Eleme a magyarnak a groteszk, de érti-e a külföldi formanyelvet? Az angol dalokat, a szokatlan látványvilágot és az abszurd káosznak tűnő rendet ledobja magáról a hazai színpad vagy magába olvasztja? Megszületik-e a nézőben a koherens egész? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem az Örkény István Színház decemberi premierje a Robert Wilson–Tom Waits–William S. Burroughs alkotótrió által megálmodott Black Rider című darab nézése közben.
Az előadás háttértörténete szerint Robert Wilson, a világhírű amerikai rendező, korunk egyik legmeghatározóbb színházi alkotója 1988-ban felkereste Tom Waits zeneszerzőt egy ötlettel, amihez később íróként csatlakozott William S. Burroughs. Így született meg a Black Rider, azaz a Fekete Lovas, ami Carl Maria von Weber egyik háromfelvonásos operájának, A bűvös vadásznak az átirata.
Az ősbemutató 1990. március 31-én volt a hamburgi Thalia Theaterben, német nyelven, de a zeneszerző kikötése szerint angolul felcsendülő dalokkal, ezért a mai napig így játszák. A nyolcvanas évekbeli amerikai underground három zseniális figurájának együttműködése, különleges világaik egyesítése óriási sikert aratott. Azóta szerte a világban játszák. Hazánkban a legismertebb bemutatója Ascher Tamás 2009-es rendezése volt a Nemzeti Színházban, ami anyagi okokból egy felolvasószínházi formában megvalósuló, szcenírozott koncert volt élő zenekarral.
Hosszú idő után most Polgár Csaba vette elő az anyagot, s keltette azt életre teljes színpadi valójában az Örkény István Színház társulatával, akik, mint ahogy azt már megszokhattuk, lelkes, odaadó és profi partnerek. Az előadás már a színpad aktív térré válása előtt elkezdődik, míg a nézők helyezkednek, beszélgetnek és lepereg a színházi hét perc, rövid időközönként háromszor ismétlődik egy játékra invitáló, cirkuszi hangosbemondás, ami expozíciót nyújt az elkövetkezőkhöz: „az abszurd abszurdjához”.
Középen üres játékteret találunk, amit két oldalt és hátul indusztriális hangulatot teremtő fém állványzatok határolnak, ezeken helyezkednek el a zenekar jelmezes tagjai. Ennek a feldolgozásnak is szerves része az élőben megszólaló zenei kíséret, ami fokozza a színészek energiáit. Egy mozgó, embernagyságú doboz gurul keresztbe a színen, majd ebből, mint Pandora szelencéjéből lép ki Faláb, a patás, azaz maga az ördög (Takács Nóra Diána) kiszabadítja, s egyesével bemutatja történetünk furcsábbnál furcsább, groteszk szereplőit.
Az alapszituáció, hogy Wilhelm, az aktakukac könyvelő beleszeret az erdész Bertram lányába, Kätchenbe, akinek kezét csak lövész tehetséggel és sikeres vadászattal szerezheti meg, de a puska nem az ő fegyvere. A szerelem beteljesülésének érdekében lepaktál az ördöggel, aki varázstöltényeket ad neki, azzal a kikötéssel, hogy az utolsóval ő maga rendelkezik, ezzel előrevetítve a komédia tragikus végkifejletét.
Polgár Csaba rendezésében a hatvanas évek amerikájának pasztell színei dominálnak. Markáns különbség ez az eredeti Wilson-rendezés és a későbbi Ascher-adaptációhoz képest is, hiszen mindkét esetben egy sötét világ fehérre maszkírozott, erősen kontúrozott alakjait láthattuk. Itt a zene, a színek, a textúrák, a megelevenedő revüvilág egyszerre bizarr, fojtogató és ellenállhatatlanul magával ragadó. Mire azon elgondolkodunk, hogy mindez tetszik-e nekünk, a világ már beszippantott. Az előbbi kérdésre a válasz szinte mindegy, mivel hatott ránk.
Takács Nóra Diána kiemelkedően énekel, hangján tökéletesen átszűrődik a karakter jelleme. Az ő hangszínével, szándékosan jól érthető, szép kiejtésével egy teljesen új hangulatot és értelmezést kap a darab. Egészen máshogy, mégis érvényes, működőképes módon építi fel és katalizálja ezt a groteszk tragikomédiát.
A viaszbábuszerű maszkok, az erős sminkek, a nagy parókák használata mind szerves alkotóelemei ennek az álomképekből felépülő, drogtripre hajazó tanmesének. Amiben a megfelelni vágyó ifjú (Borsi-Balogh Máté) a dragqueenek esztétikáját idéző ördög bűvkörébe kerülve bármit megtesz, hogy elnyerje naiv szerelmének (Zsigmond Emőke) kezét, még akkor is, ha ez csak a lány szigorú, elvhű s kissé korlátolt apjának (Friedenthal Zoltán) lenyűgözésén keresztül sikerülhet.
