„Ez jó mulatság, férfi munka volt!” Két év „kalapálgatás” után elkészült a remekmű. A Dumaszínház és a Showder Klub humoristáját, Elek Pétert faggattam első önálló estjének színpadra viteléről, az előzetes ötletekről és munkálatokról, önmaga fejlesztéséről.
Legutóbb 2021 nyarán beszélgettünk és említetted, hogy készül az önálló ested. Szánt szándékkal csúszott ennyit, a véletlen műve, vagy most állt össze igazán?
Már tavaly is felmerült bennem, hogy csinálok egy önálló estet, de nem éreztem azt, hogy szakmailag megértem erre a feladatra. Mostanra van bennem már több minden, amit megosztanék a nagyközönséggel egy egész est keretén belül is, nem csupán 15 percben.
Hogy kezdted el megszervezni az estedet? Volt valami keret, időkorlát, különböző tematikák?
Időkorlát volt. Tudtam, hogy minimum 65 perc kell, hogy legyen. Már egy ideje tudatosan gyűjtögettem a kis kosárba és rakosgattam el magamban azokat a dolgokat, amiket az önálló estre szánok, amikkel ott szeretnék majd foglalkozni. Aztán amikor ki lett tűzve az időpont – ugye nagy múzsája mindenkinek a határidő –, akkor én is leültem és összeszedtem mindent. Próbáltam a tehetségem több oldalról megvillogtatni, ezért van benne gitározás, billentyűzés és éneklés is.
Meghatározol egy korosztályt, vagy van egy célközönség, akinek szól az ested?
A korosztályt nem határozom meg, inkább azoknak szól, akiknek tetszenek az én dolgaim. Nincs meghatározott célközönség sem, de úgy gondolom, hogy a fiatalabbak tudnak vele inkább azonosulni. Sokan például nem biztos, hogy tudják, ki az a Krúbi vagy Dzsúdló, de próbálom úgy csinálni, hogy számukra is élvezhető legyen a műsor, hisz önmagában ezen előadók utánzása is szórakoztató tud lenni.
Hogy jött a névválasztás, címadás? („Férfi megérzés”)
Nagyon szép dallamos, ezért döntöttem emellett. Egyébként a „Hímes tolást” pártoltam, meg a „Szezont is fazonra”, de nyilván olyan címet kell választani, amit rá lehet írni akár egy plakátra is, úgyhogy emellett a kompromisszumos „Férfi megérzés” mellett döntöttem.
Aztán egyre jobban megtetszett, plusz mindenképpen akartam valamit, aminek olyan a mondanivalója, mint ennek, aminek köze van a férfi perspektívához. „Hím-show” lett volna még a másik befutó a címeket illetően, csak arról lebeszéltek. (Ezért még picit fáj a szívem.)
A fejedben összeáll ilyenkor valami vizuál hozzá, vagy az a véletlen műve, hogy mi van a plakáton?
Nem, azt én találtam ki – meg én is szerkesztettem –, a fotót is, a ruhát is, mindent-mindent. Nagyon szeretem a militáris témájú dolgokat, meg ezt magaménak érzem valamiért. Olyan gizda! Ilyesmit képzeltem el borítónak is; harci témában mozogni. Aztán ezt az ötletet tovább vittem a harcos és a dzsungelharcos karakter felé, ehhez a dzsungel által társult a vietnámi esőerdő-feeling természetesen egy kis poénnal megspékelve a háttérben.
Roppant leleményesnek és tájékozottnak kell lenni a mindennapokban, ha jól szeretnéd csinálni.
Igen. Tájékozottnak inkább úgy, hogy nyitott vagy. Úgy kell járni-kelni mindig, hogy érezzem, miből lehet majd poén, mi az, ami működhet színpadon.
Például amit elmeséltem a végén, az most történt – még nincs egy hete, szerintem. De már amikor ott feküdtem a padon az öltözőben, azon agyaltam, hogy ezt hogy fogom majd elmondani, színpadra vinni.
Minek gondolod egyébként a stand-upot? Szakmának/hivatásnak, hobbinak vagy munkahelynek?
Hát, mind a három, egyébként. Hivatás, de ez nem olyan 8–17-ig meló, tudod, hogy otthagyom. Cserébe legalább mókás és élvezetes.
Az a meglátásom az elmúlt előadásod alapján, hogy aktuális társadalmi jelenségeket nosztalgikus történetmesélésekkel váltakoztatsz. Szándékosan csináltad így?
Egyrészt megéreztem a művészi szabadság, másrészt az időben mért szabadság ízét. Tudtam, hogy van másfél órám arra, hogy megosszam azokat a dolgaimat, amikre nem biztos, hogy 15 perc alatt lenne időm (pl. ilyen mélységekig belemenni egyes témákba). Így összeáll, megtalálom a helyét, de amikor bemelegítettem a közönséget 15–20 percben, amikor csak úgy beköszönök és előhúzok egy általános iskolás sztorit, az nem biztos, hogy önmagában ott megállja a helyét, mint mondjuk egy estbe beleágyazva.
