A kereskedelmi médiától megszokhattuk, hogy ontja a pofánkba a felszínesebbnél felszínesebb filmeket. Közönségfilmet időpocsékolás nézni. Ha egy percet láttál, láttad az egész filmet, egy művészfilm máshogy dolgozik.
Egy művészfilm felépül, és mindaddig, ameddig nem nézted végig, nem láthatod a maga valóságában. Ezért talán néha unalmasak a művészfilmek. De pont ezért kell rávennünk magunk művészfilmek nézésére, ezért kell beáldoznunk azt a másfél órát, mert csak így kaphatjuk meg azokat a kötelező érvényű üzeneteket, amiket egy filmművészeti alkotás képes megjeleníteni.
A Saul fia sikere után az internetes portálokon elég erőteljesen beindult a zsidózás. Lehet, hogy néhány embernek unalmas a holokauszt-téma, mindenesetre számomra bosszantó látni, hogy a nemzeti hovatartozásukra leghangosabban büszke magyarok ebben a helyzetben, amikor a siralmas állapotban lévő magyar filmiparnak sikerült valami valóban művészit alkotnia, nem lépnek túl előítéleteiken és nem látják a magyar kultúra fejlődését.
Pedig a Saul fia jó film. Számomra Saul karaktere a civilizáció támaszát jeleníti meg, aki egy barbár világban képes volt embernek megmaradni és megfelelni a civilizációs értékeknek. Saul harca a barbárság elleni harc. A film alaptörténete a következő: egy náci koncentrációs táborban a Sonderkommando tagjai irányították a foglyokat a krematóriumba, majd távolították el a holttesteket a következő transzport érkezése előtt. A Sonderkommando, tudván hogy nem sok idejük van hátra a saját kivégzésükig, felkelést terveznek. A Sonderkommando egyik tagja Saul, aki úgy gondolja, a holttestek között rátalált saját fiára. Ezután elhatározza: keres egy rabbit, hogy méltóságban eltemethesse gyermekét.
forrás: port.hu
A film hangulata, már pusztán abból adódóan, hogy holokausztfilm, rendkívül nyomasztó. Ehhez sokat hozzátesz a párbeszédek tömörsége, de a nyomasztó hangulat legfőképp az operatőri munkának köszönhető. A film nagyon kevés eszközzel dolgozik: a kamera folyamatosan Sault mutatja, mégpedig legtöbbször közeli képekkel, így a dráma a háttérben játszódik, amiből a néző roppant keveset lát, ezért a megrázó pillanatokat szinte teljes mértékben a néző fantáziájára hagyja. Ez az elgondolás sokkal közelebbi kapcsolatba hoz minket Saullal, így az ő drámája is sokkal erőteljesebben átélhető.
Saul története nem pusztán szenvedés, hanem harc a civilizációért. Saulnak a legfőbb célja nem az, hogy túlélje a koncentrációs tábort, hanem hogy megadja fiának a végtisztességet. Saul több mint önmaga. Saul egy eszmének , értéknek, a végtisztességnek a szolgálója.
A Saul fia több mint egy egyszerű holokausztfilm. Nem csupán a holokauszt embertelenségére akar rámutatni, hanem olyan értékekre, amik civilizációnk alappillérei.
A Sek Irodalmi Műhely harmadik évadát kezdi, s mivel is lehetne jobban ünnepelni, ha nem egy hatalmas koncerttel ?! Doma Bence egy fergeteges őrülettel vár mindenkit, melynek otthont a Pistons Pub ad. A dalok között a Műhely tagjai számára is szabad a mikrofon, bátran előadhatja magát minden fiú és lány. Várunk mindenkit a február 9-én 19:30-kor kezdődő koncertre.
Alejandro González Iñárritu ismét nagyot alkotott. A tavalyi Birdman után, ezt a filmet 12 Oscar díjra jelölték. Ebben nem kis szerepe volt napjaink nagyszerű operatőrének is, Emmanuel Lubezki-nek, és persze a főszereplőpárosnak, Leonardo DiCaprio-nak és Tom Hardy-nak.
