Az embert mindig is foglalkoztatták olyan kérdések, mint például hogyan jött létre a Földünk, és miért, mi célból vagyunk itt? Arra is keressük folyamatosan a válaszokat, hogy mi az életünk értelme, van-e egyáltalán, és mi az utunk? Létezik, vagy léteznek vajon valamilyen felsőbb erő, vagy erők, amelyek irányítanak és segítenek minket? Ezekre a kérdésekre mindenki máshol keresi a válaszokat, máshol és másban találja meg.
A világ különböző részein a legkülönbözőbb kultúrákkal és vallásokkal találkozhatunk, mindenhol másképp állnak az élethez az emberek, különbözőek a filozófiák és az erkölcsi tanítások. Mégis meg tudunk különböztetni egyes kulturális és vallási csoportokat, amelyeken belül hasonlóan gondolkodnak az emberek, mivel ugyanazokat a tanokat és erkölcsi nézeteket követik.
Mi a vallás?
Nehéz definíciót találni általában a valláshoz, mint szóhoz, hisz mindenkinek mást jelent. Edward Burnett Tylor, angol antropológus szerint nem más, mint „szellemi lényekbe vetett hit”, Helmuth von Glasenapp, német valláskutató pedig a következőképpen magyarázta Az öt világvallás című könyvében: „Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben.” Továbbá azt is megfogalmazza, hogy ezt a meggyőződést a vallások a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolják össze, céljuk a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás, hit a cselekedetek felelősségében, és a magatartás igazságos megítélése.
Glasenapp könyvében nyolc eltérő, etikailag fejlett vallást különböztet meg: bráhmanizmus vagy hinduizmus, dzsainizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, párszizmus, zsidó vallás, kereszténység és iszlám. Egyes kutatások szerint viszont ma már 4300 vallás is létezik a Földön. Ezek közül Glasenapp az öt legnagyobbnak a hinduizmust, buddhizmust, kínai univerzizmust, a kereszténységet és az iszlámot tartja, ők együtt a vallásos emberiség kilenctized részét teszik ki. A továbbiakban ezekről lesz szó.
A fent említett vallásokat két csoportra oszthatjuk keletkezésük szerint: keleti és nyugati, a választóvonal pedig a Hindukus hegység.
A keletieket az „örök világtörvény vallásaiként” nevezik, vagyis az a lényege, hogy a világot örökkévalónak tartják, nincs őskezdete, vagy meghatározott vége. Világtörvény uralkodik, tehát a keletkezés és az elmúlás egymást követik, és a váltakozó folyamatában szüntelenül megújul. Alcsoportjai az indiai vallások, a kelet-ázsiai vallások és az ázsiai animista (minden tárgy és természeti jelenség lélekkel bír) bennszülött vallások.
Hinduizmus vagy bráhmanizmus
A hinduizmus India ősi vallási rendszere, mely tulajdonképpen nem nevezhető egy nagy, egységes vallásnak – bár mi így nevezzük a keleti kultúra egyik világvallását -, ugyanis több, szélsőségesen változatos, politeista, monoteista, panteista és ateista áramlatok összessége, melyek főképp Indiában honosak. Az elnevezés az Indus folyó nevéhez köthető, mégpedig az Észak-Indiába bevonuló muszlimok által, akik hindunak kezdték el hívni az Indus-vidék lakóit, akik nem követték a Próféta vallását. Ez úgy következett, hogy a folyó perzsa alakja Szindhu, az óperzsában pedig Hindus, így ebből vették át az elnevezést, és hinduizmusnak nevezték el azt a vallási felfogást, amit a hinduk követtek. Az indiai lakosok csak később, a 19. században kezdték el hindunak hívni magukat, függetlenségük kinyilatkoztatása miatt.
A hinduizmus a harmadik legelterjedtebb világvallás, „szanátana-dharmának” is nevezik, vagyis az „örök vallásnak”. Egyedinek számít olyan tekintetben, hogy nincs egy meghatározott alapítója, nincsenek vallási vezetők, nincsen közös panteonja. Egyik sajátossága a toleranciája, illetve a különbözőség elfogadása, tiszteletben tartása. Fő „irányzatai” a saivizmus, vaisnavizmus és a saktizmus (továbbá a hinduismtoday.com még a „smartism”, „szmartizmus” felfogást is ide sorolja, mely több istenben is hisz). A hindu vallásban, mivel annyira sokrétű, és változatos áramlatai vannak, így sok isten is van, de a központi fő isten Brahma (de a bráhmanizmus elnevezés, nem hozzá köthető). Viszont ez a fő isten háromból tevődik össze: Brahmából (az alkotó), Visnuból (a megtartó), és Shivából (a romboló). Mindegyiknek több elnevezése is van, illetve több alakja.
A vallás alapja a Védák könyve – melynek jelentése Tudás – ezért védikus vallásnak is nevezik. A hinduizmusban több filozófiai rendszer, filozófiai iskola van, de mindegyiknek a következőket kell alapvetően tartalmaznia: Isten és a lélek örökkévalósága (mindkét irányban), a Védák elfogadása, lélekvándorlás, karma, a szenvedés, a szenvedéstől való felszabadulás lehetősége (írja a hinduizmus.hu, illetve Leveles Zoltán Haridzsan hindu tanító előadásában is ezekről hallhatunk).
