Alejandro González Iñárritu ismét nagyot alkotott. A tavalyi Birdman után, ezt a filmet 12 Oscar díjra jelölték. Ebben nem kis szerepe volt napjaink nagyszerű operatőrének is, Emmanuel Lubezki-nek, és persze a főszereplőpárosnak, Leonardo DiCaprio-nak és Tom Hardy-nak.

A történet maga megtörtént eseményeken alapszik. Hugh Glass ( Leonardo DiCaprio) egy prémvadászokból álló csapatnak a tagja, aki úgy ismeri a vadont, mint a saját tenyerét. A csapat éppen befejezi munkáját, amikor is ellenséges indiánok támadása éri őket, nem kis kárt okozva ezzel a vadászoknak. Rengeteg ember-és prémáldozat után menekülésre kényszerülnek. Ugyan nehéz út áll előttük, de bíznak Glass iránymutatásaiban. Egy járőrözés során azonban, rátámad egy hatalmas grizzly, amelyet sikerül megölnie, ámbár nem kis sérülések árán. Csodával határos módon túléli a medvével vívott harcot, lázálmaiban megjelenő halott felesége és félvér fia tartja benne a lelket az út során, ám elérkeznek egy nehéz szakaszhoz, ahol a kapitány, pénz ellenében két embert hagy ott vele, hogy ápolják, majd temessék el, ha eljön az idő. A probléma ott kezdődik, hogy a fián kívül a két vigyázója nem éppen a legszerencsésebb választás. Az egyik egy tapasztalatlan újonc, a másik pedig Glass ősellensége John Fitzgerald (Tom Hardy), akit csak a pénz vezérel és ezért nem is fél a legaljasabb eszközöket sem bevetni. Eljön az idő amikor elhagyják Glasst, akinek ezután megkezdődik az túlélésért vívott küzdelme. Ezt a harcot egyaránt folytatja főhősünk az anyatermészettel és különböző embercsapatokkal amelyet leginkább a bosszúvágy vezérel. A film során végigkövethetjük az ember dacolását a természet csapásaival, az éhezéssel és persze az erőszakkal.

1401x788-the-revenant-DF-02339R_rgb
Forrás: Internet
revenant-gallery-20-gallery-image
Forrás: Internet

Véleményem szerint, a forgatókönyv megírásával sok probléma nem adódhatott, hisz azt a néző is rögtön észreveszi, hogy Iñárritu nem a dialektusokra helyezte a hangsúlyt. Ezt ellensúlyozzák azonban a szereplők arckifejezései is, amelyek mindent elmondanak. Vagy gondoljunk csak Lubezki csodás képeire és snittjeire, amelyek közül egy sem stúdióban, ráadásul minden felvétel természetes fényben készült. Egyszerűen mesés, amit ez az ember művelt. Na, de ne feledkezzünk meg Leonardo DiCaprio-ról sem, aki szintén nagyot alakított. Ekkora szenvedés hiteles ábrázolását és a halállal való küzdelem bemutatását is jó emberre bízták, ezzel szintén kompenzálva a szöveg hiányát. Ki tudja, talán ez meghozza a várva várt Oscart DiCaprio számára. A másik nagy figura a filmben Tom Hardy volt, aki tökéletesen hozta a gonosz karakterét. Mindketten nagyszerű alakítást nyújtottak a filmben, ehhez kétség sem férhet.

De mégis Iñárritu az, aki a legnagyobbat alkotta, akinek egyedi látásmódja és stílusa valószínűleg rengeteg embert vonz majd a vetítővásznak elé.