Ismét jelentkezünk a popkultúra világának legizgalmasabb aktualitásaival.
Megjelent a The Suicide Squad első kedvcsinálója
Talán nem vagyok azzal egyedül, hogy a 2016-os The Suicide Squad, azaz az Öngyilkos osztag számomra egészen középszerűnek hatott. (Egészen, addig, amíg el nem hangzott még az is, hogy „mi egy család vagyunk” mert onnantól már egyszerűen csak borzalmas volt.)
Nos, a világszíntű sikertelenség James Gunn-nak nem szegte kedvét, mivel kis túlzással szinte már-már fű alatt elkészítette a saját agymenését az atnihősökből álló csapat főszereplésével. Igen, agymenés, mivel az első kedvcsináló alapján úgy tűnik, hogy humorból nem lesz hiány, a film komolysága is egyelőre egy kalapban táncoló majoméval tűnik egyenlőnek. (Egy gigantikus űrtengericsillag a főgonosz… Nézzétek meg az előzetest, ha nem hisztek nekem.)
Ami viszont bizakodásra adhat okot a DC-rajongóknak is, hogy a direktor kijelentette, a karakterek úgy fognak hullani, mint a legyek, szóval az univerzum azért megtart valamit a sötét tónusából, Gunn továbbá hozzátette, ez az egyik legnagyszabásúbb film, amit valaha készített – ez pedig két A galaxis őrzőivel a háta mögött igen izgalmas megállapítás – olvasható a Puliwood tudósításában.
Többet már nem is mondanék, a képsorok magukért beszélnek.
Forrás: Hebergementsweb.com
Megfilmesítik a Ghost of Tsushimát
Akik legalább némileg ismerik a videójátékos szubkultúrát, azok minden bizonnyal hallottak már a Sucker Punch Productions és a Sony Interactive Entertainment hihetetlen népszerűségnek örvendő koprodukciójáról, a Ghost of Tsushimáról. A játékban egy Jin Sakai nevű szamurájt irányíthatunk, aki Japán mongol inváziója során veszi föl a harcot a megszállókkal. A Tsushima a magával ragadó története és a döbbenetes képi világa mellett elsősorban a hihetetlen precizitással kidolgozott harcrendszere miatt vált ilyen népszerűvé. Ennek tudatában pedig nagy örömére szolgálhat a rajongóknak, hogy a több eladási rekordot is megdöntő cím filmváltozatát az a Chad Stahelski rendezi majd, akinek a John Wick-filmeket is köszönhettük – írja a Puliwood.
A készülő filmet Chad Stahelski saját cége, a 87Eleven Entertainment mellett maga a Sucker Punch stúdiója is producerként fogja felügyelni. Asad Qizilbash-nak, a PlayStation Productions vezetőjének nyilatkozatát lentebb olvashatják a Puliwood fordításában:
„Izgatottak vagyunk, hogy elhozhatjuk Jin történetének a Chad és 87Eleven Entertainment által megálmodott verzióját a nagyvászonra. Szeretünk olyan kreatív partnerekkel együtt dolgozni, mint Chad, akinek a játékaink iránt táplált szenvedélye biztosítja, hogy egy olyan feldolgozást hozzunk létre, ami a rajongók mellett egy új közönséget is be fog vonzani.”
Forrás: Foreign Policy
Vin Diesel fia is szerepet kapott a Halálos iramban 9-ben
Bár talán már látjuk a fényt az alagút végén, de még mindig távolinak tűnik a régi életünk. A koronavírus továbbra is világszerte tombol, így a Halálos iramban kilencedik része, aminek mostanában kellett volna a mozikba kerülnie, még mindig a bemutatására vár. Az így keletkezett uborkaszezonban pedig fenn kell tartani a rajongók érdeklődését, szóval olyan izgalmas hírekkel gazdagítanak minket, minthogy Vin Diesel kisfia is szerepelni fog az autóversenyzős, világmegmentős széria következő etapjában.
Mint kiderült, váratlan, az eddigi részektől eltérő, egy nem megszokott megoldást húzott elő Justin Lin rendező a Halálos iramban kilencedik részére, a filmben nagyon fontos szerepet fog kapni a család fogalma. Emiatt kapni fogunk flashbackeket is. A Puliwood értesülései alapján Vincent Sinclaire apja gyermekkori énjét fogja alakítani. Mivel ebben a részben John Cena Dominic (Vin Diesel) testvéreként tűnik fel, valószínűleg az ő gyermekkori megfelelőjével lesz(nek) közös jelenete(i).
Spekulációkba ennyi információ alapján fölösleges belemenni, azonban ha a koronavírus is úgy akarja, 2021. június 25-én minden kérdésünkre választ kapunk.
Forrás: Variety.com
Sorra nyitnak az amerikai mozik
Ami itthon még érthető okokból álomnak tűnik, az Amerikában, pontosabban Los Angelesben már valósággá vált. Ugyanis az Egyesült Államok nagyvárosában március 12-én kaptak engedélyt arra a mozik, hogy hosszas szünet után elkezdhessék a működésüket. Számos filmszínház azonban még ilyen-olyan okokból máig sem tudott kinyitni.
A HVG tudósításából kiderült, hogy a rendelkezések alapján termenként száz néző, vagy a terem befogadóképességének a 25 százaléka a megengedett limit, ami kétszer annyi, mint a korábban nyitott New York-i filmszínházakban, ahol egyszerre 50 ember nézhetett egy filmet.
A Disney nagy reményekkel induló animációs kalandfilmje, a Raya és az utolsó sárkány vezeti immáron harmadik hete az amerikai mozis kasszasikerlistát, jelenleg 5,2 millió dollárnál jár.
Az idő semmit sem kímél, és ez alól a festmények sem kivételek. A restaurátor feladata, hogy helyreállítsa ezeket az alkotásokat, amely természetesen igen hosszadalmas folyamat. Ennek során változatos eszközökkel, vegyszerekkel dolgozik, de persze a művészi elhivatottság megléte sem elhanyagolható. A múzeumlátogatók ezeknek többnyire csak a végeredményét látják, a beleölt hosszú munkaórákat már nem, ahogy a restaurátor az asztal fölé görnyedve, szépen aprólékosan megpróbálja visszahozni régi dicsfényét a képnek. Ezért nem is képzelte volna el az ember, hogy pont TikTokon fut bele a restaurátor szakma bemutatásába. Makó Milánnal beszélgettünk, aki TikTok-csatornáján és Instagram-oldalán ezekbe a munkafolyamatokba kínál igen élvezetes betekintést.
Miért kezdtél el videókat készíteni TikTok-ra?
A kezdetekben egyáltalán nem vettem komolyan ezeket a platformokat, mivel úgy gondoltam, hogy nem megfelelő értékrendet közvetít a társadalom felé. Egyenesen a képmutatás melegágyának tekintettem. De aztán fordult a kocka: találkoztam Julian Baumgartnerrel (egy restaurátor influencerrel), és úgy döntöttem, én is elkezdek szakmai videókat készíteni. Miután az egyik videóm majdnem 4 milliós nézettséget ért el, csupa
pozitív visszajelzést kaptam: sok restaurátor növendék keresett fel a pályával kapcsolatos
kérdéseivel, és egyre több magánszemély keresett fel restaurátori megbízásokkal. S nemcsak itthon, hanem nemzetközileg is érdekli ez az embereket: többen kértek tanácsot
továbbtanulás kapcsán, s jelenleg hat embert készítek fel a felvételire. Ez egyfelől nagyon
megtisztelő, másfelől hatalmas felelősség. Ez vitt rá arra, hogy revideáljam a közösségi
médiáról alkotott elképzelésemet. Reményeim szerint a „Conservatorfeed” tartalmakkal tovább tudom népszerűsíteni a restaurálás művészetét, miközben szórakoztatom és informálom is az embereket. Konkrét technikákat pedig csak azért nem szoktam feltüntetni, nehogy otthon valaki nekiessen az örökségnek.
