Kezdőlap IRODALOM GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM A hit csendje, néma köldökzsinór – Molnár Ferenc: A kékszemű

A hit csendje, néma köldökzsinór – Molnár Ferenc: A kékszemű

Szerző:

2021. júl. 31.

Legújabb sorozatunkban a POKET zsebkönyvek ifjúsági kiadványait vesszük górcső alá, hogy kicsit „felöltöztessük” az egyenborítóba csomagolt köteteket. Míg bizonyos kritikák a szövegekhez hajolnak közel, mások pedig a zsebkönyvkiadások (újra)kanonizáló gesztusát emelik ki, a fő kérdés minden esetben az, hogy a – sokszor egyáltalán nem is mai – szövegek tudnak-e még hatni ránk, fiatalokra.

Molnár Ferenc Magyar Örökség Díjjal kitűntetett író, drámaíró és publicista, legtöbben az 1906-ban megírt, s mindmáig népszerű A Pál utcai fiúk című regényével azonosítják. Az író munkásságának talán legjellemzőbb vonásának tekinthető a szenvedő emberekben rejlő nagyság igaz és hű ábrázolása: meleg együttérzéssel figyelte, majd érzéki pontossággal festette le őket. Műveiben nagy teret kap a városi szegénység, valamint a gyermeklélek boldog-szomorú párhuzamának ábrázolása.

Molnár kevésbé ismert édesbús, klasszikus karácsonyi története, A kékszemű a Magvető kiadó gondozásában jelent meg először 1957-ben. A kisregényt közel 70 év után a POKET csapata leporolta, majd új köntösbe öltöztette, hogy a Móra Könyvkiadó jóvoltából, Reich Károly eredeti illusztrációival ékesítve az ifjúsági sorozat részeként adhassák ki újra. A projekt korábbi részeihez hasonlóan, a mű bevétele a Bethesda Kórház Alapítvány munkáját támogatja. A szerkesztő csapat Fesztbaum Béla színművészt választotta meg a kötet nagykövetének.

Molnár Ferencet A kékszemű megírására New York-ban töltött évei során a szállodájához vezető úton, egy játékbolt kirakatában ülő baba látványa ihlette meg. A későbbiekben ezt az élményt felhasználva budapesti környezetbe átültetve írta meg a történetet. Fesztbaum Béla szavai nem is jellemezhetnék pontosabban az olvasás élményét: „tökéletesen ábrázolt helyszín és jellemek, a gyereklélek iránti olthatatlan tisztelet és kíváncsiság. Benne van egész Budapest.” Azonban utóbbit mi magunk talán csak a felnőttek beszűkült látásmódján keresztül érzékeljük a mesében.

A kékszemű két fő karaktere az elárvult testvérpár, János és Annuska, akiket a jószívű, szegény öregasszony, Bori Borcsa néni nevel. A tisztaszívű gyermekek az ünnepek közeledtével a kirakatokban gyönyörködnek, amikor megpillantják elhunyt kisanyjuk szakasztott mását egy viaszbaba képében. A kékszemű, földöntúli szépség rabul ejti a testvérpár szívét, s reménnyel aranyozza be a szentestéig tartó időszakot. A gyermekek innentől folyton-folyvást arról álmodoznak, hogy a hibátlan viasztest életre kel, s többek között ezért is határoznak úgy, hogy ajándékkal lepik meg őt a szeretet ünnepén.

A történet műfaját tekintve mese(regény). Az olvasás során úgy érezzük, mintha az író élőbeszéd formájában éppen nekünk mesélne egy hideg, téli napon. A szövegben számtalan erre utaló, mesékből ismerős nyelvi fordulat tárul elénk: „Hegyeken és völgyeken túl, egy nagyon nagy városban, egy régi házban…”; „De ők bátran mentek tovább, nekivágva a viharos szélnek, a csapkodó hónak…”.

A szöveg motívumrendszerét a gyermeki képzelet járja át, de teret kap benne a keresztény hit misztikuma is. Már az első sorokat olvasva, a főszereplők neveiről eszünkbe juthat Keresztelő Szent János, isten küldöttje, valamint Szent Anna, Szűz Mária édesanyja. Az olvasás során folyamatosan visszaköszön a kép, miszerint van élet a halál után: „az égben minden kisanyából angyal lesz”, másrészt az anya angyalként reagál fent a mennyben a földön történtekre.

