Ha azt mondjuk, hogy a magyar fiatalok talán életük egyik legmeghatározóbb és legfontosabb döntését hozzák meg, amikor egyetemet választanak, akkor talán ez kétszer olyan igaz lehet a Romániában élő kisebbségi magyar gimnazistákra. Nekik ugyanis nem csupán arról kell dönteniük, hogy hazájukon belül melyik egyetemet választják, hanem bizony arról is, hogy ez az egyetemen Romániában legyen-e, vagy pedig egy magyar egyetemen folytassák tovább tanulmányaikat.
Még mindig egy igazán jelentős és nagy számú magyar kisebbség él Romániában. Az 1920-ban megkötött trianoni békeszerződés következményeképp a volt Nagy-Magyarország történelmileg és gazdaságilag is meghatározó területei, pontosabban Kelet-Bánság, a történelmi Erdély és Partium került szomszédos országunk fennhatósága alá. Ez akkor 1305800 fő erdélyi magyar lakost jelentett. Egy 2011-ben elvégzett felmérés szerint ma az erdélyi magyarok száma 12193312 fő, ami az erdélyi lakosság 17,8 %-át teszi ki, a korábbi 25,57%-hoz képest (Varga 1998). Bárhogy is nézzük- naiv szemmel vagy objektivitással – ez még mindig egy jelentős lélekszám. Az azóta eltelt majdnem száz évben azonban -ahogy a számokból is kiderül- egy igazán nagy mértékű, ütemes lélekszámfogyás tapasztalható. Erdély egyre jobban román lesz, mintsem magyar. Ebben természetesen az is szerepet játszik, hogy Románia korfája is urna alakú Magyarországéhoz hasonlóan.
Varga Árpád 2008-ban írt beszámolójában több tényt is megnevez illetve valódi reprezentatív felmérésekkel is bemutatja a népesség fogyásának okait: „A megyénkénti adatok összegzése szerint az 1992-2000 között Romániát elhagyó 178,8 ezer személy közül 107 ezren Erdélyből távoztak (…) A romániai forrásokból nyert információk az országból végleg távozott vagy időlegesen távollévő magyarok legfőbb úti célja, Magyarország hivatalos kimutatásaival is egybevethetők. A budapesti Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közleménye szerint 1993-2001 között 49.388 Romániát elhagyó személy kapott magyar állampolgárságot. Ugyancsak a KSH közlése, hogy 2002. január 1-én 44.977 a Magyarországon tartózkodó román állampolgárok száma (akik közül 31.194-en 1994 óta léptek be az országba, vagy belépésük ideje ismeretlen)” (Varga E. Árpád 2008) Ez természetes szorosan összefügg a térségben lezajlott politikai változásokkal is pl. a korábbi magyar rendszerváltás.
Nagyon sok romániai magyar fiatal hagyta el a szülőföldjét az elmúlt években, és ez a tendencia a napjainkban is folytatódik. Manapság fiatalok bár kisebb, de igen jelentős része jön Magyarországra a jobb megélhetés, a megfelelő bánásmód, jövőbeli karriertervezés illetve a színvonalasabb oktatásban részesülés reményeivel. Bár a Felvi.hu oldalán nincs nyilvános statisztika arról, hogy az egy évben egyetemi képzésre felvettek hány százaléka külhoni magyar, és ha lenne is, az akkor sem biztosan mutatna teljesen hiteles adatokat a különféle kiskapuk miatt, az azért tagadhatatlan, hogy ez a szám nem elenyésző. Elég, ha egy egyetemista körbenéz saját szaktársai között, és szinte biztos talál köztük egy-két olyan hallgatót, aki valamely külhoni magyar területről érkezett. Ezen empirikus élményekből kiindulva kezdett el furdalni a kíváncsiság, hogy mégis mi vezérel egy 18-19 éves fiatalt, hogy szüleitől távol, ha nem is egy idegen országba, de azért mégis egy messzi tájra költözzön, tanuljon és élje mindennapjaikat úgy, hogy otthoni egyetemet is választhatna. Mi ez: merészség és kalandvágy vagy inkább tudatos és megfontolt jövőtervezés?
