Kissé meredek, kissé szeles, de mi így szeretjük. Éjjel a városban cikksorozatunk részeként ezúttal Veszprém városát vesszük célba. A nyugodt, vidéki, ugyanakkor pezsgő kulturális élettel rendelkező egyetemvárosról legutóbb elégedetten nyilatkoztak a fiatalok – vajon változott a helyzet azóta?
A dimbes-dombos városnak önmaga mellett még elhelyezkedése is szinte tökéletes: csupán egy röpke út a Balatonhoz, Budapesttől sincs oly messze – hát kell ennél jobb? Egyetemistaként kerültem a városba: az Óváros bája rögtön magával ragadott, még akkor is, ha gyakorlatilag hegyet kellett másznunk minden egyes órára tartva. Kicsit mindig visszaugrottunk az időben, amikor felkapaszkodtunk a szoborpárhoz a macskaköveken, s szétnéztünk a Séd-völgyön. Ahogy felérünk a Pannon Egyetem egyik épületéhez, számos nevezetes, többnyire egyházi épület mellett is elmegyünk a Vár utcában – mindegyiknek megvan a maga jelentősége, története.
Nemcsak a gyönyörű táj, a régi utcák miatt különleges számunkra, hanem az izgalmas programok is vonzóak. Ez már hivatalos: a Királynék városa elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ra. A vidéki városban pezseg a kulturális élet, – ez a lenti válaszokban is megmutatkozik – viszont nem csak nappal találhatunk szórakozást. Lássuk, hogyan látják a fiatalok szeretett városunkat naplemente után! Valóban megáll az élet a késői órákban, ahogyan azt sokan állítják? Ezt előre is határozottan megcáfolhatjuk! Bár a város kimondottan nyugodt, mindenki megtalálhatja a számára legjobb szórakozást, akár éjszaka is.
Ifjúsági véleménykutatásunk során – amely az éjszaki életet deríti fel a fiatalok nézőpontjából – most Veszprémbe, a Királynék városába látogattunk.
Mik a szórakozási szokások Veszprémben?
Attila (23): Véleményem szerint a fő szórakozás a koncertek látogatása, gyakoriak a kocsmai összejövetelek, sporteseményeken való részvételek és természetesen az egyetemi bulik.
Dóra (20): Személy szerint nem sokat tudok a veszprémi szórakozási trendekről, maximum az egyetemistákéról beszélhetek, ugyanis nemigen tudom, hogy a helyi középiskolások hova járnak. Mi, egyetemisták javarészt a Gesztibe (Gesztenyés Sörkertbe) szoktunk elmenni. Legtöbbször a keddi nap az, amikor bulizni megy a társaság. Gólyaként a DC Clubot is látogattuk néha keddenként, de ez az idő gyorsan elkopott. Idén szokásunkká vált, hogy gesztizés előtt néha a kollégiumban ülünk össze egyet, iszogatunk és kártyázunk.
Ádám (26): Inkább egyetemista centrikusabb programok jellemzőek.
Endre (25): Fesztiválok, kocsmázás, egyetemi rendezvények, kulturális lehetőségek (színház), sportversenyek.
Lúcia (22): A szórakozási lehetőségek jelentős része az egyetemisták miatt valósul meg. Ezek például a szakestek, a két évente megrendezésre kerülő VEN, amelyeken nemcsak a hallgatók, hanem a város többi lakója is szeretettel részt vesz. Nyaranta népszerű programok az Utcazene Fesztivál és a Rozé, Rizling és Jazz Napok.
Hova jársz bulizni legszívesebben? Kikkel és hogyan szórakoztok?
Attila: Legszívesebben közeli barátokkal, régi ismerősökkel járok össze, hat-hét fővel találkozok a Gesztenyés Sörkertben, majd onnan megyünk pár sör után buliba (általában Expresszó), de végül ugyanúgy a Gesztiben találjuk magunkat hajnali kettőkor. Ezt általában havi három-négy alkalommal tesszük. Lazább tanulmányi időszakban ez a szám megkétszereződhet.
Dóra: Legtöbbször kedden megyünk szórakozni, és mindig a Gesztibe. Régen néha előfordult, hogy utána a DC-be is benéztünk, de idén már egyszer se voltunk ott. Szórakozni az egyetemista barátaimmal szoktam, néha csatlakozik hozzánk egy-egy lakótársam is. A létszám mindig változó, de általában olyan tízen minimum mindig megvagyunk, néha többen is. Ritkán, de előfordul az is, főleg vizsgaidőszakban, hogy kisebb társaság megy csak, ami nagyjából öt főt jelent. Legtöbbször záróráig szoktunk maradni, tehát olyan kettő körül végzünk. Az ivást néha már a kollégiumban elkezdjük, és hogy egy keddi bulis este alatt mennyit iszunk, az igen változó, hiszen másnap iskola.
