Szabad-e a klasszikusat újravenni? – Palotai-Kóbor Zalán Őszi sanzon fordítása

0
Szabad-e a klasszikusat újravenni? – Palotai-Kóbor Zalán Őszi sanzon fordítása

Verlaine Őszi sanzonja az egyik legismertebb és legkedveltebb francia irodalmi alkotás, egy rendkívül kiforrt, mélabúsan dallamos, ugyanakkor tömör premodern műalkotás. Más költeményeihez viszonyítva kimondottan rövid és ropogós, bár a vers témáját és központi motívumát jobban jellemezné a porhanyós szó, amilyen egy őszi falevél is lenni szokott.  

Verlaine egyszerű szimbólumokat használ remekművében, mégis  a vers értelmezése könnyedén átcsaphat igazán sok és különböző féle változatokba. Az ősz klasszikus jelképe az elmúlásnak, az időskor és vele együtt a halál  közeledtének. Azonban érdemes azt is figyelembe vennünk, hogy a mű keletkezésekor a még csak húszéves Verlaine-t valószínűleg valami veszteség sarkallhatta a vers megírására. Az egész költeményt áthatja keserédes életérzés, szívszorító és tragikus elmélkedés, a letűnt boldog idők foszlányainak visszaderengése. Mindezek mellett a megismételhetetlenség kínzó érzése kíséri végig a verset, amint üt az óra.

A vers első sorát a 1944-ben, a normandiai partraszállást megelőzően két héttel játszotta le a londoni BBC rádió, így tudatva a francia ellenállók egy csoportjával a felszabadítás közeledtét, egyben jelezve nekik a felkészülést szabotázsakcióikra.

A fordításról:

A műről tanulva irodalomórán kíváncsivá tett a vers eredeti, francia változata. A nyelvezete meglehetősen egyszerű, Verlaine kimondottan sok hangulatfestő szót és kifejezést használ versében (bágyadtan monotonon), tartalma azonban merőben eltért a Tóth Árpád-féle fordítástól.

(Ősz húrja zsong, // Jajong, busong // A tájon)

Úgy gondolom, hogy a fordítás nem térhet el túlzottan az eredeti műtől – már amennyire ezt a verses (kötött) szerkezet engedi, ellenkező esetben szerencsésebb az „alkotás egy bizonyos mű nyomán” megnevezést használni. A tartalombeli eltérések nem tudják hűen visszaadni a fordítást olvasóknak, túl sok jelentésbeli különbség vész el. Akik az adott nyelvben nem járatosak,  azok kiszolgáltatottá válnak az elérhető fordításoknak anélkül, hogy képesek lennének felfedezni lényegi a különbségeket a fordított verzió és az eredeti szöveg között.


 

Verlaine: Őszi sanzon
fordította: Palotai-Kóbor Zalán

A hegedű
Kínkeserű
Őszi könnye
Tépi szívem
Tompa bágyan

Fojtó sápadt
Mikor üt az óra
Múlt-napokra
Merengek
Zokogva

Megyek, vigyen
Zord szél engem
Ide, oda
Mint a hervadt
Lehullt levél


 

Verlaine: Őszi chanson
fordította: Tóth Árpád

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.

Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…

Fordítás vagy ferdítés? – A legnagyobb magyar műfordítók

Nincs megjeleníthető cikk