Tányérpörgetés napsütésben – Kezdetét vette a II. Újbudai Gyermekkönyvünnep
Mi is kilátogattunk a II. Újbudai Gyermekkönyvünnep első napjára azzal a nem titkolt szándékkal, hogy olvasóinkat is kicsalogassuk a Gárdonyi téri forgatagba. Horváth Máté galériája.
„Igazi érzelmi hullámvasút” – Így láttuk a Paddy and the Rats lemezbemutató koncertjét
Június 16-án volt a Paddy and the Rats lemezbemutató koncertje a Budapest Parkban, ami egyben az első fővárosi nagykoncert Babicsek Bernát, a zenekar harmonikásának januári halála óta.
Eufórikus szabadságérzés – a BUSH ismét megmozgatta Budapestet
Galéria - Egy hete ért véget a Budapest Showcase Hub, így láttuk mi
„Míg csillaggá nem lesz az életed” – AWS koncertkritika
Vasárnap este a Parkban ritka bizonyosságot nyerhettünk arról, hogy mennyire fontos a közösség, és ezt az AWS zenekar nem üres lózungokkal, klisékatedrálisok állításával, vagy felesleges giccsekkel próbálta megmutatni, hanem egyszerűen a szeretetet állította a zenekari valóság középpontjába.
A Kobuciban tért vissza a színpadra a Lóci játszik
Június 16-án, a vírushelyzet okozta nagy leállást követően a Kobuci kertben lépett újra színpadra a Lóci játszik zenekar.
Teltház előtt mutatta be legújabb lemezét a Bëlga a Kobuciban
Májusban bemutatott, Karnevál című új lemezét a Kobuci színpadán, teltház előtt mutatta be a Bëlga június 11-én.
Micsoda vigasság – Képeken az Aurevoir és a Parno Graszt Budapest Parkos koncertje
Elementális születésnapi vigasságot tartrott az Aurevoir a Budapest Parkban a Parno Graszt vendégeskedésével.
Érzelmes Vad Fruttik koncerttel nyitotta meg az évadát a Budapest Park
Hosszú kihagyás után megnyitotta kapuit a koncertezni vágyók előtt a Budapest Park. A tizedik jubileumi szezon első koncertnapján a Vad Fruttiké volt a főszerep az Analog Balaton vendégeskedésével.
The Anahit és Sasa Lele koncert a Dürer Kertben
Nagy izgalommal, szeretettel és fegyelemmel készült mindkét zenekar a Dürer Kertben megtartott kevés idei koncertek egyikére.
Képeken a szombathelyi SzFE szolidaritás flashmob
Becslés szerint közel 250 ember vett részt a megmozduláson.