Legnagyobb íróink és költőink munkásságával szinte kötelességünk tisztában lenni. Sokan még életrajzuk egyes pontjaira is emlékszünk és tudjuk a szerelmeik nevét, de az irodalomórákon időhiány miatt egyetlen szó sem esik arról, hogy miket ettek ők, pedig egyenesen tobzódtak a kulináris élvezetekben.
Ki mással is kezdhetnénk a sort, mint Krúdy Gyulával, a legnagyobb magyar ínyenc íróval. Krúdy a regényeiben is előszeretettel ír hangulatosan, érzékletesen az ételekről és italokról – csak arra vigyázzunk, hogy ne éhesen álljunk neki olvasni. Kedvenc ételei közé tartozott a rácponty, a marha- és a körömpörkölt, na meg a Tafelspitz, magyarosan „tányérhús”, ami nem más, mint a főtt marhaszelet. Törzshelye Tabánban, Budapest egyik városrészében lévő kocsma volt, ahol kizárólag pörköltet evett fehér kenyérbéllel, amit mindig vörösborral öblített le. Állítólag evés közben sem irodalmi, sem politikai kérdésekről nem lehetett vele beszélgetni, csupán a nőkről – mondjuk róluk bármennyit.
„Az étkezés kultusza nemegyszer felülmúlja a nő és a szerelem jelentőségét.” (Krúdy Gyula: Magyar hasak, 1919)
Petőfi Sándor nem csupán verseiben szerette a nemes egyszerűséget, hanem bizony az asztalára kerülő fogásokban is. Sokat nem tudunk az étkezési szokásairól – hiszen leveleiben több szó esik az éhezésről, mint az ételekről –, ám kortársak beszámolói alapján annyi bizonyos, hogy kedvelte a rostélyost, a paprikás csirkét, a töltött tojást és a túrós csuszát, tehát a hagyományos magyar ételeket. Állítólag gyakran még reggelire is gulyást fogyasztott. További érdekesség, hogy a lecsós marhának a „Petőfi-rostélyos burgonyalángossal” nevet adta, közlegénytársainak pedig ő maga főzött kukoricagombócokat – az Úti jegyzetekben legalábbis ezt állítja.
„Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát és a rónaságot a fülem hallatára ne gyalázza senki.” (Petőfi Sándor levele Kerényi Frigyeshez, 1847)
A bohém életéről és italozási szokásairól ismert Ady Endre tobzódott az élvezetekben, enni is szeretett. Petőfihez hasonlóan ő is a magyar konyha híve volt, noha nem vetette meg a francia csigalevest sem. Gyakran előfordult az is, hogy ő maga állt oda a tűzhely mellé, hogy elkészítse kedvenc eledeleit: pörköltszafttal leöntött lencsefőzeléket, palacsintát vagy az erdélyi kukoricalisztből készült kásás ételt, a puliszkát.
Kosztolányi Dezső évekig vegetáriánus volt a felesége hatására, aki betegségei miatt kényszerült ilyen étrendre. Sokszor fogyasztottak pirított rizst olajban, perzsa-módon. Azt vallotta, hogy számára a legnagyszerűbb lakoma egy falat kenyér, amit mindig is szeretett és kedvenc csemegéjének nevezett. Később viszont felhagyott a vegetáriánus étrenddel, és innentől fogva a borjúpörkölt és a habos sütemények váltak a legkedvesebb ételeivé.
„Aki eszik, az mindig őszinte. Figyelje meg, milyen odaadó, minden egyebet kizáró érdeklődéssel, elmélyedéssel pillant az evő arra a falatra, melyet majd bekebelez s nemsokára saját egyéniségévé magasztosít. Aki eszik, az szerelmet vall az életnek.” (Kosztolányi Dezső: Színházi Élet, 1928)
Jókai Mór kedvencei közé tartozott a tiroli máj és a nagyszemű babból és füstölt malackörömből készült leves. Ez mai nevén a Jókai-bableves, ahogy pedig ő nevezte: „görögolvasó arany- vagy angyalbakkancs”. Igazán kedvelte a hazai fogásokat, de nem vetette meg a franciákat sem. Felesége, Laborfalvy Róza hiába volt ünnepelt színésznő, nem volt rest fakanalat ragadni és a tűzhely mellé állni. Amikor vendégeket vártak, csak úgy sürgött-forgott a konyhában, és gyakran aszalt szilvás orjalevest és sertésbordát, desszertnek pedig jégbe hűtött dinnyét szolgált fel rummal és tejszínhabbal.
„A szerelem oltárán elhamvadnak a lángok, de a tűzhely vonzereje örökké tart.” (Jókai Mór: A nők a tűzhely mellett, 1881)
Mikszáth Kálmán nagy kedvence volt a kapros-túrós lepény, a paprikás malacpörkölt, a kemencében sült pecsenye, a piréleves, a sóskamártás, a rántott bárány, levélen sült lepény és a túrós rétes is. Szerette a káposztát, míg a töltött káposztát egyenesen az ételek királyának nevezte.
József Attila a házias jellegű ételeket kedvelte, úgy mint a disznópaprikást főtt krumplival. 1926-ban, amikor Párizsban járt és onnan írt levelet testvérének, Jolánnak, arra kérte, hogy küldjön neki bablevest csipetkével és kolbász-reszelékkel. Ha már József Attila: mindenki kívülről fújja jól ismert sorait: „De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni. / Jó ruhába járni, kelni, / S öt forintért kuglert venni”. Én viszont sokáig nem értettem, mi is az a kugler, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Azóta viszont megtudtam, hogy a költő kedvenc édessége ma is létezik, csak minyon néven ismerjük. A francia süteményt annak idején Kugler Henrik honosította meg Magyarországon, innen eredt a korabeli neve.
Arany János kedvenc étele a paprikás csirke galuskával volt, illetve a túrós csusza tejföllel, tepertővel. Ő viszont kerülte a nagy lakmározásokat: sem az egyszerű, csendes természete, sem betegségei nem tették ezt lehetővé. Noha epebántalmakkal, szív- és tüdőbajjal küzdött, számtalan versében és prózájában jelenik meg valamilyen módon a gasztronómia. Érdekesség, hogy gyermekkorában megismerte a marcafánk receptjét, aminek elkészítését pontosan ismerte és ezt levélben meg is osztotta egyik barátjával, így maradhatott fenn az utókor számára.
„Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy »de már ebből eszünk!«” (Jókai Mór: A barátfalvi lévita, 1897)
Móra Ferenc kakukktojás a felsorolt írók és költők sorában, ugyanis róla köztudott, hogy nem szeretett enni. Ha mégis evett, akkor is az egyszerű ételeket – például a fokhagymás rostélyost vagy a sonkás pogácsát – preferálta. Ennek ellenére, ha valakire, akkor feleségére, Walleshausen Ilonára mindenképpen illett a „konyhatündér”: imádott sütni, főzni, aki nagyobb ünnepek alkalmával nem volt rest harmincnál is több ételt varázsolni a roskadásig megterített asztalra.
A költők és az írók sora természetesen még folytatható lenne. A felsorolásból kimaradt például Illyés Gyula, aki a rántott csirke gondolatától is jóllakott, Molnár Ferenc, aki kora egyik legnagyobb rétesfogyasztója volt, Ignotus Hugó, aki Emma asszony álnéven még szakácskönyvet is írt, vagy éppen Karinthy Frigyes, aki gyakran viccelődött azzal, hogy az ő kedvenc étele a bev-étel.
Kiemelt kép: kulturkrimo.blog.hu
