Miért nem látni szinte mást, csak gyűlöletet a közösségi oldalakon? Valóban agresszívabbak vagyunk online, mint a való életben? Mi motiválja a trollokat, és mit tehetünk ellenük? Utánajártunk, miről árulkodnak az internetes hozzászólásaink, és hogyan tükrözik a közösségi média kommentszekciói társadalmunk lelkiállapotát.
Az internet és közösségi média megjelenésével a diskurzusok is hamar átkerültek az online térbe, ami számos előnnyel jár. Nagyobb közösségekhez lehet szólni, többféle ember véleményét lehet megismerni vagy éppen formálni. A sokszínűségnek és a nagy elérésnek köszönhetően azonban nemcsak a pozitív, építő gondolatok nyertek nagyobb teret maguknak, hanem a zaklatás, a gyűlölködés, a bántalmazás is. Több, mint egy éve élünk bezárva, munkánk, tanulmányaink miatt a számítógépek elé kényszerítve, talán ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben még a szokottnál is nagyobb a feszültség az online térben. Ezt mutatja az is, hogy egyre több közszereplő szólal fel a tűrhetetlen állapotok miatt, ki jobban, ki kevésbé jól kezelve a problémát. Vajon mi okozza ezt a hatalmas gyűlölet-hullámot? Ennyire megromlott a társadalmi morál, vagy „csak” a közösségi média felhasználói lépik át túl sokszor a határokat? Egyáltalán mi a határ és kinek a felelőssége megszabni azt?
A kommentek lélektana
Ha a kérdés pszichológiai, társadalomtudományi oldalát nézzük, kutatások bizonyították, hogy az emberek általában bátrabban fejezik ki a véleményüket az online térben, köszönhetően az anonimitásnak. Ez egyfelől lehet magyarázat, de manapság a gyakorlatban már kevés helyen maradunk teljesen névtelenek, hiszen a legtöbb közösségi oldalon olyan személyes adatlapot hozhatunk létre, ami alapján könnyen beazonosíthatók vagyunk.
John Suler hozta be a köztudatba az online gátlástalanság elképzelést, ami kissé kibővíti a jelenségről való gondolkodásunkat. Szerinte a gátlástalanság több tényező következménye is lehet, ilyen például az előbb említett anonimitás, ami felold a felelősségérzet alól, de a valóságérzet elvesztése, a közvetlen visszacsatolás, a testbeszéd és a kontextus hiánya is okot adhat arra, hogy szégyenérzet nélkül fogalmazzunk meg sértő kommenteket. Mivel nem látjuk a beszélgetőpartnerünket, sokszor bele sem gondolunk, hogy egy hozzánk hasonló, hús-vér emberi lény áll a másik oldalon.
Az online diskurzusok számos ponton különböznek a valódi, szemtől szembeni kommunikációtól, ezért a hozzászóló hajlamos megfeledkezni azokról a társadalmi normákról, amelyek utóbbi esetben megszokottak, természetszerűleg jelen vannak. Bár képesek vagyunk a valóéletben és az interneten egész másképp viselkedni, Suler mégis felhívja a figyelmet arra, hogy a különböző személyiségtípusokra különböző módon hathat az online gátlástalanság jelensége, tehát nem arra kell gondolni, hogy a kommentelő „valódibb” énjéről árulkodna egy-egy kegyetlen hozzászólás. Lehetséges, hogy akár akaratlanul is a lavina-effektus vagy valamilyen csoportos nyomás hatása alá kerül. Előbbi azt jelenti, hogy egy trágár komment könnyen maga után vonja az újabb és újabb hasonló hozzászólásokat, egyfajta sormintát indítva, a csoportos nyomás pedig bizonyára nem ismeretlen senki számára. A beilleszkedés vágya meglepően egyszerűen formálja a véleményünket és stílusunkat, különösen akkor, ha csak felületesen vagyunk birtokában az információknak. Mindez nemcsak felhasználók között működhet, de sokszor a média is képes, akár szándékosan generálni.
