Éjszakai sétára indult A Bence kalandjai
                    Új dallal és videóval jelentkezett A Bence kalandjai. Az Éjszaka sétálni Jobbágy Bence énekes-dalszerző jövő év elején érkező új lemezének előfutára, amely Krusovszky Dénes verséből született. 
                  
                „Alakul át a könnyűzeneipar, és a Lóci Játszik is” – Interjú Csorba Lócival
                    Ma van a Lóci játszik teltházas „Babaváró” koncertje az Instantban, ahol a Szia Anyával lépnek fel, és ahol Lóci AMNVA lesz látható (Amikor Még Nem Volt Apuka). Terveiről, prpjektjeiről kérdeztük. Pinthér Anna interjúja.
                  
                Megjelent Efkilenc második albuma
                    November 27-én megérkezett Efkilenc második, az efkilencben az f című albuma, ami a 25 éves rapper-producer egészen új, karcosabb oldalát mutatja meg. 
                  
                Tökéletlen és egyedülálló – Interjú Pálinkás Tamással, a Nagyúr frontemberével
                    Az Isten Háta Mögött, a Tej, az Atomki formációkból ismerős Pálinkás Tamás legújabb zenei projektje a Nagyúr új albummal jelentkezett.
                  
                Kortalan dalok: Henry Mancini – Moon River
                    Idén 61 éves Henry Mancini klasszikusa, a Moon River, az 1961-es Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s) című film főcímdala. 
                  
                Két zenei életmű találkozása – Az Oxymore
                    Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene egyik legikonikusabb úttörője továbbra is képes újítani zenei hangzásvilágán.
                  
                Olyan súlyos, hogy elnyomja a légzést – Iamyank lemezbemutató az Akváriumban
                    Iamyank az Akváriumba tartott november 17-ei albumbemutatója előtt interjúnkban megígérte, a Láttam a jövőt meghalni élő hangszerelésével, át fogja definiálni önmagát és művészetét.
                  
                „A szembesülés végső soron egészséges” – Iamyank interjú
                    Realista vagy illuzionista művészeti hozzáállás? A szembesülés fájdalma, vagy az elzárkózás békéje? Iamyank hat év után jelentkezett második szólólemezével, Láttam a jövőt meghalni címmel, amit november 16.-án mutat be az Akváriumban.
                  
                Balogh Alexandra és Diószegi Benjámin koncertje a Három Hollóban
                    Nyitottság, érzékenység, tudatosság – ez határozza meg Balog Alexandra sokoldalú zenei működését. Művésztársa, Diószegi Benjámin pedig karizmatikus játékával szólította meg pályája során a közönséget.
                  
                Megbűvölt idő – Ustad Wasifuddin Dagar koncertje a Magyar Zene Házában
                    A Dhrupad lényege nem a szórakoztatás, hanem egy meditatív, békésállapot elérése, melyben mély érzésekkel fordulhatunk isten felé, előadóként és hallgatóként egyaránt.
                  
                 
 