A történet maga megtörtént eseményeken alapszik. Hugh Glass ( Leonardo DiCaprio) egy prémvadászokból álló csapatnak a tagja, aki úgy ismeri a vadont, mint a saját tenyerét. A csapat éppen befejezi munkáját, amikor is ellenséges indiánok támadása éri őket, nem kis kárt okozva ezzel a vadászoknak. Rengeteg ember-és prémáldozat után menekülésre kényszerülnek. Ugyan nehéz út áll előttük, de bíznak Glass iránymutatásaiban. Egy járőrözés során azonban, rátámad egy hatalmas grizzly, amelyet sikerül megölnie, ámbár nem kis sérülések árán. Csodával határos módon túléli a medvével vívott harcot, lázálmaiban megjelenő halott felesége és félvér fia tartja benne a lelket az út során, ám elérkeznek egy nehéz szakaszhoz, ahol a kapitány, pénz ellenében két embert hagy ott vele, hogy ápolják, majd temessék el, ha eljön az idő. A probléma ott kezdődik, hogy a fián kívül a két vigyázója nem éppen a legszerencsésebb választás. Az egyik egy tapasztalatlan újonc, a másik pedig Glass ősellensége John Fitzgerald (Tom Hardy), akit csak a pénz vezérel és ezért nem is fél a legaljasabb eszközöket sem bevetni. Eljön az idő amikor elhagyják Glasst, akinek ezután megkezdődik az túlélésért vívott küzdelme. Ezt a harcot egyaránt folytatja főhősünk az anyatermészettel és különböző embercsapatokkal amelyet leginkább a bosszúvágy vezérel. A film során végigkövethetjük az ember dacolását a természet csapásaival, az éhezéssel és persze az erőszakkal.
Forrás: InternetForrás: Internet
Véleményem szerint, a forgatókönyv megírásával sok probléma nem adódhatott, hisz azt a néző is rögtön észreveszi, hogy Iñárritu nem a dialektusokra helyezte a hangsúlyt. Ezt ellensúlyozzák azonban a szereplők arckifejezései is, amelyek mindent elmondanak. Vagy gondoljunk csak Lubezki csodás képeire és snittjeire, amelyek közül egy sem stúdióban, ráadásul minden felvétel természetes fényben készült. Egyszerűen mesés, amit ez az ember művelt. Na, de ne feledkezzünk meg Leonardo DiCaprio-ról sem, aki szintén nagyot alakított. Ekkora szenvedés hiteles ábrázolását és a halállal való küzdelem bemutatását is jó emberre bízták, ezzel szintén kompenzálva a szöveg hiányát. Ki tudja, talán ez meghozza a várva várt Oscart DiCaprio számára. A másik nagy figura a filmben Tom Hardy volt, aki tökéletesen hozta a gonosz karakterét. Mindketten nagyszerű alakítást nyújtottak a filmben, ehhez kétség sem férhet.
De mégis Iñárritu az, aki a legnagyobbat alkotta, akinek egyedi látásmódja és stílusa valószínűleg rengeteg embert vonz majd a vetítővásznak elé.
A szentgotthárdi Zaporozsec zenekar közösségi oldalán jelentette be, hogy az idei Nagy-Szín-Pad! résztvevői között vannak.
Idén ismét megrendezésre kerül a Nagy-Szín-Pad tehetségkutató műsor, ahol már ismert és tehetségüket számos alkalommal bizonyító zenekarok, előadók mérik össze tudásukat és rajongói bázisukat. A 2016 áprilisában megrendezésre kerülő elődöntők során tizenkettő zenekar lép fel; a tavalyihoz képest változás történt abban, hogy nem három elődöntő lesz esténként három zenekarral három héten át (illetve tavaly még csak kilenc zenekar, előadó volt), hanem minden zenekar külön, „egész estés szórakozást nyújtva” ad koncertet az Akvárium színpadán április 23-tól 12 napon át. A döntő pedig május 15-én lesz ugyancsak az Akvárium Klubban. Az idei évben először (SMS, Facebook, Instagram szavazáson túl) egy szakmai zsűri is értékeli a produkciókat.A tizenkét résztvevőt egy 80 fős újságírókból, hazai zenészekből, producerekből álló szakmai zsűri választotta ki és egy hely a szentgotthárdi Zaporozsec zenekarnak jutott (tavaly is képviselte egy zenekar Vas megyét, az Ocho Macho egészen a végső győzelemig menetelt), így ők is versenybe szállnak a nyereményekért. Az első helyezett többek között a Volt Fesztiválon léphet fel, a Sziget Fesztiválon zenélhet és 2017-ben a groningeni Eurosonic Festivalon Magyarországot képviselheti. A szervezők célja, hogy segítsenek a zenekaroknak elérni az országos hírnevet, és a klubok, fesztiválok zenei kínálata bővüljön, így létrehozva a magyar zene vetésforgóját.
