Zalaegerszeg mint Zala megye központja, hibátlan jeligékkel, vonzó promóvideókkal várja és tartja itthon az „Istenadta népet”. Egyetemi városról beszélünk, a hetek mégis csendesen telnek, legutóbbi keresésünk szerint, egyetlen pub/csehó sincs nyitva éjfélnél tovább hétköznap. De mit szólnak a fiatalok?

Zalaegerszeg, a jó 60 000 fős zalai megyeszékhely viszonylag jól csengő név a fiatalok számára. Elsőre hihetetlen, hogy mekkora világváros lehetne a maga három egyetemével, igaz, ez a hármas három kisebb kihelyezett campust jelent a főbb képzési helyek anyahajójától. A kulturális életet tekintve is van miből válogatni, a színház, két mozi mellett nincsen lehetetlenül hányattatott sorsa az egerszegi fiataloknak. Erős a lokálpatriotizmus, a “mindenképpen ott kell lenni zetemeccsen” egy teljes hivatásnak számít, egészen jó fesztiválok vannak, néha megkérdőjelezhető lineuppal, de ez mellékes. Az éjszakai életet inkább a hétvégékre redukáljuk le, a hétköznapi szétcsapásokhoz kissé csendes, zöld városkában minden fiatal meg tudja találni a helyét. Egy mondatban összefoglalva, minden olyan, ahogy annak egy megyeszékhelyen lennie kell. Persze vannak kevésbé szép részei, de hát mit tegyen magával a “csináltváros”, ha a szocializmus minden csodáját őrzi, mint ahogy teszi ezt az összes nagyobb település az országban. A belváros az előző tíz évben tényleg király hely lett, jó érzés bent a teljes impróra hagyatkozni. Zalaegerszeg pont annyira képes, amennyit Egerszegtől várni lehet, és azt magabiztosan tudja tartani is. De hogy milyen Zala szíve fiataloknak, arról beszélnek inkább ők maguk.

Ifjúsági közvélemény-kutatásunk, ha nem is reprezentatívan, de beszédesen tudósít Magyarország vidéki városairól: fiatalokat (jellemzően a tízes, húszas korosztályt) kérdezünk az adott település szórakozási lehetőségeiről, kocsmakultúrájáról, közbiztonságáról – adott esetben ezek hiányára is fény derül.

Éjjel a városban – Te hol és hogyan szórakozol?

Hova jártok a városban szórakozni? A zenés helyeket, kocsmákat, esetleg házibulikat részesítitek előnyben? Van ezekben választék, lehetőség?

Gáspár: A szórakozóhelyek Egerszegen rosszak, ezt ki kell jelenteni. Kocsmák közül az egyedüli, ahol nem 13-14 évesek (!) vannak és nem is kiöregedett alkeszek, az az Alibi Pub. A házibulikkal az a baj szerintem, ha valaki szervez, és híre megy, akkor full random arcok jelennek meg, akiknek köze nincs a bulihoz, mint például az én 18. szülinapi bulimon.
Csanád: Hát, szerintem rengeteg kocsma van, csak az a baj, hogy este 11 után kábé semmi sincs nyitva. Zenés helyek meg lényegében nincsenek. Ha minden bezár, a legutolsó kocsma is, akkor a Spar Express marad, de én a házibulikat részesítem előnyben. Városról van szó, de házibuli csak nagyon külterületen van, ahonnan lehetetlen hazajutni.
Kata: Nincs választék, lehetőség, színvonal sincs. Tinibulik vannak csak. Maximum, amibe járunk, a Mozi.
Bence: A kocsmákat és a házibulikat részesítem előnyben. Létezik még diszkó Egerszegen? Szerintem nem is jár senki abban a blank korosztályban, amiben mi vagyunk. Tök jó, hogy van házibuli, meg Zeg, meg minden, de kicsi falu, és jön minden “paraszt”. Kocsmába járok, konstruktívabb, osztályközösséget építő helyekre.
Janka: Hát kizárásos alapon a The Gardenbe lehet menni, de oda is ritkán, vagy Legends-be, vagy egymáshoz. Szép kis zalaegerszegi éjszakai élet!

Mik a szórakozási trendek, népszerű helyek, hóbortok a lakóhelyeteken? Milyen és mennyi alkoholt isztok, ha éjszaka szórakozni mentek? Mennyit vagytok hajlandóak költeni egy ilyen alkalommal?

