5+1 ok, amiért Hemingway menő!

Kocsis Marcell 2016. jún. 30. 0 0

Ha valakire, akkor Ernest Miller Hemingwayre többszörösen igaz, hogy valóban sokat élt, és ebben az esetben nem évei számára gondolok. Élete olyan volt, mint egy hosszan lefőzött, de sűrű presszókávé, és egy töményre kevert mojito valószínűtlen keveréke. Maga Hemingway egyszerre macsó és érzelmes, egyszerre kalandor és írógéphuszár. Lássuk az alábbiakban, miért érdemes Az öreg halász és a tenger című regényén túl is megismerkedni vele!

  1. „Mindössze három igazi sport létezik: a bikaviadal, az autóversenyzés és a hegymászás

…a többi csupán játék.” – jelentette ki summásan a mindig sarkas Hemingway, aki egyben megszállottja volt a férfias erőpróbáknak. Az I. világháború után talajvesztetten kóborló „elveszett nemzedék” Európában élő tagjaként hamar ellátogatott Spanyolországba is, a legendás San Fermin tiszteletére rendezett pamplonai Fiestára, ahol élethosszig tartó szerelmet kötött a bikaviadallal, sőt ki is próbálta azt.

Napjainkban az állatvédelmi kampányok már-már a betiltását is elérték ennek a véres aktusnak, a 20. század első felében azonban még ikonként tisztelték a legügyesebb torrero-kat. Hemingway is aficionado volt, vagyis spanyolos megszállottsággal értette és szerette a bikaviadalt, természetesen a hozzá tartozó mértéktelen borfogyasztással egybekötött Fiestával együtt.

Regényeiben visszatérő motívum mind a forró Spanyolország, mind a bikaviadal: Fiesta, a Nap is felkel (The Sun Also Rises) című írása pontosan a fentebb említett pamplonai ünnepségeken játszódik. A történet tényleg elfér egy dióhéjban: Európában lézengő amerikai és angol újságírók utaznak a Fiestára kiheverni és szó szerint elinni háborúban szerzett rejtélyes sebeiket. Érdemes megismerkedni a latin életszeretet és az emberi megkeseredettség kontrasztjával. Korai, szűkszavú és nagyon élő regény.

Gondoljunk bármit a bikaviadalról, tagadhatatlanul lebilincselő és ősi hagyomány, valódi tragédia, amely összefogja az élet és halál misztériumát. Nem véletlenül lett állandó szimbólum Hemingway regényeiben, és nem véletlenül került az első pontba sem. A bikaviadal iránt érdeklődőknek ajánlom még a szerző tollából a Halál délután illetve a Veszélyes nyár című könyveket, amik gyakorlatilag (szépirodalmi igényességgel megírt) bikavívási szak- és riportkönyvnek tekinthetők.

EH 3300P Ernest and Mary Hemingway with A. E. Hotchner at bullfight, Zaragoza, Spain, October 1956. Photograph credited to Marin-Chivite Studios, Zaragoza, in the Ernest Hemingway Photograph Collection, John F. Kennedy Presidential Library and Museum, Boston.

„A bikaviadal nem sport, hanem tragédia.”

  1. „Mindig józanul tedd azt, amit részegen ígértél! Ebből majd megtanulod, hogy ne jártasd a szádat!”

Nem kívánom erősíteni a szerzővel kapcsolatos sztereotípiákat, azonban egyes tények tagadhatatlanok. Hemingway írónemzedéke többségében alkoholistákból állt: bármelyik érett műve alkalmas rá, hogy ivós játékot játsszunk segítségével. Bár attól tartok, ha az olvasó megpróbál lépést tartani italozás terén egyes szereplőivel, akkor jó pár Hemingway-íráson csak nehezen jut át…