Mennyire érzed magad biztonságban a lakhelyeden? Éjjel egy buli után gyalogolsz, vagy taxizol, még ha csak pár kilométerről is van szó? Voltál már szemtanúja támadásoknak, rablásoknak? Ifjúsági véleménykutatás a biztonságérzetünkről, második célpontunk Hajdú-Bihar megye székhelye, hazánk második legnépesebb városa, Debrecen.
Az amúgy sem problémamentes Debrecen fiataljainak biztonságérzetét egy ideig az itt működő menekülttábor sem növelte. Habár ez a veszélyforrás mára megszűnt és a tábort bezárták, ezzel a lakosság fellélegezhetett, a baj továbbra sem szűnt meg. Kutatásaim során két megdöbbentő történetre bukkantam, amely remélhetőleg sokkal nagyobb óvatosságra inti nemcsak a fiatalokat, hanem minden korosztályt.
F. Cs. (16 éves, tanuló) így számolt be élményeiről:
Ért már téged bármiféle atrocitás esetleg egy buli alkalmával vagy akár a hazaúton?
Egyszer, pontosan 2015. december 4-én, egy Piac utcai szórakozóhely előtt belénk kötöttek.
Pontosan mi történt?
Három barátommal (két fiú, egy lány) voltunk a Pince Café&Music Clubban egy buliban, és kint az utcán belénk kötött négy srác, de csak szóváltás volt, elmentek. Majd később az egyik barátommal magára hagytuk az épp beszélgető fiút és lányt, mivel arra kértek minket. 10-15 perc múlva, mikor visszaértünk, akkor a srác már ott feküdt egy kapu előtt a földön összeverve. Odarohantunk és a lány mondta, hogy visszajött a négy srác (18 évesek voltak) és ismét beléjük kötöttek, valamint megverték a barátunkat. Míg ezt mesélte, ismét jöttek vissza és oda akartak menni a megvert sráchoz, de mi ezt nem hagytuk. Újra jött a szóváltás, elkezdtek lökdösődni, majd az egyik előrántott egy rugós kést és ránk fogta. Mire a lány, aki velünk volt, felpattant és nekiment az egyiknek, mi ez idő alatt tudtunk hívni segítséget. Jött egy srác szerencsére, olyan 24 év körüli és rájuk támadt. Mi addig elhoztuk onnan az összevert haverunkat és a lányt. Ezután még volt egy kis szóváltás, de arrébb álltak.
Hogyan tudtátok feldolgozni az eseményeket, illetve befolyásol-e titeket a bulizásban?
Nem vagyok egy olyan ember, aki ezek után fél elmenni bulizni, vagy parázik valami miatt, de azóta nem nagyon van kedvem szórakozóhelyekre járni. Szerencsére nekem nem esett bántódásom, de a barátomnak még jó néhány napig lila foltok voltak a szemei alatt.
Mi a helyzet a lányok körében? Ők vajon mennyire érzik magukat biztonságban itt Debrecenben? Erről Anna (16 éves, tanuló) mesélt nekem:
Általában mennyire érzed magad biztonságban Debrecen utcáin, amikor tömegközlekedésen utazol, vagy esetleg gyalog kell menned valahová?
Debrecen nem túl nagy város, sajnos mégsem tudom azt mondani, hogy veszélytelen, néhány rossz tapasztalat miatt. A gyalogos -és tömegközlekedés is tartogathat kellemetlen meglepetéseket napszaktól függetlenül.
Milyen személyes tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?
Az első kellemetlen élményem egy séta közben ért a Nagyerdő környékén. Siettem hazafelé valamikor késő délután. Zenét hallgattam és nem is figyeltem, hogy mi történik körülöttem. Aztán hirtelen egy srác megragadta a kezem, én azonnal megtorpantam és kihúztam a fülemből a fülhallgatót. Ekkor vettem észre, hogy nem egy, hanem három fiú áll körülöttem. Először dicsérő szavakat kaptam, aztán ízléstelen bókokat, ezután már erőszakosabb közeledést is. A szavaik összefolytak és már-már eluralkodott rajtam a pánik. Sose gondoltam volna, hogy valaha ennyire hálás leszek egy éppen arra tartó kocogó férfinek, aki annyira meglepte a csapdába ejtőimet, hogy volt időm kirántani a karom és a zebráig futni.
