Benedek – fotográfus
Magyarósi Éva – animációs filmrendező
Szirmai Gergely – videóblogger, filmkritikus
Puskás Peti – énekes, színész, televíziós személyiség
DÍJAK
Samsung Galaxy Tab S6 Lite táblagép (Yettel felajánlás)
Samsung Galaxy A52-es telefon (Yettel felajánlás)
1 év Mobilnet mobilrouterrel (Yettel felajánlás)
Egy igazi reklámfilmforgatáson való részvétel
LEGO készletek: Az Őrzők hajója és Baby Yoda
VIP Cinemira workshop – filmprojekt mentorálás
Bookline könyvcsomagok
Szabályzat
Egy pályázó – a kategóriának megfelelő tartalmú videóval – több kategóriában is indulhat.
Egy pályázó egy adott kategóriában maximum 3 videóval indulhat/videóban vállalhat szerepet. Határidőn túl beérkezett pályamunkákat nem tudunk elfogadni.
A beérkezett pályaműveket a szakmai zsűri bírálja el, objektív és szubjektív szempontok szerint. A zsűri döntése az eredményhirdetés pillanatától végleges és nem változtatható.
Minden nevezett film alkotója a nevezéssel kijelenti, hogy a filmben szereplők személyiségi jogai nem sérülnek, csak olyan személy jelenik meg az alkotásban szereplőként vagy alkotóként, aki vállalta ezt, és ehhez tevőlegesen hozzájárult.
Minden ehhez kapcsolódó jogi kérdés az alkotás nevezőjét érinti.
A nevezéssel a nevező elfogadja, hogy az alkotása a Cinemira Teen fesztiválon vetítésre kerül, emellett hozzájárul, hogy a szervezők, illetve a videóverseny hivatalos partnerei online felületeiken időbeli és térbeli korlátozás nélkül terjesszék azt.
A Hévíz folyóirat 29. évfolyamának második számát Parti Nagy Lajos Duna-cédulák, egy ulmi szál című írásának részletével ajánljuk.
Egy online töltött és egy kimaradt évfolyam után nyomtatott formában, megújult külsővel és megújult rovatstruktúrával tért vissza a Hévíz kulturális folyóirat! A továbbra is a hévízi önkormányzat támogatásából működő lap az idei évtől már a Cser Kiadó gondozásában jelenik meg. A 2022/2-es szám hívószava a Repülés. A lapszámot nyitó Cunami-esszérovatot ezúttal Győrffy Ákos jegyzi. A Nyílt vízben olvasható Borcsa Imola prózája, Körösztös Gergő versei, Mohácsi Balázs verse, Moskát Anita novellája, Röhrig Géza regényrészlete és Sirokai Mátyás versciklusának néhány darabja. A Vízválasztó című körkérdés-rovat Bolba Márta és Parti Nagy Lajos válaszesszéit közli – a kérdés így hangzott: Mit adott nekünk az ég? A világirodalmi Fiume-rovatban a norvég Dag Solstad regényrészlete és Domsa Zsófia Solstadról szóló portréja olvasható. A lapszám a Cser Kiadó webshopjából megvásárolható.
Parti Nagy Lajos – Duna-cédulák, egy ulmi szál (részlet)
(EP-változat)
Ha az édesanyjának, mármint az édesanyámnak, akkor nekem is rokonom Albrecht Ludwig Berblinger, igaz, nagyjából úgy, ahogy neked a württembergi király, mondom. Illetve annyira. Ezen könnyedén, ránctalanul elgondolkodik, hogy is lehetett anno a Württemberg-házzal.
Üldögélünk Esterházy Péterrel a Sas-bástya kőkorlátján, nomen est omen, finom, meleg nap, persze, nem április, mint szerettem volna, s terveztem volt. De hát tudjuk, ki tervez. Utazónak van öltözve. Eredetileg, mondom, a születésnapodra kértem időpontot. Kedves vagy, mondja. De nem adtak, mondom, ezt dobta ki a rendszer, a május 30-at. Helyet, évszámot nem könnyen, de végül választhattam. Évszám, mondja tűnődve, milyen év is van nálatok? 2022, mondom, három hattyú, egy kakukktojás. S én… kérdi, mikor is? Mindjárt hat éve, mondom.
