Kezdőlap Blog Oldal 12

TIFF 2023: Rekordszámú résztvevő Románia legnagyobb filmfesztiválján

TIFF

Véget ért Kolozsvár legjelentősebb filmes eseménye, az idén huszonkettedik alkalommal megrendezett Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). A tíznapos rendezvény során több mint kétszáz hazai és külföldi film került bemutatásra, amelyekre összesen több mint 110.000 jegy kelt el.  

A kis- és nagyjátékfilmek vetítése mellett különböző mesterkurzusokon, gyerekprogramokon, koncerteken vehetett részt a közönség. A TIFF különleges meghívottjai között szerepelt az Oscar-díjas amerikai rendező és forgatókönyvíró, Oliver Stone (Született gyilkosok, JFK, Wall Street) és a szintén Oscar-díjas ausztrál színész, Geoffrey Rush (Ragyogj!, A király beszéde, A Karib-tenger kalózai), akik a szemle záróünnepségén életműdíjban részesültek.

A fesztivál legtöbb érdeklődőt vonzó vetítése nem meglepő módon Wes Anderson új mozija, az Asteroid City volt, amelyet nem kevesebb mint 3200 néző követett. A legnépszerűbb filmek között szerepelt továbbá Kertész Mihály 1942-es klasszikusa, a Casablanca, valamint Tudor Giurgiu román filmrendező Libertate (Freedom) című 2023-as drámája. A TIFF fődíját, a Transilvania Trophyt idén az iráni filmrendező, Dornaz Hajiha nyerte el Like A Fish On The Moon című alkotásával, amely egy olyan család drámáját mutatja be, ahol a szülők négyéves fia, Ilya egyik napról a másikra rejtélyes módon megnémul. 

A fesztivál magyar filmeknek szentelt napján Csoma Sándor Magasságok és mélységek című munkáját is bemutatták, ugyanakkor számos egyéb emlékezetes nagyjátékfilmet említhetnénk a fesztivál különböző kategóriáiból. Ilyen például Kristoffer Borgli Sick of Myself (Syk Pike) című, norvég fekete vígjátéka a Focus Nordic szekcióban, amely abszurd, groteszk szituációk alkalmazásával magabiztosan teremti meg a műfaj sajátosan északi hangulatát, de beszélhetnénk a Supernova kategória keretei között bemutatott Rheingold (r. Fatih Akin) című német alkotásról is, amely Giwar Hajabi hip-hop előadó konfliktusokkal teli életútját eleveníti fel.

TIFF
Jelenet a Rheingold c. fimből (forrás: scrrendaily.com)

A 2023-as TIFF programjában idén dr. Lakatos Róbert filmrendező, egyetemi tanár Ki kutyája vagyok én? című dokumentumfilm-szatírája is szerepelt, amely a kutya-politikán keresztül vitat meg különböző társadalmi és emberi kérdéseket. A rendező a következőket fogalmazta meg az idei fesztiválélményével kapcsolatban:  

Szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan városban élek, amelyben van egy ilyen jelentőségű fesztivál. A TIFF Nemzetközileg B kategóriásnak számít, ami eleve nagy dolog (mert pl. Magyarországon nincs sem A, sem B kategóriás nemzetközi filmfesztivál), de tudnék mondani olyan A kategóriás fesztivált, nem is egyet, amelyen jártam, és amelynek a színvonala alulmarad a TIFF-éhez képest. Ugyanakkor nem minden B kategóriás fesztivál gyúr arra, hogy A kategóriás legyen, mert nem mindegyik akarja vállalni a világpremierek vagy legalábbis kontinenspremierek kényszerét. Ez, hogy mennyire frissek a bemutatott filmek, alapkritérium a fesztivál besorolásánál, de van egy másik nagyon fontos aspektusuk a fesztiváloknak: a szakmai programok és állófogadások, amelyeken nemzetközi szakmai kapcsolatok jönnek létre. 

A Ki kutyája vagyok én? című filmemnek (amelyet idén bemutattak a TIFF-en, a magyar nap keretén belül) például itt indult tavaly a nemzetközi körútja egy fesztiválválogatók számára tartott zártkörű vetítésen. A varsói („A” kategóriás) fesztivál igazgatója itt nézte meg, majd a következő napokon az állófogadásokon beszélgettünk egy keveset, és pár nap múlva kaptuk is a meghívást a fesztiválra, pedig még a nevezés időszaka sem járt még le. De más válogatók/megfigyelők is bekérték a filmet. És idén is elkérték egy páran. Persze ez nem azt jelenti, hogy be is válogatják, de legalább kiemeltebb figyelmet kap, az egyes fesztiválokra benevezett hatalmas mennyiségű alkotások között ugyanis könnyű elveszni. Nekem az idei év nem volt túl stresszes ilyen szempontból, úgyhogy a sapientiás diákjaim filmjeit is ajánlgattam fesztiválválogatóknak.

Az is nagyon dicséretes dolog, hogy a TIFF integrálni próbálja a helyi alkotókat (ezeknek külön versenye is van), illetve külön figyelmet fordít a magyarságra. A magyar nap sokáig hiánypótló esemény volt, és bizonyos értelemben még ma is az, habár most már inkább fontos kiegészítő eseménynek tartom, ugyanis a Filmtettfeszt immár jó pár éve egy jelentős részét elvégzi ennek a feladatnak. A különbség csupán annyi, hogy utóbbi a magyarországi magyar – határontúli magyar kapcsolatokra koncentrál, a TIFF pedig nemzetközi közegbe helyezi a magyar alkotókat, és fontos szerepet játszik a román–magyar alkotói kapcsolatok kialakításában. Mindegyikre nagy szükség van, mert így lesz kerek a torta.”

TIFF
Ki kutyája vagyok én (forrás: Port.hu)

A nagyjátékfilm-bemutatókon kívül a TIFF figyelmet fordít az elmúlt évben készült rövidfilmek népszerűsítésére is. Az idei román filmek kategóriájának fődíját Lara Ionescu Exercițiu de Concediu (Our Summer Break) című kisjátékfilmje vihette haza, a legjobb helyi rövidfilmnek ítélt díjat pedig Tompa Eszter Dimineața lui Oedip (Oidipusz reggele) című munkája nyerte el. A helyi rövidfilmek szekciójában idén is szerepelt egy magyar nyelvű alkotás, mégpedig Nagy Márton kolozsvári rendező-operatőr Hanna & Flóra című munkája, amely két, egymástól eltávolodott barátnő újra egymásra találásának történetét meséli el a rendező által már megszokott, sajátos humorral átszőtt szituációsorozaton keresztül. 

Nagy Márton így foglalta össze véleményét: A hír, miszerint rövidfilmem bekerült a TIFF idei programjába, óriási öröm volt számomra, mivel évek óta ez volt az egyik célkitűzésem. Örömmel töltött el az is, hogy a stábom nagy része a hivatalos premieren láthatta először a filmet, és még a szülinapi bulimat is összehozhattam a vetítéssel, minden szépen összeállt. A Hanna & Flórát utolsó előttiként vetítették a szekción belül, ezért szinte végig izgulva ültem az eseményen, de a filmre érkező reakció olyan eufórikus érzéssel árasztott el, hogy az izgalom teljes mértékben eltűnt, és a díjátadó közben sem tért már vissza. A hangos nevetések és taps számomra mindent megadott, amire vágytam. A helyi rövidfilmek versenyprogramjának lecsengését követően még pár vetítésre és eseményre is eljutottam a fesztivál keretein belül, és most, meghívottként jöttem rá arra, hogy valójában mennyire nagyszabású is ez a filmszemle, továbbá új célként tűztem ki azt, hogy ezentúl minden évben megpróbáljak bejutni valamilyen módon, mert kolozsvári filmesként nem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyek ott.”