Ahogy említettem, a bráhmanizmus kifejezést sokan tévesen Brahma isten nevéből származtatják, de valójába az indiai papok kasztjának, a bráhmanák elnevezésből ered, és azokat a tanokat követik, melyeket a bráhmanák szent irataikban kifejtettek. A bráhmanizmus már a hinduizmus előtt létezett.
Buddhizmus
A buddhizmus alapítója Gótama Sziddhattha (Gautama Sziddhártha) herceg, aki nem egy istentől szerezte tudását, hanem saját erejéből, majd pedig tovább adta azt. Találkozott a világ szenvedéseivel, melynek okait kezdte el keresni, illetve a boldogság forrását. Meditáció során világosodott meg, ezért kezdték el „buddhának”, vagyis „megvilágosodottnak” nevezni. Tanításait Buddha nem foglalta írásba, szájhagyomány útján terjedtek. A buddhizmus i. e. a 6. században alakult ki, szintén Indiában.
Buddha szerint a boldogság eléréséhez semelyik szélsőséges életmód nem vezet, tehát sem az önsanyargató szegénység, sem a gazdagság, hanem az úgynevezett Négy Nemes Igazság megismerése. Ezek pedig a következők: szenvedéssel teli mindaz, ami az életvágytól függ (az élet szenvedés); a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás; a szenvedést úgy tudjuk megszüntetni, ha megszabadulunk a vágyaktól; a vágyaktól való megszabadulás a nyolcrétű nemes út módszerével érhető el (a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás és a helyes elmélyedés). Aki ezek szerint él az képes elérni a nirvánát, mely a végső cél, a teljes boldogság, a beteljesedés, szenvedésmentes állapot. Folyamatos újjászületésben hisz, melyből ezen állapot elérésével ki lehet törni.
A buddhizmus hisz a karma létezésében, ami egy ok-okozati törvény, és eszerint mi magunk irányítjuk a jövőnket a saját, szándékos cselekedeteinkkel, melyeknek következményei vannak. A vallásban még fontos szerepe van a meditációnak, mely révén Gautama is megvilágosodott. A különböző buddhista iskolákban különböző meditációs gyakorlatokat fejlesztettek ki, ahogy különböző módokon tekintenek a megszabaduláshoz vezető útra is. A meditáció egy erőfeszítés nélküli állapot, időzés abban, ami van.
Három fő ága van a buddhizmusnak, ezek a hínajána („kis út”), a mahájána („nagy út”) és a vadzsrajána („gyémánt út”), ezeknek pedig még további alágaik vannak. Jelenleg a legtöbb buddhista Kínában, Japánban és Thaiföldön él.
Kínai univerzizmus
A kínai nép vallását összefoglalóan univerzizmusnak hívják, ugyanis több hitvilág és rendszer alkotja. Az ősi kínai világképnek az alapja viszont az ég, föld és az emberi világ elkülönítése, ezek közös kiindulópontja pedig az őskezdet, vagyis a Minden-Egy. Ennek nyugalmát bontotta meg egy női, befogadó, passzív princípium, a jin, és a hím, nemző, teremtő, a jang, melyek nem ellentétek, hanem kiegészítik egymást, és szüntelen váltakozásnak az oka. Az őskezdet szimbóluma ismerős lehet sokaknak: egy kör, melynek van egy fekete és egy fehér fele, a fehérben egy fekete, a feketében pedig egy fehér ponttal. Mindezt viszont megelőzi a „kezdet nélküli”, állapot, amikor még a két őserő nem vált szét, ezt pedig egy kör szimbolizálja. Az őserőkből jött létre az öt alapelem (tűz, víz, föld, fa, fém), melyek teremtő és pusztító hatással vannak egymásra.
A világ fenntartására három fogalmat neveznek meg, ezek a következők: Sang ti, T’ien és a tao. A Sang ti egy legfőbb istenség, aki a sarkcsillagon lévő palotájában lakik, ő hozott létre mindent, de nem avatkozik bele a világ működésébe, viszont jutalmaz és büntet. T’ien a személytelen, mély égbolt, mely természeti erők révén fejti ki a világra gyakorolt hatását. A tao fogalmát nehéz meghatározni, mert egyszerre több mindent is jelent. Eredetileg „út”, jelenti a célhoz vezető, bölcs utat, a világ törvényeit, és a rendet.
Két legismertebb műve nálunk a kínai hagyománynak a Konfuciusz nevéhez kapcsolódó Változások könyve (Ji king) és a Lao-ce nevéhez kötődő Tao tö king, melynek jelentése: „Könyv a világtörvényről (tao) és annak hatásáról”. Előbbi a Jin és a Jang által bekövetkezett változásokról ír, az utóbbi középpontjában pedig a tao áll. A kínai hagyományokban általában hármat lehet megkülönböztetni: konfucionizmus, taoizmus és kínai buddhizmus.
A keleti vallások nagyban térnek el a nyugatiaktól, többek között abban is, hogy sokkal inkább filozofikus jellegűek. A következő részben a nyugati vallásokról lesz szó; az iszlámról és a kereszténységről.
Források:
Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás
Simon-Székely Attila: Lélekenciklopédia – A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében I. (2015) – A hinduizmus
Horváth Pál: Vallásfilozófia és vallástörténet (2006)
hinduizmus.hu
buddhizmus.hu
buddhizmusma.hu
spiritualis-tanitasok.hu
iszlam.com
Kiemelt kép: nlc.hu