Miskolcra jártam gimnáziumba, ahol egy pályázat díjátadóján találkoztam Fata György képzőművésszel, aki megállt előttem és minden bevezetés nélkül azt kérdezte tőlem: „Nem vagy te egy kicsit bolond?” Teljesen lefagytam a kérdéstől, de ő kedvesen továbbvitte a beszélgetést és felajánlotta, hogy üljek be az óráira. Mentoráltja lettem, és rengeteget tanultam tőle. Rövidesen felvételt nyertem a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Innentől már egyenesen a Magyar Képzőművészeti Egyetemre vezetett az utam, ahol a nyílt napon megismerkedtem a restaurátor képzéssel, és minden összeállt: az antik művészet szerelmeseként hívást éreztem az idő elleni küzdelemre.
Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem negyedéves festő-restaurátor tanszék hallgatója vagyok, ahol a legkivételesebb mesterek szárnyai alatt tanulhatom a szakmai fortélyokat, valamint magánszemélyeknek is dolgozom, ezért sokféle kép megfordul a kezem alatt. A családi örökségtől kezdve egészen a műgyűjtők kincséig, például egy Gorka Géza gyűjteményig. A nagyszüleim és bátyám támogatása nélkül viszont nem tartanék itt. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen hivatásra találtam.
Hol szereztél gyakorlatot?
Első szakmai tapasztalataimat a Ludwig Múzeumban szereztem, ahol a kortárs művészetekben mélyülhettem el. Király Tamás: Out of The Box kiállításában segédkeztem, valamint az ún. „gallery revision”-t csináltuk egy kubai vendég restaurátor művésszel, Salomé García Bacallao-val. Az említett folyamat lényege, hogy a múzeumi gyűjtemény minden alkotásán állapotfelmérést végeztünk, majd ledokumentáltuk a műtárgy kémiai-fizikai állapotváltozásait. Ezáltal volt szerencsém testközelből megvizsgálni az egész gyűjteményt, amiből Pablo Picasso vagy Andy Warhol lenyűgöző alkotásait emelném ki. Ezt az inspiráló környezetet bearanyozta kollégáim tudása és személyisége: nagyon jól éreztük magunkat. A következő két nyarat már antik műtárgyak között tölthettem a Magyar Nemzeti Galériában (ami egy fiatal restaurátor számára maga a mennyország). Előszőr a keret restaurátor részlegben dolgoztam, majd a műtárgyraktárban lévő festményeken. Azt szokták mondani, hogy „a restaurátorok a legjobb festők”. Nem tisztem ezt alátámasztani, de a festészet esszenciális a szakmánkban. Az én életemhez is szorosan kapcsolódik, túl a klasszikus technikákon: volt szerencsém a hazai ABODI márka ruháinak (tervező: Abodi Dóra) egy kollekciójában segédkezni. Itt egyfajta modern felfogású játékos növényi motívumokat kellett bőr ruhákra speciális akriláttal festenem. Nagyon izgalmas kísérlet volt.
Zárásként: Ki a kedvenc festőd?
Nehéz lenne kiemelnem bármelyik művészt is, úgy fogalmaznék, hogy időszakaim vannak. A németalföldi mestereket emelném ki, akiket szakmailag és festészet technikailag lenyűgözőnek tartok. Jan Vermeer van Delft, Jan van Eyck, Peter Paul Rubens. A felvételi munkám Jan van Eyck: Férfi portré vörös charperonnal c. képének az akvarell másolata volt.
Az egri Trampúr zenekar 2021 januárjában adta ki első, Ezek kik? című albumát. A főleg alternatív rock alapokon pörgő nagylemez könnyed, lendületes élményt nyújt, néhány váratlan megoldással fűszerezve. A banda széles körű zeneiségből érkező tagjaival többek között a lemez koncepciójáról, inspirációról és a csináld magad hozzáállásról beszéltünk.
Mrena Csongor „Csongi” (gitár, ének), Mustos Gergely (gitár, ének), Mrena Máté (basszusgitár, vokál) és Kerékgyártó Balázs „Guru” (dob, ének) tagokkal készült interjú mellett be is mutatjuk a friss albumot, amely alább meghallgatható.
Mikor alakult a zenekar, hogyan kezdtetek el együtt zenélni? Mit takar a Trampúr elnevezés?
Guru: Csongival húsz éve ismerjük egymást, és mivel mindketten érdeklődtünk a zenélés iránt, hamar belefogtunk egy-két közös projektbe, részben komolyan, részben komolytalanul. Mivel náluk próbáltunk, magától értetődő volt, hogy idővel kedves bátyja, Máté is csatlakozott hozzánk. Rájött, hogy jobb neki a basszusgitár, mint a zongora, mert azzal lehet futni a busz után, lehet vele csajozni (bár ez még vitatott), és nem kell külön embert hívni, ha elhangolódik. Én ekkor még gitároztam és különféle formációkban próbálkoztunk, de valahogy egyik sem volt életképes. 2017-ben jött egy felajánlás, miszerint van egy dobszerkó, amin játszhatnék. Úgy ültem be mögé, hogy azt sem tudtam, merre hány méter, de amint egy alap groove-ot el tudtam játszani, már próbáltunk is. Éreztük, hogy jó lesz ez, csak kellene még egy hangszer, hogy összetettebb dalokat írhassunk. Itt jött a képbe Gergő, akivel 2019 nyarán kezdtük meg a közös munkát – tehát valamikor ekkorra tenném a hivatalos indulásunkat.
És hogy mit takar a név? Minket!
Máté: A banda nevét Csongival „találtuk ki” egy uszodai látogatás során. A szó egy beszélgetésből szűrődött ki, és annyira megtetszett, hogy felvetettük zenekarnévnek. A többiek az elején kicsit vonakodtak, de végül csak ez lett a nevünk. Szerintem tök jó zenekarnév, rövid, tömör, nincs különösebb mondanivalója.
Az Ezek kik? megjelenését felvezetve három saját készítésű videoklipet, szövegvideót is adtatok a Festő, a Megint rólad és az Esti mese című számoknak. Hogy készültek a klipek?
Csongi: A klipek kapcsán, mint „rendező”, először is szeretnék elnézést kérni minden hozzáértőtől. A művek milyenségét főleg az a tettvágy szülte, hogy lehet, nem lesz olyan profi, de legalább csináljuk. Mindenkit ki kell ábrándítanom, de nem volt nagy koncepció a fejemben, amikor ezek születtek. (nevet) A felvételek elkészítését és az utómunkát is teljes mértékben saját magunk valósítottuk meg.
A Festő klipjének ötlete például egy házfelújítás során merült fel, tapétázás közben. Úgy véltük, a dal hangulatához ideális volna egy épülőfélben lévő helyiség. A papír hangszerek lehetősége az egyszerűbb kivitelezés miatt merült fel, de később rájöttünk, hogy a dal világába is abszolút beleillenek. A videó laza szimbolikája az öltöny, ami a tip-top külsőségeket mutatja, ellentétbe állítva a kopár háttérrel és a hangszerekkel, amelyek a belső ürességet hordozzák magukban, ezzel reflektálva az emberekre, akik „festik magukat”.
A Megint rólad esetében sikerült rávennem a barátnőmet, Virágot, hogy alkossa meg az alakokat, a szöveget és a hátteret, amelyeket én később bedigitalizáltam és egy programmal animációvá varázsoltam. Virág életében először festett embert, cserébe én nem értek a kétdimenziós animációhoz. Ennek a kedves, dilettáns együttműködésnek lett végeredménye a videó. A rajzos átvezető animációkat egyébként Gergő alkotta.
