Rácz Robertó neve sokaknak ismerős lehet a Virtuózok című műsorból, amelyben a fiatal tehetség hegedűjátékával lenyűgözte mind a közönséget, mind a szakmai zsűri tagjait. Szólókarrierje mellett zenei tevékenységével és a közösségi médiában betöltött aktív szerepével is kiemelkedik kortársai közül. Question & Answer podcast interjúnkban a klasszikus zene mai helyzetéről és a fiatalok zenei attitűdjéről mesélt nekünk.
Rácz Robertó igazi világutazó: Szerbiában született, majd később Oroszországban, Belgorod városában folytatta zenei tanulmányait, jelenleg pedig a világhírű Bécsi Zenei és Képzőművészeti Egyetemen bővíti tudását. A fiatal hegedűművész a hagyományos zenei értékek mellett fontosnak tartja a fejlődést, a korral való haladást, valamint a jövő generációinak támogatására is nagy hangsúlyt fektet. Ezekről a témákról hallhatunk rövid pocastokat Robertóval.
forrás: facebook
A podcast interjút itt hallgathatod meg:
Ha érdekelnek Robertó posztjai és tippjei, az instagramját itt megtalálod. Az első videóblog bejegyzést pedig itt nézheted meg:
https://www.youtube.com/watch?v=w-vq42i2KRw
Ha valaki esetleg, lemaradt volna Robertó előadásairől a Virtuózokban, gyorsan pótolja be.
Az Újvilág utca zenekarról biztosan sokan hallottak az elmúlt években, főleg itt a nyugati határ környékén. Ez annak köszönhető, hogy a srácok hatalmas erővel és lendülettel álltak neki a zenekari életnek. De náluk ez vajon hogy működik, mi a titkuk? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ, amikor a zenekar frontemberével, Varga Dominikkal beszélgettem.
Kezdjük az interjút egy szokványos, kötelező kérdéssel: Mikor alakultatok, mi a zenekar története, honnan származnak a zenei ambíciók?
2010 februárjában alakult a zenekarunk. Tulajdonképpen nálam ez még egy egyszerű nyolcadik osztályos énekórán kezdődött, ami ekkora távlatból visszatekintve talán életem legmeghatározóbb 45 perce volt. Ugyanis megismerkedtem a Beatles zenekarral és aztán megállás nélkül azt hallgattam. Valamikor akkor eldöntöttem már, hogy zenekart akarok csinálni. Így gitározni tanultam, majd három évre rá, két osztálytársammal, Kovács Marcellel, aki dobolt és Kapustka Csabával, aki basszusozott létrehoztunk egy zenekart. Ezzel azt gondoltam, kész is vagyunk, de egy másik osztálytársam, Puskás Péter beajánlotta öccsét, Mátyást. Egészen addig vonakodtam vele kapcsolatban, amíg meg nem hallgattam, végül azonban szólógitárosként ő is a banda tagja lett. Én a ritmusgitárt és az éneket csináltam akkor.
Milyen zenét játszotok, hogy tudnátok ezt meghatározni?
A legelején mindenféle zenekar dalait tanultuk meg játszani, Nirvana, Red Hot Chili Peppers, Beatles, aztán mellette elkezdtük a saját dalainkat is írni. Ezek kezdetben szinte általunk írt Beatles számok voltak, de az idő haladtával egyre jobban erősödött a zenénkben a grunge beütés. A dalszövegeim rendkívül bénák voltak, nem is szóltak semmiről, ugyanis arra figyeltem, hogy esztétikailag a legszebb legyen, ám ez a tartalom rovására ment. 2014 körül volt először, amikor a forma mellé végre értelme is lett a szövegeimnek és mondani is tudtam velük valamit az embereknek. Ugyanekkor jött be a zenekar stílusába az angol indie, ennek hatására hangszereltük meg az új dalunkat, aminek a címe Emma.
Úgy tudom, kétszer is indultatok az Átjáró nevű rendezvényen nem is kevés eredménnyel. Mesélj erről egy kicsit!
