Mi is maga az identitás? Samuel P. Huntington így fogalmaz: „az identitás valamely egyén vagy csoport önértelmezése, az öntudat terméke, s [...] azért fontos, mert befolyással van az emberek viselkedésére […] az egyének csoportban lelik meg és határozzák meg identitásukat […]. A csoportidentitás […] alapvetően meghatározó jellemvonás, kevésbé változó, azonban […] az egyének és a csoportok többes identitással is bírhatnak.” Olvasható Arday Lajos fordításában. De mit is jelent ez számunkra?
„Identitás és kultúra képződik ahhoz, hogy olcsón adunk el munkaerőt” – Interjú Konkol Mátéval
Charles Taylor társas antropológiája kidolgozása során arra a meggyőződésre jut, hogy az egyéni identitás sajátos változata alakul ki a modernitás idején, és ennek tisztázásához nem elégséges általános antropológiai elemzést végezni, hanem arra van szükség, hogy az ember modern kori önképének kialakulását rekonstruáljuk. Ezt a lépést az indokolja, hogy a modern értelemben vett identitás érthetetlen lett volna a reformációt megelőzően. E nagyszabású vállalkozást próbálja Taylor legvaskosabb, Sources of the Self (Az önmaga forrásai) című munkája megvalósítani.
A modern identitás eszmei és történeti gyökereinek tisztázásához vizsgálja a bensőségesség, a szabadság, az individualitás jelenségeit, valamint ehhez kapcsolódóan a hétköznapi élet igenlését, ahogy a korai modern kortól kezdődően az kialakul. A modern identitás azáltal válik problematikussá, hogy a rendi tagoltsághoz kapcsolódó tisztelet kultúrája, amely az egyéneknek eleve adott, de differenciált státuszt biztosított a társadalom szövedékében, fokozatosan átadja a helyét az „egyenlő méltóság” kultúrájának és politikájának, amelyben minden egyén – mint morális szubjektum és mint polgár – egyenlő tiszteletet érdemel. Taylor szerint azonban így az identitáskérdés sajátosan belülre helyeződik, mivel sem társadalmi vagy rendi, sem kozmikus tagolódásra való hivatkozással nem lehet megválaszolni. Ennélfogva a modern szubjektum feladatává válik, hogy „befelé fordulásban” önmagát kutassa, és a „természet hangját” magában meghallva találja meg, mi akar lenni eredeti természete és hajlama szerint.
Manuel Castells az identitásnak három fontosabb típusát állította fel. Az egyik, amelyet egy elit kör teremt meg nézeteinek igazolására. Ezt legitimizáló identitásnak nevezi. Példának a francia forradalmat hozza, ahol a franciák eldöntötték, hogy az ő nemzetük a szabadság, a világiasság és a republikanizmus letéteményese. Ebből következett a Franciaországban beszélt nem francia nyelvek száműzése, továbbá a gyerekek bizonyos minta szerint idomító oktatása. Hosszú idő után ez már problémákat jelent, ma például azt, hogy miként neveljék a francia iskolákban a muszlim gyerekeket.
A legitimizáló identitásnál erősebbek azok, amelyek szilárd alapelvekben gyökereznek. Ez az ellenálló identitás. Jelenkori példa erre egy marginalizált nép, a palesztinok identitása. Ők saját felfogásuk szerint szent harcot folytatnak, így számukra az önfeláldozás a norma. Az ilyen erős, ellenállásból fakadó identitás egyszerűen és kiszámíthatóan működik. Castells erre egy igen sarkos példát hoz, miszerint: „A világpiac nincs tekintettel rám, de Isten igen.”
Mind az ellenálló, mind a legitimizáló identitás hátulütője, hogy rendkívüli módon kirekesztő. De létezik olyan, az utóbbi időben megújult ellenálló identitás is (mint például a skót vagy a katalán), amelyik úgy erőteljes, hogy közben senkit sem fenyeget. Nem szabad tehát egyenlőségjelet tennünk az ellenálló identitás szelleme és a fundamentalizmus közé.
A harmadik típust Castells a projekciós identitásnak nevezi, amely erőt és lendületet feltételez, nyitott a változásra, és kész kivetíteni magát más csoportokra is. Erre az egyik legegyszerűbb példa, ha mondjuk, valaki dogmatikus katolikus, és igyekszik meggyőzni más vallásúakat, vagy esetleg ateistákat. Castells szerint ide lehet sorolni az amerikai feketék projekciós identitását is. Az ő meglátása szerint az afroamerikaiak olyan társadalmat szeretnének, amely tiszteletben tartja a kulturális különbségeket és nem diszkriminál.
Kicsit visszakanyarodva az ellenálló identitáshoz, Castells két utat jelölt ki számára, amelyet szerinte követhet: egyfelől elzárkózhat önmagába, és korlátok híján erőszakossá válhat, mivel képtelen együtt létezni más identitásokkal, amint ez a palesztinok és a zsidók viszonyában is tapasztalható. Ez az identitás azonban erősen különbözik attól, amelyik mindenkit önmagához hasonlónak szeretne tudni. Az iszlám például egy bizonyos vallás híveinek a gyülekezete, ugyanakkor az egész világ megtérítése a célja. A kereszténységben éppígy él a „hitetlenekről” alkotott képzet és a törekvés az egész emberiség megtérítésére.
Bibliográfia, források (a hivatkozás sorrendjében):
- Arday Lajos, Nemzetállamok és kisebbségek – Történelem és identitás Közép-Európában, L’Harmattan Kft., 2016, 23. o.
- Fehér M István, Lengyel Zsuzsanna Mariann, Nyírő Miklós, Olay Csaba szerk., „Szót érteni egymással”: Hermeneutika, tudományok, dialógus, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2013
- Manuel Castells, A tudás világa. Manuel Castells és Martin Ince beszélgetése, Napvilág Kiadó, Budapest, 2006
- Binder Pál, Közös múltunk. Románok, magyarok, németek és délszlávok feudalizmus kori falusi és városi együttéléséről, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1982
- Koller Boglárka, Nemzet, identitás és politika Európában, L’Harmattan Kft., 2006
- Örkény Antal, Székelyi Mária, Csepeli György, Poór János, Várhalmi Zoltán, Nemzeti érzés és európai identitás, Arktisz Kiadó-Balassi Kiadó, Budapest, 2008
- Molnár Erik, Válogatott tanulmányok, Akadémia Kiadó, Budapest, 1969
- Ortutay Gyula, Magyar Néprajz lexikon 1. A-E, Akadémia Kiadó, Budapest, 1977
- Zárug Péter Farkas, Csapdába került demokrácia, L’Harmattan Kft., 2009
- Kántor Zoltán, Nacionalizmuselméletek (szöveggyűjtemény), Budapest, 2004
- Győri Szabó Róbert, Kisebbség, autonómia, regionalizmus, Osiris Kiadó Kft., 2006
- 444.hu
- hvg.hu
- foreignaffairs.com