Gergő: A borítót én terveztem még 2017 novemberében. Eredetileg nem kifejezetten albumborítónak szántam, csak egy hirtelen jött inspirációtól vezérelve vetettem papírra az agymenésemet, bármiféle komolyabb elképzelés nélkül, csak az érzéseimre és a hangulatomra hagyatkoztam. Majd eltelt egy kis idő, és feldobtam ötletként a többieknek, hogy legyen belőle albumborító. Miután rábólintottak, néhány rajzot kicseréltem az alma belsejéből, hogy valamelyest passzoljon a dalokhoz, ám nem sikerült azt a képi hatást elérni az új digitális rajzokkal, mint az eredeti, tűfilccel rajzolt illusztrációk esetében. Végül tehát maradt az eredeti grafika, kiegészítve egy szintén papírra rajzolt logóval, és az „Ezek kik?” feliratot viselő almacikkel.
Az első Trampúr-album stílusát az alternatív rockból lehetne eredeztetni, de előfordulnak sanzonszerű dalok is a lemezen, mindezt váratlan megoldásokkal megspékelve. Mely zenekarok, zenészek voltak rátok hatással? Milyen más inspirációhoz szoktatok nyúlni?
Máté: A rockzenén belül sokféle stílust hallgatok és szeretek, szinte csak külföldről, főleg a ’70-es és ’80-as évekből – többek között power pop, new wave, pszichedelikus műfajokban. Ezen belül is imádom a rejtett, szinte ismeretlen zenekarokat, akik általában csak egy albumig jutottak és bár utána megszűntek, mégis egy sokkal érdekesebb, különlegesebb dolgot hoztak létre azzal az egy albummal, mint az adott stílus nagymenői akkoriban.
Gergő: Rám a mai napig kifejezetten nagy hatást gyakorol a ’60-as, ’70-es évek progresszív rock műfaja, főképp a kevésbé ismert érából. A hétperces dalunk, a Van Giesenés az elefánt példázza ezt leginkább. Egy akkoriban be nem teljesült szerelem, az A.E. Bizottság avantgárd szövegvilága, valamint Edward Lucas WhiteLukundoo című írásának köszönhetően jött létre ez a rövid kis dalocska. Egy másik igen nagy szerelmem a blues.
Hogy említsek néhány további példát: Pluto, Toad, Killing Floor, Lucifer’s Friend, Jeronimo, Universe stb. Az ismertebb bandák közül mindig is imádtam a Police-t. Dalszerzéskor az álmaimhoz is szoktam nyúlni. Az Esti mese például egy nyári hajnalon megálmodott történetből, félkómásan ébredve pofátlankodott fel a gitár húrjaira.
Guru: Változó, hogy mikor mit hallgatok, de mindig is a magyar zenekarok és műveik álltak hozzám igazán közel. Ennek talán az az oka, hogy ezeket sokkal inkább dalként tudom hallgatni és nem csak zeneként. A középiskolát még a keményebb zenék kísérték, aztán szépen lassan áteveztem az alternatív vizekre. Rengeteget forogtam a Kispál-30y-Hiperkarma háromszögben kisebb kitérőkkel, de alapvetően ezek határozzák meg legjobban a zenei ízlésemet. Persze van, amikor beragad egy hangulat és egy hétig csak Parkway Drive szól. Külföldi zenekarok közül a Red Hot Chili Peppers-re tudnám mondani, hogy sokat hallgattam.
Csongi: Saját ízlésemet tizenegy éves koromban kezdtem kialakítani, kezdve az amerikai punk zenekarokkal, egészen a finn metál együttesekig. A magyar zenétől nagyon sokáig próbáltam távol tartani magam, főleg azért, mert a rádióknak köszönhetően akkor még nem ismertem az igényes magyar zenekarokat, de az internetre rászabadulva ez a gát is átszakadt. Gimnáziumi éveimben a punk még mindig meghatározó volt, de kezdett nagy hatással lenni rám a brit pszichedelikus rock, és a funk zene irányzatai is. A legnagyobb hatást John Frusciante szólólemezei tették, ezzel az alternatív rock felé fordítva érdeklődésemet. Illetve gyermekkorom óta napi szinten ér a komolyzene családi behatásra, amely alól nem tudom kivonni magamat.
Mi volt a koncepció, az elképzelés az albumot illetően?
Csongi: A koncepcióról annyit, hogy nincs. A stúdiózás talán kicsit rendhagyó módon történt, ugyanis két részletben vettük fel az album dalait: elsőként az album utolsó öt dalát 2019 őszén, majd egy év elteltével a másik ötöt, amelyek a lemez első felét teszik ki. Akkoriban jó esetben havi egyszer próbáltunk. Így próbáltam a dalaim közül szerkezetileg egyszerűbbeket összeválogatni. Ezek közül a Festő egész jól sikerült, viszont az én olvasatomban a másik három dalomból többet is kihozhattunk volna, ha a zenekar összeszedettebben üzemel akkoriban. Ezek a dalok mindenképp érdekes lenyomatai annak, amit akkor gondoltunk a zenéről.
Ezekkel szemben a lemez első öt dala már sokkal jobban átgondolt és hangszerelt volt, amellyel egészen meg vagyok elégedve. A lemez olyan dalok összessége, amelyeket teljesen különböző szakaszokban írtunk, de valamilyen szinten mégis nagyon jól dolgoznak együtt, és hatnak is egymásra.
Gergő: Ez az egy évnyi kihagyás remek lehetőséget adott nekünk arra, hogy jobban összeszokjunk zeneileg, fejlesszük a játékunkat és újabb, különlegesebb variációkat találjunk ki. Ezért véleményem szerint a lemez fő koncepciója a jellemfejlődés.
Ahogy a Trampúr hangzása, úgy a dalszövegeitek komolysága, témája is változatos. Mi az, amit a zenétekkel közölni szeretnétek?
Csongi: Mindenki alkot. Az én szememben az alkotás egyfajta állandó világ- és önreflexiót jelent. Az ember halandó, semmi garancia nincs rá, hogy lesz holnap. Valójában semmire sincs semmi garancia. Egy dolog viszont adott: létezünk, vagy legalábbis úgy tűnik. Mivel mindenki és minden változik, úgy gondolom, vannak érzések és gondolatok, amiket megéri „befagyasztani”, mert csak abból az emberből, csak abban az időben és csak olyan formában tudnak megszületni.Az időnek ezt a megfoghatatlan, de mégis kimerevíthető mivoltát próbálom belezárni a dalainkba. Mert akkor úgy és olyan formán csak én látom a világot, és nekem ott ez a fontos.
Gergő: Nem célom meggyőzni senkit a szövegeimmel, egy a célom: hangulatokat közölni és továbbítani, és ezen hangulatok által új világokat teremteni.
Guru: Változnak a minket foglalkoztató dolgok, a bennünk lévő érzések. Azért szeretem a dalainkat, mert tudom, hogy mindegyikben négyen vagyunk, és ami végül megszólal, az nem csak egy emberről szól, amihez a többiek csak asszisztálnak, hanem a mind a négyünkről. Minden dalnak van egy aktuális mondanivalója, de persze ez akkor működik jól a hallgatóság számára, ha mindenki az aktuális igazságait találja meg bennük.
Az első koncertetek az Egri Bikavér ünnepén volt, még a tavaly nyári, könnyebb időszakban. Hogyan éltétek meg azt az estét?
Csongi: Én alapvetően lámpalázas vagyok. Nyolc éves korom óta játszom komolyzenét klasszikus gitáron, de a fellépéseket mindig a világ legnagyobb terhének éltem meg, és nem sok dologtól félek jobban az életben. Viszont amikor a Trampúr zenekarral színpadra léptünk, otthon éreztem magam, pont ott voltam, ahol mindig is lenni akartam.