Mit tanácsolnál azoknak a lányoknak, akik hasonlóképpen egyedül, gyalog kénytelenek hazamenni? Mire érdemes odafigyelni?
Elsősorban azt tanácsolnám, hogy ne menjenek egyedül! De ha kénytelenek egyedül megtenni a hazáig vezető utat, akkor mindenképp a forgalmasabb helyeket válasszák, ahol több ember mozog. Tartsanak maguknál paprika spray-t. Ha úgy érzik, hogy valaki közeledik feléjük vagy követi őket, akkor pedig hívjanak fel valakit a mobiljukon. Viselkedjenek magabiztosan, sétáljanak határozottan és ne mutassanak félelmet vagy bizonytalanságot!
A Bájoló 3. évadának no.1 eseményén az „egykori” Room5 zenekar énekesleányzójával beszélgetett Boros Ferenc. Kóbor Zsóka szemtelen fiatalságával, szemtelenül csodás énekhangjával szemtelenül sok tehetséget szívott magába az évek során.
Az est házigazdája már megjegyezte, hogy betanultnak számító mondataival indítja az eseményt, de a visszajáró vendégek már tudhatják, hogy ezek nélkül nem is lenne Bájoló a Bájoló. Zsóka jelenleg végzős gimnazista Szentgotthárdon, s bár minden vágya zenével foglalkozni, a jelentkezésig már csak két hete maradt eldönteni hogy festészet vagy zene, s egyelőre az előbbi a nyerőbb. De erre még később visszatérünk. Érdemesebb azzal kezdeni, hogy hogyan is került az ecset helyére olykor a gitár, főleg hogy a fiatal leányzó zongorázni tanult. Most a négy fal között, csak nekünk, csak most bevallotta: nagyon nem szerette a zongorát – kár, hogy szüleinek erről elfelejtett szólni, így nagy meglepi volt a zongora karácsonyra. A billentyűs hangszer leváltásához biztosan közrejátszott az általános iskolás korban feltörő zenei ízlés. (Red Hot Chilli Peppers, meg System of a Down mellé persze, hogy akar egy gitárt a gyerek.) Nyugi, Zsóka, a Disney korszakodat nem áruljuk el senkinek.
Bár eleinte úgy tűnt, szólóban nem fog tündökölni, most mindenki megnézheti mi lett a 12 éves kezdőgitárosból, aki egy szülői munkaközösségi bálon határozta el: soha nem hagyja abba a zenélést. Aztán sorra jöttek a lehetőségek, majd a szentgotthárdi Megacsillag aranya után nem kellett többet kérnie, hogy néhány percet hadd zenéljen egy rendezvényen. Kíváncsiak lettek rá az emberek.
2014 novemberében megalapították a Room5 zenekart, de sajnos amilyen gyorsan felküzdötték magukat, olyan gyorsan vége is szakadt a nagy kalandnak. Zsóka emellett is járt fellépni csak úgy akusztikban, s főként fiúzenekarok számait dolgozta át saját hangszínére. Most is énekelt nekünk egy kis Foster the People-t; a Pumped up kicks biztos sokaknak ismerősen cseng a rádiókból, de Quimby és a Bájoló sem hiányozhat a repertoárból. S mindannak ellenére, hogy Zsóka imád meghallatni mindenféle-fajta tombolós zenét, játszani inkább melankolikusokat választ.
S visszatérve a nemrégiben említett ecsetre: nos, Zsóka fest is. S nem is akárkitől, Masszi Ferenctől tanul. Innen a pályaválasztási dilemma. Beleszeretett a csendéletekbe, no meg a fekete tintába.
A Bájoló ezen évadában is négy fiatal tehetséget mutat be, a következő alkalommal Lutor Katalint (igen, igen, a cikk szerzője is én vagyok). Mindenkit szeretettel vár a Berzsenyi Könyvtár február 11-én 17 órakor!
Mennyire érzed magad biztonságban a lakhelyeden? Éjjel egy buli után gyalogolsz, vagy taxizol, még ha csak pár kilométerről is van szó? Voltál már szemtanúja támadásoknak, rablásoknak? Ifjúsági véleménykutatás a biztonságérzetünkről, első célpontunk a Tolna megyei Bonyhád.
Bonyhád Tolna megye negyedik legnépesebb városa, nagyjából 13500-an lakják, de ettől még nem szenved hiányt éjjeli bulik és rendezvények terén. Írónk, Füller Kamilla négy fiatalt kapott mikrofonvégre a témában.