A fesztiválon vetítették a korábban Kolozsváron élő, jelenleg főleg az Egyesült Államokban tevékenykedő Skovrán Tünde frissen megjelent dokumentumfilmjét is, amelyről a film operatőre, Szandtner Dániel nyilatkozott: 

A Who I Am Not című román–kanadai–német koprodukcióban készült dokumentumfilmünk két dél-afrikai interszexuális ember történetét meséli el. Sharon-Rose Lehlohonolo Khumalot és Dimakatsu Sebidit öt éven át követtük, ez idő alatt hétszer jártunk Dél-Afrikában. A filmet forgatókönyv alapján készítettük, hőseink életéhez kötődő mozzanatokat dolgoztunk fel, illetve hagytunk teret az improvizációnak is, ha olyan dolog került a látókörünkbe, mely aktuális történés szereplőink életében, rögzítettük azokat a pillanatokat is. A filmnek van egy »hagyományos«, kézikamerás, szereplőkövetős stílusa, ezt a történetek, a cselekmény ábrázolására, dokumentálására használtuk. Ezekben az etapokban Felix Striegel kiváló német operatőr volt a partnerem. Ezzel párhuzamosan pedig lírai felvételekkel, beállított, megkomponált, asszociatív képekkel tükröztük hőseink belső világát. A film esztétikájának központi eleme a víz, számos vízalatti felvételt készítettünk, mely Guillaume Beaudoin kanadai operatőr nagyszerű munkájának eredménye.

A TIFF egy nagyon fontos mérföldkő volt a film útja során, több szempontból is.  Producerem, Andrei Zinca és rendezőm, Skovrán Tünde izgatottan várták a kolozsvári bemutatót, hiszen ez volt a romániai premier, másrészt Tünde hosszú évekig dolgozott a Kolozsvári Állami Magyar Színházban színésznőként, és fontos volt számára, hogy a városban bemutathassa a filmet, melyben életének egyik meghatározó idejét töltötte el. A filmet kétszer vetítették a fesztiválon, mindkét alkalommal telt házzal.”

TIFF
Who Am I Not (forrás: FIlmtett)

A TIFF által szervezett workshopok között tarthatjuk számon az idén is visszatérő Europa Cinemas Innovation Day Labot: az egyetlen romániai moziüzemeltetési szakirányú képzési programot, amely a hazai mozi intézmények vezetőit szólítja meg azzal a céllal, hogy lehetőséget kínáljon számukra tevékenységük értékelésére, újragondolására és javítására. Lázár-Prezsmer Endre, a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi programfelelőse nem először vett részt a képzésen, és a következőképpen jellemezte tapasztalatait:

„Nagyon intenzív kurzusról van szó, én harmadik alkalommal vettem részt rajta. Találkoztam régebbi, visszatérő ismerősökkel, de sok új ember is csatlakozott hozzánk, így idén összesen közel harmincan voltunk, a képzés vezetője pedig Brüsszelből érkezett. Mindenképp hasznos és inspiráló élmény volt, azzal a reménnyel tértünk haza, hogy valamilyen módon mindenki megpróbálja beépíteni az itt szerzett tapasztalatait a munkájába. A rendezvény két napig tartott, a kiselőadások között akadt olyan, amely a kisgyermekes szülőknek való tevékenységek szervezésére összpontosított különböző vetítésekkel és gyerekfoglalkozásokkal, a brüsszeli képzésvezető előadása során pedig egy Cineville nevű kártyarendszer került bemutatásra, amelyekhez az art mozik társulhatnak, a kártya használatával pedig a néző bármelyik társult moziban jegyet válthat vagy egyéb szolgáltatásokat igényelhet. Ez egyfajta szövetség a művészmozik hálózatán belül.”

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei eseményei városszerte több mint tizenöt helyszínen zajlottak, a programok összességében több mint 125.000 érdeklődőt vonzottak be. Bár az idei fesztivál június 18-án véget ért, a szervezők már bejelentették a 23. TIFF időpontját is, amelyet 2024. június 14. és 23. között rendeznek meg Kolozsváron.

Kiemelt kép: pllanatfelvétel a TIFF idei díjátadójáról (forrás: tiff.ro)

A dok.incubator három kontinens fesztiváljait, értékesítőit és műsorszolgáltatóit hozza el Budapestre!

dok.incubator

A dokumentumfilmes szakma egyedülálló eseménye első alkalommal kerül megrendezésre Budapesten június 25. és július 2. között, és számos kapcsolatépítési lehetőséget teremt nemcsak a döntéshozókkal, hanem saját koprodukciós fórumán keresztül is.

Többek között a Sundance, a Torontói Filmfesztivál és a Hot Docs kurátorai is részt vesznek a dok.incubator workshopján, hogy exkluzív betekintést kapjanak az itt készülő nemzetközi dokumentumfilmekbe, és kiválasszák a versenyprogramjukba legjobban illeszkedő alkotásokat.

„A dok.incubator ritka lehetőség a fesztiválok kurátorai számára, mert részletes visszajelzést tudunk adni a projektekről, és beszélgethetünk a filmkészítőkkel arról, hogy mi működik és mi nem” – mondja Basil Tsiokos a Sundance fesztiváltól, amelyet idén Ania Trzebiatowska kurátor képvisel. A nemzetközi fesztiválok képviselői közül jelen lesz továbbá Thom Powers a Torontói Nemzetközi Filmfesztiváltól, Heather Haynes, a Hot Docs kurátora, valamint Aurélien Marsais a Visions du Réel-től, hogy filmeket keressenek versenyszekcióik számára.

A Cinephil, a Square Eyes, a Dogwoof és a CAT&Docs értékesítési ügynökeivel, az ARTE, az HBO és a Viaplay műsorszolgáltatóival és más szakértőkkel együtt a fesztiválkurátorok a filmszakma képviselői számára nyitott programokon fogják megosztani ismereteiket a dokumentumfilm-ipar jelenlegi helyzetéről, így a mesterséges intelligencia alkalmazásáról, a 2023-ban aktuális forgalmazási stratégiákról vagy az impact- és marketingkampányokról. A döntéshozók ezután találkozókon vesznek részt a 2023-as nemzetközi, cseh, szlovák és magyar dok.incubator workshopokra beválogatott filmek készítőivel, valamint a nyílt programban részt vevő 9 projekttel. 

dok.incubator

A szokásos program mellett a dok.incubator most először saját koprodukciós fórumot is szervez, hogy egyedülálló kapcsolatépítési lehetőséget teremtsen a főként a visegrádi országokból érkező producerek számára. Ez az esemény 11 projektet hoz össze producerekkel, produkciós cégekkel és filmalapokkal, támogatva új potenciális partnerségek létrejöttét és jövőbeli nemzetközi együttműködéseket.

A Budapestre érkező nemzetközi döntéshozók teljes listája a dok.incubator honlapján tekinthető meg.