A kőpárkánytól vagy a májustól olyasmi érzésünk támad, mint hajdan Prágában, megjegyzi, a Moldva ehhez a térdzoknis hattyútükörhöz képest egy Mississippi. Ültünk ott, mármint a Moldva-parton, sétáltunk, végigröhögtünk egy délelőttöt, Kovács András Ferenc, ő meg én, két vagy három órát, amit az emlékezet annyira fölfényezett, hogy a nagy világosságtól egy mondatra, egy árva poénra nem emlékeztünk utóbb, csak az egészre, avval meg Dunát lehet rekeszteni.
A Duna szíve Ulm.
Ezt most mondod vagy idézed, kérdezem. Ha idézem is mondom, mondja. És fordítva. Egyébként a Neweklovsky mérnöknek van tulajdonítva, kinek főműve tíz deka híján hat kilót nyom: A hajózás és a faúsztatás a Felső-Dunán. Bár inkább tutajozásnak kéne mondani: a több vagy kevesebb gonddal összerótt szálfákat megpakolták, leúsztak avagy tutajoztak rajtuk a folyón, addig, ameddig, az árut eladták, végül az üres héjakat is, fordított csiga a házát. Aztán valahogy hazavergődtek, s kezdték elölről.
Ernst Neweklovsky a halálos ágyán, egy Dunával eltöltött élet után, állítólag így jajdult fel: Ki az… ki az, ki különbséget tudna tenni Duna és nem Duna közt? Hát, mondom, utolsó mondatnak remek, egy igazi Mehr licht!, de például az ulmi szabó tudott volna különbséget tenni, mikor csúfos kudarca után a hálátlan habokból kihalászták. Vagy legalább érezte volna a probléma súlyát, hogy ez az erkölcsi halál jobb-e, mintha – igaz, vállalását beteljesítvén – a túlpart terméskövein zúzódik halálra.
Utazóról keveset írtam, noha; utazóul többet, noha. Benne van minden szövegemben, lage és állag, világlage, lallog a csalogány, kedves szava volt a gány. Ma gány, holnap buhera, ami inkább bagolyféle, Berblinger nem a sasok, hanem a baglyok röptét tanulmányozta az Ulm fölötti szőlőhegyen, hol, ha nem látta senki, nyomukba is eredt. Verset egyetlenegyszer írtam hozzá, 2000-ben két szonettet.
Történt valami érdekes, kérdezi, de inkább udvariasságból, mert, hogy őszinte legyen, nagy vonalakban értesülve van, legalábbis annak alapján, amit a Mond-1 lead.
Előrefelé is tudod, kérdezem.
Igen, de szerződésünk van, hogy egy szót se.
Talán jobb is, mondom.
Nem ellenkezik. Fáradtnak tűnik, ami hozzátartozik az utazáshoz. Hogy fáradtnak lenni, meggyötörtnek lenni, kiábrándultnak, ezek mind az utazó kiváltságai közé tartoznak. A turista fitt, az utazó él. Az élet meg olyan, mint a Duna, hol kék, hol szürke, hol barna, hol árad, hol apad, hajóvonták találkozása tilos.
Leveszi a zakóját, maga mellé teszi. Most épp úgy néz ki, mint 2016 könyvhetén, mielőtt Dés Lászlóval megölelték egymást a Vörösmarty téren. Talán még az öltöny is ugyanaz, nem tudom, hogy van ott a mosodákkal, kopik-e a vászon az öröklétben, egyáltalán van-e súrlódás.
Életem első thrillerére késve érkeztem, torkomban dobogó szívvel, egy ismeretlen trolival (kezdte el, mintha gasztrokritikus lenne: ,,az étterem kialakítása bensőséges, túl sok a kék”), útközben egy volt osztálytársam felajánlotta, hogy ha nagyon ijesztő lesz, keressem meg őt a film után. Szerencsére a jegykezelők/ügyelők megoldották a szitut komikusan udvarias mosolygásukkal.
A Bezárva (Shut in) című horror/misztikus dráma meglepő módon nem azonos a 2016-os, ugyanerre a névre hallgató ikertestvérével, bár tematikus átfedések vannak: mind a kettőben egy anya-gyermek(-szerű) viszony jelenik meg. A Rainey Qualley főszereplésével készült film pár nap történéseit fogja össze, a kiindulási alap pedig meglepően köznapi. Egy anyuka lakott területektől messze lévő házában rossz szokása szerint véletlenül bezárja magát a kamrába.