A tapasztalatok szerint mivel kisváros, a fiúk, megőrizve törhetetlen büszkeségüket, mindannyian azt mondták: ők teljesen biztonságban érzik magukat, egy ekkora városban mi baj lehet? Persze a lányok nem teljesen voltak ezen a véleményen. Nem tartják a világ legveszélyesebb helyének Bonyhádot, de azért nem teljesen problémamentes az éjszaka ott sem.
Kata (17 éves, tanuló): „Nagyon is, én úgy gondolom, ebben a városban semmi olyan nem történt még velem sem nappal, sem éjszaka, ami okot adna félelemre.”
Cintia (17 éves, tanuló): „Teljes mértékben.”
Borbála (17 éves, tanuló): „Én biztonságban érzem magam, de a szüleim gyakran aggódnak, ha nem vagyok otthon.”
Kata (17 éves, tanuló):„Változó. Egyedül nem szívesen mászkálok az éjszaka közepén, de Bonyhádot nem tartom egy kiemelkedően veszélyes helynek.”
Éjszaka buli után taxit hívsz, amikor haza mész vagy haza gyalogolsz?
Kata: „Hazagyalogolok. Még soha nem taxiztam Bonyhádon.”
Cintia.: „Nagyon messze lakom mindentől, ezért én szoktam hívni, de nem azért, mert nem mernék hazagyalogolni, de buli után semmi kedvem még hazáig elbattyogni.”
Borbála: „Taxizni nem szoktam. Anyukám hazavisz kocsival. Amikor hívom, kijön a helyszínre.”
Kata: „Egyedül biztosan nem gyalogolok haza, ha valaki hazakísér, akkor simán és többször elő is fordult már, de ha nincs senki, aki velem jön, akkor taxizom.”
Ismersz olyan sztorit Bonyhádról, hogy ismerőst kiraboltak vagy megtámadtak az utcán?
Kata:„Nem és nem is hinném, hogy gyakran lenne ilyen errefelé, esetleg a rosszabb környékeken.”
Cintia: „Igen, több ilyen esetről is hallottam a barátaimtól, de nem olyan komolyak. Ami már velem is előfordult, az az, hogy az utcán utánam kiabáltak, én gyorsan tovább mentem és úgy tettem mintha nem hallottam volna.”
Borbála: „Igen, van. A rosszabb környékeken bizonyos időközönként késelés is előfordul és van, hogy kirabolják az embert, éppen ezért sem nappal, sem éjjel nem járok arra, csak ha muszáj.”
Kata: „Hát akad pár ilyen történet a tarsolyomban. Éppen a múlt héten hallottam, hogy sötétedés után egy fiatal lányt majdnem megerőszakolt egy idősebb férfi az utcán. Szerencse, hogy arra járt egy nagyobb baráti társaság. Amikor ilyeneket hallok, olyankor azért elbizonytalanodok abban, hogy biztosan biztonságban vagyok-e itt, Bonyhádon mint fiatal lány. A szüleim sem engednek szívesen egyedül ezért sehová.”
Jelentős a különbség, hogy éjszaka, illetve nappal mennyire érzed magad biztonságban Bonyhádon?
Kata: „Bonyhád éjszaka is nagyon szépen ki van világítva, semmi okom félni.”
Cintia: „Nappal egyáltalán nem félek. Miért is tenném? Kedves, barátságos emberekkel találkozok az utcán, és csak úgy hemzsegnek az ismerős arcok. Éjszaka Bonyhád teljesen kihal, egy lélek sincs az utcán eltekintve pár csomóponttól, arrafelé nem érdemes menni, még ha kerülő is úgy, akkor sem, én legalábbis nem szívesen megyek arra.”
Borbála: „Nappal teljesen biztonságban érzem magam, éjszaka azért annyira nagyon nem, de nem sűrűn vagyok az utcán sötétedés után, bár most így a téli időszakban jobban sietek haza az iskolából, amikor anya nem jön elém, mert nem szeretek egyedül lenni, amikor már kezd beesteledni.”
Kata: „Éjszaka sokkal jobban félek! Bonyhád központja ki vannak világítva, de sok utca a külvárosban olyankor teljesen sötét. Az orrom hegyéig sem látok el, nincs valami jól megoldva.”