A budapesti workshop a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) társszervezésében valósul meg, a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

„Megadta számomra azt a hajszálat, amibe kapaszkodni tudtam” – Alan Rickman: Őrülten, mélyen (recenzió)

Alan Rickman

Már hónapokkal a hazai kiadás előtt több cikket lehetett olvasni Alan Rickman naplókötetéről, a könyv pedig be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a megjelenést követően az összes nagyobb áruházlánc sikerlistáján előkelő helyen szerepelt. De vajon mit tud adni egy színész hangsúlyozottan saját célra írt naplója? Nos, csalódni fognak, akik szaftos hollywoodi pletykákra vágynak, s azok is, akik egy-egy Rickman által alkotott mű mélyebb elemzését várják. A könyv azonban a maga nemében így is remek. 

Mint a legtöbbeknek, a Harry Potter számomra is kedves gyermekkori emlék, amit viszont néhány éve már mint gyakorló műelemző néztem újra. Ez az újranézés sok mindent helyre tett bennem a művek értékével kapcsolatban (csak hogy egy példát említsek, a hetedik részt ma már kifejezetten jónak tartom), de a leginkább az vált világossá, hogy a franchise sikeréhez milyen mértékben járult hozzá a remek mellékszereplőgárda – nagyon sokat számított, hogy a színészileg (főleg kezdetben) visszafogott főszereplőket olyan kiváló karakteralakítások támogatták, mint amit Gary Oldmantől, Ralph Fiennestól, Helena Bonham Cartertől, David Thewlistól vagy könyvünk alanyától, Alan Rickmantől láttunk. 

Nem véletlenül említettem ezeket a neveket, ugyanis Rickmannel kapcsolatban volt egy előfelvetésem, miszerint – a többi említett művészhez hasonlóan – a klasszikus brit színészi iskola képviselője. Színpadon, tévében és filmen egyaránt látható volt, mindehhez pedig egyfajta kifinomultság, távolságtartás és jó értelemben vett sznobizmus is társult – legalábbis a felszínen.

Az Őrülten, mélyen nem kezdi ki ezeket a sztereotípiákat, hiszen a neves színész tényleg ilyen életet ált, ám azt is bemutatja, hogy a helyzet sosem ennyire egyszerű. Rickman bekezdéseken keresztül tudott korholni közepesen megírt színdarabokat vagy forgatókönyveket, ugyanakkor éjjelenként olykor órákon keresztül nézte a létező legbutább tévéműsorokat. Asztalára pedig a fine dining mellett néha chips is került. 

Alan Rickman
Alan Rickman az Értelem és érzelem című filmben (forrás: IMDb.com)

A kötet elemzésekor legelőször a szerkezetre kell kitérnünk. A naplókat gondozó Alan Taylor (illetve bizonyos értelemben a magyar változat két szerkesztője, Winter Angéla és Greff András) a háttérben maradt, így Rickman írásai a maguk pőreségében kapnak helyet a kötetben, az 1993 és 2015 között írt bejegyzések hol néhány sorból, hol csak néhány szóból (időpontok, helyszínek) állnak, az adott évi naplót nyitó oldalon viszont mindig kapunk egy vázlatos áttekintést arról, hogy mire is számíthatunk a továbbiakban.

Németh Dorottya fordításában a szövegrészek megőrzik pergő stílusukat, ám kifejezetten nehéz fordítói-szerkesztői feladat lehetett a felmerülő nevek dekódolása és a lábjegyzetek kritériumainak meghatározása. Ezt egyébként helyenként kicsit önkényesnek is éreztem, de ilyen esetekben teljesen más lehet szinte minden befogadó percepciója, hiszen az élmény nagyrészt attól függ, hogy ki melyik névvel találkozott korábban. 

Rickman kezdetben majdnem minden napjáról írt pár sort, ám idővel kedve – majd egészségügyi állapota – romlásával ritkultak és rövidültek a bejegyzések. A kötetet kiegészíti a színész egyik legjobb barátjának, a kétszeres Oscar-díjas Emma Thompsonnak az előszava, illetve a szerző néhány fiatalkori naplórészlete, melyek személyisége további rétegeit bontják ki. 

„A test és a lélek is nagyon elfáradt”

A napló jelentős részét természetesen a különböző forgatások és próbafolyamatok teszik ki, Alan Rickman pedig nem fukarkodik sem a pozitív, sem a negatív jelzőkkel. A történetekből kiviláglik, hogy az angol színész szerette, ha egy rendező pontosan tudja, mit akar, és nem tudott mit kezdeni a nagyipari filmgyártás azon vonásával, hogy a legapróbb döntéseket is le kell egyeztetni a stúdió vezetésével.

Rickmant ugyanakkor az is feszélyezte, ha egy rendező nem hagyta dolgozni a színészeket. A Raszputyin című tévéfilm (melyért Emmy-díjat kapott) rendezőjével, Uli Edellel kapcsolatban fogalmaz így: A filmezés szemellenzős, megszállottságtól vezérelt tevékenység számára, és valahogy úgy gondolja, ha másokat is bevon, azzal gyengeséget mutat.” (138.)

Később azonban így méltatja a már akkor is nagy tehetségesnek számító, azóta pedig elsővonalas rendezővé érő Alfonso Cuarónt, aki a Harry Potter harmadik epizódját rendezte: „Alfonso remek munkát végzett. Felnőttfilm lett, tele merész dolgokkal (…). Minden képkocka egy művész, egy történetmondó kezéhez kötődik.”

Alan Rickman
Alan Rickman, Gary Oldman és David Thewlis a Harry Potter harmadik részében (forrás: IMDb.com)

„Az elmúlás igazi rituáléja”

Miután a 2000-es évek elején elkezdődött a Harry Potter-sorozat, a naplót is elkezdték uralni a forgatásokról szóló beszámolók. Bizonyos szempontból pedig akár csalódást is okozhatnak ezek a részek a keményvonalas rajongóknak, Rickman ugyanis közel sem idealizálja a Harry Potter világát, sokszor ipari munkának titulálta a jeleneteket, amelyekben minden centire pontosan került megtervezésre.

Értelemzési szempontból talán ez a kötet legizgalmasabb aspektusa, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy leginkább a HP-rajongók veszik majd kézbe a könyvet, ők pedig azzal szembesülhetnek, hogy egyik kedvencük helyenként szenvedett a munkálatok alatt. Ám végső soron mi lehetne egy privát napló kiadásának célja, ha nem a mítoszok lebontása?

Ugyanakkor a színész megerősíti azt a korábbi híresztelést is, hogy J. K. Rowling csak neki mondta el kezdetben, hogy mi lesz Piton valódi sorsa, mik a karakter igazi motivációi. „Bocsánat, vannak olyan dolgok, amiket csak Piton és maga tud – nekem tudnom kell” (257.) – ezekkel a mondatokkal hívta fel egy alkalommal Rickman a szerzőt, a könyvben pedig később elmesélte, hogy Rowling kezdetben nem szerette volna beavatni, de végül meg tudta győzni a plusz információ szükségességéről.

