Az utóbbi években több innovatív kísérletezés jellemezte a borászat világát. A régi borászok jól tudják, mitől lehet egy bor fehér, vörös, vagy rozé. A fiatal vállalkozók közül azonban sokan merészen gondolkodtak, és megalkottak vagy újraalkottak borfajtákat, így lehet ma már a bor színe narancssárga, sárga, zöld, kék, lila, rózsaszín vagy akár fekete is.
A spanyol Gik márka 2014-ben hatalmas lépést tett, vadonatúj kék italukkal léptek a borpiacra, amelynek példáját azóta több cég is követte. A bor sokszínűsége azonban nem kizárólag az utóbbi néhány év terméke. A sárga bor például a kínaiaktól ered, és jelentős múltra tekint vissza. A Huangjiu vízből, és gabonafélékből készül mint például a rizs, cirok, köles, búza. Az ital alkoholtartalma kevesebb, mint 20%. A sárga bort a sörhöz hasonlóan hagyják erjedni, majd pasztörizálják. Mielőtt azonban palackoznák, hagynak neki egy kis időt, hogy tovább erjedjen. A prémium üvegeket akár húsz éven át hagyják “idősödni”.
A kék bor ezzel szemben körülbelül 2016-ban hívta fel magára a figyelmet, két évvel azután, hogy a spanyol Gik startup-cég alapítói kitalálták és piacra dobták. Az ital kék színéhez jelentést is társítottak a márka gyártói. Az őket inspiráló történet szerint a cápák, akikkel tele van az óceán, halakért harcolnak, emiatt pedig vörös lesz a víz színe. Mindez lefordítva annyit tesz: a piac olyan szakemberekkel telített, akik a kliensekért harcolnak. A harc és a vörös óceán helyett a Gik alkotói valami nyugalmasabbat, élvezhetőbbet szerettek volna, ez lett végül a kék bor. A szokatlan árnyalatú ital gyártói a színt a felhasznált szőlőkből nyerik, amelyek keveréke eredményezi a vibráló kék szint.
A narancssárga bor valójában fehér szőlőből készül, különleges színét az adja, hogy a rozétól eltérően a szőlőhéjat nem távolítják el a bor készítésekor. Más verziók szerint a narancssárga bor előállításához narancshéjat használnak. Az utóbbi receptet Dél-Afrikában és Andalúziában is ismerik, bár az elkészítési módok változatosak, pontos recept pedig ismeretlen.
Ami a pink bort illeti, számottevő különbséget nem találtam közte és a rozé között. De azért valljuk be, a színkavalkádot elnézve trendibbnek tűnik pink bort kortyolgatni, mint a régi, megszokott rozét. Utóbbi annyira “passé”, többek szerint is.
A zöld bor egyes források szerint Portugáliából ered, de az idők során erre is találtak alternatívát. A CannaWine ugyanis előállított egy valóban zöld színű bort. Nem is akármilyent, a zöld árnyalat mellett ugyanis egyéb sajátossága is van: cannabist tartalmaz! Na, persze nem azt a fajta cannabist, ők ugyanis cannabis sativa L felhasználásával készítik el borukat, és weboldalukon gondosan elmagyarázzák, ők nem marijuana-bort forgalmaznak. Viszont akad olyan cég is, aki marijuana-borral próbál befutni a piacon.
Hogy kipróbálnám-e az emlíett borok valamelyikét? Nem tudom. Az mindenesetre biztos, hogy ha kezem ügyébe kerülne egy ködből készült vodka (mert már ilyen is van!), még a cannabist tartalmazó zöld italt is elhajítanám érte. Félreértés azonban ne essék, a ködvodka még számomra is bizarr…