Miért emelem ki az alkoholt ajánlásként Hemingway könyveihez? Regényeinek és novelláinak lapjain át érződik annak minden pusztító, embert alázó, ugyanakkor inspiráló, mámort keltő hatása. A kettősség mindig gyönyörködtet, jóval mélyebb és értékesebb az egyértelmű helyzeteknél, a szesz pedig végképp nem egyszerű probléma. Az alkohol gyakran tompítja (vagy éppen feltüzeli) Hemingway alakjainak érzéseit, függönyt képez személyiségükben, így az olvasóra még nehezebb feladat jut, hogy mélyebb folyamatokat is megértsen; az ital gyakorlatilag egy kártya az írói eszközök sorában. Melyik műveiben használja fel ily módon az alkoholt? Az összesben!

Mit ajánlok fogyasztásra Hemingway mellé? Gyakorlatilag bármit, ami szeszesital, de külön kiemelném a valódi abszintot, a testes vörösborokat, a konyakot, és a jéghideg mojitot, az író kedvenc italát! Hemingway bátran ír a szeszről, mi is bátran igyunk, vagy ne igyunk!

hemingway

„Az ivás egy módja a nap befejezésének.“

  1. Egy amerikai Kubában, egy kubai Floridában

Bokányi Péter irodalomtörténész mondta egy előadásának bevezetőjében, hogy Hemingway-t akár angol nyelven alkotó kubai írónak is tarthatjuk. De még mennyire igaz ez! A világjáró Hemingway hosszú éveket élt Kubában, sőt, öreg napjait sem messze, a floridai Key Westen töltötte. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy az író a második világháború idején saját hadi célokra átalakított jachtján járta a karibi vizeket és német tengeralattjárókra vadászott, hiába, nem csak a szavak embere volt. Ma már van erre egy angol nyelvű kifejezésünk is: thug life.

A spanyol világ már Európában magával ragadta Hemingwayt, a kubai, latin és amerikai szubkultúra pedig az az áramlat volt, amivel végképp feltudott töltekezni remekművek írásához. A szigetek, az óceánok, a halászat pedig éppolyan elengedhetetlen témáivá váltak, mint a háborúk vagy a bikaviadalok. Talán az ő munkássága az iskolapélda szerző és mű szétválaszthatatlanságára.

Kubában és Floridában játszódik az 1937-es Gazdagok és szegények című regénye, ami címe alapján első pillantásra szappanoperának is tűnhetne, azonban megdicsőülő csúnya lányok helyett elkárhozó szesz- és embercsempészekről szól egy nagyon egyedi és néhol következetlen narráción keresztül. Szintén a karibi érzés gyümölcse a Szigetek az áramlatban, ami már jóval az író halála után került publikálásra. Főhőse Thomas Hudson sokat látott festő, akinek szemén át megismerjük a karibi vizek csodálatosságát, majd német tengeralattjárók üldözésébe kezd hajójával… Csak nem ismerős a történet? Mindkettő inspiráló és fülledt nyári olvasmány!

Tengeri idill

  1. „A háború nem ismeri az emberi ént! Énünknek el kell vesznie a harcban.”

A háborús veterán írók sora elég hosszú, de olyan bakancslistát, amivel Hemingway rendelkezett nem sokat találunk: olvasni is szédítő. Öreg korára teste szúrt, lőtt, égett, tört sebek térképévé vált. Az 1899-ben született író már 1918-ban az olasz fronton harcol a Vöröskereszt Mentőszolgálatának (Red Cross Ambulance Corps) kötelékében, súlyosan meg is sebesül egy mentőakció közben. Ezeket az élményeit a híres Búcsú a fegyverektől nevet viselő könyvében írta meg, de lélekben többször is visszatért az olasz frontra.

Azt gondolnánk egyetlen háború már önmagában jóval több az életben, mint amennyi ideális, ennek ellenére 1937-ben már az ostromlott Madridból küldi haza tudósításait, dacolva a folyamatos életveszéllyel. A spanyol polgárháborút örökíti meg a szentimentális és halhatatlan Akiért a harang szól című regénye, amelynek vége a fel nem oldott feszültség trükkjével hetekre borzongásra készteti az olvasót.

