A “véletlen műveinek egész panoptikuma” – Elmélkedés Márton László Árnyas főutca c. regényéről

Lutor Katalin 2016. dec. 11. 0 0

Még nem olvastad Márton László Árnyas főutca című könyvét? Valójában fogalmad sincs, hogy most miről beszélek? Akkor most az egyszer hidd el nekem látatlanban is, akkor is, ha most hiszel először és utoljára az életben, hogy ez a könyv minden pislantást megér. Íme egy kis elmélkedés a stílusjegyek hangulata nyomán.

Ha ez a könyv film lenne, akkor a Trópusi vihar című film lenne, ami egy nagyszerű rendezés a filmrendezésről. Ha ez a könyv film lenne, akkor egy „Így készült…” werkfilm lenne. Ha ez a könyv film lenne, akkor némafilm lenne, de mégis mindenki hallaná, mintha egy közös előismeret lenne minden név és történetszál. Ha ez a könyv film lenne, akkor a tavalyelőtti év vágásmentes mozija lenne, a Birdman (avagy a mellőzés ereje). Ha ez a könyv film lenne, akkor Tar Béla rendezné. De ez egy könyv. Egy könyv, ami önmaga rendezői változata is önmaga mellett.

banners_item_99_marton_arnyas_520x180px

Valójában csak egy pislantás, amiben lepereg nem egy, hanem rengeteg emberélet. Mert nem foghatjuk fel ilyen önző módon az életlepergető pislantást. Bárkié lehet, de adhatjuk akár mindenkinek is. „Márpedig szükségünk van erre a pislantásra, amelyben a véletlen műveinek egész panoptikuma sűrűsödik össze, és e panoptikum bejárata fölé, ha egyáltalán be lehet oda lépni, ez a jelmondat kívánkozik: Ne reménykedj és ne add fel!, amely azonban egy kicsit más látószögből így olvasható: Nincs bosszú és nincs megbocsátás.”. Ha maradunk a megállapításnál, hogy ez az egész mű egy pislantás folyamatában lejátszódó eseménysorozat, mint egy time-lapse felvétel, akkor az egész háromszáz ezredmásodperc alatt megtörténik. Ennyi idő alatt bele lehet gyűrni minden szereplőt egy fényes hatású, régi fajta csokoládékat borító fémpapíros csomagolásba és megváltoztatni önkényesen állapotukat és cselekedeteiket. Ez a történet egy marionett-bábu – vagy, ha már Petőfi, akkor – ez a történet legyen „férfi / S ne hitvány gyönge báb, / Mit kény és kedv szerint lök / A sors idébb-odább.”, vagy az önkényes könyvrendező. Új szakmát teremtett ez a könyv. A filmrendező mellé avanzsált egy könyvrendező is. Csak ez egy kicsit több rétegből áll, mint a filmrendező. Mármint a létezése. Ezt a könyvet itt most sokan alkotják. Alkotják a megszokott külső erők, a könyv írója és olvasója, de alkotja a könyv belső rendezője is, aki viszont már más által alkottatott; mondjuk mi is. Minket is valaki alkotott, a könyvet is valaki alkotta, és a könyvbeli rendezőt is valaki alkotta. Kicsit ez most olyan „eljátsszuk, hogy mi is rendezünk” érzés.

Minden történetnek van eleje, közepe és vége. Persze, ennek is. Az elején lassan kattogó metronómra, aztán hirtelen Benny Hill zenére kezdenek futkosni a szereplők és a szavak a papíron, ami jelen esetben annyi pixel ahány betű épp ráhelyezkedett, szóval ez egy elég pixeles pislantás, de aztán elhalkul és a capella szólal meg a történet. Én új kedvencet avattam. Szóval most, hogy végre kiolvastam, felkelek és elmegyek egy könyvesboltba, hogy legyen saját példányom.

covers_370638

Categories: IRODALOM