Nem kellett sokat kutakodnom, hogy riportalanyokra találjak: K. Anna és A. Barbara is szívesen mesélt a romániai kisebbségként szerzett tapasztalataikról, illetve arról, hogy milyen is náluk maga az iskolarendszer, mi volt az, amiért ők Magyarországot és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karát választották. Kérdéseimmel három témakört szerettem volna körbejárni:
- Milyen a romániai iskolarendszer és az oktatás felépítése?
- Hogyan élték meg az iskolában töltöttek éveket?
- Miért választották mégis Magyarországot?
Barbara és Anna is mondhatni olyanok, mint az átlagos magyar egyetemisták: céltudatosak, kitartóak, mernek álmodni, bátran építik saját jövőjüket. Talán egy-két szóhasználaton és ritkán felfedezhető akcentusokon kívül szinte semmi nem utal arra, hogy ők tulajdonképpen külhoni területről származnak. Anna Kézdivásárhelyen nőtt fel, ott élt szinte egész életében szüleivel, ezt a helyet tekinti otthonának. Barbara pedig Marosvásárhelyen élt szüleivel, korábban ott is járt iskolába.
Mindkét lány az elmúlt 18 évben a román iskolarendszer keretein belül szocializálódott. Bár szerintem sokan azt gondolnánk- engem is beleértve -, hogy ezek a fiatalok tulajdonképpen elmenekültek a román rendszer által rájuk erőszakolt iskolától, ez közel sem igaz. Anna például határozottan pozitívan nyilatkozott az iskolás éveiről:
Igen, szerettem (romániai iskolába járni). Magyar városban, magyar iskolába jártam, szóval nem volt nehéz a beilleszkedés. A román nyelvvel voltak csak gondjaim mint követelménnyel.
Barbara is hasonlóképpen számolt be saját iskolájáról, szerinte Romániában tanulni olyan, mint bárhol máshol, az egyetlen különbséget abban látta, hogy sokkal több az úgynevezett „felesleges tantárgy”, aminek nem sok hasznát veszik a jövőben. Példaképpen a latin nyelv kötelező tanulását hozta fel. Hátrányként említette még azt is, hogy a diákok valójában az iskolában kezdenek el románul tanulni, szerinte igazán sok múlik azon is, hogy a szülők hogyan állnak a román nyelvtanulás kérdéséhez, ugyanis ez nagyban megkönnyítheti a gyerek nyelvi előmenetelét.
Barbara a Bolyai Farkas Elméleti Líceum társadalomtudomány osztályába járt, ahol intenzíven tanulta az angol nyelvet. Anna ezzel szemben biológia-kémia tagozatos volt a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Kértem őket, hogy hasonlítsák össze a magyar és a román iskolarendszert, meséljék el, miben volt nekik más, mint magyarországi társaiknak. Anna nem igazán ismeri a magyar iskolarendszert, Barbara azonban lényegi összehasonlítást adott a két rendszer felépítése közti különbségekről:
Elemi iskolába vagy besétálsz, vagy felmérés alapján vesznek fel. Ez függ az iskola színvonalától. Általános iskolában is ugyanez a helyzet, annyi különbséggel, hogy ha úgynevezett elit iskolába jársz, akkor is felmérő tesztet kell megoldanod, hogy ott tanulhass tovább.
– mesélte Barbara.
Ez szinte teljesen hasonlít a magyar általános iskolákra, köztük is van, ahol a magasabb oktatási színvonal miatt a gyerekeknek bemeneteli tesztet kell írni, de a legtöbb magyar általános iskolába, főként a vidékiekbe inkább a „besétálás” a jellemző. A középoktatásban nemcsak hasonlóságokra, hanem jelentősebb eltérésekre is rávilágított Barbara. Elmondása szerint nyolcadik év végén több tárgyból vizsgát kell tennie a gyereknek, amik általában nagyon nehezek, a további tanulmányi előmenetelek nagy mértékben befolyásolják. Ez hasonlatos a magyar oktatásban történő központi vizsgához. Amit én is meglepően konstatáltam, hogy a romániai rendszerben a nyolcadikos tulajdonképpen egyfajta irányt is választ továbbtanulásával.
A vizsgajelentkezéskor meg kell jelölni, hogy milyen szakot választ a tanuló. A tantárgyak a szakoktól függenek: egy társadalomtudomány vagy filológia szakos nem fog tizenegyedik osztálytól biológiát, kémiát és fizikát tanulni, mint egy matematika-informatika vagy természettudomány szakos. A szakkal tulajdonképpen egy “csomagot” kap a diák, hogy ezek lesznek a tantárgyai, x tantárgyak lesznek a főtantárgyak, amiket több órában fog tanulni, x tantárgyból kötelező az érettségi (társadalomtudomány szakon pl. történelem, magyar, román volt nekem) és x tantárgy közül lehet választani (társadalomtudomány szakon logika és érveléstan, földrajz, pszichológia, gazdaságtan, filozófia).
– számolt be róla Barbara.
Az egyetemi felvételi is más Romániában. Barbara beszámolója szerint az egyetemre szaktól függően az érettségi jegyek átlaga alapján lehet bekerülni, így még nagyobb hangsúly van az érettségi vizsgákon, ezek adják a pontokat is.
Romániában nincs ponthatár, a helyek száma viszont korlátozott. Ha van például 30 hely, a 30 legjobb jegyet elért diáké a hely. Ha két diáknak ugyanannyi pontja van, akkor a román érettségi jegye dönti el, hogy ki jut be az adott szakra.
Anna és Barbara iskolája között azonban volt egy éles különbség: míg Anna iskolájában mindenki magyar volt, addig Barbara általános iskolában vegyes összetételű intézménybe járt. Mikor arról kérdeztem őket, hogy érte-e bármiféle atrocitás iskolás éveik alatt a származásuk miatt, Anna határozott nemmel felelt, hiszen náluk mindenki magyar volt. Barbara viszont azt mesélte, hogy a vegyes összetételű iskolákban bizony adódhatnak gondok az ember származása miatt. Amiben azonban mindketten egyetértettek, hogy a román nyelv kötelező tanulása nehézkes és nem feltétlen effektív volt. „A román nyelv (románul: limba română) az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán belül az újlatin nyelvekhez tartozik. A beszélői számát tekintve (kb. 24 millió román anyanyelvű és 4 millió nem román anyanyelvű) a román az ötödik nyelv az újlatin nyelvek között, a spanyol, a portugál, a francia és az olasz után.” – olvashatjuk a Wikipédia oldalán. De mennyire is lehet nehéz a román nyelv elsajátítása egy magyar anyanyelvűnek? „A romániai közbeszédben eléggé hangsúlyosan jelenik meg az a feltételezés, miszerint a romániai magyarok jelentős része nem tud/nem akar román nyelven beszélni. Habár ez a vélekedés inkább előítéleteken, mint tapasztalatokon alapszik, az eddigi, a romániai magyarok nyelvismeretére vonatkozó kutatások már kimutatták: a magyarok kétnyelvűsége váltakozó mértékű, a népesség egy része jól (akár nagyon jól) teljesít román nyelven, egy – igaz, kisebb rész – viszont nehézségekkel kommunikál ezen a nyelven”. -írja a Kronika.ro weboldalán.
Meleg családi otthon, a kényelem és a közelség ellenére Anna és Barbara mégis Magyarországot választotta, jelenleg mindketten Budapest közelében élnek, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának kommunikáció- és médiatudomány alapszakos hallgatói. Érdekes, de talán annál többet mondó, hogy mikor arról kérdeztem őket, milyen nehéz ilyen távol lenni saját családjuktól mindketten ugyanazon egy szóval feleltek: „Nagyon”. Ennek ellenére egyikük sem bánta meg a költözést, hiszen Magyarországon fényesebb jövőt és jobb lehetőségeket látnak a továbbiakban.
Jobb esélyeim vannak Budapesten, mint Bukaresten.
– fogalmazott Barbara.
Anna ís úgy látja, hogy jobb esélyei vannak Magyarországon, mint odahaza, főleg ha a médiában akar elhelyezkedni. Úgy érzi, hogy a román nyelv nem ment neki jól, az ő nyelvi tudásának szintjével nem gondolja, hogy képes lenne a jövőben megállni a helyét a román médiapiacon. Abban is mindketten egyetértettek, hogy a munka miatt a jövőben maradnának Magyarországon. Ez egyfajta patthelyzet, nincs más választásuk, ahogy Anna is fogalmazott:
Nagyon valószínű, hogy Magyarországon kell majd ezzel elhelyezkedjek.
Mindkettejüknek határozott elvárásaik vannak az egyetemtől, Anna azt mondta, hogy azért is jött Budapestre, mert úgy gondolja, hogy itt juthat birtokába azon a szakmai háttértudásnak, amire szüksége van ahhoz, hogy a későbbiekben eredményesen el tudjon helyezkedni. Állítása szerint ugyanezt odahaza nem tudta volna azonos színvonalon tanulni. Barbarának nem csupán az egyetemtől, hanem saját magától is vannak kemény elvárásai:
Az egyetem és az ország is csak ugródeszka, lehetőségek tárháza. Minden attól függ, ki mennyit fektet bele, hogy elérje a céljait és mennyire motivált. Az oktatást tekintve természetesen elvárom, hogy az ígért színvonalat nyújtsa.
– mesélte a marosvásárhelyi lány.
Barbara viccesen hozzátette, hogy mivel a vezetékneve nem „escu” -val végződik, így szinte esélye se lenne Romániában dolgozni, hiszen minden médiaipari állást a románok kapnának meg.
Még egyiküknek sincs határozott elképzelésük arról, hogy a média pontosan melyik területén szeretnének elhelyezkedni. Úgy látják, hogy ez a terep eléggé szerteágazó és sokoldalú, több dolog is érdekli őket, így megvárják, míg megtalálják az ipar azon szegmensét, ami a leginkább leköti a figyelmüket, és amit úgy látnak, hogy a jövőben is effektíven képesek lennének végezni. Utólag visszagondolva- még ha olykor sokszor nehéz is- egyikük sem bánta meg, hogy az ELTÉ-t választotta. Azoknak, akik hasonló döntés előtt állnak Anna azt tanácsolná, hogy nagyon jól fontolják meg, hogyan választanak, hiszen ez egy életre szól. Nem szabad elsietni. Barbara inkább az önmegismerésre és az önállóság kérdésére hívná fel a figyelmet:
(Azt tanácsolnám nekik, hogy) ismerjék kellőképpen önmagukat és számoljanak a nehézségekkel, különösen akkor, ha még nem voltak sokáig távol a családjuktól. Teljesen más turistaként végigbulizni egy hetet, barátokat meglátogatni külföldön, mint ott élni. Ha az ember nagyratörő, de nem ismeri a korlátait, könnyen feladhatja. Ezért fontos az önismeret és a motiváció. Csak akkor érdemes belevágni, ha tényleg azzal akar foglalkozni az ember, amit egyetemen tanul. Az első nehézségnél nem a pénz fog motiválni, hanem az, hogy valóban szereti-e az ember a szakot, és azt a szakmát, amihez az adott szak képzettséget nyújt.
Összegezve úgy látom, hogy a két lány a megfelelő útvonalon jár álmaik megvalósításában. Nagyot álmodtak, mertek kockáztatni s keményen küzdenek azért, hogy a jövőben sikeresek legyenek. Bár sokszor nehéz lehet messze lenni családtagjaiktól, és elhagyni azt a biztos közeget, ahol az elmúlt közel 20 évben éltek, egyes esetekben mégis szükséges. A továbbiakban csak reménykedhetünk, hogy a kemény munka valóban hosszú távon kifizetődik.
A cikk az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék Mindennapi élet politikája kurzusa keretein belül készült.
Hivatkozások
Varga Árpád (1998): A jelenkori Erdély nemzetiségi és felekezeti tagozódása 1869-2002 között. Budapest: Püski Kiadó.
Varga E. Árpád (2008): A romániai magyarság népességcsökkenésének okairól.
http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/csokken.htm
https://kronika.ro/szempont/a_roman_nyelv_ismerete_es_oktatasa