A második világháború idején – amikor épp nem náci tengeralattjárókra vadászik – szabadcsapatot szervez és elsőként éri el a német megszállás alatt lévő Párizst, ahol rögtön ellenőrzése alá vonja a szeszkészleteket. Ezek az emlékek fontos szerepet kapnak A folyón át a fák közé című búcsúregényében is.

Nyugdíjas éveiben sem nélkülözi a folyamatos veszélyeket. Már a harmincas években beleszeret az afrikai vadászatokba, ezekből az élményekből táplálkozik az Afrikai vadásznapló is, de igazán ideje erre a passzióra csak az ötvenes években lesz. Sorsszerűen végül az afrikai szavannákon szenved repülőgép-balesetet 1954-ben, majd a segítségére érkező másik repülőgép is tragikomikus módon a földnek csapódik, az idősödő író súlyosan megég.

Amikor Hemingway nem háborúzik, iszik vagy ír, akkor szívesen hódol a horgászat, vadászat, hegymászás és a boksz örömeinek. Élete vége felé azonban szervezete már nem hálálja meg a sok veszélyes hobbit, egészsége megromlik. Mindenesetre megtett élete során mindent, hogy lerombolja a puhány írókkal és művészekkel kapcsolatos sztereotípiákat; ha az előző pontban thug life-oztam, itt a badass kifejezést használnám.

6jtha4k

A bokszoló Hemingway.

  1. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. (…) Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.”

Remélem nem csak nekem ellenszenvesek a kötelező olvasmányok. Így voltam annak idején az Öreg halász és a tenger kisregénnyel is; talán a legtöbben ezen keresztül ismerik a szerzőt. Számomra ennek az amúgy kiváló műnek az író életében betöltött szerepe vált megkapóvá. Hemingway már 1950-ben ír egy létösszegző regényt: ez az a bizonyos A folyón át a fák közé, amely az amerikai polgárháború egy hősének, Kőfal Jacksonnak utolsó szavait idézi. A történet főszereplője egy szívproblémákkal küzdő öregedő ezredes, aki felkeresi fiatal barátnőjét Velencében.

Útja során átéli két háború és minden sebesülés terhét, végül pedig Richard Cantwell ezredes feladja a harcot. Vele ér véget az a férfikarakter, aki a Búcsú a fegyverektől kezdve kísérte más-más néven de lényében változatlanul Hemingwayt, sőt, ez a mindig visszatérő karakter az író halvány alteregója lehet.

Itt a vég. Vagy mégsem? Két évre rá születik meg a nagy mű, amely már az ember halhatatlanságának és legyőzhetetlen lelkének állít örök emléket a megadással szemben: az öreg halász, Santiago története.

EH8505P Ernest Hemingway at table with his cat Cristobal at Finca Vigia.

A macska is ihat nyugodtan!

+ 1. „A macska a legjobb anarchista.”

Igen, Hemingway odavolt a macskákért. Mit is lehet ehhez hozzáfűzni? Lezárásnak is tökéletes. Remélem ez a pár pont meggyőzött mindenkit: Hemingway a mai napig menő, Hemingwayt jó olvasni! Ezzel a képpel búcsúzunk.

8d24ee6b711d31128cac8b92e0c5b306

„A macska érzelmei teljesen őszinték; az emberi lények mindenféle okoknál fogva elrejthetik érzelmeiket, de a macska sohasem tesz így.”

Tags: A folyón át a fák közé, A Nap is felkel, Afrikai vadásznapló, Akiért a harang szól, amerikai irodalom, bikaviadal, első világháború, Ernest Hemingway, Fiesta, Gazdagok és szegények, Key West, Kuba, macskák, Öreg halász és a tenger, Szigetek az áramlatban, The Sun Also Rises, usa Categories: IRODALOM
Related Posts