2013-ban jelentkezett a zenekar először az Átjáróra, ahol végül második helyen végeztünk. Erre egyébként már tagcsere is történt, Csabi helyett Doma Bence érkezett hozzánk, ő vette át a gitáromat, emellett vokálozott, én pedig megörököltem a basszusgitáros szerepet. Az Átjáróra már így jelentkeztünk. Ám ezután Marci volt az, aki elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni a zenekart. Kétségbeesve, dobos nélkül egyre közeledtek a fellépések és én ismertem egy srácot. Jánny Dominik volt az, tudtam róla, hogy dobol, így megkérdeztük, lenne-e kedve velünk zenélni. Azt mondta, hogy vállalni nem tudja, de kisegít minket a fellépéseken, amíg nem találunk mást. Másfél hónap telt el, amikor felvetette, hogy végleg maradna, mi pedig nagyon örültünk neki. 2014-ben újra elindultunk az Átjárón, amit meg is nyertünk, aminek köszönhetően sok lehetőséghez jutottunk.
Annyi tagváltásról meséltél már, kicsit nehéz követni. Kik a tagjai jelenleg a bandának?
Jelenleg Jánny Dominik a dobosunk, Doma Bence helyére Kiss Tamás érkezett, jelen pillanatban ő a gitáros. Puskás Mátyás szólógitáron játszik, én pedig basszusozok és énekelek.
Mesélj egy kicsit a dalok születéséről! Ki miért felelős, hogyan zajlik ez nálatok?
Ez elég változó. A dalok alapjait vagy a Matyi vagy én írjuk, de a Budapest című dalunkét például Tamás írta. A végső eredményt négyen együtt alkotjuk, de erősen a Matyi irányításával.
Lutor Katalin fotója
Te írod a dalszövegeteket? Gyakran találni benne visszatérő motívumokat, például állatok vagy kozmikus témák. Mennyire tudatos ez és egyáltalán hogy készülnek a szövegeket?
Igen, a szövegeket én írom, bár ezek a visszatérő motívumok inkább kevesebb, mint több szándékossággal szerepelnek. Kérdésedig az állatok gyakorisága fel sem tűnt. Egyébként nagyon egyszerű, csak leírom, ami körbevesz, amit látok, gondolok.
Mesélnél kicsit a rövid- és hosszútávú terveitekről?
Nyár végén települtünk át Szombathelyről Budapestre, szóval rövidtávon mindenképpen megismerni a fővárosi viszonyokat. Fel szeretnénk venni pár dalunk, keressük leendő menedzserünket, meg egyéb zenekaros dolgok. Hosszútávon mindenképpen, hogy megtaláljuk azt a réteget, aki szereti a zenénket.
Nemrég elkészült az első klipetek. Erről tudnál mondani pár szót?
A Szerelmes című dalunkhoz készítette Guzmics Gergő barátom év elején. Gergő a Premontrei iskola volt diákja, ezért kapta meg a stúdiót használatra. Itt volt elég nagy kék háttér és megfelelő világítás, tulajdonképpen a fizikai világban másra nem is volt szükség, a többi már az informatika meg persze Gergő csodája.
Melyik a kedvenc dalod?
Hú, hát általában a kedvenc mindig a legújabb, mert még izgalmas, sokat változhat a koncertek alatt. Az újdonságnak megvan a maga varázsa.
Dominik utólag azt is elmondta, hogy a zenekar hamarosan egy új hangszerrel bővül, ám részleteket még nem árult el. Hogy mi lesz ez a rejtélyes változás nem tudni, de a srácok biztos közzéteszik facebook oldalukon, ha már biztos lesz a tény.
Közzétették a háromszoros Pro Art díjas, 9. Alterába line up-ját! Nem kell szégyenkeznie a jövő évtől a VasMaRock Piknikkel erősítő körmendi fesztiválnak, hiszen remek felhozatallal rukkoltak elő. A programrend felsorakoztatja a hazai zenevilág legnevesebb alter bandáit.
A kilencedik Alterába Fesztivál szokás szerint a nyár közepén, július 10 és 14 között kerül megrendezésre Körmenden, a Rába Szabadidőcentrumban. Ezt megelőző hétvégén(július 5-6-7) pedig bemutatják a kicsi, ámde zúzós kistestvért a VasMaRock Piknik nevű háromnapos könyörtelen rockmaratont. Így azoknak, akik mindkét stílusért rajonganak jövő nyáron nyolc napig tartó szórakozást biztosít a Rába part. (Méghozzá kedvezményes kombinált bérlettel!)
December 1-jén indul az EARLY BIRD bérletértékesítés, a rutinosok már tudják, hogy érdemes beszerezni, hiszen limitált mennyiségben kaphatók a TIXA.HU oldalán.
