Az ausztrál pop-rock együttes, a 5 Seconds of Summer 2020-ra tervezett No Shame turnéjának magyarországi állomása több mint 2 év után, új névvel, de április 30-án végre megvalósult a Budapest Parkban.

f21

Hosszú utat járt be a 5 Seconds of Summer, mire végre hazánkba látogatott. A 2011-ben megalakult négytagú, ausztrál pop-rock zenekar tavaly ünnepelte a 10. születésnapját, én pedig még emlékszem azokra az időkre, amikor még szinte gyerekekként léptek fel a One Direction előzenekaraként a fiúbanda legnagyobb, 2014-es Where We Are nevet viselő stadionturnéján.

A zenekar mára óriásivá nőtte ki magát, és három korábbi világturnéval a hátuk mögött, a pandémia miatti kényszerpihenő után az április 3-án elindult turnéjukon számos új dallal és kirobbanó energiával kezdték újra bevenni Európa nagyvárosait. A legnagyobb rajongók nálunk is, mint mindenhol máshol, már a délelőtt folyamán sorban állnak, hogy a lehető legjobb helyekről láthassák a kedvenceiket, a Hoppá terasz Kvassay Jenő úti bejáratánál azonban egyre növekszik egy másik sor is. Az eredetileg No Shame névre hallgató, mostanra Take My Hand Turnéra átkeresztelt rendezvényre a sima jegyeken túl limitált számban VIP-jegyeket is eladtak, ami magába foglal egy egyedi ajándékcsomagot, korábbi beengedést, és a banda hangbeállásának megtekintését, mely közben a tagok néhány kérdést is megválaszolnak.

5 Seconds of Summer
5SOS turnéplakát. Forrás: eventim.com

Kicsit döcögősen, de délután 4 körül megindul a VIP-sor, és a szervezők rögtön bele is ütköznek egy néhány főt érintő problémába: azokat, akik a TicketSwap nevű alkalmazáson keresztül, mástól vették a jegyüket, nem engedhetik be a saját igazolványukkal, mert azok hivatalosan mások nevén szerepelnek. A kellemetlenség által érintett rajongók kezdeti pánikja után a koncert szervezői profi módon reagálnak a történtekre, beengedik őket, kompenzáció gyanánt pedig felajánlják nekik azt a lehetőséget, hogy kérdezhetnek a bandától. A soundcheck alatt a 5SOS előadja a Babylon és Valentine című dalaikat a 2018-as Youngblood nagylemezükről – ezek a számok a turné listáján nem szerepelnek –, majd körülbelül 20 percen keresztül válaszolnak a rajongóik kérdéseire, amik főként a várható új nagylemezükhöz, a karantén alatti kreativitáshoz és az inspirációikhoz kapcsolódnak, de igen lelkesen, bár kissé értetlenkedve megtanulják a két leggyakoribb magyar káromkodást is.

Két órával később, a pillanatok alatt megtelő Budapest Parkban egy kevésbé ismert spanyol indie rock banda, a Hinds melegíti be a közönséget, majd nem sokkal este 8 után, mindössze 15–20 percnyi színpadi átállást követően, neonfények és füst kíséretében megjelenik a színpadon a négy bandatag. Ashton Irwin, a zenekar dobosa a dobverőit pörgetve elfoglalja a helyét, a három gitáros-énekes, Luke Hemmings, Calum Hood és Michael Clifford pedig a nyakukba akasztják a hangszereiket és rázendítenek a turné eredeti névadó dalára.

A 25 dalt magába foglaló koncerten egyenlő arányban váltakoznak az elmúlt 10, lassan már 11 év kedvenc dalai, és olyanok is, mint a Complete Mess, ami egyelőre csak kislemezként jelent meg az elmúlt hetekben. A színpad két oldalára elhelyezett óriási kivetítők által valószínűleg azok is jól látják, hogy mi történik, akik a későbbi érkezés mellett döntöttek, és a hátsó sorokból élvezik a műsort. A pusztán az öltözékük alapján is láthatóan négy nagyon különböző, és még mindig nagyon fiatal bandatag páratlan összhangban és élvezettel dolgozik együtt, két dal között pedig vidáman csipkelődnek egymással, és ragyogó tekintettel csodálják az előttük tomboló közönséget.

A budapesti koncert, ami a banda 2020-as CALM című nagylemezét bemutató Take My Hand-turné 18. állomása, az első szabadtéren megvalósuló koncert, így a körülbelül 100 perces műsort naplemente és lassú sötétedés kíséri végig, emellett pedig a zenészek többször is rácsodálkoznak a Budapest Park komplexitására, különös figyelmet fordítva a színpaddal szemben elhelyezkedő KFC standra… A Park KFC-je annyira megfogja a 5SOS tagokat, hogy a koncert vége felé közeledve felkerül hozzájuk egy vödör csirkeszárny, amikből az utolsó számot, a Youngbloodot követően néhány az eldobált dobverők és gitárpengetők mellett végzi.

A Budapest Park idei első külföldi fellépőjeként a 5 Seconds of Summer olyan magasra tette a lécet, aminek túlszárnyalásához felkötheti a gatyáját a szezon többi idelátogató zenésze, a Budapest Park energiáit és közönségét látva pedig talán bizakodhatunk abban, hogy a műsor végére magukat magyarnak való ausztrál banda többé nem felejti ki Magyarországot a jövőbeli turnéiból.

Kiemelt kép: vipnation.com