Majd holnapután, vagy azután, vagy azután. Mondatok, amivel saját magunk alatt vágjuk a fát, anélkül, hogy tudatában lennénk. Mégis mi táplálja a halogatásra való hajlamot és mi a szabadulás kulcsa?
Szerző: Bezzeg Hanna
Irracionalitás és ördögi kör: a halogatás mechanizmusa
Amikor a szó klasszikus értelmében halogatunk, akkor egy nehéznek vagy kellemetlennek tűnő feladatot igyekszünk minél messzebb és messzebb tolni az időben, annak érdekében, hogy ne kelljen foglalkoznunk vele. Ez mondhatni természetes emberi cselekvés, és különösen akkor figyelhető meg, ha a to-do listán rengeteg tennivaló sorakozik. Ekkor priorizálni kell az előttünk álló feladatokat, így akarva-akaratlanul háttérbe szorulnak a kisebb jelentőségű teendők.
Ha ez a viselkedés visszatérő hajlammá válik, akkor krónikus prokrasztinációról beszélhetünk. A jelenség tipikus tünete, hogy bármilyen egyéb tevékenység fontosabbnak, vonzóbbnak tűnik, mint a megugrásra váró akadály. Jellemzően ilyenkor kezdünk bele a már amúgy is csillogó-villogó lakás kitakarításába, haszontalan termékek online rendelésébe vagy a sorozatunk huszadik aznapi részébe – lényegében bármivel szívesebben foglalkozunk, mint azzal, amivel éppen kellene.
„A halogatás rövid távon egy védekező mechanizmus, amellyel az egyén a szorongását csökkenti – vázolja fel a jelenséget Bimbó Melinda, klinikai szakpszichológus – a halogató személy fél szembenézni az előtte álló feladattal, félelmét pedig a figyelemeltereléssel csökkenti. A hosszú időn keresztül zajló halogatás már sokkal veszélyesebb, hiszen az egész magatartás paradox módon a visszájára fordulhat: a határidő közeledtével ugyanis egyre nő az egyénben felgyülemlő feszültség. A figyelemelterelő hadművelet során összegyűlt feszültség pedig az utolsó pillanatban egy hatalmas pánikreakcióba csap át, ami kapkodó, kutyafuttában összecsapott eredménnyel végződik.”
A halogatás folyamatát egy végtelenül kínzó érzés kíséri, hiszen az egyén pontosan tisztában van az előtte álló feladat fontosságával. A probléma abból ered, hogy a halogató személy változatos tévképzeteket társít a megoldandó problémához, torzul a valóságérzékelése, az elbukás képét vizionálja és az elutasítástól retteg. Összességében az egyén felnagyítja az előtte álló feladatot, fenyegetőbbnek látja azt, aminek meg kell felelnie.
Lustaság vagy maximalizmus?
A feladatok későbbi időpontra halasztását hajlamosak vagyunk lustaságként felcímkézni, esetleg az önkontroll hiányaként emlegetni, azonban a jelenség ennél jóval összetettebb. Tim Pychyl, a Carlton University professzora egyértelműen kijelenti, hogy a halogatás érzelmi alapú, nem pedig időbeosztási nehézségként jelentkező probléma, így tehát vajmi kevés köze van a lustasághoz.
Egy másik 21. századi jelenség, egészen pontosan a tökéletességre való mániákus törekvés sokkal közelebb van a probléma gyökeréhez. A maximalista ember ugyanis 5-ös helyett 6-osra vágyik, és olyan elvárásokat állít magával szemben, amelyek sok esetben kivitelezhetetlenek.
A tökéletességet hajszoló emberek azért esnek bele könnyen a halogatás hibájába, mert feladatukat túl komolyan veszik és százszázalékos eredményre törekszenek. Ez persze sok esetben lehetetlen, ami szorongást ébreszt, miközben az órák, napok és hetek peregnek, a határidő elérkezett, a maximalistának pedig teljesíteni kell, a kapott eredmény azonban fényévekre van a tökéletestől.
