530 éve hunyt el Hunyadi Mátyás, Magyarország egykori királya. Uralkodása alatt hazánk közép-európai nagyhatalom lett – még a bevehetetlennek vélt Bécs várát is sikerült elfoglalnia. A nép körében kialakult róla egyfajta igazságos király mítosz, amit azonban több történész is cáfol.
Hunyadi Mátyás alakja egybeforrt az igazságos, a kegyelmes és a legyőzhetetlen jelzőkkel; sokak fejében a „jó király” prototípusaként él. Történeteit mindenki ismeri, arcképével pedig nap mint nap találkozunk – gondoljunk csak az 1000 forintos bankjegyre. Egyik jelentősebb haditette bekerült a Himnuszba is: „S nyögte Mátyás bús hadát / Bécsnek büszke vára”. Az utókor számára a magyar nagyhatalmiság, a dicső múlt köthető személyéhez. Ez feltehetőleg azért alakulhatott ki, mivel uralkodása alatt vált Magyarország közép-európai nagyhatalmi tényezővé, valamint halála után 36 évvel omlott össze a magyar állam. Sokan ezt az utódjainak róják fel, és azt nem is látják, hogy mit hagyott maga után Mátyás.
Királyválasztás a Duna jegén
A legenda szerint 1458. január 24-én a Duna jegén kiáltották ki királynak a budai és pesti polgárok, azonban ez nem igaz.
Uralkodása előtt két párt volt meghatározó az országban: a bárói liga és a Hunyadi-párt. Apja 1456-os halála után testvére, Hunyadi László csapdába csalta a liga egyik vezető alakját, Cillei Ulrikot, aki épp Nándorfehérvárra tartott a királlyal, V. Lászlóval, aki köztudottan a bárók pártját fogta. A főúr halála után a király fogadalmat tett arra, hogy nem fog bosszút állni, azonban tettéért az országnagyok 1457-ben elítélték és kivégeztették Hunyadi Lászlót. Eredetileg Mátyásra is ugyanez a sors várt volna, viszont V. László még abban az évben magával vitte Prágába túszként a Hunyadi-párt ellen. A probléma az volt, hogy novemberben a király máig tisztázatlan módon hirtelen elhunyt. Ekkor Mátyás Podjebrád György cseh király foglya lett, aki királyjelöltként bánt vele – mindeközben Magyarországon a Hunyadi-pártiak akcióba lendültek. Mátyás maga mögött tudhatta a Szilágyiakat (édesanyját, Szilágyi Erzsébetet és nagybátyját, Szilágyi Mihályt), továbbá Vitéz János esztergomi érseket és magát a Szentszéket is.
A király halálával a két szemben álló fél, a bárói liga és a Hunyadi-párt igyekeztek elkerülni az összecsapást, megegyezésre törekedtek, hogy egy mindegyikük által támogatott királyt ültessenek a trónra. 1458 januárjában tárgyalások kezdődtek Szilágyi Mihály és Garai László vezetésével Szegeden – eredetileg utóbbit szánta a liga a magyar trónra. Január 12-én írták alá a szegedi egyezményt, mi szerint – részben apja nemzetközi tekintélyének köszönhetően – Hunyadi Mátyást választják meg királyuknak. Viszont az tudni kell, hogy ennek a szerződésnek voltak olyan kitételei is, amik a királyi hatalmat voltak hivatottak gyengíteni, ebből is láthatjuk, hogy nem állt szándékukban erős uralkodót választani. Az egyezség szerint Szilágyi Mihályt kormányzóvá nevezik ki, Garai Lászlót pedig meghagyják nádori tisztségében, továbbá Mátyás elveszi utóbbi lányát, Annát. Ezután Szilágyiék csapataik élén Budára vonultak, hogy ott az országgyűléssel is elfogadtassák a legkisebbik Hunyadi fiú királlyá választását. A Dunán kialakult tömeg, ami Mátyás megkoronázását követelte, leginkább Szilágyi katonáinak a nyomására, mintsem önszántából vonult ki oda. A közakarattal ellentétben valójában a főúri klánok alkujából lett király.
Mindeközben Mátyás még Prágában tartózkodott fogságban. Podjebrád György is tisztában volt az ifjú Hunyadi fontosságával, ezért hatalmas váltságdíjat kért a magyaroktól, valamint lányát, Katalint is eljegyeztette Mátyással. Végül a Vitéz János vezette küldöttség váltotta ki őt, majd kísérte Magyarországra, ahol Mátyás anyja döntésével is szembemenve elvette Podjebrád Katalint. Ekkor mutatkozott be először az ifjú király nagyfokú önállósága.