Forrás: Kossuth Kiadó Facebook

Talán több illusztráció segítette volna az igen sűrű kötet befogadását (a témában szinte egyedülálló a majdnem 600 oldalas terjedelem), ám ettől függetlenül az Őrülten, mélyen feltétlenül ajánlott a film-és színházrajongóknak, illetve azoknak, akik szeretnének megérteni egy igazán összetett személyiséget. Merthogy Rickmanben sárm, elegancia, finomság, intelligencia, sértettség és némi keserűség egyaránt volt.

Kiemelt kép: Alan Rickman (forrás: US Weekly)

Színpad-vászon-kép – Kritika A hattyú című filmről

Mivel az előző napok kritikái kifejezetten szubjektívre sikerültek (amelynek a naplóformátum is megágyazott), megkísérlem az utolsó nap megtekintett A hattyú filmet egy objektívebb szemszögből bemutatni, mint a színpadi adaptáció és film egy kortárs lehetősége. 

Kritikám előtt le kell szögeznem, hogy a Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódóan két jelentős médiaesemény is történt. Sem én, sem tudósítótársam, Sas Ágnes nem volt jelen, egy rövid összefoglalót mégis mellékelek róluk, mert sokan ezeken a híreken keresztül értesülhettek az eseményről.

Az inzultus, amely több orgánumom is megjelent, a Tősér Ádám és Csákvári Géza között történt incidens volt, amikor is a Blokád rendezője fellökte a mosdó felé tartó filmkritikust. Az esetről később mind a ketten nyilatkoztak, Tősér megbánta tettét és azzal indokolta, hogy Csákvári Géza Göncz Árpád alakjának bemutatása miatt a történelemhamisítás és az antiszemitizmus vádjával illette filmjét egy kritikában, míg Csákvári Géza arról beszélt a Népszavának, hogy a filmszakmán belüli ellentétek elsimítására lenne szükség. 

A Nagy Ervin és Rákay Philip között zajló médiavita az Aranybulla című sorozatot érintette, melyet A nemzet aranyaihoz hasonlóan vetítettek a fesztiválon, azonban pódiumbeszélgetések vagy egyéb események nem kapcsolódtak hozzá.

Térjünk rá a konkrét filmre: A hattyú című 2022-es adaptációban azonban kizárólag az Örkény István Színház színészei szerepelnek, Tenki Réka, Nagy Zsolt, Csákányi Eszter, Für Anikó és Mácsai Pál viszik a vezető szerepeket. A darabot 2018 óta játssza a társulat és a filmbeli szereposztás azonos a színlapon feltüntetettel.

A hattyú
Fotó: Gordon Eszter (forrás: filmhu)

A hattyú egy fiatal lány belső vívódásainak és házasságának történetét meséli el. Az özvegy Beatrix lánya, Alexandra nem kijelölt jegyeséhez, Mária Dominika főhercegnő fiához, Alberthoz, hanem Ági Miklós tanárához szeretne feleségül menni. A darab párbeszédei könnyűszerrel hangozhatnak ismerősnek, mivel Molnár Ferenc darabját sokszor játszották, így a mondatok benne lehetnek a köztudatban.

Az Örkény Színház színészeire jellemző az intellektuális, aprólékos, gesztusokon alapuló „filmes” játék (bár természetesen a testi jelenlét és a dinamizmus is lényegi), színészi munkáik mellett többen párhuzamosan filmes szerepeket is vállalnak. 

A hattyú filmváltozata sikeresen rögzíti és regisztrálja ezt az intellektuális játékot, a kameramozgások közeliken alapulnak, és mintha a nézői tekintetet követnék. Ugyanakkor ez részben a szappanoperák (egyébként filmszakmai szempontból felkészült és szakmailag precíz) ábrázolásmódját is felidézheti, kiemelt hangsúlyt kap az arc és azon belül is az érzelmek megjelenése. A hattyú felismeri ezt a hiányosságot és a textualitással, a teatralitással ellensúlyozza.

A Molnár Ferenc-mű párbeszédei a dramaturgiai kifinomultság és logika mellett az alá- és fölérendeltség pozícióit és a kulturális élet állandósult jellemzőit is megidézhetik. Albert gróf és Mária Dominika németsége, így az általuk elénekelt operett-részletek egy magaskultúrális csiki-csukit hoznak létre, amelyben az érthetetlen műveltség érzelemkifejezési kérdésein kívül önmagát is jelöli. 

A filmet nem egy színpadon, hanem egy magyar kastély tereiben vették fel, míg sok flitteres kiegészítő és pusztán díszként szolgáló tárgy (flamingó) is megjelenik. A történelmi idő és az újgazdag jelen összemosása pusztán jelszerű, mivel a történet színteréből a megjelenített környezet rekvizítumain kívül nem sokat tapasztalunk. 

A hattyú filmverziója ezért még mindig egy színpadi előadás érzetét kelti, díszletében, sikerszínészeiben és éppúgy, mint passzívabb kameramozgásaiban. A feszültség kifejezését a színészi kiválóság és a darab dramaturgiájának megfelelően ritmizált hangulata oldja fel. 

Csákányi Eszter anyakirálynője bármikor képes az egyik hangulat fizikai állapotából a másikba zuhanni, ezzel akár őskáoszt előidézve, míg Nagy Zsolt és Tenki Réka kettőse nem csak színpadi, de filmes térben is meg tudja jeleníteni a kémiát.

Az Örkény Színház és társulata a pandémia alatt és azt követően sok kísérletet tett a mediális keretek szétfeszítésére (ilyen A kiváló dolgozók című előadás is). Ezekhez a példákhoz mérve A hattyú meglehetősen konzervatív, meglepően tablószerű képeivel a közönséget sem mozdítja ki a megszokott nézői pozíciójából, holott az Örkény Színház színpadi rendezéseiben megfigyelhető a folyamatos innováció.

A színészi játék metafizikai precizitása ennek ellenére megragadó, ha a Katona József Színház a Nagy Rendezések Színháza és az Örkény Színház a Színészklasszisoké. Így A hattyú film végső soron annak a kísérlete is lehet, hogyan képes egy nemzedék legjobb színművészeiből álló csapat megteremteni a színpadi feszültség másolatát a vásznon is.

Kiemelt kép: Tenki Réka A hattyúban (forrás: Gordon Eszter/filmhu)

Papp-Sebők Attila verse

papp-sebők attila cover

Kortárs, az f21.hu rovata pályakezdők és rendszeresen publikáló szerzők részére. Ezúttal Papp-Sebők Attila versét olvashatjátok.

Papp-Sebők Attila – (rögök alól)

még távol vagyunk, de már látom érkezni árnyékodat a vályogház falán,
végig a rögökön, le a csempéig, és csak ezután jelenik meg lebbenő alakod
a borostyánboltív alatt, a telekhatárban. van valami, ami a futó csermelyekkel
rokon, közeleg a távolból, zúdulásának hangja a kertig ér, támadja a nehéz
tujákat és illatozó jezsámeneket. idővel újabb változás jegyezhető fel,
az udvar fáinak szikkadt gyümölcse, a táguló gödör az almafák ernyője alatt,
ahova sose léphettem gyerekként vagy a kinn maradt műanyagszékek sárgulása.
a szilvafa jobb szélső ága a füvön hever, amire egykor felmásztam.
ha feltámadhatna első házőrzőnk a rögök alól, végighordozná az udvaron.

te temetted, és mikor elgondolom, jövök rá: kötelek csomóznak a földhöz,
ehhez a nehéz, száraz somogyi talajhoz, kapával ütjük, ha ásni kell,
és csak utána lapátolunk. hol voltam, mikor ásnod kellett, ástál és ástál,
mintha halálodat rendeznéd meg a hulló almák idején, hogy hagyhattam ezt,
melyik városban jártam. a temetésen senki nem jelent meg, csak a hátad buckáját,
ásót tartó kezedet és festékpattogzott nyél képét őrzöm, mintha a saját emlékem lenne,
érzem a kezemhez súrlódó fát, az ujjaim közül pergő földet, rostáltál és rostáltál,
vízzel puhítottad a göröngyöket, hogy elfedd testét, sárral tapaszd felismerhetetlenné.
fejét, mintha második fiad fejét fognád (sosem jutott ki méhedből), vigyázva tartottad.