Guru: Természetesen izgultam, elvégre itt mutatkoztunk be igazán, ráadásul életem első fellépése volt, nem voltam rutinos a dologban. Mindig kemény dolog egy ilyen félelmet legyőzni, de próbálok úgy élni, hogy nincs „Mi lett volna, ha?”. Nyomjuk ezerrel, legfeljebb nem jön össze. Aztán eljött az idő és elindult koncert. Az első két szám alatt fel sem fogtam, hogy hol vagyok. Utána helyre állt minden, jól éreztük magunkat, szerintem abszolút jól sikerült. Nekem ez volt 2020 legnagyobb élménye. Egy kellemes nyári este volt, és azóta, ha arra járok, mindig eszembe jut.
Trampúr koncert Egerben. Forrás: https://www.facebook.com/trampurzenekar
Gergő: Nehezen tudnám leírni, milyen heves szívrohamok közepette hajtottam álomra a fejem a koncertet megelőző este. Az ominózus esemény délelőttjén ez az érzés fokozottan igaz volt, ám egy bátorító vodkanarancsnak köszönhetően talán csillapodott picit. Amikor megtörtént a hangbeállás, éreztem, hogy itt már nincs visszaút, ezt ha tetszik, ha nem, meg kell lépnünk. Miután az első akkordba belependítettem, egyszeriben megszűnt a feszültség. Nem sokkal később már úgy éreztem magam, mintha Woodstock mámorfelhőin lebegnék. Életem eddigi legcsodálatosabb élményei közé tudnám sorolni.
Mik a további terveitek a Trampúrral, számíthat-e a közönség lemezbemutató koncertre, esetleg turnéra, amint arra lehetőség adódik?
Máté: Bár még friss az albumunk, koncertezésre pedig még nincs lehetőség, már most dolgozunk az új számokon. Több dalunk is majdnem kész állapotban van, ezekből egyet, ha minden jól megy, hamarosan fel is veszünk és tavasszal meg is jelentetjük. Ha lesz rá lehetőség, mindenképp szeretnénk akár turnézni is egyet, de már akkor is nagyon boldog leszek, ha bármilyen koncertlehetőség adódik, és közönség előtt zenélhetünk.
Gergő: Az albumon szereplő egyik számhoz hamarosan klipet is forgatunk, a saját készítésű klipekkel ellentétben immár egy profi stáb segítségével.
Természetesen reszkethet a világ, mert ha a sorompót felrántja a bakter, az első adandó alkalommal nekilódulunk bemutatni az albumot, ahogy lehetőségünk adódik rá!
Mikor cikkemhez megfelelő forrásokat kerestem, beírtam a keresőbe, hogy ,,női sport”. A legelső találatok között ruházati cikkek és egy ,,Melyik a legszexibb női sport?” című cikk szerepelt. Azonnal el is gondolkoztam azon, hogy vajon a női sport tényleg csupán ennyi jelent az embereknek?
A nők egészen a 19. századig alig folytattak sporttevékenységeket
Az arisztokrácia köreiben ekkortájt kezdett egyre népszerűbbé válni a vívás, tenisz, lovaglás (szigorúan női nyereggel), és a korcsolyázás. Az úszás nem bizonyult sportnak abban az időben, hisz sokszor az ezzel egybe kötött fürdőzést gyógymódnak tartották.
A nők az 1800-as évek végén váltak a sport aktív résztvevőivé
Azonban az olimpiákon sokáig nők nem is, vagy csak igen korlátozott létszámban vehettek részt. Pierre de Coubertin báró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója szerint ugyanis az Olimpiai Játékok a férfi sport „dicsőítésének hagyományos eszköze” kell legyen. Szerinte a férfiak mint olimpikonok egyfajta rend tagjai, akik olyan elitréteget alkotnak, amibe a nők nem férnek bele.
Coubertin báró így vélekedett a nők sportjáról: „Én személy szerint nem helyeslem nők részvételét a nyilvános versenyeken, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy ők egy sor sportágat nem művelhetnek, csak éppen nem nyilvánosan bemutatva.”
Egy bátor nő, Alice Milliat vezetésével azonban 1917-ben megalakult a Nemzetközi Női Sportszövetség (FSFI). A szövetség és Milliat 1921-ben és 1922-ben női olimpiákat rendeztek, pontosan azért, hogy a nők se maradjanak sportversenyek nélkül. 1900-tól már női versenyzők is részt vehettek az újkori olimpiai játékokon; például Charlotte Cooper teniszezőnő két aranyérmet is nyert.
Alice Milliat, a női sport úttörője (Forrás: iselle.com)
A nők kirekesztése a sportversenyekről a dominancia jelképéve vált
Elmondható az is, hogy a mai napig nincs egyenlőség a nők számára a sportban. Néhány ázsiai, afrikai országban a mai napig kulturális és vallási alapokon kirekesztik a nőket a sportból. A fejlettnek titulált nyugati országokban is van jó néhány sportklub, amely nem enged nőket a soraiba. Ilyen például a Római Sakk Klub vagy a Nápolyi Evezős Klub.
A női sport növekvő népszerűségének köszönhetően fokozatos engedményeket szab a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is, így lassan, de biztosan egyre több sportágban tudnak megjelenni a nők is. Az 1928-as amszterdami játékokon már az atlétikai számokban indulhattak először nők is.
Azonban sok sportág csupán az elmúlt években nyitotta meg kapuit nők számára, ide tartozik az öttusa, a kardvívás és a boksz is.
Az új feminizmus szakaszában a jogegyenlőség mellett az esélyegyenlőséget kívánták elérni a nőknek a sportban. Hisz mióta a sport intézményesült, folyamatosan érződik benne a férfiak dominanciája és a nők alárendeltsége. Ezt még tovább fokozta a sport üzletté válása. A sport magába foglalja a diszkrimináció különféle formáit, például a női sport kevésbé elismert, kevésbé értékelt, elviekben és anyagilag is.
A sportolónők mellett a nők sportmédiában elfoglalt helyüket illetően is találkozhatnak a róluk alkotott sztereotipikus képpel, továbbá nemcsak tudásukban keresik a kifogásokat, hanem a megjelenésüket illetően is jó pár kompromittáló megjegyzéseket kapnak.
Minden eredmény és előrelépés ellenére a sport is hagyományosan egyike a férfiaknak fenntartott területeknek, és ennél fogva alapvető fontosságú része a patriarchális rendszereknek. A sport a férfiak társadalmi felsőbbrendűségét mutatja, és fellelhetőek benne a tradicionális női és férfi szerepek is.
Magyarország és a női sport
A női sport magyarországi viszonylatában az 1936-os berlini olimpia hozta meg az áttörést, ugyanis a női csapat ekkor eredményesebben szerepelt, mint a férfi delegáció.
Megállapítható azonban, hogy a XXI. században már teljesen felgyorsultak a női sport és sportolók egyenjogúsítását célzó törekvések: a nemzetközi sportszervezetek működésére vonatkozó előírásai például már lehetővé teszik a női szakág működtetését is.
Tennessee Williams drámaíró 1911-ben, pontosan ma 110 éve született Thomas Lanier Williams néven.
Cipőbolti alkalmazottból Pulitzer-díjas szerző
Tennessee Williams – akit 1979-ben az amerikai Színház Csarnokába (American Theater Hall of Fame) is beválasztottak – St. Louis-ban ismerte fel drámaírói ambícióit. Ekkor egy cipőboltban dolgozott, de kisebb színtársulatok már játszották néhány szárnypróbálgatásként írt darabját. Ők bátorították arra is, hogy jelentkezzen az Iowai Egyetem drámaíró szakára, ahol 1938-ban sikeresen diplomázott.