A gyűlölet drog
A rosszindulat mindig is jelen volt világunkban, ilyen téren kevéssé változnak az emberek, bármennyire is szeretnénk ennek az ellenkezőjét látni, de a platformja is halad a korral. Az, hogy megjelent a kommentelési lehetőség az interneten, magával hozta a fent leírtakat, történetesen azt, hogy bátrabban és többen vállalják nyilvánosan a véleményüket, és ezek egyszerűbben eljutnak a célszemélyhez. De miért több a negatív, mint a pozitív hozzászólás? Hasonló erőfeszítésbe kerülne kedves megjegyzéseket megfogalmazni, mint melegebb éghajlatra küldeni valakit, mégis többen választják az utóbbi lehetőséget. A tudomány válasza erre az, hogy a gyűlölet is képes boldogsághormonok felszabadítására. Elégedettséggel tölti el például az embert, ha megerősítést kap másoktól, ezáltal felsőbbrendűnek érezheti magát a poszt szerzőjénél vagy vitapartnerénél. Katartikus élményt jelent, ha az online szócsatában „legyőzzük” ellenfelünket, de ellenkező esetben olyan frusztráció alakul ki, amit aztán újabb vitában tudunk csak levezetni. Minél nagyobb a zaklatottság, minél kisebbnek és tehetetlenebbnek érzi magát az ember, annál nagyobb az esélye, hogy idegeneken vezeti majd le a felgyülemlett feszültséget.
A kommentelés részben az exhibicionizmusról szól. Egyfajta erőfitogtatás is, hogy „ezt most jól megmondtam”, kiváltképp, ha másoktól ezért elismerést is kapunk. A vírus okozta bizonytalanság, a hatalmas veszteségek, a kilátástalanság értelemszerűen csak tovább növeli az általános társadalmi frusztrációt, amit a bezártságnak köszönhetően is az interneten a legegyszerűbb levezetni.
Ne veszekedj, vitázz!
Mielőtt azonban pálcát törnénk mindenki felett, aki valaha szócsatába keveredett az interneten, tegyük hozzá azt is, hogy az oda nem illő megjegyzések fakadhatnak abból az itthon meglehetősen sokat tapasztalt problémából is, hogy a hozzászóló nem rendelkezik megfelelő vitakultúrával. Nem minden esetben rossz szándékkal ül le a közösségi média elé, van, hogy egyszerűen csak nincs tisztában teljes mértékben a témával, nem tiszteli a partnerét, nem próbálja meg megérteni az ellenkező álláspontot. Ezek aztán hamar félreértést és sértettséget szülhetnek, aminek következtében ismét oda jutunk, hogy előremutató vita helyett csak fröcsögéssel szennyezzük a kommentszekciót.
Az ok ebben az esetben nem a rosszindulat, sokkal inkább a tudatlanság vagy az érdektelenség a másik gondolatai iránt. Ahhoz, hogy megfelelően alátámasztott érvek felsorakoztatásával rendezzük a konfliktusainkat, elengedhetetlen az egymásra figyelés, az empátia, illetve fontos, hogy ne akarjuk mindenáron felülkerekedni a másikon. Sokan nem tudják, hogy nem a saját álláspontunk másokra való ráerőltetése volna a cél, hanem egymás építése, gondolatainak megismerése, jobb esetben a konszenzus. Pszichológusok szerint a nem megfelelő szülői minta igencsak befolyással lehet a gyerek későbbi konfliktuskezelési módszereire, de mint minden más, ez is fejleszthető.
Kié a felelősség?
Egy kommentszekció eldurvulása után gyakran felmerül ez a kérdés, különösen a közszereplők esetében. A legtöbbet hangoztatott érv, ami akkor hangzik el, amikor valaki szembesíti a kommentelőt az oda nem illő stílusával a „ha ilyet ír/posztol ki, tűrje is”, illetve előszeretettel hivatkoznak a szólásszabadságra. Mint annyi minden más, a jog sem képes lépést tartani a rohamos ütemben fejlődő technológiával, így sokáig egyáltalán nem volt gyakorlat arra, hogy internetes jogsértés esetén például hogyan is kellene eljárni. A felelősséggel terhelték már az aktuális weboldal üzemeltetőjét, a profiloldal létrehozóját, de az anonimitás miatt ez egyáltalán nem egyszerű kérdés.