A verhetetlen hadvezér
Sokak fejében él az a hamis kép Mátyásról, hogy legyőzhetetlen volt a csatákban. Ezt a képet a történelemórák is továbberősítik azzal, hogy csak a győzelmeit hangsúlyozzák ki.
Történészek kimutatták, hogy nyílt csatában nagyon kevésszer volt sikeres hadvezér. Erre jó példa az 1467-es moldvabányai csata, ahol III. (Nagy) István moldvai vajdával csaptak össze. Mátyás célja ezzel a hadjárattal az volt, hogy vazallusává tegye a keleti szomszédos országot. Annak ellenére, hogy a magyar csapatok túlerőben voltak, a vajda ügyesen alkalmazta a rajtaütés taktikáját, valamint a város lakossága is a magyarok ellen tevékenykedett. Az ütközetben maga Mátyás is megsérült, így kénytelenek voltak visszavonulni Magyarországra. Ezután a király nem indított több hadjáratot Moldva ellen.
Többen kiemelik a törökök felett aratott diadalait: Jajca és Szabács várának elfoglalását, vagy a második kenyérmezei csatát. Viszont azt nem veszik figyelembe, hogy Szabács ekkor egy szedett-vedett kis erődítmény volt csupán kevés védővel, valamint Mátyás sosem ütközött meg az oszmánok fő haderejével; Kenyérmezőnél is csak egy portyázó csapatot győzött le 1479-ben. Azt is ki kell emelni, hogy hagyta Szerbia 1459-es és Bosznia 1463-as elfoglalását, továbbá átengedte az oszmán portyázó csapatokat a Habsburg osztrák örökös tartományokba fosztogatni. Mindezek tetejébe elfogadta a segélyeket a pápától és Velencétől, valamint rendkívüli adókat vetett ki a török veszélyre hivatkozva, holott a két kisebb vár elfoglalásán kívül nem köthető a nevéhez komolyabb támadó jellegű hadjárat az oszmánok ellen.
Nyugati irányú hódítások
Mátyást a nyugati expanziós politikája foglalta le, ezzel együtt lekötötte az ilyen hadjáratokra az ország erőforrásait is. 1468 és 1478 között a cseh koronáért harcolt Podjebrád Györggyel, majd utódjával, II. Ulászlóval. Végül a két fél megegyezett; felosztották Csehországot: Mátyásé lett a Morva és a Lausitzi Őrgrófság, valamint a Sziléziai Hercegség.
A másik irány Ausztria volt. 1477 és 1487 között – kisebb megszakításokkal – vívta hadjáratait III. Frigyes német-római császár ellen. Kezdettől fogva egymás riválisa volt a két uralkodó. A Szent Korona a császár birtokában volt, aki meg akarta szerezni V. László örökségét, a magyar trónt, valamint a cseh trónviszályban is Mátyás ellenfelét, II. Ulászlót támogatta. 1459-ben a Garai–Újlaki főúri csoport megválasztotta ellenkirálynak, maga III. Frigyes meg is koronáztatta magát Bécsújhelyen, valamint elfoglalta Nyugat-Magyarország egy részét. Viszont Mátyásnak sikerült békét kötnie az Újlaki-ligával, valamint a német betolakodókat is kiverte az ország területéről. A két uralkodó Bécsújhelyen írta alá az egyezményüket, ami értelmében Mátyás elfogadta a császár azon feltételét, miszerint ha nem lesz törvényes utódja, akkor a Habsburgok öröklik a magyar trónt. A másik fél pedig 80.000 aranyforint fejében kivonult Sopronból, valamint visszaadta a Szent Koronát.
Viszont ez a béke nem viszonyult hosszú életűnek: 1477-ben újra kitört a háború a két fél között. A casus bellit az adta, hogy III. Frigyes befogadta udvarába az áruló Beckensloer János esztergomi érseket, továbbá II. Ulászlót ruházta fel a cseh királynak járó választófejedelmi címmel. Mátyás egy gyors hadjárat keretében körülvette Bécs várát. Azonban hamar lezárult ez a katonai akció a pápa közbeavatkozása miatt, aki közvetített a két fél között. A császár 1479-ben elismerte Mátyás cseh királyi címét, valamint 100.000 forint hadisarcot is vállalt – aminek csupán a felét fizette ki később.