Akik miatt érdemes nyáron ellátogatni Körmendre, a 9. Alterába Fesztiválra:
Vad Fruttik, 30Y, F.O.System (33 éves jubileum, csak az Alterába Fesztiválon) , Hiperkarma, Brains, Intim Torna Illegál, Anna and the Barbies, Supernem, Péterfy Bori és a LOVE Band, Pál Utcai Fiúk, Belga, Magashegyi Underground, FISH!, Soerii & Poolek, M.P.Sziámi Andfriend’s, Bagossy Brothers, Soulwave, Firkin, Ozone Mama, Konyha, Zaporozsec, Kardos-Horváth János, Üllői Úti Fuck, A Nyughatatlan, Ed Philips and the MP, Fatal Error, Malacka és a Tahó
Lesz még egy komoly fellépő, akit csak február közepén lehet közzétenni, de sokak kedvenc csapatáról van szó!
Valamint a VasMaRock Piknik fellépői:
Depresszió, Kárpátia, Leander Kills, Dorothy, Moby Dick, Auróra, Rudán Joe Band, Kalapács, Junkies, Kretens, Hetedik Ég, AC/DP, Don Gatto, Sniffyction , Dorothy Lies, Mokka Tribute Band, Smoking Frog
Talán John Donne-nak nincsen igaza, amikor azt írja, hogy senki sem különálló sziget, talán mind azok vagyunk. A szigetté válás különböző állomásai, az elmagányosult őrület költészete sejlik fel Réthly Attila szombathelyi rendezésében.
A posztmodern egyik alapvetése, hogy nincsenek megkérdőjelezhetetlen axiómák és igazságok. Nietzsche írja: “…there are no facts, only interpretations”, vagyis nincsenek tények, csak benyomások. Ebben a relatív, kézzelfogható fogódzók nélküli világban tévedtek el a Hétköznapi őrületek szombathelyi szereplői is; a paplan magától lebeg, a lakótársad a porszívójával szerelmeskedik, a próbababa életre kel, a szomszéd pedig fizet, ha nézed szex közben. Csoda, hogy a Bányai Kelemen Barna által megtestesített Petr szorong és már-már őrültnek hiszi magát?
A fentinél bővebb szinopszis felesleges. Petr világában semmi sem ott létezik, ahol egy átlagos ember gondolná. A barátnője tisztázatlan körülmények között hagyta el, majd indokolatlanul állt össze egy nyilvánvalóan alkalmatlan férfival, a főnöke kifejezéstelen hangon közli, hogy a kisfiúkhoz vonzódik, a szüleinél pedig csak a barátai kevésbé elviselhetőek, Petr pedig nem tesz semmit.
Fotó: Lutor Katalin
Az őrültebb dolgokat még őrültebb epizódok követik, az abszurd dráma gyermekien ártatlan „hőse” az egyetlen normális emberi reakciót testesíti meg – csodálkozik és csendben fél, de a problémákat pontosan abszurd voltuk miatt csak hellyel-közzel tudja megfogalmazni. A kanapén ücsörgő, a dobozokon ücsörgő, a háttérből ücsörögve befelé pislogó Bányai Kelemen Barna játékából süt Petr jelentéktelensége az események alakulására. Sorsa, már amennyiben lehet ezt sorsnak, történésnek hívni, ellen alig próbál tenni, még a környezetéhez illő őrült praktikákat sem tudja kereken véghez vinni. Szinte azt érezzük, hogy csupán azért ő az origó, mert technikailag valakinek mégiscsak lennie kell.
Ugyanakkor Petrnek unatkozni sincsen ideje. Réthly Attila őrült tempót diktál, a jelenetek és helyzetek egy pillanat alatt követik egymást, teljesen filmszerű élményt nyújtva rohannak el, a gyanútlan befogadó pedig felteszi a kérdést, hogy egyáltalán tartunk-e valamerre? A sebesség már-már antológiává változtatja az előadást; ha nem ugyanazok az arcok jelennének meg újra és újra, akkor hihetnénk, hogy egy különálló novellasorozatot látunk peregni jóval a törvényes sebességhatár fölött. Izgalmas eszköze a széttöredezettség ábrázolásának és a „filmélménynek” a fények és hangok hirtelen feltűnő, majd mindent sötétségbe vonó játéka, természetesen ez a jelenség a kreatív jelenetközi megoldásokon túl a töredékes emberi viszonyokat is leképezi.
Fotó: Lutor Katalin
A mozaikosság ellenére pont a sebesség és a többségében kiemelkedően pontos színészi munka tartja koherens mederben az előadást, ami kiegészül az alapanyag morbid humorával és Hamvai Kornél élő nyelvével.
