Elstartolt hazánk legnagyobb összművészeti fesztiválja. A július 21-i nyitónapon esőből nem volt hiány, a látogatókat azonban semmi sem tántoríthatta el a Művészetek Völgyétől. Az eseményről idén is beszámolunk, jöjjön az első VölgyNapló!

Hopsza!

A tíznapos kavalkádot egy irodalmi szerelmi esttel indítottuk, amit a fesztiválra jellemző rugalmassággal Sebastian Seidel Hamlet for you című darabja helyett mutattak be Taliándörögd egyik új helyszínén. A Színház Színpad Templom mind akusztikájával, mind hangulatában különleges térként szolgál, a PANKER Produkció előadásában a nő és a férfi birtoklási és összetartozási vágyának már-már szakrális jellegét hűen őrzik a katolikus templom falai. A két fiatal színművész (nő: Grubits Blanka; férfi: Ruff Roland) által megjelenített szerelmeket ugyan hazánk nagy költői énekelték meg, mégis mindannyian azonosulni tudunk a bennük rejlő érzésekkel.

Bolyongásaink során kiemelt célunk a legjobb falatok felkutatása, főleg, hogy nem mindenki mindenevő és egyre nagyobb teret kapnak a mindenmentességek. A tavalyi évhez hasonlóan az esti nagy koncertek előtt rétesért korgott a gyomrom, így a tapasztalatok alapján a Panoráma Színpad környékén próbálkoztunk. Idén tejmentesen találtunk káposztás, almás és meggyes rétest, de túrós és mákos is várja az erre éhezőket.

VölgyNapló
Fotó: Pap Melinda

Az első napon a világzenéjé volt a terep, az Aurevoir. után a Bohemian Betyars húzta a talpalávalót. Előbbiek esetében kis kritikával kell élnem: valószínűleg a nagyszínpad miatt, úgy érztem, hogy az ethno-beat zenekar sok tagja, akiket hosszú-hosszú perceken keresztül mutattak be a koncert közepén, nem minden percben élvezte a szereplést. A Bohemian Betyars ezzel szemben a tőlük megszokott hangulattal táncoltatta a már-már  eksztátisban lévő közönséget.  

Hősök között

Budapesten is jó hírrel bír az az interaktív improvizációs színház, amely a Művészetek Völgyében már jó pár éve saját udvarában várja az érdeklődőket. A Momentán Társulat minden nap izgalmas interaktív előadásokkal szórakoztat, köztük az Éjjel-Nappal Momentán közösen alkotott szappanoperával és a Mesterségem címere sorozatokkal. A fesztivál második napján utóbbira az éjszaka hőseit, vagyis egy mentésirányítót és egy tűzoltót hívtak segítségül. 

A közönség alapján összerakott sztereotípiákból improvizáltak a színművészek, míg az életmentő szakmák egy-egy képviselője segített eloszlatni a mesterségükről alkotott tévképzeteket. Így kiderült, hogy a mentésirányító valójában nem fehér klumpával a lában üvölt és parancsol a segélyhívót keresőknek (vagy épp a saját férjének), a tűzoltóknak pedig nincs otthon saját rúdjuk, amin egy perc alatt a garázsba csúszhatnának. A Társulat tagjaival – mint igazi laikusokkal – sikerült egy már megtörtént, civileket bevonva megvalósult mentést újrajátszani. A szakma képviselői kiemelték: egy számukra ideális világban mindenki tisztában van az életmentés alapjaival. A Momentán minden nap várja a nevetve gondolkoni vágyókat, a kreatív improvizatív színház fellegvára Kapolcs központjában, a Taliándörögd felé tartó út kanyarában található.

VölgyNapló
Fotó: Lóránt András

A „pizsamás” Szendrői Csaba zenekara hozta a kötelezőt: majdnem megtanultunk repülni, de legalább a Világnak mutattunk egy nagy fityiszt. Színpadon az Elefánttal megtelt a Panoráma egész tere, megvaduló fiatalok tömkelege énekelte az új és régi dalok ismert verzéit.

Az elmúlt huszonhárom évben alaposan kiismerhettük a Hiperkarma frontemberének démonjait és életigenlését egyaránt. Bérczesi Róbert soha nem hazudott a közönségnek, pont ez az őszinteség tartja zenekarát több mint két évtizede a magyar könnyűzene palettáján. A koncert közben látszott, hogy boldog és örül a zenélésnek, ami meglátszott a produkción, igazi örömzenélés volt, amit az élő tömeg, a közönség is értékelt. A régi, közkedvelt dallamok közé beszűrődött az „új Hiperkarma”, így a frontembert kitartásra buzdító Az én hősöm is megmutatta, mennyire színes Bérczesi Robi repertoárja. 

VölgyNapló
Fotó: Lóránt András

Főleg az Aurevoir. lagymatag produkciója után a második nap már igazán méltó volt a Völgyhöz. Vasárnap az alternatív rocké a terep, míg a különböző családi és kulturális programok tovább zakatolnak. Minderről bővebben majd kedden!

Lóránt András galériája

Kiemelt kép: Lóránt András