A következő konfliktus 1482-ben tört ki, amikor is Mátyás kihasználta ellenfelének nyugati lekötöttségét, és benyomult az örökös tartományok területére. A háborús indokot az adta, hogy III. Frigyes nem fizette ki a rárótt hadisarcot. A fekete sereg ki tudta használni erősségét, az ostromlást, mivel nem tartózkodott komolyabb Habsburg hadsereg a térségben, azonban ez igen költségessé tette a hadjáratot. Még 1482-ben visszafoglalták Kőszeget, valamint 9 hónapnyi ostrom után bevették Hainburgot. Fő taktikájuk az ilyen ostromoknál a kiéheztetés volt. 1485 januárjában körbevetette Bécs várát, ahol ugyanezt a módszert alkalmazta. Végül június elsején esett el a Habsburgok leggazdagabb városa. Mátyás ekkor felvette az osztrák hercegi címet, székhelyét pedig áttetette Bécsbe. 1487-ben érkezett meg a király Bécsújhely várához, hogy átvegye a főparancsnokságot. Az ostrom nem haladt jól, rengeteg véráldozattal járt. A vár kapitánya, Wulfendorfer a végsőkig kitartott a hatalmas túlerővel szemben; ügyes cseleivel érzékeny veszteségeket okozott a magyar seregnek. Végül az éhínség győzte le a vár védőit, akik a szabad elvonulás feltétele mellett megadták magukat. Mátyás 1487. augusztus 17-én vonult be a várba.
Végül 1487. december 17-én békét kötött III. Frigyessel, aki elismerte a magyar uralkodó fennhatóságát a meghódított területeken. Öt évig, 1490-ig volt a magyar korona kezén Bécs városa. Mátyás halála után visszakerült a Habsburgok tulajdonába. Ez azzal magyarázható, hogy ezek a hódításai társadalmi alap nélküliek voltak, a helyiek csak egy kis része támogatta Mátyást, valamint utódja, II. Ulászló képtelen volt megtartani ezeket a területeket Habsburg Miksával szemben. Így Mátyás halálával hódításai is odalettek.
Nemes célba burkolt becsvágy
Nyugati expanziós politikáját egyes történészek azzal magyarázták, hogy a közép-európai kisebb államok (Morva és a Lausitzi Őrgrófság, Sziléziai Hercegség, Alsó-Ausztrai Főhercegség, a Stájer Hercegség nagyobb része, a Karintiai Hercegség kisebb része) elfoglalásával egyesíteni akarta az erőforrásokat, a cseh királyi címmel pedig azért akarta megszerezni a német-római császári címet, hogy erőteljesen felléphessen az Oszmán Birodalommal szemben. Erre azonban nincs bizonyíték, sőt.
Szakály Ferenc történész felhívja a figyelmünket arra, hogy ezen nemes célok mögött dinasztikus érdekek húzódnak, Mátyást pedig a becsvágyó dinasztiaalapító prototípusának tekinti.
Ezt támasztja alá az a különös alku is III. Frigyessel, amikor is felajánlotta Magyarország trónját neki és fiának, Miksának, amennyiben halála után Corvin Jánost kinevezi Horvátország és Bosznia királyává, ezzel kiszakítva Szlavóniát a Szent Korona országaiból. Ebből jól látszik, hogy nem riadt vissza az ország Habsburgoknak való felajánlásától se, amennyiben azok segítik a saját dinasztiaépítési elképzeléseit, még akkor is, ha ez az állam megcsonkításával jár.
A környező országok „nevetséges, nem nemesi származású felkapaszkodottnak” tartották, a házassági kérelmeit sorra elutasították. Ezért Mátyás kidolgoztatta történetíróival azt az elméletet, miszerint a Hunyadiak a római Corvinusoktól származnak – ez természetesen alaptalan, a család feltehetően Havasalföldről származik, román bojár eredetű elmagyarosodott főúri família. Ő kezdte el terjeszteni azt is, hogy apja, Hunyadi János Luxemburgi Zsigmond magyar király, német-római császár törvénytelen fia.
De nem csak Mátyásra volt jellemző az ilyenfajta dinasztiaépítő hajlam; a korszak uralkodóinak túlnyomó többségének is ugyanez volt a célja: saját dinasztiájuk hatalmának megszilárdítása és kiterjesztése. Csak a későbbi történészek tulajdonítanak magasztos célokat nekik.
Mátyás, az igazságos
Állandósult jelzőként az igazságosság összefonódott Mátyás nevével, az utókor gyakran így hivatkozik rá, viszont annak idején nem így gondolták. A valóságban nem volt olyan kegyelmes, mint amilyennek a későbbi történetírók leírták. Feljegyzések szólnak arról, hogy a lázadó nemeseket gyakran karóba húzatta, tüzes fogókkal marcangoltatta halálra, vagy „csupán” lefejeztette. Az erdélyi nemességgel se bánt kesztyűs kézzel: kollektív büntetéssel sújtotta őket, holott nem mindegyik volt lázadó. Az erdélyi előkelők meggyilkolásáért fizetendő büntetést lecsökkentette 200 forintról 66 forintra, ami igen megalázó volt számukra. Philippe de Commynes, Merész Károly, majd XI. Lajos francia király minisztere azt írta Mátyásról – sikerei mellett –, hogy uralkodása végén kegyetlen lett és mindenki félt tőle.