Mindezt vicces mellékkarakterek rendszeres felbukkanása fűszerezi, mint például a Schell Judit által megformált merev, szinte Barbie-ra hajazó herceg, illetve az ő követe (Tenki Réka), aki a nevetséges herceg szavait tolmácsolja. Ilyen még a tökös vadász, Robert karaktere (Máthé Zsolt), aki egyszerű jellemével és kiváló vadásztehetségével az apa tetszését hamar elnyerte, nem úgy, mint lányáét, akit bunkósága nem vett le a lábáról. Mindezek mellett Kuno (Patkós Márton), az egykori főerdész szellemének velős semmitmondásai is garantált nevetést szülnek.
Az előadás gerincét a helyzet- és jellemkomikum adja, illetve a dalok szövegének nyelvi humora, amit egyrészt angol eredetiben élvezhetnek az értő nézők, másrészt a többnyire jól működő kivetítőkön magyar nyelven feliratozva. A nyelvi korlát sajnos sokat elvehet az előadásból, mivel a látvány legalább olyan fontos, így egy ponton döntést kell hoznunk, hogy mire figyelünk inkább, a zenei narratívára vagy a színpadi cselekményre. A nyelvi feszültséget leleményes módszerrel próbálják feloldani az alkotók, miszerint a magyar prózai részekbe angol gageket kevernek, ezzel hidat képezbe az angol nyelvű dalokhoz.
Ezek a „hunglish” szövegrészek pedig átütő sikert aratnak. A darab szerkezetét tekintve három egységre, „közjátékra” osztható: Szent György, az ács, Hemingway, az író és Wilhelm, az ifjú könyvelő paktuma Falábbal. Közben párhuzamosan fut Wilhelm és a család alaptörténete. A látvány a zenével arányosan egyre fokozódik, míg végül vörös konfettik, azaz vér, s az elhullott állatokat szimbolizáló rózsaszínes-narancssárgás hab teríti be az egész színpadot. Az őrület csúcspontján, a tragédia bevégeztével, Faláb utolsó gúnyos dalával visszatereli a már meggyötört alakokat a dobozba, ahonnan előkerültek, ezzel alkotva keretes szerkezetet.
Hogy tanulságos-e a történet? Igen. Okul-e az ember a tanmeséből? Nem. Az viszont biztos, hogy remekül szórakozik, a színes-szagos kavalkád elvarázsolja, s talán elgondolkodtatja a világunkban uralkodó jó és rossz hatalmáról, illetve azok egyensúlyáról.
Robert Wilson–Tom Waits–William S. Burroughs: Black Rider avagy a varázsgolyó-kaszting. Závada Péter fordítása alapján.
Bemutató: Budapest, Örkény István Színház 2022.12.21.
Zene: Tom Waits
Dalszövegek: Tom Waits és Kathleen Brennan
Eredeti rendezés és színpadkép: Robert Wilson
Eredeti hangszerelés: Tom Waits és Greg Cohen
Szövegek: William S. Burroughs
Dramaturgia: Wolfgang Wiens
FALÁB, A PATÁS
Takács Nóra Diána
BERTRAM, AZ ERDÉSZ
Friedenthal Zoltán
ANNE, A FELESÉGE
Bíró Kriszta
KÄTCHEN, A LÁNYUK
Zsigmond Emőke
WILHELM, AZ AKTAKUKAC KÖNYVELŐ, KÄTCHEN UDVARLÓJA
Borsi-Balogh Máté
ROBERT, TÖKÖS VADÁSZ/GYÖRGY KOVÁCS ALIAS GEORG SCHMIDT, LÁTOMÁSOS KÖLTŐ
Máthé Zsolt
HERCEG/NAGYBÁCSI/KIKIÁLTÓ
Schell Judit m.v.
A HERCEG KÖVETE/KIKIÁLTÓ
Tenki Réka
KUNO, AZ EGYKORI ERDÉSZ
Patkós Márton
LOTTE, KOSZORÚSLÁNY, ANNE HÚGA
Kókai Tünde
VADORZÓ
Mátyássy Bence m.v.
ZENEI VEZETŐ
Kákonyi Árpád
KORREPETITOR
- Tamássyk Balogh Zsolt
KLARINÉT
Bartek Zsolt,
Kápolnás Attila
NAGYBŐGŐ
Fánczi Gábor,
Heigl László
DOB
Horváth Ákos
TROMBITA
Hargitai Péter,
Csizmadia Sándor
ÉNEKTANÁR
Berecz Bea
RENDEZŐ
Polgár Csaba
DRAMATURG
Róbert Júlia
LÁTVÁNY
Izsák Lili
ZENEI VEZETŐ
Kákonyi Árpád
KOREOGRÁFUS
Molnár Csaba
VILÁGÍTÁSTERV
Baumgartner Sándor
ASSZISZTENS
Érdi Ariadne
ÜGYELŐ
Sós Eszter
SÚGÓ
Horváth Éva,
Kanizsay Zita
FORDÍTÓ
Závada Péter
JELMEZASSZISZTENS
Frank Mónika
PARÓKASTYLIST
Kollár Nándor
MÉDIADESIGN
Bodor Balázs,
Herpai Máté,
Ulrich György
SOUND DESIGN
Móni Tamás,
Kiss Balázs
Látványtervező-gyakornokok: Bánszegi Bíborka, Bazsányi Sára Jázmin, Masznyik Hanna, Osgyányi Zsófia
Jelmeztervező-gyakornok: Krausz Náda