A thrillerben megjelenő viszonyok így a gyerekeitől távol levő anya és a kívül veszélyben levő gyerekek feszültségére tagozódnak. Veszélyt egyrészről a gyermekek apja jelent –akit Jake Horowitz alakít meglepően festőien –, másrészről az anyával közös drogos múltjukból ismert pedofil (Vincent Gallo), aki később egyedül is visszatér a házba. Ezek az abszurd dramaturgiai vonások más kontraszttal ruházzák fel a hagyományos női szimbólumokat.
Erős hangsúly van a történet képi és hangi megvalósításán, így moziban különösen, szemléletesen jó élmény. A cselekmény nagy része egy szűk térben játszódik, az anya onnan próbálja menedzselni gyermekei életét és kiszabadítani saját magát. Domináló színek a szürke és a barna (mivel egy családi kamráról van szó), erős hangsúly van a közelről felvett remegős snitteken és a textúrákon. A zenei hatások ugyanannyira sejtelmesek, sok az egyházi elemre utalás. A lélegzetvételek, a nyelések felerősítésén kívül a polifonikus dallamok, visszhangok tűnnek fel.
Jelenet a filmből. Forrás: Mafab
A thriller-faktor eredetét is ez a jellemző adja: a bezártság alapérzete, a klausztrofóbia és a kinti világ irányítására való képesség elvesztésének félelme. Megjelenik a férfi-nő ellentétpár is, ami alól csak a főhősnő párhónapos kisbabája képez kivételt. Az apa és a pedofil barát veszélyt jelentenek, ráadásul mindketten a kiszámíthatatlanságuk miatt. Ironikus módon az első jelenetben a két gyerek apukája megmentőként jelenik meg, aki kiszabadítja a gyerekek anyját a kamrából, rögtön utána ki is neveti és meg is dorgálja (,,Azt hiszed, hogy jobb vagy nálunk, te hülye kis kurva?”). A nő motivációja az anyává válás, anyaság folytatása, de éppen ezért a nemes ösztönért folytatott harcában válik akár szélsőségesen kegyetlenné is.
A film dramaturgiájának vannak nagyon erős részei, ilyen a főmotívum és annak variálása is. Egy bezárt helyzetben, mikor az ember csak a négyéves kislányától tud eszközöket kérni a szabaduláshoz, előfordul, hogy átkozza az egyébkénti életének kialakítását. Ebben a fordított szituációban meglepően sok humorforrás is található a dráma mellett.
Az anyát játszó Rainey Qualley zenész-énekes (a hollywoodi nepotizmus részvételese, hiszen édesapja és édesanyja is a showbizniszből jön, testvére az Egy szobalány vallomása főszereplője) hitelesen jeleníti meg ezt a szereplőt: nagymértékben azáltal, hogy nem játszik túl egy-egy epizódszerű részletet, végig a kijutásra fókuszál.
Azonban sok a filmben a suta vagy indokolatlanul ijesztőre vágott rész, amik inkább tízévesek szerepjátékának az érzetét keltik, mintsem összetett pszichothrillerét. A lezárás is ilyen (kiterjedt spoiler-optimizmusom ellenére is érzem, hogy talán a horror zsánerében a legértelemszerűbb hanyagolni ezeket), sok elemében ötletszerű és rossz értelemben váratlan.
Szintén zavaró része a filmnek, hogy könnyűszerrel válhatott volna egy nagyon szimbolikus, szuggesztív kódrendszer megformálójává, mégis sutának, lerendezetlennek hat. A filmben szereplő nő anyaságának nem csak az öt fal és ajtó szab határt, hanem saját mintái és részben drogos múltja is. Anyamintát a nagyanyai házban kapott, amit később megörökölt, a helyzet mégis eredendően súlyos titkokat is sejtethetne.
Számos nő (és férfi) szenved attól, hogy olyan mintákat adjon, amiket ő nem kapott meg, és ilyen értelemben húzódik egy mély kommunikációs fal közte és a külvilág között, amibe bezárhatja magát. Lehetett volna tehát erősebb vagy másszerűbb az anya motivációja.
Összességében a Bezárva könnyebben értelmezhető prevenciós, figyelemfelhívó alkotásnak, ami a fiatal anyák melletti kiállást és társadalmi támogatottságot próbálja erősíteni. Téttevése emiatt az unikálisság miatt lesz majdnem szórakoztató és majdnem vicces, a thriller azonban nem mindig jelenik meg azzal a pszichikus tartalommal, idegnyállal, ami keretbe rántaná. Szelestey BiankaHajszálrepedés című, idén Cannes-ba nevezett filmjében például több volt az ilyen mentális átkapcsolás, pedig műfaját tekintve nem is thriller, csak megfelelően metaforizálja át a szorongás a képi tereit.