Ádám: Leginkább a zenés eseményeket kedvelem, a gasztronómiai élmények hajszolása és sporttörténések kevésbé mozgatják meg a fantáziám. Hétköznapokon a baráti körömmel mozgok, akikkel a Gesztenyés Sörkertet látogatjuk szívesen, ahol élvezzük egymás társaságát. Hétvégeken, ha egy nekem tetsző koncert van, jellemzően az Expresszóban, akkor oda egyedül is elmegyek. Ez nem probléma, hiszen ilyen helyzetekben könnyen megy az ismerkedés is.
Endre: Nem bulizom szívesen, de ha mégis szórakozni megyek, inkább egy kocsmát választok, vagy társasággal jövünk össze iszogatni, társasjátékozni, beszélgetni.
Lúcia: A barátaimmal szoktam menni, általában négyen-öten alkotunk egy társaságot. Ha nincs semmilyen esemény, ami érdekelne minket, akkor egy kocsmába szoktunk beülni, ahol pár sör mellett átbeszéljük a hét történéseit.
Mennyire veszélyesek ezek az éjszakák? Például kínáltak már meg droggal?
Attila: A kalandok nem igazán veszélyesek, elővigyázatosak vagyunk természetesen, mindig figyel valaki a többiekre és az italokra. De véleményem szerint a droggal való visszaélés ritka eset, én még nem találkoztam semmi hasonló esettel a környezetemben.
Dóra: Őszintén, Veszprémben eddig még csak füves cigi volt úgymond a „legdurvább”, amit láttam, de nem próbáltak megkínálni se vele, csupán volt egy-két embernél. Veszprémben nem szoktam annyira aggódni amiatt, hogy valamit az italomba tesznek, egyrészt mert nagy társasággal szoktam menni, és valaki mindig van az asztalunknál, vagy az italom a kezemben/közvetlen közelemben van, így szemmel tudom tartani.
Ádám: Én amúgy sem élnék ilyen lehetőségekkel. Két éve, amióta itt lakom, nem fordult még elő, hogy az éjszaki alvilág ízelítőt adott volna magából. Amikor Budapesten éltem, ott lépten-nyomon belebotlott az ember ilyenekbe, Veszprém ebből a szempontból nagyobb barátja a törvénytisztelő polgároknak.
Endre: Egyáltalán nem bulizunk veszélyesen, de ez más társaságokról nem biztos, hogy elmondható. Általában véve a város biztonságosnak tűnik, de mivel nem járok sűrűn bulihelyekre, nem tudom biztosan a választ.
Lúcia: Velem nem fordult még elő sohasem. Talán az is segít ebben, hogy mindig többen vagyunk, akik jól ismerjük egymást, figyelünk a másikra és így kevésbé kötnek belénk idegenek.
Nyaranta hétről hétre van lehetőség fesztiválokon szórakozni. A többi évszakban hol tudnak Veszprémben kikapcsolódni az emberek?
Attila: Valóban jóval gyakoribb a szórakozási lehetőség nyáron, de a többi évszakban is vannak koncertek, Metró/Expresszó és a többi… Az egyetemi rendezvények sem rosszak, de jellemző néhány pangási időszak, ilyenkor mi magunk szervezünk összejöveteleket, tábortüzes iszogatásokat.
Dóra: Nos, év közben igazából a kocsmákon és klubokon kívül nem is tudom, hol lehetne szórakozni, habár nem is szoktam nagyon eljárni Veszprémben, hiszen nem itt lakom, csak az egyetem miatt vagyok itt, általában csütörtökig. De ha jól tudom, szoktak lenni vásárok, értem itt a téli karácsonyi vásárt, Food Truck Show is volt tavasszal, ha minden igaz, és hát sajnos többet nem tudok említeni.
Ádám: Lazább programokra a sörkertek, egyetemi programok és a mozi, komolyabbakra pedig az Expresszót és a Hangvillát tudom javasolni.
Endre: Leginkább vendéglátóhelyeken.
Lúcia: Télen szerintem a legjobb egymáshoz átmenni társasozni, dumcsizni. Emellett több kocsma és disco is várja a szórakozás e fajtáját választókat. Másrészt lehetőség van mozizásra, színházba menésre, meccsnézésre. Veszprém földrajzi elhelyezkedése kiváló, közel a Balaton, amely strandolás nélkül is remek lehetőség a kikapcsolódásra, túraútvonalakkal, szép tájakkal bővelkedik.
