Fosszília című versével Kiss Dávid lett az f21.hu első alkalommal kiírt verspályázatának harmadik helyezettje, melynek témája az ökológia volt. Az öttagú szakmai zsűri shortlistjére tíz vers fért fel, ezeket hétről hétre fogjuk közölni Kortárs rovatunk Öko-líra sorozatában!

Kiss Dávid – Fosszília

Mikor moziba indultunk,
életemben először,
ezerkilencszázkilencvenháromban,
anya
kétfejű sárkánygyíkkal lepett meg
(vétek a természet rendje ellen,
de most úgyis ez lesz a divat),
így mentünk apa elé, hárman,
négy fejjel.

Százhuszonhét percen át vártam,
hogy a filmben is felbukkanjon
egy ilyen,
de a széksorok közt csak raptorok
tanyáztak a kukoricában.

Ha az Isten nem teremt selejtet,
mért tenné a kínai műanyagipar?
Kimondani akkor még nem tudtam,
épp csak ismerkedni kezdtem
a másmilyenség magányával.
Vonzott a mellőzöttek ökoszisztémája.

Aztán rátaláltam.

Apám nevetett, anyám méltatlankodott,
megesküdtek rá, hogy csak levescsont
lapult a juharfa tövében,
a borostyánkő pedig törött sörösüvegdarab,
de én biztosan tudtam:

a kétfejű dinoszaurusz

sok-sok idővel a lakótelep
keletkezése előtt,
mikor még mocsarak
borították a fiatal Földet,
valaha békében élt
ezen a tájon,

csakhogy bekövetkezett
a legrosszabb,
végzetes események
sajnálatos sora,
vulkánok okádták
magukból mérges gázukat,
pusztasággá vált otthona,
a Téthys takarta lábnyomát,
a Hó-hegy hátán hasadt,
végül
hatvanötmillió év után
elburjánzott felette
a paneldzsungel.

Most én lakom itt,
a Teremtés újabb furcsasága,

és kitartó kutyaként kaparok,
mert hiszem és vallom,
hogy fosszilis szilánkjaiból
a Minden Egész újra összeállhat,
és sosem volt szörnyek
szúnyogba zárt véréből

anya is
feltámasztható.

kiss dávid
Kiss Dávid

Kiss Dávid költő, 1988-ban született Sopronban. Szülővárosában, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban érettségizett, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott politológus szakon. Verseit 2015 óta rendszeresen publikálja print és online folyóiratokban. Az írás mellett család- és helytörténeti kutatásokkal, valamint műfordítással is foglalkozik. A Fiatal Írók Szövetségének tagja és az ambroozia.hu munkatársa. Az utolsó hazaérkezése és a soron következő elindulása között Budapesten él.

Kiemelt kép: Zdeněk Michael František Burian (szerkesztett)