Az Italműhely Kft. tulajdonosával, Neumann-Bódi Edittel beszélgettem többek között arról, hogy milyen „a kóla magyarul”, hogyan lehet egy saját márkát felépíteni, mire volt szükség tervük megvalósításához, milyen újabbnál újabb kihívásokkal találkoztak útközben, és arról is, hogy vannak-e friss ötletek a jövőt illetően.
Hogy jött az ötlet, hogy saját gyártású üdítőitalokat visznek piacra?

A férjem élelmiszertechnológus, szeretett volna egy saját alkotású terméket, én pedig kipróbálni magam marketing területen, így összeraktuk a tudásunkat. Akkoriban vendéglátósként hiányoltuk a nagy multi üdítő márkák mellett a jó minőségű, magyar alternatívát, főleg a kólát. A saját éttermeinkben kezdtük el tesztelni a nevet és a receptúrát. Az volt a kiindulópont, hogy csak jó minőségű, természetes alapanyagokat használunk, amit csak lehet, itthon szerzünk be.

Fontos, hogy a magyar kóla tényleg magyar legyen. Kóladió ugyan nem terem itthon, pedig ez egy fontos összetevő, mert természetes koffeinforrás, és kellemes, gyógynövényes ízt ad a kólának, így erről nem akartunk lemondani. Kezdetben csak üveges kiszerelésben gondolkodtunk, hogy ne termeljünk szemetet, de végül a visszaforgatást csak három évvel az indulás után tudtuk megvalósítani. A névválasztás is nagyon fontos volt, olyan magyar nevet kerestünk, amihez mindenkinek van kötődése, és ami mellett nem tudnak elmenni az emberek. Így esett a választás a Tikkadt Szöcskére.

Mikor jött el az a pont, amikor megbizonyosodott arról, hogy megvalósulni látszanak elképzelései?

Ez folyamatos munka, messze vagyunk még a megvalósulástól. Nagy terveink vannak a termékekkel, márkákkal. Fontos előrelépés volt, amikor az első eladható termékeket palackoztuk. Ugyanígy, amikor először adtunk el belőlük. Most az a feladat áll előttünk, hogy országszerte elérhetővé válhassanak a termékeink; boltokban a 0,5l-es, vendéglátóhelyeken a 0,33l-es üveges kiszerelések.

Röviden hogy néz ki a folyamata egy ilyen terv megalkotásának?

Először jött az ötlet és a vágy, hogy szeretnénk megcsinálni a magyar kólát. Amennyire lehetett próbáltuk megismerni a piacot, és úgy láttuk, hogy lenne rá igény.  Fontos volt, hogy jó minőségű, természetes összetevőket találjunk hozzá, és hogy finom legyen. A receptúra kikísérletezése és összerakása izgalmas folyamat volt, a legnagyobb kihívást a megfelelő kóladió kivonat megtalálása jelentette. Bérgyártásban indultunk, és bár van már néhány saját gépünk, jelenleg is így dolgozunk. Mi adjuk a receptúrát és az alapanyagot, a palackozó a gépeket, technológiát. A gyártáshoz szükséges szakmai tudáshoz ma már mi is sokat hozzá tudunk tenni.

Milyen nehézségekbe ütköztek az idők során?

Nem volt könnyű megtalálni a palackozó partnert, aki jó minőséget képes gyártani abban a mennyiségben és kiszerelésben, amire éppen szükségünk van. Kisvállakozásként nagy kihívás megtalálni az értékesítési csatornákat is, amik elérhetők a számunkra és kevés humán erőforrással tudjuk őket kezelni.

Hogy jött az ötlete egy újabb termék megalkotásának?

Először a kóla született meg, és hirtelen nagy hype lett körülötte, aminek nagyon örültünk, de váratlanul ért minket, nem tudunk elég ügyesen élni a lehetőségekkel. A Tikkadt Szöcskének lett valamekkora ismertsége, amit a gyerekeink nagyon élveztek. A kislányom állandóan azzal nyaggatott, hogy kólát szeretne vinni az iskolába a többieknek. Egyszer azt találtam mondani neki, hogy ne aggódjon, csinálunk majd még olyan üdítőt is, amiből annyit ihat, hogy béka nő a hasába. Mire ő visszakérdezett: Békanő? Miért nem békafiú? – innen jött az ötlet a limonádénk nevéhez.

Amikor elindult a kóla értékesítése, látszott, hogy egy termék nem lesz elég ahhoz, hogy megálljon a lábán a vállalkozásunk, sokan keresték, kérdezték, hogy mikor lesznek más ízek is. Így jött a Békanő – először a levendulás –, ami azóta is a slágertermékünk. Utána csináltunk egy különleges fokhagymás-kapros-uborkás ízváltozatot, amit imádtunk, de nagyon megosztotta a rajongóinkat, ebből lett mostanra az uborka-menta. Harmadik ízünk sem szokványos, az almás pite, fűszeres-fahéjas-citrusos ízvilág.

Mik a további tervek a jövőre nézve?

Az idei évre egy különleges tonikkal készültünk és szintén idén szeretnénk a 0,5l-es és 0,33l-es üveges termékeket minél több partneren keresztül, széles körben elérhetővé tenni, végre ismét ott lenni rendezvényeken, fesztiválokon, jövőre pedig talán elmozdulunk a fémdobozos kiszerelés felé.

Milyen üzletláncokban érhetők el a termékek?

Aktuális nagy esemény az életünkben, hogy egyik nyertese lettünk a Hungaricool by SPAR 2022-es pályázatnak, így a termékeink elérhetővé váltak az INTERSPAR áruházakban, és hamarosan időszakosan a SPAR egész hálózatában is kaphatóak lesznek, így országszerte sokak számára válnak elérhetővé a termékek. Kaptunk képzést és segítséget a Hungaricool program keretében, hogy minden követelménynek meg tudjunk felelni, amit egy ekkora lánc támaszt a partnerei felé. A SPAR-on kívül kaphatók a termékek a nagyobb dm üzletekben, a Herbaház, MediLine, Bijó áruházakban, Budapesten a Manna üzletláncban, rendelhetők a Kifli.hu-tól és elérhetők a saját webshopunkban: az italmuhely.hu-n.

Kiemelt kép: hungaricool.hu