Sokaknak az a véleményük, hogy a város kihalt. Mit gondolsz erről? Tud szórakozni az, aki akar és tényleg keresi a lehetőségeket?
Attila: Hallottam már én is, ők jellemzően azok az emberek, akik akkor sem szórakoznak igazán, amikor lehetőségük van rá; aki keresi a bulikat, mindig megtalálja a magának valót, vagy alkot egyet maga, ahogy mi magunk is tesszük.
Dóra: Szerintem, ha megvan a megfelelő társaság, a hangulat akkor már adott, hisz mi egy sima kollégiumi szobában is remekül el tudunk lenni. Az egyetem viszont lehetőséget ad számunkra, hogy szórakozzunk, értem itt a szakesteket, és a gólyabált, ami minden évben fantasztikus. Illetve ott van a VEN, ami nemcsak az egyetemistáknak, hanem mindenkinek szórakozási lehetőséget nyújt. Nyilván Veszprém nem egy Budapest, nem egy pörgős nagyváros, de ha az ember szórakozni akar, akkor feltalálja magát, úgy gondolom.
Ádám: Igen, annyira valóban nem pezseg az élet itt, mint tíz-húsz éve. Ezt már pár idősebb kollégámmal is megvitattuk, de ez nem feltétlenül a város hibája… Az inkább csak alkalmazkodik az igényekhez. Rosszabbnak nem lett rosszabb, viszont az élet bonyolultabb lett, és több lett a felelősség is. Kevesebb a fiatal, és egy részük inkább otthon foglalja le magát, a kevesebb résztvevő miatt a lehetőségek pedig szűkülnek. Zalaegerszegen laktam két évig, ott a helyzet rosszabb volt: itt azért előfordulnak nagyobb események, mint például az Utcazene Fesztivál vagy a Rozé, Rizling & Jazz Fesztivál, ami erőteljesen rácáfol a kihaltságra, de hát az sem lehet minden héten. Úgy gondolom, hogy bár korlátokkal, de aki akarja, az megtalálja a számítását.
Endre: Aki akar, az tud, de aki kimondottan a fővárosi pezsgésre vágyik, az jobb, ha Budapesten él. Vannak itt is rendezvények, de kisebb volumenben, veszprémies stílusban. Ennek megvan a maga bája, de nem való mindenkinek.
Lúcia: Szerintem, aki akar szórakozni, az bárhol tud. Sokkal fontosabb, hogy kikkel tölti az ember az idejét, ahelyett, hogy hova megy. Veszprémben én pont a nyugodtságot, a biztonságot szeretem.
Mennyire érzed magad biztonságban a városban? Hogyan mész haza bulizás után, sétálsz, vagy esetleg kihasználod a helyi busz éjszakai járatait?
Attila: A városban 100 %-ig biztonságban érzem magam, mondjuk alapból sincs túl sok okom félni, de ez egy ebből a szempontból nyugis hely szerencsére, ettől függetlenül a lányokat mindig hazakísérem, ha szükséges, bár általában a koliban laknak ők is, mint én. Nincsenek nagy távok, tehát gyalog közlekedünk, ha nem ittam, akkor pedig vezetek.
Dóra: Szerencsére nem lakom messze a Gesztitől, ahová járni szoktunk, és a kollégium is útba esik, így félútig együtt megy a nagy társaság, így teljes biztonságban érzem magam. Onnantól meg egyedül szoktam menni gyalog egy öt-tíz percet, ahol szintén nem érzem veszélyben magam, habár azért hallottam bizonyos, évekkel ezelőtti késelős esetekről, amik ha pletykák, ha nem, azért vigyázok. Viszont sokszor előfordul, hogy van, aki hazáig elkísér. Vannak még lovagias emberek.
Ádám: Szerencsére Veszprém nem egy metropolisz és nincsenek nagy távolságok, ennyi séta senkinek nem árthat. Ahhoz rövid az élet, hogy a buszhálózat rejtelmeibe beleássam magam, hogy milyen járat merre megy, mikor megy, meg hol vannak a megállok. Ráadásul a buszjegy érthetetlenül drága is. Miután az összes lányt hazakísértem, és ha nagyon nincs hangulatom még félóra sétára, akkor inkább hívok egy taxit.
Endre: Bulizás után többnyire gyalog, vagy autóval megyünk haza, de ennek nem annyira biztonsági, inkább kényelmi okai vannak. Egyedüli csatangolásra azonban mégsem ajánlom a várost (éjjel kiváltképp), különösen lányok számára.
