Nem piros, nem kék, nem sárga. És hogy miért pont halványlila? Ez talán egy olyan kérdés, amire a magyar nyelv berkeiben sosem fogunk választ kapni. Akármilyen színű is valójában, a L’art pour l’art társulat mindenképp rekeszizom edzést tud varázsolni belőle.
Idén is alapos bemelegítés után, izgatottan vettük be a szombathelyi MMIK-t a L’art pour l’art – Halványlila gőz című előadására készülve. A tavalyi fellépés után biztosak voltunk abban, hogy a színvonalból nem adnak alá, s ha lehetséges még magasabbra tették azt a bizonyos lécet. Hiába ismerjük és szeretjük az abszurd humor legnevesebb magyar képviselőit, arra, ami ránk várt még a legnagyobb rajongóik sem tudtak felkészülni.
Egy alapos irodalomórával kezdtünk, ahol a színház anatómiáját – Földvári szerint fej, tor, potroh felosztásban ugyan – ismertük meg. Fontos elemei a színpadnak a függöny eleje, hátulja és éle, valamint kifejezett érdekesség, hogy bár egy aljjal és egy darab tetővel rendelkezik, két oldala van. A szarkasztikus és h
elyenként fantasztikusan nyers humorral megáldott magyartanártól olyan érdemi tudást szerezhettünk, melynek birtokában már biztos, hogy meg tudunk szólalni az érettségin. Sipőcz verselemzési technikáinak alkalmazása pedig garantálja, hogy az egyesért is meg fogunk tudni dolgozni.
Egy lélegzetvételnyi mese után – melyet maga Leopold, a diamesélő előadásában hallhattunk – az értelmiségi réteg, de az értelmetlenségi réteg számára is érthető, mélyen szántó gondolatoknak lehettünk fültanúi a Költő hozzászól rovatban. Külön ki kell emelni a Tán című alkotást, mely a szótagok összehozásával játszadozik, a női szemszögből íródott Csábosan a buszon pedig a költő eddigi egyik legmerészebb önfelfedező túrája volt.
Laár András: Csábosan a buszon
Csábosan nézek szét,
De ha visszanéznek,
A szemem elkapom.
Ha popómat megfogják,
Csak egy kicsit hagyom.
Ingerülten lépek
Hátra tűsarkúval
Lábába mélyedek
Mint egy tűfarkú hal.
Még szép hogy elinal.
Mosolyom édeskés.
Otthon elképzelem,
Milyen pofát vágott,
Éjjel majd álmodok
Egy erotikus álmot.
Nem maradt el a mély személyiség elemzés, melyet az amúgy kifürkészhetetlen társkereső hirdetések dekódolásával fejtegettek. Ebben a közönség egyik tagja is segítette a kiköpött japán úr munkáját. Kedves Barbara – ha olvasod ezt – igen, tudjuk, hogy nem úgy hívnak.
Üde színfoltot jelentett az amúgy is harsány színpalettán a Hűha, már megint mit találtam fel? Mire jó az, ha az ember képes tíz másodpercet visszautazni az időben? Mind abban reménykedünk, hogy kínos szituációk elkerülésére és friss problémák gyors kezelésére tökéletes. Mindenkinek jelentjük: tíz másodperc alatt sok minden történhet. Viszont, ha valaki eme módszer alkalmazására vetemedik, számoljon a következményekkel: magas a nyaklevesből történő repetázás esélye.
Hát normális, Margit?
A híres szállóigévé vált mondat nélkül nem lenne L’art pour l’art a L’art pour l’art. A Besenyők köztudottan az ország legőrültebb családjai közt foglalnak helyet, s ez most sem dőlt meg. Elvégre, Besenyő Margit új csoda bemutatására készül: „Kislányom, legközelebb úgy viszlek el a fogorvoshoz, hogy te nem jössz.” Anti bácsi is köszöni szépen, jó egészségben van. Sőt, olyan jóban, hogy még a nőkről is képes volt énekelni a ring bal sarkában. Maga Besenyő Pista pedig mesélt nekünk a cápabajusz rejtelmeiről és arról, hogy hogyan tegyünk egy kolbászt a leghűségesebb kutyánál is engedelmesebbé. Valamint a közösség érdekében is tett egy kezdeményezést, mégpedig kérte a sebességkorlátozás eltörlésért. Elvégre, szegények sebesek is, mert lesérültek, minek korlátozzuk még őket pluszban?
Pandacsöki Boborján pedig a maga sajátos megszólalásaival, néha nyers humorával és szeleburdi személyiségével szinte bármilyen szerepet képes hozni. Most sárkányölő lovagként találkozhattunk vele. Felbérlésével mindenki csak óvatosan, drága lovagunknak ugyanis nincs végzettsége, így nem adhat számlát! Nehogy valaki emiatt kerüljön kellemetlen helyzetbe.
A szeretet hangoztatása mindig is jelen volt a L’art pour l’art előadásaiban. A közönség egy közösségként élhette meg a szeretetet, akár a meséken – szól ez Rózsééknak és a végtelenül jóságos Edebede bácsinak -, akár a kollektív hahotázáson keresztül.
A társulat elbocsátó szavaival zárom én is gondolataimat: „Boldog örülést, szeressük egymást szeretettel!”