Kálmánchelyi Zoltán Mokkaként teremt különálló birodalmat, mint a legrosszabb legjobb barát, de a többi „mellékszereplő” is egyenrangúan magányosan áll saját ködös szigetén. Nincsen valódi kommunikáció és szívszorítóak a távolságok Petr és szülei között, Petr szülei között, Petr és exbarátnője között, Petr és Mokka között, Petr és Petr között. Talán csak a tévébemondó apafigurát játszó Mertz Tibor és fiatal szobrász szeretőjét megtestesítő Nagy Cili tudnak valamilyen hidat építeni különálló földtesteik között: a fatális véletlen folyamán összejött pár minden jelenete különlegesen meleg és kellemes, elmosódott boldogságpontként világítanak az értelmezhetetlenség tengerében, minden más hasonló kísérlet hamvában holt; Mertz csehszlovák filmhíradós szavalata pedig valóban emlékezetes pillanat marad.
Szintén kiemelkedő a tehetségtelen zeneszerzőt játszó Orosz Róbert és a muzsikus barátnőjét megformáló Hartai Petra kettőse, bár ők éppen az ellenkező folyamatot, a szigetesedést mutatják be lépésről lépésre. A darab végére mégis az egyetlen kézzelfogható változás az, hogy egynél több ember ül a kanapén és csodálkoznak, hogy ilyen is van, idáig is el lehet jutni, valóban lehetséges, hogy ennyire nem értjük meg egymást.
Fotó: Lutor Katalin
Az abszurd hangvétel és felütések, akármennyire is magával ragadóak, megoldási javaslatokkal természetesen nem tudnak előrukkolni az elmagányosodás őrülete ellen, de tudjuk azt is, hogy a tanulság átnyújtása egyáltalán nem cél; egy állapot bemutatása önmagában legitim és teljes értékű végállapot. Felsejlik a rengeteg groteszk elem mellett egy másik gondolat is, az, hogy végső soron egyik szereplő sem őrült, csak a „hidak” kiépítetlensége taszít mindenkit a valószerűtlen szakadék felé.
Réthly színészeire és a Takács Lilla által álmodott sajátosan minimalista díszletre támaszkodva jó érzékkel teremt atmoszférát, de az emlékezetes és jól sikerült pillanatokat olykor jelentéktelenek is követik. A száguldás egyeseknek talán monotóniának is tűnhet, az abszurdum értelmezésére pedig valóban edzett közönségre van szükség. Összességében egy pontos, friss és fiatalos abszurd dráma elevenedik meg a szombathelyi színházlátogató szemei előtt, amely képes egy-egy új apró részlettel vagy váratlan momentummal lekötni a figyelmet és bőséges útravalót tartogat hazafelé.
Vasárnap este: meleg tea, zajos kinti forgalomtól elzárt belső kis menedék, nyugalom, lágy fények, kellemesen halk zene, kényelmes ágyikó és egy kedves kis verses kötet Talán ezek lehetnek azok, amikre a hét végéhez közeledvén igazán sokan vágyakozunk. Csend és nyugalom! Egy olyan biztonságot és bizalmat árasztó közeg, ahol elfeledhetjük a mindennapos problémáinkat, bátran elengedhetjük képzeletünket a nyugalom, a meghittség, és a gondolkodás szigetén.
A következőkben összegyűjtöttünk nektek olyan magyar lírai műveket, amelyek a ti vasárnap estéteket is békésebbé és kellemesebbé tehetik. Figyelem! A magyar irodalom legszebb esti versei következnek:
Csokonai Vizét Mihály – Az Estve
Forrás: wikipedia.org
A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja,
Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.
Haldokló súgári halavánnyá lésznek,
Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek.
Az aranyos felhők tetején lefestve
Mosolyog a híves szárnyon járó estve;
Melynek új balzsammal bíztató harmatja
Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja.
A madarkák meghűlt fészkeknek szélein
Szunnyadnak búcsúzó nótájok rendjein.
A kis filemile míg magát kisírta,
Szomorún hangicsált fészkén a pacsirta.
A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjában belől bömböl a mord medve. –
Ah, ti csendes szellők fúvallati, jertek,
Jertek füleimbe, ti édes koncertek;
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;
A ti nyájasságtok minden bút eltemet.
Lengjetek, óh kellő zefirek, lengjetek,
Lankadt kebelembe életet öntsetek!