Az első nagyobb sikert azÜvegfigurák című műve hozta meg számára 1944-ben, amiben egy déli államokban élő, deklasszált család életét dolgozza fel. Nem kellett sokat várnia a következő elismerésre sem: 1947-ben elnyerte a Pulitzer-díjatA vágy villamosa című darabjáért. A mű főszereplője, Blanche DuBois erősen hordozza Williams húgának, Rose–nak a személyiségjegyeit, de egyes kutatók szerint az író vonásai is tükröződnek a karakterben. Azt is állítják, Williams a darab írása közben úgy érezte, hamarosan meghal és ez lesz az utolsó mű, amivel elkészül. Második Pulitzer-díját a Macska forró bádogtetőn című munkájáért kapta 1955-ben.
Andy Warhol (balra) és Tennessee Williams (jobbra) 1967-ben. / Fotó: James Kavallines
Bár elsősorban drámaírással foglalkozott, karrierje során két kötetnyi verset, együttesen öt kötetnyi esszét és novellát, néhány forgatókönyvet, illetve egy memoárt is publikált.
Tragédiáit próbálta kiírni magából
Sokat merített a családjából és közvetlen környezetéből is a szereplőihez, amivel talán a magánéleti nehézségeit és tragédiáit próbálta kiírni magából. Húgát, Rose-t skizofréniával diagnosztizálták és lobotómiát alkalmaztak rajta, aminek következtében egész életére cselekvőképtelenné vált. Ekkor Williams alkohol- és drogfüggősége megerősödött, amin a későbbi toxikus párkapcsolatai sem segítettek. Végül 1983-ban egy bizarr baleset következtében hunyt el New York-i hotelszobájában: egyik gyógyszeres üvegének fedele zárta el légcsövét.
„14 évesen koromban találtam rá az írásra, menekülve a valóság elől, mert nem éreztem benne semmi komfortot” – írja WilliamsAz ifjúság édes madaraelőszavában.
Egy ideje tisztán halljuk a harmóniákat a Kárpát-medence keleti részéből, egy ideje ámulunk és hallgatunk, figyeljük, hogy ez a tisztaság hogyan termékenyíti meg kortárs könnyűzenei kultúránkat. A Nekem itt a helyem fontos lépés ebben a folyamatban, a kérdés csupán az, hogy a szárnybontogató hátország makulátlansága képes-e megmutatkozni a Teddy Queen popzenei gesztusai mögött.
Erdély
Amikor arról beszélünk, hogy „pécsi zenekarok”, akkor kristálytisztán előttünk van, hogy mégis miről van szó, értjük, hogy itt az alternatív hagyományozódásra kell gondolni, a jóleső bárdolatlanságba oltott bölcsészettudományi intenciókra, zenészekre, kik nem akkordok és szövegek heteronóm közegei, hanem elsősorban gondolkodók, kik igaz létüket a színpadon gyakorolják. A gyakorlatias kultúrafogyasztó azt gondolhatja, hogy a rocktörténész egy különös esetlegességet próbál utólagosan magyarázni, és olyan, hogy „pécsiség”, na, olyan nincsen, az egész csak véletlenek sorozata. Egészen biztosan van benne valami igazság, viszont sose becsüljük alá az undergroundot, a folytonosságot és a tér hatásait. A szubkultúra szerveződése esetleges, viszont a hatásmechanizmusok és a nyilvánosságküszöböt átlépők felelőssége tetten érthető, ezért alakult ki a könnyűzenei közegen belül egy kisebb, de annál nagyobb hatással bíró közösség.
Az elmúlt években Erdélyben is érezhető egy hasonló tendencia, bár stilisztikailag egy egész más irány mutatkozik meg, egy finom máz kezdi körvonalazni a magyar zeneipart, mely az édesből a könnyedebbet kínálja a muzsika diabéteszétől szédelgő fogyasztók számára. Mióta a Bagossy Brothers Company az ország egyik legnépszerűbb zenekarává vált, azóta még fontosabb kérdés az erdélyi zenekarok által felkínált kulturális dimenzió helye az itthoni iparban. Az említett produkció felelősségteljesen jár el ebben az ügyben, segítő jobbot nyújt ezeknek az alkotóközösségeknek.
Ilyen közösség a gyergyószentmiklósi Teddy Queen is, kik első nagylemezükkel nem esnek ki a Bagossy által rajzolt halmazból abban az értelemben, hogy ugyanolyan tisztasággal próbálják érvényre juttatni közlésüket, ugyanúgy hisznek a nagy szavakban. A Teddy esetében felmerül a kérdés, hogy a pátoszból és a magától értetődőségből facsart szavak képesek-e jelentésükön túl érzelmi tartalmak hordozására, vagy marad alternek bátortalan és kockázatmentes, puritán popnak bátor és kockázatos.
Popper, de hogyan?
Manapság zenészt próbáló feladat úgy popzenét csinálni Magyarországon, hogy az ne egy patikamérlegen kimért árucikknek hasson, a Teddy Queennek ez sikerült, bár ne felejtsük el, hogy – még ha csak atmoszféra jelleggel is – rockzenekarról beszélünk. A lemez önmagában elért sikere nem a pluralitásában rejlik, hanem leginkább egyfelé tartó valóságában. A jóleső homogenitás részben a konceptuális elképzelésnek is köszönhető, a lemez az életnek, a konkrét egzisztenciának a magába fordulását, körkörös mozdulatait mutatja be, olyan mindennapi helyzeteket, melyek annyira magától értetődőek, hogy lefestésükre a popzenén kívül nem is szolgálhat más stílus.
„Popzenén” (mely fogalmilag és szerkezetileg egy nehezen körüljárható dolog) természetesen egy olyan megfogalmazást értek, mely mindenki számára azonnal érthetővé válik, a befogadó számára pont annyira ismert érzéseket közvetít, hogy éppen a pillanatban feldolgozható. Erőssége és egyben gyengesége is ez a lemeznek, hiszen maga a koncepció – amennyiben ez információként nem áll rendelkezésünkre hallgatás előtt – nem körvonalazódik, a tematikák egyszerűsége csak halványan köti össze a dalokat. A számokat tartó vékony szálat két helyen és két irányba feszíti a lemez, a poppos gesztusok közül kiemelkedő a Nem szól rám senki, egy letaglózó rádiósláger, megkockáztatom, hogy a lemez dalainak viszonylatában a legjobb refrén, a másik irányba pedig a záródal, a Minden a helyén húzza az anyagot, mely talán a legrockosabb szerzemény. A korábban singleként megjelent Hétfő várjonról itt írtunk.
Textus
Az egyszerű élethelyzetekhez egyszerű szavak dukálnak, ez szinte evidens az eddigi megállapítások alapján, viszont vannak a lemezen árulkodó sorok, melyek arra engednek következtetni, hogy a szerző egy kifinomultabb tudatos rálátással bír. A sorok kihúzásának energiája működhet benne. Nem őrlángon, hiszen elhangoznak olyan szavak is, melyek egy egyedibb irányba vinnék el a szöveget, viszont ezekkel a megszólalásokkal a szövegíró finoman bánik, nem engedi burjánzásnak őket. Például:
„nem repüli át kisbolygónkat semmilyen szitakötő”
„hadat üzennek a kimondatlan szavak”
„nincs káosza”
„unott hullám”
Ezekből az erősebbnek mondható sorokból, összetételekből lendítenek ki az alábbi megszólalások, mint az élet körforgásának bárdolatlan katonái:
„képernyőn az egyszerű love story, kamu szerelem, megcsalják, vagy mi”
„érzem, elengedem magam, ettől lesz minden szép itt bent”
„induljunk, gyere, fogd a kezem”
Egy különös oszcillációnak lehetünk szemtanúi, melyet két szempontból világítanék meg; egyfelől úgy gondolom, van ebben tudatos reflexió, de ettől függetlenül a szavak mögé való beállás önazonos, másfelől a tisztaságot említeném, mely a zenekar kulturális teréből fakadó, szavak szintjén való egyértelműséget jelenti, valahogyan azt, hogy ahol ők szocializálódtak, ott az erős szavak ténylegesen erősek, és nem csak a popzene eszközeiként használatosak.