Élete során több panasznak is hangot adtak az országgyűléseken, köztük annak is, hogy a király nem tartja be a régi szabadságjogokat. A rendek kérték, hogy az uralkodó ne adóztassa meg az egytelkes nemeseket, mivel ezzel nemesi kiváltságukat sértette. Továbbá az új adók kivetésével kapcsolatban az volt a kérésük, hogy azt a törökök elleni harcra fordítsa a király. Mátyás több nemesi birtokot is lefoglalt törvénytelen fia, Corvin János számára. Az országgyűlés tagjai ezen birtokok visszaszolgáltatásait is követelték jogos tulajdonosaiknak. Mátyás ígéretet tett ezek orvoslására, azonban nem tartotta be. 1471-ben az országos összeesküvésnél csak néhány megye maradt hűséges hozzá, ami azt mutatja, hogy mennyire ellene volt a közhangulat.
„…saját országa közügyeinek az előmeneteléről és alkalmatosságáról nem gondoskodott” – Részlet a Dubnici krónikából
Az adózás korlátozásait sem vette figyelembe, köztük az V. törvénycikket is többször áthágta. Átdolgozta az előző adózásrendszert. Kapuadó helyett bevezette a füstpénzt, aminek értelmében nem csak a jobbágyok voltak kötelesek fizetni, hanem az egyházi nemesekre és az úgynevezett kiváltságos területek lakosságára – erdélyi nemesek, kunok, jászok, a jobbágytelken élő nemesek – is kivetette ezeket az adókat. A korábbi harmincadvám helyére bevezette a koronavámot, aminek a mértékét 3,33%-ról felemelte 5%-ra. Ezekkel csökkentette az adómentesség mértékét. Ezeken kívül gyakran kivetette a lakosságra az úgynevezett rendkívüli adót is – volt, hogy egy évben többször is. A jobbágyok megtermelt javainak nagyjából 35-45%-át is elvonták adóként – a királyi, földesúri és egyházi együttesen. Így az a kép is hamis Mátyásról, hogy a jobbágyok szerették volna kegyelmessége miatt.
„Továbbá, hogy sem király urunk, sem Szilágyi Mihály ur, ez ország kormányzója, bármi okból vagy bármily fontos dolog miatt, az országlakosok jobbágyaitól, vagy más nemesektől soha semmi adót vagy pénzfizetést ne követelhessen, s erre joga ne legyen” – V. törvénycikk
Népmesei alak
Ki ne ismerné és szeretné Mátyás azon álruhás történeteit, amikor szegénynek öltözik, és úgy megy a nép közé? A szép, népmesébe illő történetek azonban valószínűleg nem igazak. Az álruhát öltő király régi vándormotívum, ahogy az igazságos uralkodó már az ókori történetekben is megjelent. A reneszánszban újra előtérbe kerültek az antik írások, köztük a Nagy Sándorról szóló életrajzok, elbeszélések, amiknek erős hagyománya alakult ki a korabeli Magyarországon is. Több Mátyás királyról szóló történetet is onnan vettek át. A király személyes történetírója, Bonfini és Heltai is az ókori világhódító alakjához hasonlatosan írja le Mátyást, amely kép bekerült a néphagyományba is. Egyébként a korszakban Nagy Lajost tartották az igazságosztó, álruhás királynak, aki beöltözve járta az országot; Kubinyi András történész szerint Mátyás alakja váltotta fel őt.
A gyilkos füge?
Hunyadi Mátyás 1490. április 6-án hunyt el Bécsben. Egy olyan teória ütötte fel a fejét, miszerint második felesége, Aragóniai Beatrix mérgezte meg egy fügével. Ennek alapja az, hogy a király valóban olyan gyümölcsöt kéretett magának, majd miután megkóstolta, visszaküldte, mert rossz íze volt, majd aznap el is hunyt. Ezt úgy értelmezték sokan, hogy a király a mérget érezte benne. Többen az özvegy királyné kezét látták a dologban, alaptalanul, hisz a történelem megmutatta, hogy a néhai uralkodónék sorsa rosszra fordul férjük halála után, pláne ha egy idegenről van szó – Beatrixnak nagyon kicsi volt a támogatói bázisa Magyarországon, így nem is számíthatott nagyobb politikai szerepre Mátyás halála után –, valamint az új hatalom számára is csak kolonc volt. Így láthatjuk, hogy Beatrixnak nem igazán lehetett motivációja arra, hogy megölesse férjét, inkább ellenkezően, ő volt a legérdekeltebb abban, hogy Mátyás minél tovább éljen. A szakértők szerint a király természetes halált halt – agyvérzés vitte el 530 évvel ezelőtt.
Kiemelt kép: orientpress.hu