Mit érzek?…míg szólok, egy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellett.
Suhogó szárnyával a fák árnyékinál
Egy fűszerszámozott theátromot csinál,
Melybe a gráciák örömmel repűlnek,
A gyönyörűségnek lágy karjain űlnek;
Hol a csendes berek barna rajzolatja
Magát a hold rezgő fényénél ingatja.
Egyszóval, e vídám melancholiának
Kies szállásai örömre nyílának.
Késsél még, setét éj, komor óráiddal,
Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal:
Úgyis e világba semmi részem nincsen,
Mely bágyadt lelkemre megnyugovást hintsen;
Mikor a világnak lármáját sokallom,
Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom,
Mikor az emberek körűltem zsibongnak,
S kényektől részegen egymásra tolongnak.
Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?
Tiéd volt ez a főld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.
Mért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é már egymástól mind megkülönözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.
Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,
Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,
S többet: mert még akkor a had és veszettség
Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség.
Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek,
Nem született senki gazdagnak, szegénynek.
Az igazságtévő határkő és halom,
A másét bántani nem hagyó tilalom
Nem adott még okot annyi sok lármára,
Mert az elégség volt mindennek határa.
Nem állott volt még ki a kevély uraság,
Hogy törvényt hallgasson tőle a szolgaság;
S rozskenyérhéjból is karácsonyja legyen,
Hogy az úr tortátát s pástétomot egyen.
Nem bírt még a király húsz, harminc milliót,
Nem csikart ki tőlük dézmát és porciót,
Melyből boldogokká tudja őket tenni,
Azaz tonkin fészket legyen miből venni.
Nem bújt el a fösvény több embertársától,
Hogy ment legyen pénze a haramiától,
Akit tán tolvajjá a tolvaj világ tett,
Mert gonosz erkőlccsel senki sem született.
Nem is csuda, mert már a rétek árkolva,
És a mezők körűl vagynak barázdolva;
Az erdők tilalmas korlát közt állanak,
Hogy bennek az urak vadjai lakjanak;
A vizek a szegény emberekre nézve
Tőlök munkált fákkal el vagynak pécézve.
Te vagy még egyedűl, óh arany holdvilág,
Melyet árendába nem ád még a világ.
Te vagy még, éltető levegő! amelyen
Indzsenéri duktus nem járt semmi helyen.
Téged még, óh legszebb hangú szimfónia,
Ingyen is hallgathat minden emberfia:
S titeket, óh édes erdei hangzások,
Hallhatnak a szegény pásztorok s munkások:
Mikor a mesterség gyáva hangjainál
A kényes nagyvilág fárasztó bált csinál.
Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Melynek én örökös főldesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.
Arany János – Családi kör
Forrás: wikipedia.org
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.
Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.
A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.
Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.
A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.
Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.
De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”
Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.
De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.
Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.
„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját: Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.
Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.
Kosztolányi Dezső – Hajnali részegség
Forrás: art7.hu
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam
s ha emlékezni tudsz a
a hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon
vízszintesen feküsznek
s megforduló szemük kancsítva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agy-vérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk
s ők egy szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de – mondhatom – ha igy reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec,
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl
és az alvóra szól a
harsány riasztó: «ébredj a valóra».
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd száz év után,
ha összeomlik, gyom virít alóla
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők, akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem ekkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem
s felém hajol az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek és távolba roppant
tűzcsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyult,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent.
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása
s mozgás riadt, csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a néma békét.
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi,
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó,
könnyűcske hintó
mélyébe lebben
s tovább robog kacér mosollyal ebben.
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan-lángoló Tejutnak
arany konfetti-záporába sok száz
bazár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tünik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj ötven éve – lelkem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.
de pattanó szivem feszitve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.
Pilinszky János – Végkifejlett
Forrás: archivum.mtva.hu
Magam talán középre állok
Talán este van. Talán alkonyat.
Egy bizonyos: későre jár.
Simon Márton – Háromnegyed négy
Forrás: slampoetry.hu
A fák, ez jó, igen, kezdjük a fákkal, hogy majdnem
ugyanolyanok; így hajnalban. Kevés a fény. Eléggé fázom.
Bent alszol. Akihez szólhatnék most, az előtt hallgatok;
nem remegek, még ezt a fázást se lássa rajtam.
Mondok valamit magamban. Látom a leheletem. Nézem.
Ebben a ritkás fényben én is csak majdnem ugyanaz vagyok,
félig nyitott szemmel figyelve, hogy alszik minden.