Teddy Queen koncert az A38 Hajón. Forrás: facebook.com/teddyqueenzenekar
Halvány
A körforgás finom szálát valamilyen formában szeretném árnyalni, hiszen mind a popzenei gesztusoknak, mind a szövegvilágnak a valódi értése múlik ezen. Célszerű az ábrándoknál kezdeni, voltaképpen a mindennapiság ábrándjainál, attól a pillanattól, mikor a konkrét ember realizálja, hogy egyáltalán ábrándozik, hogy szabadságát képzelgésbe oltja. Láthatóvá válik az álma, melyet oly régóta álmodik, önmaga előtt és a külvilág előtt is felviláglanak fantazmagóriái, nem rejti véka alá, hiszen valahová tartozni akar. Van-e egyáltalán közeg, ahova tartozhat? Választhatja-e azt a közeget? Nem választhatja, de legalább benne lehet a nem választottban, és a kényszer általi együgyűségében a kinyilatkoztatásba kapaszkodhat, legalábbis keresheti azt. Új élet kell, ez szinte biztos, az énnek vissza kell térnie az Énhez, a céltudatos ömagassághoz, hogy értse végre az utat, és képes legyen a soha-meg-nem-érkezésre, felszabadultan járjon, és végre visszatérjen ábrándjaihoz. Ilyesfajta értelmezések is megbújnak a Teddy Queen első nagylemezén, csak meg kell értenünk, hogy milyen szél hozza ezeket a dallamokat és szavakat, melyek oly tiszták, mint a jég, és oly evidensek, hogy már-már elefántcsonttornyunkba zárkózva meg se akarjuk érteni őket.
Ki vagyok én? – Francois Villon verse nyomán a Pagony / Tilos az Á Könyvek legújabb, középiskolásoknak szóló irodalmi pályázatában arra biztatja a 14-19 év közötti fiatalokat, hogy erre a kérdésre keressék a választ – méghozzá versben!
„Amióta csak létezik költészet, ennek az alapkérdésnek minden korszak, nemzedék költői újra és újra nekigyürkőztek, nekigyürkőznek. Legelőször talán kamaszkorban válik nagyon égetővé a kérdés, és aztán újból és újból elkerülhetetlenül felbukkan” – írja a kiadó a pályázati felhívásban.
A beérkezett pályaműveket Závada Péter költő, slammer, drámaíró és Kiss Judit Ágnes költő, író bírálja el.
Beküldési határidő: 2021. április 11.
A pályázat részleteit tartalmazó felhívás ide kattintva érhető el.
A kiadó két, középiskolásoknak szóló versantológiája. forrás: libri.hu (szerkesztett)
Szabadság, egyenlőség, testvériség – ezeket a szavakat vési az ifjú Don Carlos herceg gyóntatófülkéjének padjába, jelképezve azokat az eszméket, amelyek korának fiataljait hajtották. Vagy mégsem ezek? A Radnóti Miklós Színház Don Carlos című előadása Schiller klasszikus drámáját dolgozza fel, ami 1568-ban II. Fülöp spanyol király udvarában játszódik.
Don Carlos bárhol bármikor
A dráma a régi, szigorú uralkodórendszer és a fiatalokban ébredező szabadságvágy közötti ellentét egymásnak feszüléseként is olvasható. Ám valójában ez az ellentét csak az uralkodó, II. Fülöp és a herceg idealista barátja, Posa márki viszonyában jelenik meg, a darab többi szereplője inkább személyes érzelmeik, érdekeik céljából küzd egymással. Az előadás a járványhelyzetre való tekintettel online formában valósult meg, március 6-án tekinthettem meg.
A darab színhelye a hanyatló Spanyolország, bár erre csak a szereplők neveiből, illetve az említett helyekből következtethetünk. Az előadás tulajdonképpen bárhol és bármikor játszódhat, erre az időtlenségre utal különböző korok jelmezeinek összemosódása is. A fekete, lakkozott csatos cipő, a fehér gallér és a kapucnis pulcsi tökéletesen megfér egymás mellett, hasonlóan a szöveghez, amiben modern, szleng kifejezések keverednek a magasztos, fennkölt mondatok közé. A helyszín sem ad sok támpontot a nézőnek: fehér fényekkel megvilágított tompa, távoli szürke színpadkép tárul elénk, ezzel jelezve a királyi udvar hideg sivárságát, ami azonban csak látszat. A felszíni szenvedélymentes sterilitás azonnal megszűnik, amint a színpad előtt húzódó háló felemelkedik, megmutatva a valóságot: a szenvedéssel, titkokkal és félreértéssel teli viszonyok szövevényét.
Don Carlos (fotó: Dömölky Dániel / Radnóti Miklós Színház)
A darab fő konfliktusát a birodalmát összetartani próbáló II. Fülöp és fia, Don Carlos közötti ellentét adja, aminek alapja, hogy Fülöp feleségül vette a fiú szerelmét és egykori menyasszonyát, Erzsébetet. Ezt a feszültséget ilyen-olyan érdekből (előbbre jutás, féltékenység, szerelem) még tovább szítja az udvartartás többi tagja, míg az elmérgesedett viszony tragédiába torkollik. Az előadás kissé terjengős 170 perces ideje alatt ezt a kapcsolati hálót követjük végig, ahol a hazugság és igazság elkülöníthetetlen, így a nézőnek igencsak koncentrálnia kell, hogy megértse, ki, kit, miért és hogyan ver át. Ezt a követhetetlenséget erősíti a közeli kamerakezelés gyakori használata, amely egy-egy helyszínváltásnál teljesen a színész arcára irányul, így olyan érzésünk támad, mintha a szereplők egy labirintusban kóvályognának.
Az előadás az online színházi forma egyik olyan darabja, ami már kifejezetten erre a platformra készült. A rendező, Nagy Péter István érdekes elegyét alkotta meg a színházi és filmes eszközök kettősének. A labirintusszerűen megjelenített helyszínek egy színház különböző tereiben játszódnak, ugyanakkor a jeleneteknél gyakran alkalmazzák azt a filmes eszközt, hogy színészek kissé átlátszóvá válnak, a színpad fényei átvilágítanak rajtuk, ezzel szimbolizálva a folyamatos megfigyelést, kihallgatást. Emellett az említett arcközeli kamerahasználat a monológoknál, illetve egy-egy fontosabb érzelmi pillanatban is megjelenik, ami a filmekhez hasonlóan a mimikában az érzelmek pontos megjelenítését várja el a színészektől.
Politika kontra érdek
Az előadás címszereplője, Don Carlos keserű, önmarcangoló, de bűnre képtelen figura. Nagy Márk alakításában egy, a kamaszos lelkesedés és a búskomorság között ingadozó, szenvedélyes és őszinte fiatal alakja jelenik meg. Inkább az érzelmei által motivált szerelmes, éretlen fiú, mint politikában és intrikában jártas udvaronc. A darab talán egyetlen alakoskodásra képtelen szereplője ő, aki emiatt képtelen egymaga betölteni a népéért felelősséget vállaló herceg szerepét, Posa márki irányítását, tanácsait követi. Ellentétes pólusa az apja, II. Fülöp, aki kifejezetten királyi figura. Megjelenésekor azonnal uralja a teret, szigorú, kizökkenthetetlen alak, aki kezdetben semmilyen érzelmet nem mutat. László Zsolt játéka pontosan árnyalja az uralkodó karakterét, aki bár a spanyol inkvizícióra támaszkodva halállal és pusztítással irányít, az előadás közepétől kivívja részvétünket, mikor megtört emberként jelenik meg, aki bár átlátja a nagyobb egészet is, mégis képtelen szabadulni az árulások és a hatalom hálójából.