***

Papp-Sebők Attila
Papp-Sebők Attila (fotó: Fehér Nándor)

Papp-Sebők Attila 1997-ben született Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön, jelenleg Kecskeméten él. Pszichológia szakos hallgató, mellette aktívan foglalkozik versekkel, prózával. 2022-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat nyert, ugyanebben az évben első verseskötete tervével (Távolodási kísérletek) felkerült a Petri György-díjra jelöltek listájára.

Kiemelt kép: Duncan Grant The road, Sussex (szerkesztett) 

Augusztus elején jön a 16. Ördögkatlan Fesztivál!

ördögkatlan fesztivál 2023 f21.hu

Idén is több száz programot, köztük színházi előadásokat, irodalmi eseményeket, képzőművészeti és családi rendezvényeket és koncerteket kínál az immár 16. alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztivál augusztus 1. és 5. között.   

A baranyai Nagyharsányban, Beremenden, a palkonyai Mokos Pincészetnél és a Kisharsányhoz tartozó Vylian szőlőbirtokon zajló fesztivál kiemelt programjai között kapnak helyet a fiatal színházak produkciói, az irodalmi események és a néphagyomány köré épülő rendezvények, továbbá egy „indián rezervátum” is várja majd a látogatókat.

A színházi produkciók között Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztálya a Liliomot és a Merlint játssza, Regős Simon és társai a Puszták népét dolgozták fel, Pál András osztálya egy Csikágó-mjuzikelt magyarosított, Fodor Orsi rendezése dokufikciós előadást hoz a Trafóból. Mellettük székesfehérvári fiatalok a legendás Petőfi Rockot idézik meg, a pécsi OSZIP diákjai Kohlhaasról és két Koreáról mesélnek, kaposvári színészhallgatók pedig Arany Jánossal és Shakespeare-rel érkeznek.

Az irodalmi kínálat részeként érkezik többek között az Európa Kiadó Háy Jánossal és Bódis Krisztával, a Jelenkor Visky Andrással, a Corvina Csáki Judittal és Csuja Imrével, a Magvető Nádasdy Ádámmal, Krusovszky Dénessel, Tóth Krisztinával, Boldizsár Ildikóval, Szabó T. Annával és Dragomán Györggyel.

Pillanatkép a tavalyi Ördögkatlan Fesztiválról (forrás: a fesztivál Facebook-oldala)

A néphagyomány a Folkligetben, a Folkudvarban és utcai táncházakban jelenik majd meg: Paár Julcsi éneke, a Sárarany muzsikája, a Ziránó színházi előadásai, ékszerkészítés és lélekmadár-faragás, kosárfonás és nemezkészítés, népi játszótér és kékfestő-kiállítás, meseszó szórakoztatja majd a katlanozókat.

Cseh Andrásék a Játéknap segítségével egy rezervátumba költöznek, hogy egy saját világot építsenek, és onnan induljanak hadiösvényre megküzdeni a 21. század régebbi és újabb kihívásaival: „egy indián tábor sátrai közt küzdenek az elsüllyedőben lévő emlékezet, érzékelés, imagináció, természetes intelligencia és a szerelem ügyéért” – írták a szervezők, kiemelve, hogy a rezervátumban öt indián sátor áll majd a központi tűzgödör körül: a T.I. (természetes intelligencia), az érzékelés, az emlékezet, a képzelet és a szerelem sátra.

Mindezek mellett lesz az Ördögkatlanon ukrán táncház, mezítlábas éjszakai szerenád és régészkedés a Nemzeti Múzeum munkatársaival, workshopot tart Tim Carroll és Alexis Milligan, koncertet ad többek között a Csaknekedkislány és a Balaton, Beck Zoli és Lovasi András is.

Az Ördögkatlan díszvendége idén a Magyar Zene Háza mellett Másik János és a Jurányi Ház lesz.

A fesztiválról részletes információk az Ördögkatlan weboldalán, valamint a fesztivál Facebook-oldalán olvashatók.

MTI

Kiemelt kép: Ördögkatlan Fesztivál Facebook

A Végtelen Kontent – Esszé a kulturális termékek fogyasztásáról

fogyasztás

A Minőség manapság minden eddiginél egyértelműbb és erőszakosabb módon esküdött össze az Idővel, hogy akkor is pénzt termeljünk az elitnek, ha nem bérmunkát végezünk.

Mándy Ivánnak van egy novellája, a címe Diákszerelem. Arról szól, hogy egy vetítés során elszakad a filmszalag. A közönség őrjöngeni kezd, és visszaköveteli a pénzét. A mozi jegyszedőnője, akinek számtalanszor végig kellett néznie a filmet, az emberek megnyugtatása érdekében vállalkozik rá, hogy elmeséli a történet maradék részét.

A Diákszerelemben a tömeg azért veszíti el a fejét, mert hiába pumpálta fel az emberek elvárásait a film eleje, a vége, vagyis a lezárás nem történik meg. Ez olyan, mint amikor követ dobsz a tóba, és a tapasztalataid alapján várod a hatalmas loccsanást, a szép vízkoronát a vízbeérési pont körül, de az nem jön el, te pedig ott maradsz a várt inger nélkül. A kielégülés nem tud megtörténni, pedig te már (vagyis: te, aki a kultúripar törvényszerűségeit szinte természeti törvényszerűségként fogadod el) determináltad magad a katarzisra.

A Mándy-novella közönségének tapasztalata a jelenkor kultúrafogyasztójának tapasztalata.

A soha-nem-elérés dramaturgiája beleégeti magát az elménkbe – ahogy a marvelizálódott mozitermekben, úgy szobánk sötétjében, a binge watching oltárán áldozva is.

Byung-Chul Han azt mondja, hogy most már magunkat hajtjuk, nem kellenek tizenkét órás munkanapok, a kizsákmányolás belénk költözött. Hasonlóképpen a kultúrában. A posztmodern midcult-kultusz által legitimált művészetformák alapvetővé váltak a kulturális fogyasztás tereiben, így könnyűszerrel zsákmányolják ki kultúrafogyasztásunkat. A múlt században a kultúra még össze tudott kapcsolódni az ellenállással, és tartotta magát a kompaktsághoz. Egy punk szám két-három perces volt, és a filmesek sem folytatásokban, hanem lekerekített, egyszeri egészekben gondolkodtak. Bonnie és Clyde vs. Halálos Iramban 6. Még Andy Warhol sincs sehol a Facebook hírfolyam végtelenített kiállításával szemben.