Ha megkérdeznének, kinek ajánlanám-e a Bezárvát, valószínűleg elsőkapcsolatos randifilmnek mondanám. Ahogy a főszereplő nőt kezelik az őt körülvevő férfiak, az részben fed egy olyan társadalmi konszenzust, amit középiskolai edukáció nevében pár helyen a NANE szokott közvetíteni.
A 2019-ben bejelentett, mindenki meglepetésre magyarországi dátumot is kapó Love On Tour teljesen máshogy indult, mint ami 2022-re lett belőle. Eredetileg Styles „Fine Line” című lemezének bemutatására szolgált volna, időközben viszont volt két év karantén, amit az énekes tétlenkedés helyett szorgos munkával, és egy új lemez írásával töltött, mígnem végül újra útnak indulhatott. És milyen jó, hogy végre minket sem felejtett ki.
Harry Styles korunk Elvis Presley-je, aki az „évszázad Beatlesének” szünetre vonulása után kezdett szólókarrierbe, a korábbi bandatársai közül elsőként, és valószínűleg a legnagyobb sikerrel. Bár Louis Tomlinson hozzá hasonlóan szintén épp a világturnéja közepén jár, Niall Horan pedig a koronavírus járvány miatt teljesen lefújt Heartbreak Weather, és Lewis Capaldival közös amerikai turnéja után a harmadik stúdiólemezén dolgozik, Styles karrierje megkérdőjelezhetetlenül a legsikeresebb hármójuk közül.
A közönsége főként vele együtt felnőtt One Direction rajongókból, és azokból a tizenévesekből áll, akik talán nem is ismerik a 2015-ben szünetre vonult fiúbandát, de láttam a sorokban csoportosan érkező negyvenes nőket is, délután pedig egy fiatal pár velem együtt bolyongva kereste a merch standot, és csalódottak amiatt, mert már csak az utolsó sorokba tudtak jegyet szerezni.
A rajongók többsége színes, kidekorált, csillogó ruhákban, boákkal és kalapokban érkezik, hiszen maga az énekes is szeret harsány színekben, gyakran tetőtől-talpig flitterekkel borított ruhákban színpadra állni. Kicsit olyan ő, mint David Bowie egyik alteregója, Ziggy Stardust, aki aztán a show befejeztével egy teljesen átlagos fiatal férfivé változik át.
A közönséget a Wolf Alice nevű angol alternatív rock zenekar melegíti be, ami sokaknak meglepő, hiszen Styles stílusa nagyon különbözik ettől, de végül nem bizonyul rossz választásnak. A rajongók lelkesen fogadják őket, a gitárosok pedig vad kézmozdulatokkal buzdítják a tömeget megőrülésre, egy lassabb számnál pedig kérés nélkül is magasba emelkednek a világító telefonok.
Fotó: Székács Linda
Kilenc után nem sokkal, a QueenBohemian Rhapsody-ját és némi madárcsicsergést követően végre megszólal a Harry’s House, és a turné nyitódalának akkordjai. A 70-es évek jazzel megbolondított funky popját idéző Music for a Sushi Restaurant tökéletesen indítja az estét. Harry talpig sárga pöttyökkel borítva sétál be a színpadra, és már azelőtt köszönömöket tátog a megkergült közönségnek, mielőtt nekilátna a munka oroszlánrészének: 12 ezer ember szórakoztatásának bő másfél órán keresztül.
A meghajlással érkező, kissé merev hátú angol úriember pillanatok alatt vadul meg és szántja fel a színpadot. A dalok között lelkesen olvasgatja a táblákra írt üzeneteket, csipkelődik a rajongókkal, puszikat dobál, és még arra is jut ideje, hogy tortával lepje meg a szülinapos gitárosát, akinek a közönség korábban már a szavaiba vágva, magyarul is elkántálta a Boldog Szülinapot című örökzöldet.
Annak ellenére, hogy a turné bejelentése és megvalósulása között közel három év telt el, és ez már egy teljesen másik lemez, mint ami miatt a rajongók korábban jegyet vettek, Harry Styles nem hagyja a közönségét a Fine Line legnépszerűbb dalai nélkül, és a legelső, saját nevét viselő lemezéről is előkerül a Lights Up, a Sign of The Times, és a közönségkedvenc Kiwi.
