A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat immár hatodik alkalommal, tizenegy kategóriában nyújtották át. A Petőfi Zenei Díj gálaműsorát a koronavírus-járvány terjedése miatt idén is televíziós felvételről tekinthették meg a nézők.

Az év férfi előadója Köteles Leander, az év női előadója Deva (Takács Dorina) lett. Az év zenekara díjat a 4S Street vehette át, az év idegen nyelvű magyar szerzeménye Lengyel Johanna feat. Benkő Dávid Never Be című dala lett. Az év multimédiás projektje kategóriában a BP Underground rockfilm lett a befutó. Az év elektronikus zenei előadójaként az Analog Balaton kapott Petőfi Zenei Díjat, az év hangszeres előadójaként a harsonás Varga Nóri.

Idén is átadták az életműdíjat, amelyben a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla részesült. A zenész munkássága jelentős hatást gyakorolt a magyar könnyűzenére, kiváltképpen a dzsessz és az etno dzsessz műfajra.

A díjazottak közül hárman már A Dal 2021-ben ismertté váltak. A dalválasztót az Egyetlen szó című dallal megnyerő Kaukázus együttes egyben a Petőfi Zenei Díj év dala elismerést is kiérdemelte, a zenekar frontembere, Kardos-Horváth János pedig A Dal 2021 legjobb dalszövegírójaként a Petőfi Zenei Díj dalszövegírói különdíjasa lett. A Dal 2021 felfedezettje, Katona Petra szintén Petőfi Zenei Díjas lett az év felfedezettje kategóriában.

A jelöltekre, 2021 legjobbjaira a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV zenei szerkesztői tettek javaslatot a rádió lejátszási listája alapján. A végső döntést a csatornaigazgató és egy szakmai zsűri hozta meg. A díjat átadók között volt többek között Tátrai Tibor gitáros; A Dal 2022 zsűritagjai, Wolf Kati és Egri Péter; a Dal 2022 műsorvezetője, Király Viktor; Kovács Jeromos, a Petőfi Rádió dj-je és zenei szerkesztője; Dorozsmai Péter dobos, producer, hangmérnök és Béli Ádám, a Petőfi TV és a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

A műsorban látható egyedi produkciók között volt a Sárik Péter Trió és az NKS által közösen előadott Ég velem, az Ivan and the Parazol Giorgióval (Carson Coma) lépett színpadra, míg Kovács Antal (Romano Drom) az Anima Sound Systemmel zenélt. Szerepelt a műsorban Saya Noé; a Kőbányai Zenei Stúdió hangszereseivel Hobo, Deák Bill Gyula és Tátrai Tibor; a Ruby Harlem és Veres Mónika; az Aurevoir; az életműdíjas Szakcsi Lakatos Béla pedig Dánielfy Gergővel együtt játszott. A gálaműsorban a korábbi évekhez hasonlóan méltatták a hazai könnyűzenei élet elmúlt egy évben elhunyt nagyjait is, ezúttal Póka Egonról és Kóbor Jánosról emlékeztek meg.

A Petőfi Zenei Díjhoz a közmédia minden díjazottnak egymillió forintot, az életműdíjasnak hárommillió forintot ajánlott fel.

Forrás: MTI
Kiemelt kép: PetőfiLive.hu