Ön-szabotázs és elillanó lehetőségek
„Az egyetemi hallgatók 80-95%-a rendszeresen halogat beadandók vagy egyéb tanórai feladatokat illetően, sőt a halogatás az egyik leggyakoribb oka, ha egy Ph.D. hallgató végül nem szerez diplomát.” – derül ki egy 1997-ben, majd tíz évvel később elvégzett kutatásból. A meghökkentő, de legalább ugyanannyira elkeserítő eredmények rávilágítanak, hogy az érzelmi alapú megbetegedéseken túl mekkora károkat okozhat az egészségtelen mértékű halogatás. Ez a viselkedés egy fiatal egyetemista esetében akár odáig is fajulhat, hogy meg sem jelenik bizonyos vizsgahelyzetekben, hiszen annyira tart az elutasítástól és más emberek véleményétől.
Félbehagyott egyetem, soha meg nem valósuló párkapcsolat, élmények, érzelmek, lehetőségek. Mindezektől fosztja meg magát a kórosan halogató személy, aki saját szorongása börtönéből képtelen kiszakadni és önkéntesen szabotálja jövőjét.
„A pályaválasztás, majd a munkába állás, illetve az odáig vezető út az életnek egy olyan szakasza, amely rengeteg ismeretlen szituációt eredményez, és amelyeket a legtöbb ember botladozva, saját hibáiból tanulva és építkezve él meg” – említi a szakember, majd hozzáteszi, egy olyan beállítottságú fiatal, aki a maximumra és még annál is többre törekszik, illetve túlságosan függ más emberek véleményétől, nagy veszélynek van kitéve ebben az életkorban.
Kétségtelen, hogy a prokrasztináció számos káros következménnyel jár és alapvetően megnehezíti a mindennapokat, azonban mégsem mehetünk el szó nélkül a halogatás kedvező hatásai mellett, hiszen ez a jelenség korántsem annyira fekete-fehér, mint amennyire elsőre képzelnénk. Adódnak ugyanis olyan élethelyzetek, amikor az egészséges mértékű halogatás kifejezetten eredményes lehet. A feladatok elhalasztása például sok esetben kreatív és innovatív megoldásokhoz vezethet, ráadásul kiválóan rávilágít azokra a teendőkre, amik kevésbé égetőek.
Kiút a halogatásból
Mint minden valamirevaló gyógymód, a halogatás kezelése is – bár nem említhetjük mentális betegségként az efféle viselkedést – a probléma felismerésével, elfogadásával kezdődik. Fogalmazzuk meg, miért jelent nehézséget időben nekiállni a feladatoknak, milyen visszatartó erő dolgozik a háttérben.
„Ahogy arról már korábban szó volt, a halogató személy lelki tortúrának éli meg a feladat befejezéséig vezető utat, miközben állandó szorongás és belső felszültség kíséri. Ha felismertük mindennapjainkban a halogatás hajlamát, próbáljunk türelmesnek maradni magunkkal szemben. Semmiképp se nehezítsük a helyzetet önostorozással vagy dühvel, helyette kíséreljünk meg elfogadni, hogy léteznek olyan feladatok, amelyek bár egyik embernek teljesen triviálisak, másoknak mégis nehézséget jelentenek.” – javasolja Bimbó Melinda, kiemelve, hogy az öndestruktív korholás helyett szeretettel, de legalábbis neutralitással forduljunk saját magunk felé. Az adott feladatot tanácsos nem siker-kudarc dimenzióban elképzelni, amelyben vagy teljesen elvérzünk, vagy megnyerjük a fődíjat, helyette próbáljuk tanulási lehetőségként vizionálni. Keretezzük át az előttünk álló megmérettetést, szabdaljuk apróbb részfeladatokra, és próbáljunk olyan részleteket megragadni a megvalósítási folyamatból, amely örömet okoz.
Források:
Kiemelt kép: TonerPartners.hu
