A Művészetek Völgye már megénekelt felfedezési stratégiái közül még mindig a legkellemesebb az andalgás. Udvarból udvarba, faluból faluba, bízni a gyaloglásban, esetleg bekéredzkedni valaki autójába; a Völgy energiái a járványhelyzet alatt sem koptak meg, az emberek visszatérnek, folyamnyi erejük és elkapott szavaik pedig gyógyítanak a karantén után.
Ősbemutatót is tartott a Neked8
Július 24-én, szombaton, a tíz napos fesztivál második napján a Művészetek Völgye legkisebb falujában, Vigántpetenden kezdtük programunkat a katolikus templomban, ahol egy viszonylag friss komolyzenei formáció, a Neked8 nevű énekegyüttes lépett fel. A különböző professzionális kórusokban (köztük a Magyar Rádióéban, a Nemzeti Énekkarban) dolgozó művészek egy különleges metszetet adtak elő időben és térben egymástól távol eső egyházi műveket komponáló, vagy azokat feldolgozó régi és kortárs szerzőktől.
A kis dombocskára épült templom akusztikája rétegeket és kontextust kapcsolt a megszólaltatott kórusművekhez, amelyek között igazán bonyolult, többszólamú tételek is felbukkantak, mutatva, hogy a csapat tagjai privát praxisukban sem engednek a komplex feladatok megoldása iránt érzett művészi ambícióikból.
A nyolc ének között szerepelt egy, amelynek gyakorlatilag Vigántpetenden tartották az ősbemutatóját: Sáry László Fény-kánon című művét a zeneszerző kimondottan a Neked8 műsorára írta át férfi szólamokra is; laikusként talán még megérintőbb volt elveszni a magyarul kimondott szavak jelentésében és a hozzájuk párosított hangokban. Az ember tragédiája nyitószíne jutott eszembe, alig felmérhető mélységével, beláthatatlan magasságával és tereivel.
Az önszorgalomból létező Neked8 előadásában a jelentést is képző templomtér, a kórus és a feldolgozott művek egy nagyon szerencsés együttállásban köszöntötték egymást.
A Kaláka Versudvar meglepetésvendége: Beck Zoltán
A késő délután a Kaláka Versudvarban talált bennünket az 1974-ben Pécsett alakult Szélkiáltó zenekar koncertjén. A mára veteránként emlegetett férfiak elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar költészet népszerűsítésében, játékkedvük és szellemük üdén támasztotta alá az előadott verseket.
Beck Zoltán, a 30Y frontembere volt a „meglepetésvendég”, aki Ady Endre Imádság háború után című versét énekelte el; nem annyira a szó szerint értelmezett lírai szituáció, inkább a tágabb világ, a súlyos veszteségekkel járó járvány, a kormány radikalizálódása és az ebből fakadó szellemi-érzelmi háború derengett fel. A szellemi kataklizma olyan hatalmas, hogy az egyén döntési mezeje beszűkült, innentől fogva Isten kegyelméért esdekelhetünk, sugalmazta közösen Ady és a Beck-kel kibővült Szélkiáltó.
A versválogatás fontos eleme volt a Márai-szakasz – az idegenbe szakadt, soha vissza nem térő lélek fájdalma. Márai átélte azt a személyes válságot, amely a jelenben mindannyiunkat fenyeget, majdnem függetlenül attól, hogy el kell-e hagynunk fizikailag hazánkat; másképp is lehetséges, hogy kiforgassanak birtokunkból. A szerelmes versek és a szinte hálaadásként hangzó énekek számomra elvesztek ebben a sajgásban.
A Kaláka Versudvarban a Szélkiáltó után a Sabbathsong Klezmer Band lépett fel Szenes Hanna életét és verseit bemutató, Percek tánca című műsorukkal. Minden kétséget kizáróan értékes a zenei misszió a nem túl ismert, de bátor és művészeti szempontból is érdekes fiatal nőről, de a csetlő-botló megvalósítás, a nem igazán autentikusan előadott klezmer-szerű dalok egyfajta esetlenség irányába tolták el a zenekar előadását.
Az éjszakát végül a Muflon Jazz Udvarban töltöttük, ahol a jazz muzsika mellett időt lehetett szakítani a világ gondjai mellett másra is…
Káldy Márton galériája
Kiemelt kép: Káldy Márton