A te szemed, lehunyt szemed ott bent, világos, egyszerű,
mint ilyenkor az ég. Mint ilyenkor bármi. Rá kéne gyújtani,
ezért jöttem ki. Nem. Azért mert nem tudok visszaaludni.
És utálok várni. Föl kéne ébresszelek, mondanom kellene,
igen, hogy nézd meg a szemem színét, egy darabig
hibának éreztem azt is. És nem értem miért kellek neked,
elmondanám, most, kezemen az öled szagával, könnyebb
lenne mégis. És nem tudom hány ölelés kell, akár csak egy napra,
(estig összetartson), szóval, hogy ölelj. Ilyeneket kéne mondanom.
Bent alszol. Nézem az ég súlyos színeit a szív felöli oldalon.
Dohányzom. Jó így. Bár elég hideg van. Jó, hogy betakartalak.
Egyenlők vagyunk. Látod. Ha kivonlak magamból, a semmi marad.
Lehet, hogy az előzenekar a saját öniróniájával és humorával ötvözi a jazz és a funky világát ütőssé, a főzenekar ködbevezető gondolatai és karmoló két lábon álló szürrealitása pedig úgy dobálja a lelket, mint mikor kisgyermekek azt játsszák, hogy éget a labda; de mégis szívmelengető mindez. Van mindebben valami katartikus tünemény. Mint abban a lángoló labdában… – amikor elfelejted és átöleled. Köszönjük Eticatt, köszönjük Quimby.
A Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjén ezúttal Balogh József, zongoraművész közreműködésével hallhattunk egy egészen különleges előadást, változatos dallamokat felvonultatva. De vajon mit érdemes tudni ezekről a darabokról? Mire kell figyelni az interpretációjuknál? Ezekre a kérdésekre a Szintézisonline zenei főszerkesztője, Békési Botond adott választ. Koncertkritika, élménybeszámoló és zenetörténelem óra következik.
A Dohnányi Zenekar előadásai mindig kivételes és maradandó élményt nyújtanak, amelyet a kellemes atmoszféra mellett a precizitás és a barátságos környezet tesz különlegessé. Ezúttal a hazai klasszikus zene egyik legkiemelkedőbb zongoristája, Balogh József nyújtott segítő kezet a zenekarnak, aki modern, virtuóz játékával tovább növelte az est színvonalát.
A darabválasztás elsőre talán kissé meglepő lehet, mégis tökéletesen illeszkedett a zongorista és a zenekar mentalitásához. Kezdésként Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvét nyitányát hallhattuk, amelyet Pánczél Tamás zongoraversenye követett, aki nem mellékesen a zenekar hegedűszólamát is erősíti. Végezetül Dvořák egyik szimfóniáját hallgattuk. A darabok szakmai hátterébe Békési Botondtól, a Szintézisonline főszerkesztőjétől kaptunk betekintést, elősegítve a tudatos zenehallgatást (és persze az élvezetes tanulást).
A koncerten elhangzott darabokat itt meghallgathatod:
2017. november tizenhetedikén került megrendezésre az szombathelyi ELTE SEK gólyabál, amelynek a Palace Cafe & Restaurant adott helyet.
Évek óta hagyomány a szombathelyi egyetemen a gólyabál, amely után az elsőévesek már hivatalosan is az iskolai közösség tagjai. Idén sem történt ez másképpen, felsőbb évesek és gólyák összegyűltek, hogy együtt bulizzanak egy nagyot a vizsgaidőszak előtt.
Sztárfellépőként a Brains-t hívták meg, akik fergetes, tombolós hangulatot teremtettek. A banda Magyarország egyik legsikeresebb elektronikus zenét játszó zenekara, amely 1994-ben alakult és a mai napig nagyon sok ember szívébe lopja be magát. Miután felmentek a színpadra, és a húrok közé csaptak, ismerős dallamok csendültek fel. 2015-ben megjelent albumukról, a Stand Firm-ről hoztak dalokat, de elhangzottak régebbi zeneszámok is. Zenéjük szinte bejárta az egész teret, a sok ember együtt ugrált és táncolt a zene ritmusára. A zenekar több, mint egy órán keresztül szórakoztatta a közönséget.
Kis szünet után kihirdették a bálkirályt és a bálkirálynőt, akik egy-egy görögországi utat nyertek. A bálkirály Arany Dániel, a királynő pedig Zsédely Petra lett, mindketten elsőéves hallgatók. A hangulatról később Peat Jr. és Shepherd gondoskodott.