Forrás: restobiz.ca

A helyzetet csak bonyolítja, hogy a hagyományos esztétikai érzéken alapuló hozzáállás legitimálja a végtelenített fogyasztást (bármiben). Hagyományosan nézve (abban a rendszerben, ahol Shakespeare, Tolsztoj, da Vinci, van Gogh, Beethoven, Mozart képezik a csúcspontokat), bizonyos szempontból ugyanis ezek alkotások: kifejezőek, tartalmasak, epikusak, líraiak, izgalmasak, drámaiak, viccesek. Az ember logikus módon minél több minél jobb művet szeretne fogyasztani.

Ha meg akarunk szabadulni kizsákmányoltságunktól, rá kell döbbennünk, hogy a hagyományos esztétikai kategóriák, vagyis azok a címkék, amik alapján jónak szoktunk mondani egy kulturális terméket, nem működnek, mert azok a kiszipolyozásunkra esküdtek össze az idővel és a termelési-fogyasztási eszközökkel.

A jó sorozat az, ami beszippant, amit nem tudsz abbahagyni. Nézzünk szét a világban, kérjünk meg egy embert, hogy meséljen a kedvenc sorozatáról. Egészen biztos, hogy az egyik főbb pozitívumként azt említi meg, hogy nem bírta abbahagyni. Végig kellett bingelnie. Mit jelent az, hogy ez egy pozitívum? Hát azt, hogy a művészeti termék akkor jó, ha beszippant. Vagyis, ha hátra tudod hagyni a testedet. Ha eszképista. Az eszképista fogyasztó pedig jelen esetben annyit tesz, hogy termeli a tőkét. Elbújni nem tudsz, a tőke megtalál szobád magányában is, sőt, ott talál meg a legjobban, mert ott védtelen vagy; ki akarsz kapcsolódni, lehetőleg minél intenzívebben. Az intenzív kikapcsolódás pedig jelen esetben azt is jelenti, hogy minél hosszabban.

A múlt század folyamán még megvolt A Kultúra Ideje. Egyrészt a döntésedhez, hogy mit fogyasztasz, még kapcsolódott egy fizikai mozgásrendszer. Dönthettél, hogy az egyik vagy a másik moziba, hogy erre vagy arra a koncertre, ebbe vagy abba a játékterembe mész-e. Másrészt megszabták neked, hogy ekkor ezt vagy azt fogyaszthatod: este héttől sorozat, nyolctól híradó. Az ott jelenlétből aztán következett az ott-nem-jelenlét, vagyis előbb-utóbb el kellett hagynod a mozitermet, a koncerthelységet, a játéktermet, ki kellett kapcsolnod a rádiót vagy a televíziót.

Fotó: Ricky Turner (Unsplash)

Aztán a század második felében megjelentek azok az eszközök, melyek a kultúrafogyasztók kezébe adták a fogyasztás (ön)kényét (VHS kazetta és evolválódott utódaik), ez pedig gyümölcsöző lehetőséget biztosított a kultúripar nagyvállalatai számára: az Idő immár kitöltődhet termékeik által, nem kell hagyományos intézményrendszerek és események közé szorítani a fogyasztás aktusát.

A fogyasztás bármikor elérhetővé válik.

A bármikor elérhetőség pedig a végtelenített fogyasztásra ösztökél. Ennek uralkodó lelkiállapota az ingerültség, uralkodó műformája pedig a szubsztancia nélküli művészeti termék. A Marvel-univerzum, a Trónok Harca, a TikTok vagy a multiplayer videójátékok mint folyamok nem tudnak véget érni, mert nincs kijelölt végük, ezáltal közepük és elejük sem. Ha pedig egy élménynek, kulturális produktumnak nincs eleje, közepe és vége, akkor kompozíciója sincs (fontos megjegyezni, hogy nem dekomponált, mert ott a kompozíció hiánya jelenti a kompozíciót, vagyis megfelelő olvasásmóddal a dekompozíció is kompozícióként tűnik fel). Ha pedig nincs kompozíció, akkor szubsztancia sincs.

A szubsztancia szót leginkább arra értem, amit Lukács György és József Attila az alkotás mint „külön világ” képzetével írt le. Az alkotás egy külön szabályrendszer, külön egység. A Marvel filmekkel, a Trónok Harcával és a TikTokkal ez a külön egység számolódik fel, a termék (és a műalkotás) kompozicionalitása, egysége válik kámforrá, mivel ezek felépítése soha nem teljes, mindig újabb és újabb jelekkel egészülnek ki, vagy ha félbe is szakadnak, a felépítésük a végtelenül bővülő jelek szerint lett kialakítva. Erre művészileg lehetetlen reflektálni. Mert amíg a dekompozíciót a művészi döntés teremti meg, addig az itt vázolt eset (nevezzük diszkompozíciónak) a piac terméke. A piac logikája, nem pedig az emberi logika szüli meg a diszkompozíciót.

A diszkompozíciótól a befogadó soha nem érzi „ott” magát, mert nem tud értelmezni. Nem tudja ugyanis, hogy mit értelmezzen. A katartikus pont után még mindig van tartalom, nincs csúcspont, nincs végső leszámolás, nincs a dramaturgiai mélypont után következő nagyjelenet, ahogy az egy egységnyi filmeknél volt szokás. Piacorientáltságuk okán pedig még reflexióra sem kínálják fel magukat, így a szövetségesükként lehetetlen a kompozíciójuk hiányáról beszélni – „ellenséges” kultúratudóssá kell válni, hogy meg lehessen szólalni ez ügyben. A Marvel filmek, a Trónok Harca és a TikTok tehát nem a reflexiós olvasásban érdekelt, hanem a befogadójuk ingereltségében, abban, hogy ugyan a hagyományos értelmezési keretek működnek (mégiscsak úgy állítja be magát, mintha egy konvencionális hollywoodi film lenne), az ezen olvasásmódokhoz rendelt kielégülés azonban kitolódik, vagy meg sem történik.

Ennek egyik legjobb példája a Szexoktatás című Netflix-sorozat. A történetben egy szexterapeutaként dolgozó anyuka gyereke vállalkozás gyanánt elkezd szexualitással kapcsolatos tanácsokat adni diáktársainak. Alapvetően vígjátékról beszélünk, romantikus elemekkel. A sorozat (a nyelve által) az első résztől kezdve egyértelművé teszi, hogy a két főszereplő, Otis és Maeve közötti viszony nem tisztán baráti, hanem bizony romantikus – mégis, az eddig megjelent 3 évad alatt egyetlen csók történik meg kettejük között. Az „ott”, ami esetünkben szokatlanul körülhatárolható, csak nem jön el, csak nem történik meg. Mindenki ingerült és kénytelen örökké nézni a sorozatot.

Ha a tőkén múlik, örökké a monitor előtt tespedő fogyasztókká válunk, akik a legkisebb lelkifurdalás nélkül intenek búcsút a külvilágnak. A keleti filozófiák kontemplációkultuszának kiforgatott karikatúrájává váltak mindennapjaink: az egész élet egyetlen nagy meditáció, gondolkodás nélkül, ingertúltengésben, az ingerültség tömlöcébe zárva.

Kiemelt kép: Thibault Penin az Unsplash oldalán.