Olyanfajta örömzenélés ez, amihez foghatót ritkán látni. Harry néha gitárt ragadva, behunyt szemekkel élvezi azt, ahogy a közönség kórusban visszhangozza a dalszövegeit, máskor a mikrofon zsinórjaival küzdve, vagy épp szivárványos zászlót lengetve szántja fel a színpadot, ugrál páros lábbal, és táncol együtt a rajongóival.
Styles sasszemmel szúrja ki a sorok között rosszul lévőket, és egyetlen kézmozdulattal megállítja a koncertet, addig pedig nem is folytatja, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy minden rendben – az ilyen gesztusok által válik nyilvánvalóvá, hogy miért van mindenki odáig érte. Nem csak a tinilányok, de anyukák és apukák is, meg az első sorban álló, válását ünneplő rajongó. Harry Styles koncertjein valóban az lehet mindenki, aki csak lenni akar, ő pedig hálából bőszen szórja a csókokat, tökéletesen ejti a köszönöm szó ’ö’ betűit, meg a Budapest ’s’-hangját.
Bár áprilisban hozzá hasonlóan a Budapest Parkban koncertező 5 Seconds of Summer is először járt nálunk, a magyar közönség bőven kitett azért, hogy máskor is visszatérjenek, Harry Styles pedig kifejezetten hálás a fiatal, főként lányokból álló rajongótáboráért, akiket hajlamosak vagyunk alábecsülni. Korábban a Rolling Stones lapjain a következőképp vette őket a védelmébe: ,,Ők a jövő. A jövő orvosai, ügyvédjei, anyái, elnökei, ők tartják mozgásban a földet.”
Harry Styles elvonulásai előtt percekig hálálkodik, és kiemeli, hogy a rajongói támogatásai miatt tart ott, ahol tart, a távozását pedig ragyogó, boldog arcok, és boákból kihullott színes tollak kísérik.
Mit lehet kezdeni 80 gyerekkel, pláne ókori körülmények között? Vajon hogyan oldja meg a bébiszitterkedést II. Ramszesz, Ré és Ámon kegyeltje?
Majoros Nóra legújabb, Ramszesz 80 gyereke címet viselő gyerekkönyve idén jelent meg a Csimota Gyerekkönyvkiadó gondozásában. Az 5 éves kortól ajánlott kötetben a híres fáraó, II. Ramszesz egyik legnagyobb kihívását követhetjük végig: a család nőtagjainak a távollétében rá hárul a feladat, hogy felügyelje 80 gyermekét.
A történetet az ókori Egyiptom egzotikus, korabeli hangulata színesíti. Ez azért is jó, mert felkelheti az olvasás során a gyerekek érdeklődését a korszak és a kultúra iránt. Az ókori Egyiptomhoz kapcsolódó témák a gyerekkönyvekben általában nem a kisebb korosztály körében jellemzőek, sokkal inkább 12 éves kor környékén jelennek meg, az ifjúsági regényekben. Az írónő részéről abszolút fontos újításnak érzem azt, hogy már ennyi idős korban bevezeti az ókori témát a gyerekek körében.
A történet középpontjában – a címmel ellentétben – Ramszesz, a fáraó személye áll. A humorosan csak Ré és Ámon kegyeltjének nevezett uralkodó nagy gondba kerül, mivel feleségei elmentek megmutatni a bőrüket Rének (tehát napozni), így nincs, aki felügyeljen a gyerekekre. Ugyanakkor hamar kiderül, hogy a fáraó korábban eléggé passzív szerepet vállalt a gyereknevelés terén – például volt, hogy hadvezérét küldte rendet teremteni.
Hogyan is oldhatja ezt meg egy uralkodó? A kényelemhez szokott Ramszesz motivációit jól jellemzi alábbi mondata: „A mai nap tökéletesen alkalmas arra, hogy fejedelmi semmittevéssel töltsem.” Ámde – most először – szolgálói helyett maga lát neki ennek a nemes feladatnak, még ha nem is ismeri összes gyermekének a nevét: „Iszepisze? Ilyen nevű gyerekem nincs is.”