Gáspár: Fogós kérdés. Az szokott lenni, hogy általában kocsmákban találkozom a többiekkel. Igazából egyéne válogatja, hogy mennyit iszik, van aki mindig blackoutig viszi, nekem még sosem volt. Én maximum egy este 2-3000 forintot szoktam elkölteni. Azon kívül régebben láttam a kinder-kommandót a Piac Tér környékén szórakozni, van tér.
Csanád: Szórakozási hóbortok… Fogalmam sincs mik a trendek, nem tudom mennyi volt a rekordom, de nem szoktam sok pénzt elinni. Egyszer még a fénykorban tizenvalamennyit is sikerült, de akkor már kész voltam. A trend az, hogy mennek a basic tinilányok a Studióba, de az is bezárt már.
Kata: Ha nem megyünk el, nem költünk el semennyit. Inkább házibuliba megy a mi korosztályunk. Ha igényes lenne a hely, lenne mit költeni. Ha minőségi egy hely, kifizeted az árát, meg akkor nem egy fröccsöt iszol, hanem valami igényes italt.
Bence: Mi számít szórakozási trendnek? Hajnali 3-kor Spar Express, veszünk egy tálca sört, chipset, kimegyünk egy játszótérre, elfogyasztjuk, mint kulturált elitgimnazisták.
Janka: Jaj. Úgy szoktuk csinálni, hogy valakinél összegyűlünk, veszünk vodkát, jägert, ilyeneket, így alapozunk. Aztán indulunk. Általában az összes alkoholt elisszuk. Maximum egy 10-est költök, de annyit is nagy ritkán.

Mennyire érzitek biztonságban magatokat a városban éjjel? Hallottatok-e balhékról, bűnesetről? Találkoztok-e az éjszakai kalandok során kábítószerekkel? 

Gáspár: Az egyik legnagyobb kalandom, amikor mentünk éppen a Manhattanbe, és az üvegasztal alatt voltak teknősök, ilyen díszes izé. Két faszi nekiállt verekedni, mindenkit éppen toloncoltak ki, aztán a lakók is kiabáltak, rendőrségi ügy lett belőle. Hát drogok. Igen. Van egy rendőr ismerősöm, aki mesélte, hogy Zalaegerszeget „KisAmsterdamnak” nevezik. Ennél többet nem nagyon tudok hozzáfűzni.
Csanád: Zegen én elég biztonságban érzem magam, nem valami bűnös terület. Nem érzem azt, hogy leülök a padra, és kiveszik a vesémet. Még csak sima cigit sem szívok, de persze, találkoztam már vele, de az is csak fű és ennyi. Ja meg gomba, meg spuri, de én egyiket sem próbáltam ki. Tényleg, eskü.
Kata: Nem találkoztam kábítószerrel. A lányomat biztosan nem engedném be a városba viszont.
Bence: Amikor hajnalban sétálok haza, mindig amikor a buszmegállóig érek, ott horkol a csöves, azt nem szeretem. De én szeretek éjjel sétálni, kijózanodok legalább, nem érzem magam nem biztonságban.
Janka: Mindig fiúkkal megyünk, mindig biztonságban érzem magam. Meg amúgy sem olyan nagy város. Olyanokkal találkoztunk már, akik szeretik alkalmazni ezen tudatmódosító szereket.

Hogyan és kikkel mentek szórakozni, majd miként juttok haza? Gyalog, taxival, esetleg tömegközlekedéssel? Melyik a legpraktikusabb?

Gáspár: Általában én taxival szoktam hazamenni, vagy egy ismerősünk, aki nem iszik ilyenkor, ő viszi haza a barátainkat. Vagy adott helyzetben én sem iszom, akkor motorral megyek haza. Amióta dolgozok és van pénzem, nem megyek gyalog haza. (nevet)
Csanád: Én taxival szerencsére nem mentem még, van egy anyukám, aki a világ végéről is hazahoz. De ha környéken van a buli, akkor gyalog. Tömegközlekedés az éjszaka egyáltalán nincsen, szóval volt már, hogy a kórház parkolójában csövelve vártam az első buszt. De taxival még soha nem mentem, pedig az lenne a leglogikusabb. Meg van a sofőrködés, de az szerintem nagyon szar. De pia nélkül is lehet élvezni a bulit, sokszor viccesebb józanul végignézni, ahogy mások a földig isszák magukat.
Kata: Baráti társaságban szoktam, saját autóval.
Bence: Gyalog, taxival, fordítva a sorrend. Visszafele azokkal megyek, akik közelebb laknak, bulizni meg mindig a bulitól függ.
Janka: Repülővel! Barátainkkal, meg taxival is.

