Mikor cikkemhez megfelelő forrásokat kerestem, beírtam a keresőbe, hogy ,,női sport”. A legelső találatok között ruházati cikkek és egy ,,Melyik a legszexibb női sport?” című cikk szerepelt. Azonnal el is gondolkoztam azon, hogy vajon a női sport tényleg csupán ennyi jelent az embereknek?

 

A nők egészen a 19. századig alig folytattak sporttevékenységeket

Az arisztokrácia köreiben ekkortájt kezdett egyre népszerűbbé válni a vívás, tenisz, lovaglás (szigorúan női nyereggel), és a korcsolyázás. Az úszás nem bizonyult sportnak abban az időben, hisz sokszor az ezzel egybe kötött fürdőzést gyógymódnak tartották.

A nők az 1800-as évek végén váltak a sport aktív résztvevőivé

Azonban az olimpiákon sokáig nők nem is, vagy csak igen korlátozott létszámban vehettek részt. Pierre de Coubertin báró, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója szerint ugyanis az Olimpiai Játékok a férfi sport „dicsőítésének hagyományos eszköze” kell legyen. Szerinte a férfiak mint olimpikonok egyfajta rend tagjai, akik olyan elitréteget alkotnak, amibe a nők nem férnek bele.

Coubertin báró így vélekedett a nők sportjáról: „Én személy szerint nem helyeslem nők részvételét a nyilvános versenyeken, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy ők egy sor sportágat nem művelhetnek, csak éppen nem nyilvánosan bemutatva.”

Egy bátor nő, Alice Milliat vezetésével azonban 1917-ben megalakult a Nemzetközi Női Sportszövetség (FSFI). A szövetség és Milliat 1921-ben és 1922-ben női olimpiákat rendeztek, pontosan azért, hogy a nők se maradjanak sportversenyek nélkül. 1900-tól már női versenyzők is részt vehettek az újkori olimpiai játékokon; például Charlotte Cooper teniszezőnő két aranyérmet is nyert.

Alice Milliat, a női sport úttörője (Forrás: iselle.com)
Alice Milliat, a női sport úttörője (Forrás: iselle.com)

A nők kirekesztése a sportversenyekről a dominancia jelképéve vált

Elmondható az is, hogy a mai napig nincs egyenlőség a nők számára a sportban. Néhány ázsiai, afrikai országban a mai napig kulturális és vallási alapokon kirekesztik a nőket a sportból. A fejlettnek titulált nyugati országokban is van jó néhány sportklub, amely nem enged nőket a soraiba. Ilyen például a Római Sakk Klub vagy a Nápolyi Evezős Klub.

A női sport növekvő népszerűségének köszönhetően fokozatos engedményeket szab a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is, így lassan, de biztosan egyre több sportágban tudnak megjelenni a nők is. Az 1928-as amszterdami játékokon már az atlétikai számokban indulhattak először nők is.

Azonban sok sportág csupán az elmúlt években nyitotta meg kapuit nők számára, ide tartozik az öttusa, a kardvívás és a boksz is.

Az új feminizmus szakaszában a jogegyenlőség mellett az esélyegyenlőséget kívánták elérni a nőknek a sportban. Hisz mióta a sport intézményesült, folyamatosan érződik benne a férfiak dominanciája és a nők alárendeltsége. Ezt még tovább fokozta a sport üzletté válása. A sport magába foglalja a diszkrimináció különféle formáit, például a női sport kevésbé elismert, kevésbé értékelt, elviekben és anyagilag is.

A sportolónők mellett a nők sportmédiában elfoglalt helyüket illetően is találkozhatnak a róluk alkotott sztereotipikus képpel, továbbá nemcsak tudásukban keresik a kifogásokat, hanem a megjelenésüket illetően is jó pár kompromittáló megjegyzéseket kapnak.

Minden eredmény és előrelépés ellenére a sport is hagyományosan egyike a férfiaknak fenntartott területeknek, és ennél fogva alapvető fontosságú része a patriarchális rendszereknek. A sport a férfiak társadalmi felsőbbrendűségét mutatja, és fellelhetőek benne a tradicionális női és férfi szerepek is.

Magyarország és a női sport

A női sport magyarországi viszonylatában az 1936-os berlini olimpia hozta meg az áttörést, ugyanis a női csapat ekkor eredményesebben szerepelt, mint a férfi delegáció.

Megállapítható azonban, hogy a XXI. században már teljesen felgyorsultak a női sport és sportolók egyenjogúsítását célzó törekvések: a nemzetközi sportszervezetek működésére vonatkozó előírásai például már lehetővé teszik a női szakág működtetését is.

Felhasznált források:

https://www.etk.pte.hu/protected/OktatasiAnyagok/%21Palyazati/ASportTarsadalmiAspektusaiN.pdf

https://halcsontosfuzo.reblog.hu/nok-es-a-sport-egy-szep-baratsag-kezdete

 

Kiemelt kép: Olympic.org