A Rotary nem segélyszervezet-, hanem olyan emberek klubja akik jobbítani szeretnének. Jobbítási szándékukat sokféle módon tehetik meg ebben a klubban. Tagjai korosztályok szerint vannak felosztva különböző csoportokra. Az egészen fiatalok az Earlyactben tevékenykedhetnek, míg az idősebb korosztályok az Interact, illetve a Rotaract munkájában vesznek részt. 30 éves kor felett pedig már hivatalosan Rotary tagnak számítanak. A Rotarynak a világon nagyjából 1 millió 200 ezer tagja van. Ez a szám napról-napra csak növekszik. Emellett érdemes megjegyeznünk, hogy ez az egyetlen olyan civil szervezet, amely tanácskozási joggal vehet részt az ENSZ ülésein.
A Rotary híres a diákcsereprogramjairól, mégis a legismertebb az ún. Rotary Youth Exchange Long-Term Program, amelynek során a középiskolás diákok egy teljes évet töltenek el külföldön. Erről is mesélt nekem többek között Schöll Róbert a soproni Rotaract klub tagja.
Robi aktívan szolgálja 2014 májusa óta a rászorulókat és a hátrányos helyzetűeket ifjú kora ellenére. Fontos számára a segítségnyújtás. Legyen szó rendezvényről, Mikulás napi, avagy Karácsony előtti élelmiszergyűjtésről, rá lehet számítani. Nem is csoda, hogy Rotary bátran vállalta képviseletét külföldön a fiú személyében. Robi mindenképp angol nyelvterületen képzelte el magát, így került egészen távolra, Ausztráliába cserediáknak. 10,5 hónapot töltött kinn, 3 fogadócsaládnál. Elmondása szerint egészen más ember lett belőle. Vajon mire is gondol?
A családok váltakozásával, megtanult alkalmazkodni és elfogadni. Rájött milyen, amikor belecsöppen a modern világába, ahol a fejlődés már-már elnyomja az emberi kapcsolatokat. Megtapasztalta mennyire jó valakiket találni, akik nem csak fogadják, mint egy hotelben a vendéget, hanem családtagként kezelik. Szeretik, törődnek vele és aggódnak miatta. Akárcsak itthon. Azonban a világ másik felére került. Nem beszélte tökéletesen az angol nyelvet, nem voltak előre megteremtett kapcsolatai. Egyről a kettőre építkezett, kialakította a baráti körét és fokozatosan sajátította el az ausztrál angol csínját-bínját. Egy fiúiskolában töltötte mindennapjait, ahol egészen más rendszer várta. Nem voltak felelések, és dolgozatok olyan sűrűn, de még a megszokott fegyelem is elkerülte. Ehelyett ott volt az ausztrál oktatás egy sokkal lazább mentalitással és modernebb felfogással, ahol három kötelező tantárgyad van és hármat érdeklődésednek megfelelően választhatsz meg.
Legyen az akár repüléstechnika vagy sport-és rekreáció egy kis golfoktatással egybekötve. Negyedévenként pedig egy-egy esszé formájában számot is adhattál tudásodról. Robi emellett szabadidejét is hasznosan töltötte. A helyi Rotary klub munkáját segítette, ahogy csak tudta, hisz a jótékonyság ott sem maradhatott el. Természetesen, ha ez nem lenne elég, élményekben sem szűkölködött ez a csereév számára. Bejárta a fél kontinenst, találkozott kengurukkal, korallzátonyokat látogatott meg, a falusi mindennapokban is részt vehetett és mindeközben életre szóló barátságokat kötött. Nem utolsó sorban pedig, gyermekből felnőtté vált. Mert ez az egy év bizony nem kis megpróbáltatásokat tartogatott. De mindezek után hazatérve, szinte új emberként elkezdte értékelni mindazt ami ott nem volt. A kis utcákat, az igazi, hazai ételeket és persze azt, hogy Ő magyar lehet.
Alkalomadtán társoldalunk cikkeiből is szemezgetünk, melyek törve kerülnek ki az oldalra. A Kritizátor egy lassan két éves oldal, ami szintén lelkes fiatalokból áll. Filmekről, sorozatokról és könyvekről írnak, néha-néha pedig egy képregény kritika is megjelenik az oldalon. A továbbiakban a Sherlock különkiadásáról olvashattok.