Mesélj egy rövid történetet, személyes sztorit az éjszakai élettel kapcsolatban. Örömök és bánatok is jöhetnek!

Gáspár: Egy sztorit? Hm… Talán az idei zrínyis gólyabál volt. Én ugyan lekéstem, mert Kiscsillag-koncerten voltam, de odaértünk, és az Alibi előtt voltak már a többiek. Elindultunk a Garden felé, viszonylag nagyobb csapattal. A Mekinél szembejött egy lány ismerősünk, aki a Gardentől jött, aki szerint valamilyen balhés alakok járnak arra, és inkább ne menjünk. Majd ezután a csapat fele továbbment, mi viszont mentünk a Club PopUp felé, miközben eltűnt az egyik haverunk, aki velünk volt. Majd a PopUp kénköves bugyraiból előkerült egy cápázott sörrel. A másik felével is összefutottunk a társulatnak, ők át akartak mászni a kerítésen, hogy bejussanak a buliba. Az a baj, hogy Zegen nem történik semmi sem…!
Csanád: Sok ilyen van. Például volt két hete egy olyan, hogy elmentünk Andráshidára ivós focit játszani (ha gólt lősz, akkor iszol), de a másik csapat direkt nem lőtt gólt… De a kedvencem, az az, amikor egy fodrászatban hajnali 3-kor befestették a hajamat.
Kata: Nincsen semmi érdekes, mindig van valaki, aki jobban megül, de ez önmagában nem izgalmas.
Bence: Ez így nehéz. Intim közelségben voltunk egy csajjal. Van egy nagyon aranyos relationship goals-os, horgonyos karkötőm, ami rajtam volt, a lány megkérdezte, hogy együtt vagyok-e valakivel? Mondtam, hogy nem. Megmutatja, hogy neki is van ilyen, de neki pasija is van. Az intim közelség alatt gondoljon bárki bármit.

Min változtatnál Zalaegerszegen, ha lehetőséged lenne rá?

Gáspár: Elsősorban létrehoznék egy JÓ, ismétlem JÓ technoclubot a régi Ruhagyár épületében, olyan lenne mint a Bergheim Berlinben. Ezen kívül talán a kiskorúakat nem engedném ennyire el a városba, nincs idegesítőbb a részeg 14-15 éveseknél. Valamint lehetnének éjszakai buszok, de ez az ÉNYKK feladata.
Csanád: Szerintem, ami nagyon fontos, hogy lenne egy hely, ami hajnali 4-ig nyitva van. Spar Express is király, de semmi nincs nyitva reggelig sajnos. Valami tömegközlekedés is lehetne, de anélkül is meg lehet oldani.
Kata: A színvonal változhatna. Legyen egy olyan színvonalasabb szórakozóhely, ahol az idősebb korosztály is jól érzi magát, igényes zenével. Nagyobb repertoár is kéne.
Bence: Több házibulira kibérelhető suggestionöm régóta van. Mostani állapota a zenés szórakozóhelyeknek Zegen nem az az igazi, ezzel nem is nagyon lehet mit kezdeni. Az átlagéletkor az a túl fiataltól a túl idősig terjed, nagyon kevés az arany közép. Where my Tesco Express at?
Janka: Mindenképpen csinálnék valamit a Studesz helyett, vagy vízipipabárt, vagy hiphop stílusú bulihelyet. Nekem is elkezdett tetszeni a techno, egy barlang jól jönne valahol. És a 40 éves apukákat nem engedném be ilyen helyekre. Arra vannak a +25-ös bulik.

Mik a törzshelyeitek?

Gáspár: A B&B. Hát még az Alibit lehetne mondani, pedig drágult a fröccs. A Mi helyünk sem volt rossz, de ha nem a pultnál kérted, akkor víz íze volt.
Csanád: A nagy kedvenc, ami suli előtt be szokott figyelni, laz Zsuzsi néni (Borpatika). Van a Borostyán presszó, az fenomenális. Osztállyal törzshelyünk a Lucullus volt, van a Spar Express, hajnalban minden pénzt megér. Meg az Alibit mondanám még, közel volt a sulihoz. Drága mondjuk, de jó a hangulat, meg sokat voltunk ott.
Kata: Parcóba járunk gyakran, a Mama régen jó volt, mostanában már nagyon nem az igazi.
Bence: Spar fckn Express. Lucullus szerintem, ami még jó.
Janka: Talán a Manhattan, de mondjuk az is drágább már egyesek szerint. Legends még, amit szeretünk. A Records jól van berendezve.

Kiemelt kép: zalaegerszegturizmus.hu