Lelkesedők és kétségbeesettek szobája – Kritika a Trojka Színházi Társulás Anna Kareninájáról

A Trojka Színházi Társulás az immerzió gesztusaira építve alkotja meg előadásait, melyeknek egy része – az egyébként folyamatosan váltogatott játszóhelyek mellett – a Kugler ArtSzalon családias légkörében valósul meg. Itt kap egészen mindennapi díszletet Anna Karenina tragédiája is, felnyitva a nézők szemét a történet eddig kiaknázatlan lehetőségeivel kapcsolatban.

Soós Attilát kétségkívül foglalkoztatja a szerelem. Legyen szó kortárs drámáról (mint például az előző évadban bemutatott Minden tekintetben), vagy klasszikusról, amilyen a Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján Balassa Eszter és a társulat által átdolgozott Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer is. Sós rendezőként mindig az intim kapcsolatokat, legbensőbb emberi érzelmeket keresi. Az sem meglepő, hogy egy nagy klasszikushoz nyúl, hiszen a társulat nevében megjelenő, hármasfogatot jelentő orosz „trojka” szó az adaptációt, a mozgás és gesztusnyelv egységét és a zeneiség, valamint a képiség kiemelését foglalja össze. 

A fizikai színház felől jövő Soós és a Trojka eddigi életművében egyáltalán nem számít szokatlannak a klasszikus és kortárs összemosódása, főként a zene és a táncstílusok, de a jelmez és a szöveg terén sem. Az alkotók azonban szerencsére nem kísérelték meg teljes mértékben napjainkba helyezni a történetet, hiszen kimondható, hogy ezt maradéktalanul nem is lehetne megtenni, hiszen a szerelmi dráma nagy része a 19. század társadalmi konvencióinak áthághatatlanságából, a nők férjüktől való függéséből ered. Az előadásban Anna és Vronszkij tragikus viszonya megmarad a maga történelmi idejében. Ám az olyan,  mára mindennapivá vált szlengszavak, mint például a „szivatsz”, vagy a születésnapi ajándékként kapott Kinder tojásban elrejtett játék összerakásában rejlő hétköznapiság mellett a darab azt is behozza, hogy a világ bizonyos pontjain napjainkban is fennállnak hasonló rendszerek, ugyanilyen elnyomásban részesül a női akarat, sőt elképzelhetetlen álomképnek tűnik a szerelmi házasság. 

Az előadás az elengedhetetlen nyitómondattal kezdődik, Anna Karenina (Gryllus Dorka) nagy kofferrel lép a Kugler ArtSzalon nagyszobájába és a nézőket gyorsan körbepásztázva, mosolyogva mondja ki Tolsztoj elhíresült mondatát: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Aztán Vronszkij gróf (Bárnai Péter) lép be ugyanazon az ajtón, és rövid monológot hallhatunk tőle arról, hogy a földön minden az emberekért történik. A darab többi részéhez képest a kezdés kissé papírszagú, érezhető, hogy a nagy irodalmi mű tiszteletben tartása miatt pontosan idézett, jól betanult, átgondoltan kiragadott részleteket hallunk. Ezek elhagyhatónak tűnnek, főleg az Anna által elmondottak, ám arra mégis jók, hogy keretbe helyezzék az eseményeket, mivel ez a precízen megtervezett szöveges nyitány és a darab végi csend egymással erős kontrasztot alkot.

Anna Karenina
Gryllus Dorka és Bárnai Péter (forrás: Trojka Színházi Társulás)

Gryllus egyik kiemelkedő színészi erénye mindig is az volt, hogy könnyen hozza a hétköznapi ember figuráját, főként a megszólalás szintjén. Igaz, Anna hercegnői titulussal rendelkezik, a darab mégis csupán jelzésszerűen ábrázolja a szereplők rangbéli különbségeit, sőt, igyekszik az ebből fakadó kosztümös jelleget levetkőzni, főként a szöveg tekintetében. Tehát a szereplők nagy részének szájába mindennapi szavakat ad – Alekszej Kareninen (Mátrai Lukács Sándor) kívül –, ami egy lakásszínházi előadás esetében különösen fontos, hiszen szinte nem húzódik határ a néző és a szereplők közt.

A Trojka szinte minden előadására jellemző az immerzió, ami itt igencsak változatos módokon jelenik meg. Az első sorban ülök, Levin (Ivanics Tamás) udvarol nekem, Anna tőlem kérdezi, elmondja-e Vronszkijnak, hogy gyereket vár, Kitty (Eke Angéla) miattam rendez féltékenységi jelenetet. De van a közönségben olyan, akinek Anna az ölébe ül és sír, van, akit Betsy (Nagy Dóra) teával kínál. Meglepő, olykor milyen lelkessé válnak a nézők ezektől a bevonó gesztusoktól, amik egyébként a darab megterhelő jellegét is oldják. 

Ahogyan a humor is, többek között Nagy Dóra színészi bravúrja, aki egyik pillanatban még az állandóan gyermeket váró Dollyként, a kíváncsi háziasszonyként jelenik meg, a másikban pedig a harsány és nagyszájú Betsyként, aki szalonestekkel és különböző témákat feldolgozó előadásokkal szórakoztatja a közönséget. Nagy egyébként méltatlanul mellőzött színész, holott a társulat darabjaiban egyértelműen kirajzolódik sokszínűsége és merészsége. 

Ahogyan Eke Angáláé is, aki számos színházi előadás fő humorforrását jelenti. Itt is az elvetemült, a közösségi, társadalmi elvárásokra fittyet hányó, feketébe öltöztetett Kittyként szinte tornádóként kavarja fel az állóvizet. Remekül eltaláltak az előadás jelenetváltásai, az érzelmileg felkavaró eseményeket általában könnyedebbek követik, amelyek felemelő hatása nagyrészt az előbb említett két színésznőnek köszönhető. Illetve annak, hogy semmit sem akarnak végletekig tragikusan ábrázolni az alkotók, legyen szó a nyitva hagyott befejezésről vagy arról, hogy egy lufi kidurrantásával ábrázolják, ahogyan Vronszkij megsebesíti magát egy pisztollyal. 

Anna Karenina
Forrás: Jegy.hu

Az egyébként is idegenségérzetet kiváltó, Nyikolaj Levin haldoklását bemutató szál, amit a Pesti Színház-féle feldolgozás például túlságosan hosszan bemutat, itt épp csak megemlítésre kerül, ami a darab ritmusának, az események színpadi időhatár megtartásának igen jót tesz. Ahogyan például az Anna betegségét bemutató epizód, vagy a Dollyt Anna válásának kijárása ügyében kérlelő Vronszij jelenete lelassítja, úgy Kitty állandó táncolási vágya vagy Sztyepa (Mátrai Lukács Sándor) és Levin jókedvű italozása felpörgeti a cselekményt. 

Mátrai egyébként egy különösen ellenszenves Karenint jelenít meg, aki vérmérséklet, világlátás és gondolkodásmód terén is Vronszkij szöveges ellentéte. Sajnos azonban elég sokat bakizik a szövegben, amit a szereplője összezavarodottságával igyekszik leplezni, de még annak ellenére is kiugró marad, hogy a darabot fellazult színházi keretek közt látjuk. Ahogy az is rontja az összképet, hogy a néző által nem ismert terem – ahonnan kiszűrődnek először Anna, majd Kitty szülésének hangjai – ajtajának nyílásakor kilátszanak a kellékek tárolására használt dobozok és az összetolt bútorok. Persze, mindezek apróságok, és egyáltalán nincsen illúzióromboló értékük, mégis képesek egy-egy pillanatra kizökkenteni a nézőt.