További problémákat vet fel, hogy etikus-e törölni, moderálni mások hozzászólásait, korlátozódik-e ezzel az oly sokat emlegetett szólásszabadság. A felelősség megítéléséhez több szempontot is figyelembe kell venni, például a tartalmat, a kontextust, érdekeket, következményeket, a honlap szabályzatát. A jelenlegi gyakorlat szerint, ha a gyűlöletkeltő vagy testi épséget veszélyeztető kommentek ellen nem tesz lépéseket a szolgáltató, akkor felelősségre vonható, de emellett a közösségi oldalon nyilvánosan megosztott bejegyzések alatti kommentekért a profil tulajdonosa is felelhet. Mindentől függetlenül mindig érdemes szem előtt tartani, hogy a szólásszabadsághoz ugyan jogunk van, de az, hogy mit írunk le, egyéni döntés kérdése. Lehetséges, hogy ami nekünk pillanatnyi elégedettséget okoz, az másoknak életre szóló traumát jelent, vagy éppen az lesz számára az utolsó csepp a pohárban.
Hogyan érjünk el változást?
Az első, és legfontosabb lépés az önismeret. A szakértők azt tanácsolják, hogy figyeljük meg a kommentelési szokásainkat, tudatosan kísérjük figyelemmel, hogyan változik a személyiségünk, ha időt töltünk az interneten. Gondolkodjunk, mielőtt véleményt fogalmazunk meg, különösen ügyeljünk arra, hogy rendelkezünk-e elég információval a témáról, illetve a stílusra: nem túl támadó, sértő vagy nyers? Azt is mondják, hogy jelentős javulást lehetne elérni, ha több szankciót vonna maga után a gyűlölködés, illetve akkor, ha a közösségek tagjai nyíltan lekommunikálnák, hol a határ, és kiállnának az áldozat mellett. Nyilvánvalóan mindig lesznek olyanok, akiket a rosszindulat vezérel, de a trollokat akkor tudjuk megakadályozni céljuk elérésében, ha nem veszünk részt a játékunkban. A másik fontos dolog pedig a vitakultúra fejlesztése lenne. Ma már számos olyan internetes portál létezik, ami segít abban, hogy érthetően, jól érveljünk, és kommentháborúk helyett értelmes vitákat folytathassunk. Az alábbiakban olvasható néhány ajánlás:
- Az Instagramon fellelhető Vitateam az intelligens vita fontosságáról és technikáiról oszt meg tartalmat.
- A School of Tought által készített yourbias.is és yourlogicalfallacyis.com weboldalakon (utóbbi megtalálható magyarul is az a.te.ervelesi.hibad.hu címen) egészen gyorsan és érthetően tudunk tájékozódni az esetleges érvelési hibákról, elfogultságból adódó melléfogásokról, sőt, akár közvetlenül linkelhetjük is őket egy beszélgetésbe a magyarázattal együtt.
- Az Idea Alapítvány honlapján interaktív feladatokkal tanulhatjuk meg felismerni a trollokat.
- Ha pedig az online gyűlölködésről, és az az ellen folyó harcról szeretnénk többet megtudni, akkor a No Hate Speech Mozgalom lehet a segítségünkre.
Források:
http://truecenterpublishing.com/psycyber/disinhibit.html
https://mindsetpszichologia.hu/egyel-cianid-kapszulat-avagy-az-online-kommentek-lelektana
https://juratus.elte.hu/ki-felel-az-internetes-kommentekert/
https://divany.hu/intim/2010/10/15/miert_a_neten_vezetjuk_le_a_feszultsegunket/
http://pszichologia.phd.elte.hu/vedesek/Ujhelyi_Adrienn_disszertacio.pdf
https://jog.tk.hu/blog/2016/05/velemenynyilvanitas-szabadsaga-es-a-kommentek
https://index.hu/tech/2015/10/02/a_gyulolet_a_legolcsobb_drog/
http://real.mtak.hu/9008/1/137303.pdf
Kiemelt kép: Financial Times
