BLOG

Meztelen vállak, meztelen lelkek – Kelemen Luca képversei

Kelemen Luca Dalma az Eötvös Lóránd Tudományegyetem elsőéves kommunikáció és médiatudomány alapszakos hallgatója. Luca kiemelkedő egyéniség, egy igazán tehetséges fotós, aki életében két legfontosabb önkifejezésmódnak a képi ábrázolást és a szöveg kifejezőerejét tartja. Ezen munkáját is a fenti két tényező köré építette, a galéria tematikáját egyik órai munkája inspirálta.

2018. feb. 25. 0 4

Megrajzolt hősök, megelevenedő balladák – Zichy Mihály Arany-ballada illusztrációi

Ha Arany János a tyúk, a balladák pedig a tojások, akkor bizonyára Zichy a tojásfestő. A 19. század egyik legjelentősebb festőművésze és illusztrátora, Zichy Mihály neve valószínűleg sokaknak ismerős lehet a középiskolai irodalomtankönyvekből. De hogyan is kerül egy romantikus festőművész efféle irodalmi közegbe?

2018. feb. 13. 0 0

Victo Ngai ázsiai csodavilága

Victor Ngai Kaungtungban, Kínában született, most Amerikában, Mannhattenben él. Számos díjjal büszkélkedhet, a Forbes beválogatta a  legjobb harminc alatti kreatívok közé és Society of Illustrators New York aranyérmese is lett. Dolgozott már a New York Timesnak, az NBC-nek, a McDonald’s-nak, a Dreamworks stúdiónak és számos más világcégnek. Saját elmondása szerint nagyon szeret illusztrálni, mert kihívás […]

2017. okt. 19. 0 0

Ennyire rossz a helyzet?! John Holcroft szatirikus rajzain a világ

John Holcroft szatirikus, rendkívül elgondolkodtató alkotásain mutatja be a világot, úgy, ahogy ő látja, kissé sarkalatosan, de fenemód őszintén.

2017. Sze. 21. 0 0