Ramszeszen, a gyakorlatlan apukán azonban gyermekei nem fognak ki, bármennyi huncutságot is csinálnak. Türelemmel, őket belevonva a játékba alkotják újra például a fáraóról készült szobrot, vagy építenek új építményt a kertben. A játékból van, hogy maga a fáraó sem marad ki, terve pedig az, hogy eljátssza a hettiták elleni csatát a gyermekeivel: „Megtervezzük a hettita hadjáratot!(…) Aztán mi leszünk a gyerekekkel az egyiptomi hadsereg, te meg a szolgákkal az ellenség.”
Majoros Nóra azzal, hogy ilyen fontos szerepet tulajdonít az apának, rámutat, hogy nekik is ugyanolyan meghatározó szerepük van a családi életben, mint az anyáknak. Ramszesz karakterén keresztül átérezhetjük ennek a szerepnek a nehézségei mellett a szépségeit is: a fáraó türelemmel foglalkozik gyermekeivel, és szeretettel oszt ki nap mint nap 80 jóéjtpuszit. Elfeledkezik a háborúról, a vadászatról, a kötet végére pedig egészen elérzékenyül gyerekei láttán: „A dicsőséges II. Ramszesz fáraó letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, aztán elégedetten összedörzsölte a kezét.” 80 gyereke által épített szentélyt pedig nem másnak, mint Apepinek, a káosz istenének ajánlja.
Az írónő a humort is belecsempészte a történetbe. A kötetben gyakran megjelenő helyzetkomikum által a gyerekek huncutságain csak még inkább lehet nevetni: „Hopp, egy szem gyümölcs egyenesen Ramszesz feje búbján landolt. Egy nyúlánk, hegyes állú kisfiú felkapta. – Ré sugara érlelte, papa feje búbja puhította!” A könyvben Ramszesz gyerekeinek nevei is a humor forrásai: ránézésre az egyiptomi nyelvet idézik, miközben magyarul kiolvasva jelentéses, beszélő nevekké válnak (Rontom, Bontom, Unom, Apaszíve, Iszepisze…).
MészelyIlka illusztrációinak köszönhetően még inkább elmerülhetünk Majoros Nóra mesevilágában. Az illusztrátor rendkívül igényes rajzain megelevenednek a gyerekek csínytevései, és maga Ramszesz is. Az oldalokon található képek hűen ábrázolják az egyiptomi korhoz kapcsolódó figurákat és helyszíneket, és nagyban hozzáadnak az olvasás élményéhez is. Az ajánlott korosztály számára még szükség is van a képi ábrázolásra, amely ez esetben szépen támogatja akár az egyedüli olvasást is. A könyv rövid fejezetei szintén tökéletesek az éppen olvasással ismerkedő gyerekek számára.
Majoros Nóra könyvét ajánlom mindazoknak, akik szeretnének olvasni egy könnyed, humoros, ámde mégis szívhez szóló történetet az ókori Egyiptomból. A könyvből pedig az is kiderül, hogy az apák személye is ugyanolyan fontos, mint az anyáké.
Az elismert színésznő 2017 után tér vissza a szemlére.
Kihirdette idei zsűrijét a Velencei Filmfesztivál, amelynek elnöke Julianne Moore Oscar-díjas amerikai színésznő lesz – adta hírül a Variety. Moore legutóbb 2017-ben járt a Lidón, akkor a George Clooney által rendezett Suburbicont mutatták be itt, melynek ő volt az egyik főszereplője. A színésznőt egyébként 2002-ben díjazták is a szemlén a Távol a mennyországtól című filmben nyújtott alakításáért.
A grémium többi tagja is igen elismert szereplője a művészvilágnak. Zsűrizik majd Velencében Kazuo IshiguroNobel-díjas író, akinek a Ne engedj el… és a Napok romjai című regényeiből elismert filmek is készültek. Audrey Diwan francia rendező is dönt a díjak sorsáról, tavaly a Happening című abortuszdrámájával ő nyerte az Arany Oroszlánt. Szintén versenyzett itt tavaly a zsűri másik két tagja, Leonardo di Costanzo és Mariano Cohn is (utóbbi Út a díjesőig című munkája valóban remek), a névsort pedig Rodrigo Sorogoyen spanyol producer és Leila Hatami iráni színésznő zárja (Ashgar FarhadiNader és Simin – Egy elválás története című filmjének női főszereplője).
Jelenet a tavalyi fődíjas Happeningből. Forrás: TMDb.com
A fesztivál idén augusztus 31-től szeptember 10-ig tart, a versenyprogramot július 26-án hozzák nyilvánosságra.