A keresztény hitvilághoz kapcsolja a szöveget az is, hogy a gyermekek négy nappal szenteste előtt látják először kisanyjukat. A hármójuk között létrejött intimitás és kommunikáció a Megváltó születésének napjáig minden nap erősödik, amelyet csak ők értenek, ezzel is utalva a gyermekek és anyák közötti mély és pótolhatatlan kötelékre.

A történet során a viaszbabát mind a négy nap átöltöztetik, s ez felidézheti bennünk az adventi koszorú, (adventus, az Úr eljövetele) négy gyertyáját, mely jelképe a hitnek, a reménynek, az örömnek és a szeretetnek. A gyermekek ki is mondják: „[a] hölgy mindennap szebb volt, mint az előző napon”, akárcsak advent hetei a mi szívünkben.

Az első nap a viaszhölgyön rózsaszín csipkeruha volt, aranyvirágokkal díszítve – a rózsaszín gyertya az örömöt, Szűz Máriát szimbolizálja. Ezen a napon történik meg az első csoda Annussal és Jánossal, hisz a hölgy előrehajol, feléjük fordítja a fejét, rájuk néz és mosolyogni kezd. Második nap égszínkék fátyolszövetből készült ruha ékesítette a bábu testét, amely ezüstvirágokkal volt díszítve, hajában kék gyémántok csillogtak – a kék a szűzanya színe. Ezen a napon a szép asszony megint mosolygott rájuk, viszont most mintha könyörögte volna, hogy maradjanak még egy kicsit. Harmadnap az anya tengerzöld ruhában várta ülve gyermekeit – az adventi koszorún a zöld a remény színe. Ezen a napon a bábu megmozduló ajkai azt suttogták a gyermekeknek, hogy ne menjenek még el.

Szintén a keresztény mitológiához (is) köthető a szenteste napján megjelenő, ruhaboltban dolgozó, finom, idősebb segéd, aki (kapu)őrként segítette be a gyermekeket a kirakatba a viaszfigurák közé, megnyitva ezzel a kaput a földi és égi világ között. A szeretet ünnepén a gyermekek így festették le anyjukat: „Még soha nem volt olyan szép, mint ma. Tetőtől talpig fényes, tiszta aranyruhában volt. Aranyvirág volt a keblén. Arany fejdísz a hajában. Aranycipő a lábán.” Az arany szín ez esetben a szeretetet, a napkeleti bölcsek ajándékát, vagy a betlehemi csillagot jelképezhette. Ekkor történt ugyanis a legnagyobb csoda, a valódi érintkezés, „a kék szemű hölgy lassan megmozdul…nagyon lassan. Megmozdul, lehajol hozzájuk, és szelíden megcsókolja őket.”

A viaszbaba rendellenes mozgására a butik dolgozói is felfigyelnek, majd meghibásodására hivatkozva lecserélik azt egy barna szemű hölgyre a szentestét követő napon. A gyermekek, bár reményekkel térnek vissza másnap a kirakathoz, nem éreznek csalódottságot, mikor nem találják ott kisanyjukat. Habár a történet befejezése feloldja a varázst, mégis megadja mindazt, amitől ünneplőbe öltözik a szívünk: a gyermekek a lelkükben tudják, érzik, hogy ami megtörtént, igaz volt, s velük marad egy életre, hisz a szeretet mindenre képes.

A történet egyszerre szól tizenévesnek és olvaszthatja fel a felnőttek jegesedő szívét. Különösen ajánlom közös olvasásra, hisz Molnár léleksimogató szavait tovább mélyítik, aranyozzák Reich Károly eredeti illusztrációi. A zsebkönyv adottságaitól eltekintve, a képek méretei megadják mindazt, amit egy mesekönyvtől elvárunk: kortól függetlenül, gyermeki szívünkkel élünk együtt a sorokkal és a képi világgal. Egyszerre vagyunk mi magunk egy hideg decemberi nap fővárosi utcája, Annuska, János, na és persze egész Budapest.