Huszonhetedik alkalommal nyitja meg kapuit, és senki ne gondolja, hogy közhelyriadót fújtunk, mert a Völgy nyitott kapuk elve rászolgál a szóhasználatra. Nyitott kapukon nyitott szemmel és szívvel sétálhatsz be, ez a hatékony módja, hogy rendet teremtsen az ember a látszólagos káoszban, hát még ha esik, márpedig Kapolcson általában számítani lehet egy-egy kiadós dagonyázásra.
Hogy ezt ki élvezi a leginkább? Én bokatájék felé pislognék – kisleányok, fékevesztett, de igazán szeretetreméltó legények és az ebek hemperegnek minden szabad és nem szabad földfelületen. Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd ereiben, patakjaiban a sok apró fejet a nagy csemetetartalom miatt láthatja.
Kószáló, de nem gazdátlan, loboncos farkincák verdesik az átmenő forgalmat – talán ebben is olyan nagyon különböző a Művészetek Völgye a megszokott kerítés-karszalag fesztiváltémától. Bétázni is élvezet, évekig jártunk parkolóvendég-minőségben. Rá lehet szánni egy szellősebb napot, akár napijegy nélkül, autónkat a szerteágazó mezők egyikén kikötve, hogy mint a labirintusok bejárásakor ajánlott, mindig csak a jobb kezünket követve végigcsámborogjunk az árusok és mutatványosok népes seregén. Ez az instant Kapolcs-élmény zaklatottabb, mert nem lehet mindent befogadni, válogatni kell.
Felmerül a kérdés, miért jó neked a napijegy, ha szinte minden udvar látogatható belépő nélkül is. Kipróbáltuk, én azt mondom, karszalag nélkül fájni fog a szíved – a belépőjeggyel olyan minőséget kapsz, ami érezteti veled, hogy a munkád értékes, te értékes vagy. A programfüzet vastag, az egyetlen probléma lemondani az egyszerre kezdődő előadások és koncertek valamelyikéről.
Szombat este a széles kínálatból a Csaknekedkislányt és a Ricsárdgírt választottuk, de a 30Y és Hiperkarma, vagy a Cimbaliband, Muzsikás Együttes, Middlemist Red sem lehettek rosszak, erről talán Hermione időnyerőjét kellene megkérdezni. Szégyenszemre szinte első találkozásom volt ez mindkét zenekarral, habár mindig van egy első, és a Csaknekedkislány köszöni, kiváló benyomást tett a randin. A hangosítással eltöltött rendkívül hosszú idő megérte minden percét, cserébe végre hallottuk, mi szól, és a számok végére megtanultam a legtöbb refrént legalább.
Tánczenekar-címére is rímel, talpalávaló zene ez a javából. Figyeltem egy csíkos pólós lányt, úgy láttam, hogy ő aztán ma nem fog táncolni, és de, mire újra odanéztem, mozgott az egész embersereg. Ricsárdgíren adakozópartit tartottak, majd’ kiverte az énekes szemét a jó szándék és a kétszázas. Koala volt, nem is akármilyen, felmosónyélen fityegő, és egy felfújható krokodil, hogy a közönség szeme világa szolidarítson. Azt írják, technopop, azt is, hogy ricsiricsaj, én meg nem mondom, hogy nem, mert nem tudok jobbat. Csigabusz cipeli a fesztiválozókat, fürtökben, ez a kulcsszó és talán a vérehulló szardíniáskulcs.
A VirágZsó Udvarban latin gitárkoncertet merengtünk végig Gábor Amadeustól, a nyáresték alternatívája ez. A legszebb napszakra összesűrűsödő pörköltszaft és egyre sűrűbben érintkező testek nyomakodnak, árnyak suhannak a fényfestett templomfal előtt, és ne indulj egyedül, vándor, ez nem az a hely. Vigyél magaddal boldogot-boldogtalant és legyetek együtt, még akkor is, ha minden asztalnál akad egy szabad-bölcs-ész, esetleg tüze is van és kedve, hogy a világvégéről diskuráljon. Valószínűleg arra fogtok kilyukadni, hogy elnapolva, mert itt az emberek nem meghalni, hanem élni akarnak és patakparton heverni.
Enni kell; langalló, házikoszt, közvetlenség, vendégasztal és ízes nevetés vár, válassz jól, csusszanjon az a palacsinta, zubogjon a bor, ne gondolj a külvilágra, vagy vidd magaddal a hely szellemét.
Rozner Anita galériája:
