Vasárnap este a budapesti RS9 Színházban került előadásra a Verslábak neccharisnyában címűdarab az E-Mancik Színtársulat produkciójában. Szerencsére sikerült jegyet szereznem, így én is részese lehettem ennek a lehengerlő eseménynek!

Mivel nemrégiben volt nőnap, ezért ennek apropóján választhatták pont ezt a hétvégét a művészek, akik négyen alkotják az E-Mancik csapatát: Dobra Mária, Sárközi-Nagy Ilona, Szirmai Melinda, Tarr Judit. Egyórányi versanyaggal adták át a szebbik nem életének testi, lelki és társadalmi problémáit, szépen felépítve egészen a gyerek, kamaszkoron keresztül a nő fiatalabb, majd idősebb szemszögéből tekintve. Mind a hölgyek, mind a férfiak átélhették a nézőtéren ironikusan, gúnyosan, olykor humorosan megfogalmazva a női lét olyan pillanatait, amiket társadalmunk gyakran inkább besöpör a szőnyeg alá.

A versek, melyeket erre a célra választottak, csakis női szerzőktől származtak, amely csokor tartalmazott kortárs, de a XX. századi líra gyöngyszemeiből is válogattak be darabokat. Olyan nevek poétikája díszítette a színművésznők pazar előadását, és kacéran nőies megjelenését az est folyamán, mint Gazdag Erzsi, Erdős Virág, Kiss Judit Ágnes, Pakulát Erika, Tóth Krisztina, Rab Zsuzsa, Varga Julis, Hevesi Judit, Stiller Kriszta, Izsó Szilvia, Szabó T. Anna, Finy Petra, Rakovszky Zsuzsa, Nemes Nagy Ágnes, Facsik Mari, Maja Boriszova, Stiller Kriszta és Kiss Gabriella.

Fotó: Rásó Attila

Kifejezetten szimpatikus volt a performanszban, hogy az RS9 kisebb szobájában intimebb volt a kapott élmény, mint egy nagy színházteremben, így közelebb érezhettük magunkhoz a mondanivalót, továbbá egy kanapéval, egy fotellel, egy ruhafogassal és egy szekrénnyel karöltve is, olyan hatásosan tudták átadni a harisnyás verslábakat, hogy alig bírtuk abbahagyni a megérdemelt, avatott színészeknek kijáró tapsot a műsor végén. Örömhír, a közeljövőben újra fogják játszani a darabot, aki teheti, és szívesen körüljárná a fentebb említett problémákat, annak őszinte szívvel ajánlom, hogy látogasson el rá.

Kiemelt kép: Rásó Attila fotója