Három év várakozás után két részletben, de extra hosszú epizódokkal végre megérkezett a Duffer-testvérek sikersorozatának, a Stranger Thingsnek a folytatása.

f21

A történet fél évvel a harmadik évad befejező része után veszi fel a fonalat a főszereplők életében, azután, hogy Jim Hopper (David Harbour) feltételezett halálát követően Will (Noah Schnapp), Jonathan (Charlie Heaton), Joyce (Winona Ryder) és Eleven (Millie Bobby Brown) maguk mögött hagyták Hawkinst, míg a többiek ott maradtak. Mivel a már megszokott csapat két különböző helyen tartózkodik, így az évad cselekménye értelemszerűen először kettő, később pedig már három fő- és még több mellékszálon fut.

A rengeteg egymással párhuzamos esemény miatt az idei évad minimum 60, de inkább 90 perces epizódokból áll. Az alkotópárosnak rengeteg új karaktert és sorsot kellett menedzselnie, amiket képtelenség, vagy legalábbis nagyon fullasztó lenne 45 percbe préselni, így viszont kellemes ütemben halad előre és bomlik ki a történet.

A bevezető első rész után rögtön egy döbbenetes gyilkosság rázza meg a várost, így nem kell sokat várnunk arra, hogy beinduljanak az események, és egy új szereplő, Eddie (Joseph Quinn) kerüljön a gyanúsítottak listájára, bár a korábbról már ismert Demogorgon és Mind-Flayer helyett most egy sokkal komplexebb főellenség felelős a hawkinsi eseményekért.

Bár Vecnát (Jamie Campbell Bower) szintén a Dungeons & Dragons nevű szerepjáték ihlette, ő sokkal több, mint egy egyszerű ösztönlény. A története és célja az évad első hét epizódjában bontakozik ki, mellette pedig végre világos magyarázatot kapunk az Elevennel történtekre is, nem beszélve Hopper sorsáról. 

Stranger Things
A főszereplők múltjáról ebben az évadban is többet tudtunk meg. Forrás: Netflix.com

A rengeteg akció mellett a sorozat képes fenntartani azt a nosztalgikus, 80-as évekbeli közeget és hangulatot, amit az előző évadokban már megteremtett. A klasszikus amerikai életérzés mellett a mellékszálak azt is lehetővé teszik, hogy  jobban érződjön az Egyesült Államok és a Szovjetunió hidegháborús szembenállása, mint eddig bármikor. 

Az alkotópárosnak mindezek mellett arra is van ideje, hogy a rengeteg akcióval párhuzamosan a karakterek egyéni sorsát és magánéletét is egyengesse. Az évadot erősen átszövi Will útkeresése és a gyanú, hogy Noah Schnapp karaktere homoszexuális, a napokban pedig maga a színész erősítette meg, hogy a rajongók sejtése igaz, és Will másságát az alkotók már az első évad óta építgették. 

Vele ellentétben a harmadik évadban feltűnt Robin valamivel egyszerűbben birkózik meg ugyanezzel a szituációval, de jut egy kevés idő Mike és El kapcsolatára, egy kisebb Steve–Nancy–Jonathan szerelmi háromszög kibontására, valamint Max és Lucas közös sorsának egyengetésére is. Bár a Stranger Things remélhetőleg sosem lesz szappanopera, ezek az apró kiugrások és szerelmi szálak szükségesek ahhoz, hogy szemléltessék; a világ megmentésén fáradozó gyerekek lassan felnőnek, ahogy az őket alakító színeszek is

Bár sokakban talán hiányérzetet keltett, hogy a több mint két órás évadzáróban nem oldódik meg teljesen az azt megelőző maratoni hosszúsági kilenc rész konfliktusa, ez valójában megnyitja az utat egy még ennél is izgalmasabb utolsó évad felé, ami várhatóan 2024. tavaszán érkezhet meg a Netflixre.

Kiemelt kép: Netlfix.com