Steven Moffat és csapata szereti megvárakoztatni a Sherlock sorozat rajongóit és egyszerű nézőit. Nos, a negyedik évad még távol van, legjobb tudomásom szerint is jövőre esedékes, azonban karácsony alkalmából kaptunk egy kis kiengesztelést a The Abominable Bride címre elkeresztelt epizód képében. A Doctor Who minden évben készül a karácsonyra, ezt a tradíciót pedig örülünk, hogy átadták Sherlocknak is (noha figyelembe kell venni, hogy talán minden harmadik vagy negyedik karácsonykor fog történni ilyesmi). Mint azt sokan tudhatjátok, a szóban forgó történet a sorozat zömével ellentétben nem napjainkban, hanem a viktoriánus érában játszódik. Működik a koncepció? Mi az hogy!
A legégetőbb kérdés, ami megfogalmazódhat az egyszeri néző fejőben bizonyára a következő: ha már viktoriánus kor, és nem láttam a többi részt, akkor ennek nekiállhatok? Nos… Nem. Hogy miért? Teljes mértékben nem vagyok hajlandó válaszolni. A cselekmény ezúttal egy alternatív síkon veszi kezdetét a 19. századi Londonban, ahol Sherlock (Benedict Cumberbatch) és Watson (Martin Freeman) egy különleges esettel találja szemben magát: egy öngyilkos menyasszony, aki visszatér, megöli a férjét, majd további gyilkosságok elkövetőjévé válik. Szellem lenne? Sherlock kétli, Watson pedig lehetségesnek tartja. Ám, ha Moffat kezeiben vagyunk, semmi se olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
Kétségtelen, hogy a Doctor Who-val szemben Moffat és Mark Gatiss írópárosa ritkán hibázik nagyot, ha a detektív kalandjairól van szó, s ez most sincs másképp. A humor továbbra is ül, a szereplők rendkívül szeretnivalók (nyilván a színészek miatt is) és a történetvezetés is még mindig lenyűgöző. Vizuális megoldások terén talán übereli is ezen epizód az előzőeket.
A Cápa, Indiana Jones, Schindler listája, Harry Potter, Jurassic Park… Pár film, amelyek kiváló zenéit John Williamsnek köszönhetjük. És persze ott van a Star Wars is.
Emlékszem, amikor kiskoromban láttam a Birodalom Visszavág című filmet, már elsőre megfogott a zenéje. Ekkor kezdődött a rajongásom John Williamsért. Csata a Hoth bolygón, menekülés az aszteroida mezőben, a Dagobah ingoványa: hihetetlenül hangulatos jelenetek, hibátlan aláfestő zenével… Sőt, talán pont abban rejlik John Williams zsenialitása, hogy a Star Wars filmekhez nem aláfestő zenét írt, hanem a jelenetek csak az ő szerzeményeivel együtt válnak egésszé. Néha már-már az az érzésem támadt, hogy a zene túlnő a filmeken. Ezek a remekművek önmagukban, vizuális élmény nélkül is rendkívül izgalmasak. Na, itt van most nekünk Az ébredő Erő.
A Star Wars-t hatalmas hype övezi még most is. Ha felmegyek a Facebookra, teóriák ezrein kell átgörgetnem magam, ha lemegyek a haverokkal, tuti minimum egyszer szóba kerül az új film, ha bemegyek a boltba felvágottat venni, minden harmadik polcról Darth Vader-es tejek, csubakkás termoszok köszönnek vissza rám. Nem csoda, hogy Az ébredő Erő hatalmas mozisiker lett, bár a Star Wars-os gyorsfagyasztott csirke nuggets nélkül is így lett volna. Meg John Williams zenéje nélkül is. Nagyon fáj leírni ezt a mondatot, de sajnos így van.
A moziban nem igazán tudtam odafigyelni a zenére, annyira elvarázsolt a csoda; 10 év után végre újra láthatok egyet a filmek közül, amik végigkísérték a gyermekkorom. Aztán hazajöttem – elég vegyes érzésekkel –, és egyből kerestem a Youtube-on John Williams legújabb munkáját, hogy általa meggyőződjek, hogy biztos legyek abban, hogy jó volt a film, amit láttam. Meghallgattam. Csalódtam.
Star Wars: Az ébredő Erő soundtrack
Az album 23 számból áll. Összesen 77 perc, nagyjából annyi, mint általában egy-egy Star Wars film zenéje. A legnagyobb probléma az, hogy 77 perc alatt van körülbelül 3 track, amire azt tudom mondani, hogy na, ez az a Williams, aki a Star Wars zeneszerzője. Az előző albumoknál általában ez az arány fordított, ott kb. 3 szám volt, ami nem annyira ütött. A többi viszont sorra hozta az epikus témákat, amikből annyi van, hogy csak a felsorolása perceket venne igénybe.