A rendezvénynek otthont adó hely csordultig megtelt fiatalokkal, főleg egyetemistákkal, akik óriási mosollyal az arcukon, önfeledten táncoltak és szórakoztak ezen a hűvös, novemberi estén.
A fotógalériát köszönjük a Palace Cafe & Restaurant-nak!
A „Hate Speech” Monologues névre hallgató előadássorozatot Molnár Péter, akit sokan Slam Poetry estekről ismerhetnek, indította 2012-ben. Azóta hagyománnyá vált a CEU-n, hogy néhány ott tanuló diák az előadás keretein belül elmeséli a saját történetét, tapasztalatait, és reflektál az őt ért vagy környezetében tapasztalt diszkriminációra, előítéletekre. Minden előadás más, mindig attól függ, hogy kik lépnek fel, nekik milyen gondolataik vannak, és azokat hogyan adják elő.
Legutóbbi előadás november 21-én került megrendezésre. Az esemény borítóképének egy CEU-s diák fotóját választották. A kép a CEU Weekly-ben jelent meg ezzel a felirattal: „A »Soros-tervről« zajló nemzeti konzultációt reklámozó, kormány által fizetett óriásplakát – ahogy a szegedi zsidó temetőből látszik, Magyarországon.” A plakát is egy formája a gyűlöletbeszédnek, amelyre Molnár Péter reflektált az előadáson. Véleménye szerint a magyar holokauszt áldozatainak emléke megköveteli, hogy az egyetem, amelyet egy magyar holokauszt túlélő Soros György alapított és majdnem a kezdetektől fogva itt is üzemel, itt is maradjon. Hisz benne, hogy ezt a kormány is tiszteletben fogja tartani. Cikkeket is írt erről és az előadásról magyarul és angolul is.
Az előadás célja, hogy felhívja a figyelmet az Európában, Magyarországon, és a világban jelen lévő diszkriminációra és gyűlöletre azzal, hogy a legkülönbözőbb nemzetiségű, származású és más sajátosságok szerint is sokféle csoporthoz tartozó diákok teret kapnak, hogy elmondhassák a tapasztalataikat, és gondolataikat. Legutóbb például egy pakisztáni származású fiú elmesélte, hogy az ő népcsoportját hogyan üldözik a hazájában, hogyan kényszerülnek menekülésre a népírtás miatt. Egy szerbiai, roma származású lány megosztotta a gondolatait arról, hogy milyen érzés nem fehérnek lenni, egy fehéreket preferáló társadalomban. Egy venezuelai fiú pedig azt mesélte el, hogy neki külföldiként milyen tapasztalati vannak azzal kapcsolatban, hogy a magyarok hogyan vélekednek az országban élő romákról. Előkerült a nők hátrányos megkülönböztetése, és a még ma is tapasztalható antiszemitizmus is.
Az előadás után a közönség is kérdezhet, reagálhat az elhangzottakra. Egy úr felvetette például, hogy miért nem zárjuk ki a politikából az identitást, nem lenne az úgy sokkal egyszerűbb? Több válasz is érkezett erre, miszerint az identitás mindig is szerves része és mozgatórugója volt a politikának, amit nem lehet csak úgy hirtelen kivenni belőle. Ez ugyanúgy azt eredményezné, hogy az elnyomottak továbbra is elnyomottak lennének, azzal a különbséggel, hogy ezt ezentúl szóba sem hozhatnák. Az egész tulajdonképpen csak egy látszat, színjáték lenne. Nem tehetünk úgy, minta a politika színvak lenne, mert nem az, sosem volt, és sosem lesz az.
Az este után talán mindenki egy kicsit jobban elgondolkozik azon, hogy hiába próbálunk néha úgy tenni, mintha a hátrányos megkülönböztetés nem lenne jelen a mindennapokban, az attól még ott van. Merjünk beszélni róla, ne maradjunk csendben, merjük felvállalni azt, hogy kik vagyunk, és mit gondolunk. Nem söpörhetjük a szőnyeg alá a problémát, hiszen ha nem szólalunk fel ellene nem is fog változni semmi.
Az angol nyelvű előadásokra szeretettel várják az érdeklődőket. A következő tavasszal lesz, addig is egy kis ízelítő arról, hogy miről is szól tulajdonképpen a program:
A 2013-ban alakult magyar budapesti garázsrock zenekar évről évre színvonalasabb anyagokat jelentet meg. Ezek közül is kiemelkedik az új albumuk, a Chaka Chaka, amely talán a legösszetettebb hangzást nyújtja mind közül. Természetesen az album minőségéhez nagyban hozzájárult az új zenekartag, Tonyó is.
