Elstartolt az idei FISZ-tábor, amelybe Horváth Florencia naplóján keresztül láthatunk bele.
Hajnalban érkezem haza a Legend’Art összművészeti táborból, gyorsan átpakolom a ruhákat a bőröndömben, és már indulok is a Nyugati pályaudvar felé. Csúcsforgalom van, dugó az egész városban, a többiekkel Messenger-üzenetekben tájékoztatjuk egymást idegességünkről, nehogy elkéssünk az idei évben július 19-én kezdődő FISZ-táborból. A bejáratnál az egyik líraműhely vezetője, Terék Anna, valamint Szabados Attila várnak. A vonaton azonnal megpillantjuk a fordítóműhely mentorát, Nádasdy Ádámot és Soltész Bélát is.
A Királyrétre vezető kisvasutas kalandokon hőségben megyünk keresztül, gondolatban már a medence felé tartunk, ami a megérkezés után valósággá is válik. Annával és Attilával vízi revüt adunk elő a partvonalról szemlélődő Bálint Zsófinak és Maros Márknak. Írótáboros élményeikről faggatom az elsőtáborozókat.
Lassan érkeznek a többiek is, az ebédlőben gyűlünk össze a megnyitóra. Pataki Viktor és Konkoly Dániel, a FISZ két társelnöke segít bennünket néhány technikai információval, és bemutatkozik az esték színvonalát nagyban megemelő büfé szupercsapata is, név szerint Urbán Bálint, Pinczési Botond és Górász Péter. Majd – a tavalyihoz hasonló kulináris élményektől kicsit tartva – nekilátunk a levesnek és a krumplipürének sülthússal. Mindkét fogás meglepően jó. Szirák Sára idén sem kímél meg a sótartó felett elhintett szóviccektől: induljon a show.
Háromnegyed háromkor kezdődik a műhelymunka, elég sokan gyűlünk Anna köré, aki éppen igyekszik kicselezni a napfényt. Megnézzük Nagy Tomi versét, ami a központozás és a sortörések hangsúlyosságának kérdését veti fel bennünk; beszélünk Demeter Arnold szövegéről, amelyben ebédelő férfiak homloka a part, és gyomruk a tenger. A maradék időben Kiss Dáviddal és Attilával adjuk elő az egymásról írt paródiáinkat, majd feladatot kapunk Annától: a tábor végéig el kell készítenünk egy olyan parodisztikus művet, amely a kedvenc költőnket idézi meg, és a biciklizés tematikáját járja körül.
Ezután Bánki Éva foglalja el a színpadot, akivel Borbáth Péter beszélget életművéről. Szó esik a kreatív írás tanításának és a szerzőség határának összemosódásáról, valamint arról, hogy milyen sok inspirációt lehet nyerni a hallgatókkal való közös munkából. A moderátor elmondja, hogy a szerző egyetemi körébe kerülve szerepelhetett fordításival néhány antológiában, amelyeket Bánki szerkesztett; ilyen például A tavaszidő édessége és az Udvariatlan szerelem – A középkori obszcén költészet antológiája.
Hozzáteszi, különösen érdekes volt látnia, Bánki milyen precizitással szervezte össze a szerzőtársaságokat, amelyekben olyan nagy nevek is szerepeltek, mint Lator László, Havasi Attila vagy Jenei László. Ehhez és a tábort jellemző intenzív műhelymunkához kapcsolódva teszi fel a kérdést, hogyan változott a szerzőnek a közös platformokhoz való hozzáállása az idők során. Bánki elmondja, annak idején mozgalmat igyekezett indítani, hiszen egy trubadúrantológia csak úgy jöhet létre, ha előtte megtanítják a fiataloknak, hogy kik a trubadúrok, így a szerkesztés együtt járt az oktatással.
Borbáth szóba hozza Pessoát, mivel szerinte Bánkira is jellemző a rengeteg egymásra rakott álarc. Felveti: képzeljük el, a szerző elsőkötetesként ül most itt, egy 2022-es debütálás után. Ám ez a mondat nem lehet teljesen igaz, hiszen 2015-ben jelent meg az első heteronimája, amelyet Fekete Anna néven írt. Elmondja, a mű születésével megszűnik valami hiány – és sokszor csak ekkor döbben rá az ember, mennyire szüksége volt erre a teljességre.
Hozzáteszi, a szülés után hat évig viszont nem nagyon írt az őt foglalkoztató témákról, ám készült néhány verse a kamaszkorról. Kifejti, úgy érezte, negyvenegy évesen megtalálta azt a tinédzserhangot, amit annak idején elvesztett. Rendszeresen küldött szövegeket Fekete Annaként az ÚjNautilus című lapba, amelynél ő is dolgozott, a verseit pedig megjelentette az akkori líraszerkesztő, Szöllősi Mátyás. A beszélgetés végén elhangzó Végszó helyett című hosszúvers pedig (a táborozók visszajelzései alapján) sokakat megérint.
Vacsora után a FISZ könyvhétre megjelent kiadványainak közös bemutatója kezdődik. Sirokai Mátyás, Magolcsay Nagy Gábor, Bányai Tibor Márk és Oláh Péter ül ki a színpadra, a kérdező szerepét pedig Juhász Tibor vállalja. Jó dinamikát teremt, hogy nagyrészt körkérdéseket tesz fel, amelyeket személyre szóló betoldásokkal szakít meg.
Először arra kíváncsi, mitől érzik rendhagyónak a szerzők saját kötetüket, mire Magolcsay elmondja, eddig megjelent művei közül ez az első olyan, ami a vizualitást is kiemeli, illetve a képszerű látásmód a szövegekre is vonatkozik. Sirokai egy tízéves projektet zár a könyvvel, hiszen Bartók Imre regénytrilógiájából montázstechnikával létrehozott versei már 2013 óta készülnek.
Juhász a két pályakezdő szerző kapcsán felveti, hogy Oláhot és Bányait is olvasta 2019-2020-ban, amikor publikálni kezdtek, és egyértelműen látja, hogy mindkettejük ugyanazzal a tematikával, koncepcióval foglalkozott az elmúlt években, amivel első megjelenéseikkor. Bányai elmondja, nem volt határozott irány akkor még a fejében, a kötet váza az írásfolyamat közben alakult ki; Oláh pedig megerősíti, volt néhány ötlete, milyen fonalra lehetne felfűzni prózáit, míg végül ez a fel-feltűnő Bombi puszedli lett.
A nap hajnalig tartó tánccal zárul, amiért Sári és Bálint felelnek. Atival, Dáviddal, Élő Csengével és György Alidával hajlongunk a Szerelemdoktorra, majd Smid Róbert mellé kerülök, miközben a Teenage Dirtbag szól. Megjelenik Locker Dávid is, megállapítjuk, hogy sulibuli hangulat van. Reméljük, hogy – bár erős a kezdés – ez még fokozódik a második napon is.