Az új albumról egyszerűen hiányoznak a gondosan megírt, de egyszerű, fülbemászó témák. Ott van például az egyik leghíresebb alapmű, az Imperial March. Simán egy kocsmából hazafelé fütyörészős dal. Az új számok között Rey témáján kívül nemigen van ilyen. Az egész album egy nagy kavalkád, ahol egy-egy track nem alkot egy egységet, inkább egy folyamatból kivágott 3-4 percnyi minta. A baj csak az, hogy a dalok együtt sem alkotnak egészet. Sokadszorra hallgatom végig mind a 23 szerzeményt és a mai napig alig találok olyan számot, aminek megjegyeztem volna a felépítését, és vissza tudnám idézni belőle a témákat. Merthogy sokszor nincsenek is. A visszatérő zenei motívumok itt elsődlegesen nem az új albumon megismert dallamok, hanem felvillanások a Williams által már jó régen megírt remekművekből – ahogy egyébként azt a film is megkívánja.
Main Title and attack on the Jakku Village: Felcsendül a jó öreg Main Title és mint Pavlov kutyájának a kajára, nekem is beindul a nyálelválasztásom a szellemi táplálékra. Utána szép átvezetés jön, és kezdődik is a zeneileg igen vérszegény támadás a Jakkun. Aztán 3:07-nél jön valami dinamikusabb, ez már olyan John Williamses, de hallhatjuk röpke háromnegyed percig, aztán szét is esik a téma. Összességében az előzménytrilógia zenéje jut róla eszembe inkább, mint a régi filmeké.
The Scavenger, Rey’s Theme: Ezt a két művet azért vettem egybe, mert igazából egymás variációi. Pontosabban a Scavenger jelentős része Rey témájára előreutalás, annak variálása. Ez az egyik – és talán egyetlen track, amit kiemelnék. Kerek egész önmagában is, gyönyörű témák, dinamika. Fülbemászó és a régi Star Wars zenékhez képest újszerű lüktetés, lágy dallamokkal.
I can fly anything: Ez az egyik legdinamikusabb track. Idézi a régi, pörgős űrcsaták zenéit, pl: The Asteroid Field, de inkább hatásvadász, mint valódi hatást elérő (mint amúgy a film is).
Follow Me: Kimért vonós felvezetés, aztán a nagy semmi egészen 2:30-ig, ahol 6 másodpercnyi visszakacsintást kapunk egy felcsendülő régi téma által, ami olyan a füleimnek, mint a vándornak egy korty víz a véget nem érő sivatagban.
The Falcon: Ahogy az Ezeréves Sólyom visszatér, úgy térnek vissza vele a jól ismert, régi dallamok, dinamikailag jól kiemelve.
March of the Resistance: Na, ez egész indulós. Hát persze, mondhatnánk, hiszen induló, mint a címe is mutatja. Egy indulónak nem árt, ha rendesen össze van rakva, feszes, követhető, egymásból következő dallamokkal. Ez ugyan feszes, de egyáltalán nem annyira követhető, mint például a birodalmi vagy a szeparatista induló.
Snoke: Ez az a zene, aminél nem tudok elvonatkoztatni a filmtől – ez pedig Snoke karakterének erénye. Önmagában a szám nem nagy durranás, de ha eszembe jut a filmbeli óriás hologrammal kivetített rejtélyes vezető, működik a dolog.
Scherzo for X-wings: Ez is egy elég gyors darab, de mire idáig eljutottam az album hallgatása során, már nem nagyon tudott meghatni semmi, mert tulajdonképpen pár kivétellel, de minden számban ugyanazt hallottam. Egy X-wing – Tie fighter kergetőzéshez megteszi.
Szeretem lemérni azzal is a filmzenék rám gyakorolt hatását, hogy adott album alatt hányszor borsódzik a hátam. Itt talán egyszer volt ilyen, ami ahhoz képest, hogy John Williams munkájáról van szó, igen meglepő. Kevés igazán jó téma született. A zene fényesre polírozott, de sokszor csak filmes funkciója van, mint egy közepes filmzenének. Csakhogy John Williams nem ezért lett híres, és az biztos, hogy nem ez a karrierje csúcsa. Nagyon sok kiemelkedő mozis élményt köszönhetünk a 83 éves zeneszerzőnek és remélem, kora ellenére képes lesz még elkápráztatni minket.