A darab ereje abban rejlik, hogy nem akarja meghatározott időhöz kötni a történetet, ami már csak a 19. századi társadalmi szabályrendszerek és a ’90-es éveket idéző betétdalok találkozásán is látszik. Illetve hogy a ma már egészen távolinak érezhető történetsíkokat is képes úgy megmozgatni, hogy napjainkban is érvényessé válhassanak. Ahogy a trojkás előadások általában, úgy ez is többet ad a színrevitel adta élménynél, hiszen sokat hozzátesz a miliő, a rendezői előszó, a közvetlenséget árasztó hangulat.

Lev Tolsztoj – Balassa Eszter és a társulat: Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer

Trojka Színházi Társulás, Kugler ArtSzalon, 2023. 05. 24.

Anna Karenina: Gryllus Dorka

Katyerina Alekszandrovna Scserbackaja „Kitty”: Eke Angéla

„Dolly” (Oblonszkij felesége) / „Betsy” / Szorokina: Nagy Dóra

Alekszej Kirillovics Vronszkij / Turovcin: Bárnai Péter

Alekszej Alekszandrovics Karenin / Oblonszkij „Sztyepa”: Mátrai Lukács Sándor

Konsztantyin Dmitrijevics Levin / Szerjozsa / Szásenyka: Ivanics Tamás

Dramaturg: Balassa Eszter

Jelmeztervező: Szlávik Júlia

Rendezőasszisztens: Darvay Botond

Rendező: Soós Attila

Kiemelt kép: Bárnai Péter és Gryllus Dorka az Anna Kareninában (forrás: Jegy.hu)

Négy új bemutatóval várja az érdeklődőket a Radnóti Színház

Négy új bemutatóval várja az érdeklődőket a Radnóti Színház új évada: a premierek közül kettő először látható Magyarországon, színpadra visznek egy regényadaptációt is, az évad utolsó bemutatója pedig egyeztetés alatt áll.

A Radnóti Színház pénteki közleménye szerint a teátrum csütörtöki évadzáró társulati ülésén Kováts Adél, a színház igazgatója kihirdette a következő évad bemutatóit, kiosztották a legjobb színészek és dolgozó díját, valamint a közönségdíjat is.

Kováts Adél az eseményen kiemelte: a gazdasági és rezsiválság ellenére a nézők visszatértek a színházba, az intézmény pedig az elmúlt évadban a korábbiaknál biztonságosabb üzemmenetet tudott biztosítani.    

A 2023-2024-es évad egy magyarországi bemutatóval, a 3téllel indul: a kortárs horvát szerző, Tena Stivicic díjnyertes darabját Alföldi Róbert rendezi. A színdarab egy zágrábi arisztokrata ház négy generációjának történetét mutatja be. Az előadásban többek között Tóth Ildikó, Schneider Zoltán, Kováts Adél, valamint Gazsó György

Radnóti Színház
Pillanatkép a Radnóti Színház évadzárójáról (fotó: Dömölky Dániel)

Decemberben Istentelen ifjúság címmel mutatja be a színház Ödön von Horváth utolsó két, szorosan összetartozó, Istentelen ifjúság, valamint Korunk gyermeke című regényeiből készülő új adaptációját, amelyet Nagy Péter István rendező Sándor Júliával és Hárs Annával ír. A színdarabban egyebek mellett Porogi Ádám, Berényi Nóra Blanka, valamint Kádár Kinga lépnek színpadra.

2024 tavaszán, a Radnóti Színházban lesz látható Robert Icke Oidipusz című előadása. Szophoklész drámájának modern feldolgozását Szikszai Rémusz viszi színre, Pál Andrással a címszerepben. A produkcióban továbbá Kováts Adél, László Zsolt, Bálint András és Schneider Zoltán is játszik.

Szerepeik egy részét megtartva Rusznák András hét, Baki Dániel pedig három év után távozik a Radnótiból, a jövő évadban Tóth Ildikó, Major Erik és Kuttner Bálint szerződik a társulathoz. 

A teátrum évadzáró eseményén kiosztották az évad idei bemutatói alapján a színház díjait: a színészek szavazatai alapján a legkisebb szerepben a legnagyobb alakítást nyújtó színésznek járó Kicsi-díjat Baki Dániel kapta; a legjobb színésznőnek járó díjjal Sodró Elizát ismerték el, a legjobb színész Porogi Ádám lett, a Közönségdíjat pedig Pál András vihette haza. 

Radnóti Színház
A Radnóti Színház díjazottjai (fotó: Dömölky Dániel)
Kiemelt kép: Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója (fotó: Dömölky Dániel)

Megvan az idei Bánkitó Fesztivál teljes programja

bánkitó fesztivál 2023 f21.hu

Beton.Hofi és a 30Y mellett számos közismert előadó koncertjével, új színpadokkal, társadalmi kérdéseket feszegető performanszokkal, színházi műsorral, workshopokkal és előadásokkal várja a Bánkitó Fesztivál a közönséget július 13. és 16. között.

Megvan az idei Bánkitó Fesztivál teljes programja. A 30Y és a Damara, Beton.Hofi, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, az Elefánt, a 6363, Barkóczi Noémi, Dé:Nash és a Galaxisok is a fesztivál idei fellépői között vannak az Analog Balaton, a Platon Karataev, a Duckshell, a Freakin’ Disco, a Hakumba, a jazzbois, a Samurai Drive, Vecsei H. Miklós és a QJÚB, valamit az OBRONI mellett – áll a szervezők közleményében.

Idén a színházat kedvelő közönséget új, szabadtéri helyszínen várják, ahol az előadások témái között szerepel többek közt az alkoholizmus, a szerelem, a közösség, az aktivizmus, a magyarság vagy a barátság is. Olyan független társulatok és rendezők vesznek részt a a fesztiválon, mint Willany Leó, a FÜGExTrafó, a Sztereo Akt, az AHA Kollektíva, Raubinek Lili és a Dioráma Csoport, Kőszegi Mária, a Trainingspot Társulat és a TÁP színház is.

Pillanatkép a Bánkitó Fesztiválról (forrás: Facebook)

Mindezek mellett a szervezők készülnek tudományos előadásokkal és beszélgetésekkel is, amelyek a klímaválsággal, a fenntarthatósággal és a gyerekek közösségimédia-használatával foglalkoznak, de lesz szó az oktatás és a tanári pálya jövőjéről is.

Mindezeken túl lehet majd jógázni, kreatív és kézműves workshopokon szitanyomást, zine készítést vagy batikolást tanulni, a fesztivál nyilvános terei pedig idén is kortárs képzőművészeti kiállításoknak adnak helyet.

A gyerekprogramok között lesz mesekoncert és gyerekszínházi előadás, a pécsi MeseTérKép pedig a kortárs mesék és a vizuális művészet összehangolásán alapuló alkotó foglalkozást tart majd.

A részletes program a fesztivál weboldalán, ide kattintva érhető el. 

MTI

Kiemelt kép: Bánkitó Fesztivál Facebook (szerkesztett)

LEGUTÓBBI CIKKEK