A Dope Calypso üde színfolt a budapesti klubszíntéren. A harmincasokból álló társaság úgy hozza a laza, látszólag komolytalan szörfpunk/garázsrock vonalat, hogy ennek ellenére minden anyagukból sugárzik a kreativitás és a minőség. Az új albumuk, a Chaka Chaka promóvideója szintén a zenekartól megszokott hangulatot és atmoszférát jeleníti meg. Bár hangzásukra számtalan címke ráilleszthető, a zenekar úgy jellemzi saját stílusát, „mintha a Buzzcoks játszana Pixies-t”. A banda filmjéért ezúttal is Jakab Péter és Kósa Péter felelt.
A Sarkadi Miklósból, Kelemen Lászlóból és Szabó Áron „Vasalóból” álló trió 2014 óta szakadatlanul koncertezik, emellett minden évben kiadnak egy új albumot is. A kritikusok imádják őket, eddig minden lemezük szerepelt a Stenk legjobb magyar albumokat bemutató éves listáján, valamint 2015-ös Boys from Heaven című dalukkal megnyerték az Index neves zsűritagok által fémjelzett dalversenyét, a Számot.
forrás: bandcamp.com
A banda legjobb időszaka talán a Mau Mau című albumuk megjelenésére tehető. Olyan jelentős helyszíneken léptek fel, mint például a Budapest Park vagy az A38 hajó. A rákövetkező év szintén mozgalmas időszak volt a zenekar életében, hiszen európai turnéra indultak, valamint részt vettek a Nagy-Szín-Pad versenyen is.
Az utóbbi időben a zenekar szerves tagja lett a turnékon Szabó Tamás „Tonyó”, aki a korábban sikeresnek ígérkező Moog zenekarból lehet ismerős többeknek. Az új album hangzásában nagy változásokat hozott az ő jelenléte. Jellegzetes orgonaorgazmusai felváltják a Mau Mau szörfpunkos, gitáron játszott basszusfutamait. Ezek az új dalok nem ritkán a hatvanas évekre, az Animals vagy a Doors hangzására emlékeztetnek. (Rama Lama Ding Ding Dong, Hyper Hyper), emellett szinte minden dalban prominens szerepet játszanak a billentyűsök is, amelyek korábban más formában jelentek meg.
forrás: bandcamp.com
Mint minden DC album, a Chaka Chaka is egy spirituális ódával kezdődik (Jesus Loves You), amely még az eddigieknél is erőteljesebbnek hat. Az új lemezük – a korábbiakhoz hasonlóan – nem éri el a fél órát, csupán a Burundi és a Dance Floor Revolution lépi át a 3 percet. Így azonban lehetőség nyílik arra, hogy a tizenkét dal a Golden Slumber’ll Kiss Your Blue Eyes, a Time For Everything és a Rama Lama Ding Ding Dong hármasára kiteljesedjen, hogy aztán a szörfhimnusznak ígérkező Rowdyruff Boys-szal záruljon. A zárószámban benne van minden, ami Dope Calypso: egy perc lazaság menő gitártémákkal és kolomppal, mindezkiegészülve Sarkadi Miki meglehetősen egyedi angol kiejtésével.
Minden Dope Calypso album kicsit más, mint az előző, éppen ezért várjuk őket annyira. A Chaka Chaka esetében az újítást Tonyó és az orgona hozta, ám a lazaság, a vicces szövegek, valamint a hangzatos gitár- és dobtémákezúttal is megmaradtak. Az új lemezt ismét Bresciában vették fel öt nap alatt, így nyújtanak a srácok az eddigi négy albummal immár közel kétórányi tömény szórakozást.
Az albumot december elsején fogják bemutatni a Kuplungban a Gustave Tigerrel.
Dope Calypso – Chaka Chaka (megjelenés: 2017. november 17.)
01 Jesus Loves You
02 Bastardo
03 Left Mother And The Nest
04 Burundi Dance Floor Revolution
05 Lord Send a Limousine For My Soul
06 Party People
07 Golden Slumber’ll Kiss Your Blue Eyes
08 Time For Everything
09 Rama Lama Ding Ding Dong
10 Hyper Hyper
11 Malena
12 Rowdyruff Boys