A darab folyamán mind Carlos, mind Fülöp kimozdulnak kezdeti állapotukból és ellentétes irányba haladnak, ami egyben a bukásukhoz is vezet. Carlos az utolsó pillanatban felismeri hercegi szerepének jelentőségét és saját erejét, mielőtt elbukna, Fülöp pedig kis híján beleőrül az őt feszítő érzésekbe, majd uralkodói szerepét elveszítve bábbá válik a főinkvizítor kezében.
Baki Dániel, Posa márkija a felvilágosult, modern eszméket valló, kezdetben kifejezetten idealista, de szerethető figura, aki egyedüliként az elnyomott, leigázott Flandria népének érdekeit képviseli. Kívülállóként próbálja rávezetni Carlost a népéért felelősséget vállaló uralkodó szerepére, de a személyes érzelmei végül őt is bevonják a játszmába. Nem tudja betölteni a racionálisan gondolkodó forradalmár szerepét, így kudarcot vall.
Az apa-fia ellentétet kiváltó Erzsébet királynő az előadás egyik legrejtélyesebb karaktere. Noha érzelmileg több szinten is érintett a létrejövő konfliktusokban, mégis mintha kívül maradna minden intrikán, hidegvérét csak akkor veszíti el, amikor férje gyermeküket átkozza. Érdeklődik Flandria sorsa iránt, és segít Posa márkinak a herceg irányításában, mégsem egyértelmű, hogy érzelmei pontosan kihez húzzák: ő manipulál vagy őt manipulálják? Mészáros Blanka alakításában egy törékeny, érzelmes, mégis erős nő jelenik meg, aki a csapások ellenére is talpon marad. Alakjának izgalmas rejtelmességét még inkább kiemeli udvarhölgyének, Eboli hercegnőnek sablonos nőképe (mivel szerelme nem szereti viszont, elárulja őt, majd beleőrül a bűntudatba).
A Don Carlos politikai és családi tragédia is egyben. A szereplők mind hatalommal rendelkező személyek, akik hatással lehetnének a világra, mégis félelmeik, érzéseik és egymásnak való alárendeltségük gúzsba köti őket.
Az izgalmas társadalompolitikai kérdések, mint a leigázott Flandria lázadása, Németalföld és Brüsszel szabadságmozgalma vagy a spanyol inkvizíció borzalmai mind háttérbe szorulnak a szerelmi háromszögek, sokszögek, hatalmi- és féltékenységi civódások között. Elvárt szerepek, nagy változások ily módon nem jöhetnek létre, az előadás felvetése alapján talán sosem, hiszen az önös érdekek mindig előbbre valók lesznek. Ez az üzenet időtlenné válik az előadás modern elemeinek köszönhetően: az első jelenetnél felvésett szavak csak szavak maradnak.
A Libri irodalmi díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit ismeri el: a 2020-ban megjelent, és a díj követelményeinek megfelelő 156 műből álló hosszú listából idén egy 212 tagú szakmai csapat döntése alapján alakult ki a tízes lista, amelyre a zsűri és a közönség is szavazhat. A nyertes könyvek szerzői 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.
A Libri Könyvkereskedelmi Kft. a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának tartja az olvasás népszerűsítését, ezért alapította meg 2016-ban a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A díjakkal a cég a kortárs magyar irodalom népszerűsítését tűzte ki céljául. A versenyben a díj átadását megelőző évben először kiadott, magyar szerző magyarul írt szépirodalmi művei vehetnek részt, azok a könyvek, amelyek hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak.
2020-ban a fenti meghatározásnak 156 könyv felelt meg, 50 kiadó műveiből állt össze a lista, ebből választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló 212 fős szakmai bizottság a 10 döntős művet. A felkérésnek eleget tett és szavazott a kortárs magyar irodalom kiemelkedő műveire többek között Al Ghaoui Hesna, Arató László, Artner Szilvia Sisso, Babarczy Eszter, Barabási Albert-László, Bazsányi Sándor, Bárdos András, Bojtár B. Endre, Bombera Krisztina, Bus István, a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai, Danks Emese, Enyedi Ildikó, Fáy Miklós, Gyurkó Szilvia, Horváth Gergely, Pelsőczy Réka, Sándor Pál, Vecsei H. Miklós és Zacher Gábor is. – számolt be a zama.hu.
A Libri idén is bevonta a fiatalokat, és felkérte szavazni többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a CEU, a Debreceni Egyetem és az ELTE hallgatóit, valamint ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium diákjait, az Eszterházy Károly Egyetem, az IBS, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Kolozsvári Egyetem, a METU, a MOME, a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem hallgatóit.
Döntésük alapján állt össze az a tíz könyvből álló lista, amire majd a közönség és a szakmai zsűri is szavaz. A közönség március 25-től május 2-ig adhatja le voksát a Libri weboldalán, a Libri irodalmi díj nyerteséről pedig az ötfős szakmai zsűri határoz.
A 2021-es Libri irodalmi díj döntősei
2021 döntősei
Bereményi Géza:Magyar Copperfield Grecsó Krisztián:Magamról többet Halász Rita:Mély levegő Háy János:A cégvezető Jászberényi Sándor:A varjúkirály Kiss Tibor Noé:Beláthatatlan táj Nádasdy Ádám:A szakállas Neptun Selyem Zsuzsa:Az első világvége, amit együtt töltöttünk Szabó T. Anna:Szabadulógyakorlat Tompa Andrea:Haza
A szakmai zsűri tagjai:
Bálint András – Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Beck Zoltán –dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója
Fullajtár Andrea – Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház társulatának tagja
Károlyi Csaba – Artisjus-díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató
Szilágyi Zsófia – Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke
A szavazók között 100 darab, a 10 döntős könyv egy-egy példányát tartalmazó könyvcsomagot sorsolnak ki a Libri irodalmi díjak átadását követően.
A díjazottak listája
2016-ban Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete és Bartis AttilaA vége című regénye volt a díjazott, 2017-ben Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért, Kepes András pedig Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat. 2018-ban a közönség Bödőcs TiborAddig se iszik című kötetére szavazott, a zsűri pedig Tompa AndreaOmerta című regényét ítélte a legjobbnak. 2019-ben a közönség tetszését Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye nyerte el, a Libri irodalmi díjat pedig Szvoren Edina vehette át Verseim című novelláskötetéért. 2020-ban a közönség Grecsó KrisztiánVera című regényére voksolt, míg a zsűri Láng ZsoltBolyai című művét választotta a Libri irodalmi díj nyertesének.
A Libri irodalmi díj és közönségdíj történetét Wekerle Szabolcs összegezte a Libri Magazin honlapján. A visszatekintés IDE kattintva olvasható.
Ha meg kellene neveznem a legborzasztóbb filmélményemet, nagy eséllyel A platform lenne az, de a lehető legjobb értelemben. Sok alkotás vette már górcső alá a kapitalizmust, annak esetleges problémáit. Ezt a Netflixen elérhető, 2019-ben megjelent spanyol filmet is hasonlók motiválják, de azért mégis kicsit más. Egyszerre ment fel és von felelősségre mindenkit. Ugyan miért szolidáljon az ember, ha úgysem kapja vissza?