A Horizont Galéria 2022. június 22. és július 27. között napjaink legígéretesebb művész talentumainak munkáit vonultatja fel a YOUTH 2 kiállítás keretein belül. Az alkotók legreprezentatívabb alkotásaikkal álltak a publikum elé.
Szerző:Kapitány Regina
YOUTH felhozatal
A grafikus és festőművész képzettségű Bencs Dániel két, egymáshoz hasonló alkotást mutatott be 2021-es munkái közül. Az Ornamental islands I. akrilfestmény geometriai alakzatok és a művész oeuvre-jében gyakran visszaköszönő formák széles skáláját tükrözi, mind ezt gazdag színvilággal és szétszórt cérnadarabokkal. A Locsolás című munkán sűrűbben és szisztematikusabban elhelyezett akril cérnadarabokat láthatunk, a koncepciónak ez a kulcseleme.
Fotó: Biró Dávid
Dávid ZitaCsúszásveszély és Másolat című naturalisztikus alkotásaiban sajátos ecsettechnikájával rendkívüli aprólékossággal érzékelteti a földfelszín olyan eltérő formációinak jellegzetes textúráját, mint a homok, vagy akár a frissen lenyírt pázsit. Még jobban megfogható ez, illetve a két anyag közötti ellentét a galériában való szembehelyezkedésük által, amely Arató Balázs kurátor érdeme.
Üveges Mónika izgalmas és szokatlan szobrásztechnikai megoldásokkal kivitelezett, műgyanta és fa keverékéből készült membránszerű HYDRA (I., II.) formációi az alkotást kiegészítő neonvilágítással transzcendentális, sőt űrbéli hangulatot idéznek.
Fotó: Biró Dávid
Németh László két, giclée print technikájú Akira alkotása első pillantásra a pop-art műfaji jellegzetességeit mutatja. Mélyrehatóbb vizsgálat után azt vehetjük észre a két mű kapcsán, hogy pár motívum és a háttérszín megváltoztatásával két hasonló képet nagyon különbözőnek érzékeltünk első benyomás alapján, az optikai csalódás áldozataivá váltunk.
Lovász LucaA gyógyulás esélyei és a Száraz levegő forró szél üresség és hervadt virágok (a fájdalom a talpunk alatt repedő jég) című alkotásai elképesztően gazdag szimbólumtárral rendelkeznek. Lovász személyes missziója, hogy a szépművészeti galériákba bevezesse a manga művészetet.
Fotó: Biró Dávid
Koleszár Stella üvegszobraiból árad a mély pszichológiai jelentéstartalom, mely a nevükben is visszaköszön – Fejnehéz és Torkosság. Talán a modern ember elméjének és testének küszködését jelképezik.
A téma megragadásában látszólag összefonódik Koleszár Stella ésGóth Martin munkája. Góth Good Things are Bad Things és Bad Things are Good Things képei már címűkben is korunk dichotómiáira és mélyen gyökerező ellentmondásosságára világítanak rá.
Koncepció, egyéni benyomások
A kiállított művek összeválogatásának módszere talán elsőre véletlenszerűnek, kaotikusnak tűnhet. Közelebbről szemlélve viszont igenis megvan a maga struktúrája, melyet több rétegben lehet lefejteni. Az alkotókra leginkább jellemző motívumok és szimbólumok megmutatása fontos helyet foglal el a kurátori koncepcióban. Azt is észrevehetjük, hogy több mű témája kapcsolódik az aktuális évszakhoz, ugyanakkor nem mehetünk el amellett a felismerés mellett, hogy az alkotásokban, néha rejtve, néha világosan, érzékelhető egyfajta mély és őszinte, önvallomásszerű tudatállapot. Ennek megélése persze sok esetben a látogató egyéni érzékenységén múlik, talán ez mindig saját interpretáció kérdése. Erről szól az absztrakt művészet, mindenki egy kicsit magára szabja.
(Először 2019. nyarán tartották meg az első YOUTH kiállítást, a feltörekvő alkotók akkor Pintér Dia, Magyari Zsuzsa, Takács Ádám és Varga Ádám voltak.)
A kiállítás július 27-ig megtekinthető a Horizont Galériában.
A kielmelt és a cikkben szereplő fotókat Biró Dávid készítette, rendelkezésünkre bocsátotta: a Horizont Galéria.
