A legendás rendező idén ősszel kezdi forgatni egyelőre utolsónak beharangozott filmjét, és a hírek szerint már meg is van, kire bízná a főszerepet. 

Érkeznek a hírek Quentin Tarantino utolsó filmjével kapcsolatban. A rendező már évekkel ezelőtt belengette, hogy tizedik egészestés mozija lehet majd karrierje záródarabja, s most úgy tűnik, hamarosan a forgatás is elkezdődhet. A viszonylag korai visszavonulás egyébként nem lenne példanélküli a filmművészetben, mások mellett például Ingmar Bergman sem forgatott élete utolsó évtizedeiben, de olyanra is láttunk azért példát (Steven Soderbergh), hogy valaki többször is bejelentette a visszavonulását, majd mindig visszatért.

Azt egyelőre tehát nem tudhatjuk, hogy valóban ez lesz-e Tarantino utolsó mozija, de ha végül tartja magát az ígéretéhez, az eddigi információk alapján méltó módon búcsúzhat. Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy a The Movie Critic (azaz „A filmkritikus”) címmel készül majd el a szóban forgó alkotás. A főszereplő személyét egyelőre homály fedi, de az amerikai lapok szerint Pauline Kael, minden idők egyik legbefolyásosabb filmkritikusa lesz Tarantino hőse, hiszen köztudott, hogy a rendező nagyon tiszteli őt. A mozi az eddigi hírek alapján kritikus álláspontot képvisel majd Hollywood jelenlegi állapotával kapcsolatban.

Tarantino
Pauline Kael (forrás: Film Forum)

Egyes források pedig már azt is tudni vélik, hogy a főszerepre a kétszeres Oscar-díjas alkotó Cate Blanchettet szemelte ki. Blanchett legutóbb a Tárban nyújtott emlékezetes alakítást (még ha az Oscart végül el is happolta előle Michelle Yeoh), ha pedig igaznak bizonyulnak a hírek, ismét könnyen a díjak közelébe kerülhet, hiszen Tarantino színészeit általában szereti az Akadémia.

Ha minden a tervek szerint alakul, a fim forgatása ősszel indulhat.

Kiemelt kép: Cate Blanchett (forrás: World of Reel)