Erőteljes kapitalizmuskritika
Galder Gaztelu-Urrutia művének alapkoncepciója, hogy egy börtön egymás alatt elhelyezkedő celláinak lakói a felülről indított, étellel megrakott betonlapról, a platformról szabadon ehetnek, amíg az tovább nem indul lefelé, a következő szintre. Mindenki jóllakhatna, ha a felső szinteken élők nem fogyasztanának mértéktelenül. A beszédesen Gödörnek nevezett helyen minél lejjebb kerül valaki, annál kevesebb az esélye arra, hogy ételhez jut, így a lakók egyre erőszakosabbá válnak.
Gondolhatnánk, hogy az elhelyezés az elkövetett bűn súlyosságától, esetleg a magaviselettől függ, de valójában szó sincs erről. A rabokat havonta más-más szinteken helyezik el, és hogy melyiken, az látszólag véletlenszerű. A főhős, Goreng (Ivan Massagué), érkezése napján a 48. szinten ébred, amelyen – cellatársa szerint – meglehetősen jók az esélyek a túlélésre. Goreng a későbbiekben megjárja a fentet és a lentet is, más-más személyiségű és motivációjú emberekkel találkozva. A film voltaképpen ezeken a szituációkon keresztül igyekszik próbára tenni mind a főhősét, mind a nézőt: hogyan változik meg valaki személyisége, ha küzdenie kell az ételért, és ezáltal az életéért?
Az ötlet, még ha nem is teljesen egyedülálló, de kétségtelenül kreatív és lehetőségekkel teli. A kapitalizmus ilyesfajta ábrázolása mindenképpen erősen összeszorítja az ember gyomrát, és talán arra is képes rávenni, hogy vizsgálódjon kicsit a saját háza táján, értékelje át a társadalom helyzetét.
Az erős alapkoncepciót szerencsére a megvalósítás sem rontja el, a befogadó a főhős nézőpontján keresztül annyira a történet részévé válik, hogy semmi másra nem vágyik másfél órán keresztül, mint a szabadulásra. Apró, de nem jelentéktelen csavar, hogy a Gödör lakói pontosan tudják, mikor kerül erre sor, és ez segít életben tartani a folyamatos küzdelmet az életben maradásért. Goreng első cellatársa például többször hangoztatja, hogy nagyon sajnálja a főhőst, de neki már csak két hónapot kell bent töltenie, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a kevés időt már minél könnyebben átvészelje.
A platform Forrás: Netflix
A rendezés remekül vezet minket végig Goreng karakterútjának különböző fázisain. A kezdetben ellenálló, a börtönön belüli hadakozásokból kimaradni akaró, attól undorodó főhős körül zajló eseményeket a néző is elítélően szemléli, majd ahogy egyre jobban darálja be a Gödör sajátos rendszere a férfit, úgy szokunk bele mi is a film brutalitásába. Egész egyszerűen belefáradunk a megbotránkozásba, ahogy a karakter is az ellenállásba.
Mindezek után nyilvánvalóan szükség van valamiféle fordulatra, ami Goreng és társának kísérlete arra, hogy megdöntsék a rendszert. Ekkor kezd el a szereplőkkel együtt a nézőbe is visszatérni egy kis remény, hogy talán végre elérkezik a happy end. Nem könnyű egy ilyen filmnek megfelelő lezárást adni, a nyitva hagyott befejezés abszolút jól eltalált koncepció lehetett volna, számomra mégis csalódást okozott.
Egy ponton túl indokolatlanul spirituálissá vált a történet, ami kissé idegenül hatott az addig meglehetősen realistának mondható alkotásban. Cselekményszálak maradnak lezáratlanul, így pedig az sem világos, hogy ezeknek mi is volt pontosan a szerepük a filmben. Például a fiát kereső nő története, aki meglehetősen fontos karakterként lett felvezetve, és valóban alakította is a cselekményt helyenként, mégis úgy éreztem, mintha a készítők elfelejtették volna, hogy eredetileg miért írták bele a forgatókönyvbe.
Tartalmi és formai átgondoltság
A mondanivaló mellett a másik nagy erőssége a filmnek a képi világ. A tér a lehető legegyszerűbb, a szürke cellákban mindössze két, egymástól a lehető legtávolabb elhelyezett ágy és egy mosdórész található, illetve középen a platformnak meghagyott téglalap alakú nyílás, amelynek elhelyezése is erősíti jelentőségét. A díszlet egyszerűsége tehát nem csak a hangulatot teremti meg, de segít abban is, hogy minél kevésbé vonja el a figyelmet a belső, lelki vívódásokról.
Végig mindössze két szín dominál, a börtön szürkeségét nagyrészt piros fények törik meg. Ez szintén rásegít arra, hogy egy pillanatra se felejtsük el: egy thrillert nézünk. Persze a rengeteg erőszakos, vérgőzős jelenetnek köszönhetően erre esélyt sem ad a film, de mindenképpen érdemes félretenni az ezektől való viszolygást, mert ezek mind abszolút indokoltak, direkt provokatívak, és nélkülük veszítene erejéből a történet. Mindezek mellett a hanghatások (pl: a platform érkezését jelző zúgás) is folyamatosan fenntartják a feszültséget.
Forrás: The Guardian
A színészek teszik a dolgukat, mindegyik karakternek megvan a maga szerepe a cselekmény alakításában. Zorion Eguileor jól hozza a kiismerhetetlen öreget, aki megtanítja Gorenget a szabályokra és a túlélésre, Antonia épp San Juan karaktere miatt lesz képes újra hinni, az Emilio Buale által megformál Baharat kitartása és hűsége pedig példátlan. Kétségtelen, hogy mindehhez nagy szükség van Massagué maradandó alakítására, aki a hátán viszi az egész filmet.
A platform kisebb hibái
A platform egy kifejezetten jó ötlet olyan formába öntve, amelyben abszolút képes elérni a kívánt hatást. Egyetlen hibája, hogy talán túl sokat várt el magától, ugyanis zavaró mennyiségű logikai buktatót is találni benne. Feleslegesen megy bele olyan részletekbe, amiket aztán nem tud, vagy nem akar kifejteni (példa a már említett anya karaktere), de nem kerülnek megválaszolásra olyan általa felvetett kérdések sem, miért kell kvázi felvételizni a börtönbe, és miért akar egyáltalán bárki bekerülni oda.
Ezek helyett, vagyis inkább emellett hiányoltam valamiféle kontextust, ami megindokolja a börtön létezését vagy rendszerét, de valószínűleg könnyedén szemet hunytam volna felette, ha nem kezdi el maga a film is feszegetni, majd megválaszolatlanul hagyni, hogy mi áll a Gödör mögött.
Személy szerint én vártam volna valami kiteljesedést, ami aztán egyfajta katarzisként mindenre választ ad, ehelyett sok gondolatfoszlány csak lóg a levegőben. A nagy megoldás hiánya enyhe csalódottságot váltott ki belőlem, ezáltal rontva az élményt. Mindez könnyedén elkerülhető lett volna, ha nem támaszt több követelményt magával szemben a film, mint amennyit valójában teljesíthet, hiszen így is kiemelkedő munka.
A negatívumok ellenére egy kreatív, jól kivitelezett alkotás A platform, aminek abszolút helye van a piacon. A néző egy pillanatig sem szórakozik közben, hanem minden egyes másodpercét végigszenvedi a főhőssel, így annyira le tud ásni saját magában, amennyire mélyre kevés film segíti. Akinek kellően bírja a gyomra a brutális erőszakot ahhoz, hogy megnézze, annak kétségkívül rettenetes, de maradandó élményben lesz része.
Forrás: Hebergementsweb.com