Ezért is volt ez a sok régi dolog, meg azért, mert ezek a történetek valahogy nagyon emlékezetesek számomra; amikor a bácsi kiszakította a táblát, az legendás. Van köztük olyan is, ami mai napig érvényes, mint pl. az általános suliban a cserediák amerikai gyerek (hogy hogy húzta a száját a menzás kajára). Szerintem ez mindig érvényes meg releváns.
Érezted azt, hogy kimaradt valami, amit szerettél volna beletenni?
Igen, nagyon sok minden van felírva nekem, rengeteg mindent akartam volna még mondani. Azon fogok dolgozni az elkövetkezőkben, hogy megnézzem, mik azok, amik nem annyira jól működnek, és azokat kihúzom, helyette beteszem azokat, amiket ki akarok próbálni, vagy ami működik, és akkor azt kibővítem. Csiszolgatom.
Hagytál ki valamit, amit terveztél, hogy beleteszel, csak nem jutott eszedbe akkor?
Hát, vagy nem maradt idő… Az a terv, hogy fegyelmezetten ki kell próbálni, hogy mi az, ami időben jó – ez 10 perc, és elmondom, mert szereti a közönség. Például legutóbb, a repetás poént – hogy a konyhás nénik rikácsoló hangon mondják mindig, hogy nincs repeta –, ezt igazából gimi óta emlegetjük baráti körben. Most valahogy ismét eszembe jutott, többször visszahoztam már, mert sokan szerették eddig is. Szóval alakul még, remélem, hogy csak jobb lesz ez az est, minél többször viszem színpadra.
Készülsz országos turnéra, hogy elviszed akár vidékre is?
Igen, Székesfehérvárra megyünk, ez lesz az első, utána azt hiszem Tatabánya következik. Az majd, hogy hova lehet elvinni az előadást, leginkább a hipe-tól függ, meg a jegyeladásoktól, de tervben van vidék is, mindenképpen.
Mi alapján választottad Orsit előzenekarodnak?
Ahogy azt Orsi [Sipos Orsolya] is elmondta, mindenképpen lányt szerettem volna előzenekarnak. Igazából az volt az egyik szempont, hogy a férfi megérzéshez társuljon egy női perspektíva is, hogy egy kicsit fair legyen az est.
Egyébként sem volt túl nagy választék a hölgyeket illetően. A Dumaszínházban van Fruzsi [Ács Fruzsina], de az nem előrelépés, ha ő előzenekarkodik, Ráskónak [Ráskó Eszter] szintén nem. Az újak közül én benne látom azt, hogy még csiszolatlan. Nincs elrontva a manírok által. (Tudod, amikor a kezdő előadók felveszik az american stand-uposoktól átvett manírokat.)
Tudtál arról, hogy mi lesz a repertoárja?
Nagyjából ismerem, bele is néztem, de abszolút rá van bízva. Egyébként érdekes, hogy magamat látom benne… Mármint a pár évvel ezelőtti magamat!
Olyan furcsa érzés, hogy anno én voltam a helyében, én előzenekarkodtam, én mentem ki először a színpadra. Egyszerűen nekem még most szokatlan egy kicsit… Az, hogy megy a zene és mindjárt nem én megyek fel bemelegíteni, hanem valaki más. Ahogy jöttem felfelé, ugyanazokat csinálom, mint amiket Ádám [Kiss Ádám] csinált velem, ugyanazok a mondatok is, amiket mondott nekem. Furcsa érzés, de ezt meg kellett lépni, és innentől rajtam múlik, hogy mire viszem majd.
Jól láttam, hogy külföldön is volt fellépésed? Németül?!
Igen, de az egy ilyen amatőr est volt, nem voltam bejegyezve. Szoktunk járni néha, nagyon szeretek ott lenni, meg szeretem a nyelveket és úgy voltam, hogy az angol, az angol nyelvű stand-up az olyan… Túl sokan stand-upolnak angolul jól. Tehát az amerikait túltelített piacnak éreztem, a német meg olyan kuriózum, hogy azt csak a németek csinálják, meg az osztrákok. Akkor gondoltam – meg szeretek németül tanulni, érdekel –, hogy stand-upoljak németül, ha már magyarul tudok.
Szóval az amatőr est volt – Péter aus Ungarn [Péter Magyarországról] –, ahol fogalmuk sincs az embereknek, hogy ki is vagyok én. Pont ezt szeretem, hogy ott még kezdőnek tekintenek. Hiába fordítom le a dolgaimat, nem érzem még annak a nyelvnek azon a szintjén magamat, mint magyarul. (Nem volt rossz, de nem volt olyan, amit szerettem volna.) A továbbiakban még kicsit rágyúrok a németre, mert rájöttem, hogy elég sok múlik azon, hogy hogy tud az ember beszélni. (nevet) Ez a kis terv.