Lúcia: Általában gyalog megyek. Ha egy irányba tartunk, akkor többen megyünk, de egyáltalán nem ragaszkodom ahhoz, hogy valaki hazakísérjen. Szerencsére eddig még sosem fordult elő, hogy ne érezzem magam biztonságban, vagy szaporáznom kelljen a lépteim.
Számodra mik a legjobb dolgok Veszprém éjszakai életében?
Attila: Önfeledten lehet szórakozni, tényleg nyugis a hely, de ez nem azt jelenti, hogy ellaposodott. Jófej srácok, csinos lányok és értelmes emberek lakják, legalábbis én szerencsére ilyen embereket ismertem meg és buliztam velük.
Dóra: Szeretem, amikor már nincs annyira hideg, hogy megfagyunk kint, és akkor szeretek este egy-egy barátommal nagyobb sétát tenni, általában a Vár vagy a Völgyhíd, esetleg a tó felé, vagy csupán leülni a lakás előtti hintára, és csak beszélgetni. Valamint nagyon szeretem, ha együtt a társaság, és rendre befoglalunk egy csocsóasztalt a Gesztiben.
Ádám: Összehozza az embereket és stresszoldó hatású.
Endre: Számomra nem nyújt nagy élményt, de nem is vágyom rá. Ha mégis, több hely közül választhatok, viszonylag olcsók, és sokáig nyitva tartanak.
Lúcia: Nem tudok ilyet mondani. Nekem az a fontos, hogy azokkal az emberekkel tölthessem a szabadidőmet, akikkel tényleg jól érzem magam. Ami még számít, hogy ne hagyjam ott a félhavi fizetésem, ha rendelek egy italt vagy valami kaját, illetve, hogy ne kelljen testőröket fogadni magunk mellé. Ilyen lehetőségek vannak Veszprémben, és nekem ez pont elég.
Mesélj egy érdekes sztorit!
Attila: A sztori nem biztos, hogy sajtóképes lenne… Ami meg igen, az nem érdekes.
Dóra: A legérdekesebb ilyen sztorim Veszprémben talán az lehetett, amikor az egyik barátom nem tudott már visszaérni a kolijába, (ami azt hiszem este 11-kor bezár) így mivel én nem vagyok kollégista, megkérdezte, nem aludhat-e nálam a kis matracomon, amit neki tartogatunk az ilyen esetekre. Hazafelé tettünk egy kis kitérőt a patak közelébe, hogy a vizesüvegeink kupakjával egy szokásos „kupakversenyt” tartsunk (kié ér be előbb az általunk felállított célba), azonban ezután, amikor mutattam, merre kell menni hazafelé, ő felháborodott, hogy ő tudja az utat, nem kell mondanom neki. Én pedig hagytam akkor, hadd vezessen. Mondanom sem kell, teljesen rossz irányba ment, de én jól szórakoztam rajta. Végül a lakásunk közelébe értünk, csakhogy egy nálam magasabb kerítés állt az utunkba, amit a barátom, magas fiú lévén könnyen átugrott, én viszont csak döbbenten pislogtam. Nem vagyok valami magas lány, így nem is tudtam, hogy fogom átmászni a kerítést. Természetesen nem az a tipikus könnyen átmászható kerítés volt, ahol fel tudod tenni a lábad valahová. Mégis megpróbáltam, átdobtam neki a táskám, hogy fogja meg, és forduljon el, hogy ne lássa, amint – gondolom – kivörösödött fejjel átszenvedem magam a kerítésen. De talán elbújt bennem valami sportember mégiscsak, merthogy fel tudtam magam húzni, és sikeresen átmásztam a kerítésen. Nagy szenvedések árán, teszem hozzá.
Ádám: Nem igazán érdekeltek soha a csoportos társasjáték rendezvények, de három ismerősömmel egyszer úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy ilyenre Veszprémben. A helyszínen meglepődtem, hogy milyen sokan vannak és milyen segítőkészek a játékmesterek, akik először egy olyan játékhoz akartak minket leültetni, aminek már a szabálykönyve is olyan terjedelmes volt, hogy egy nyári olvasmánynak is elment volna. Össze is néztünk négyen, és jobbnak láttuk vezetőnket megkérni, hogy a legegyszerűbb játékot mutassa meg a teremben. Végül egy asztalnál kötöttünk ki, ahol az volt a cél, hogy kis korongokat kellett ügyességgel belepöckölgetni megjelölt helyükre, és az ugyanerre törekvő ellenfél korongjait pedig innen kiütni. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan játéknál, aminek a szabálya alig egy fokkal nehezebb annál, mintha azt játszottuk volna, hogy ki tud dobókockával nagyobbat dobni, ilyen jól érezzük magunkat. Lány ismerősömmel voltam egy csapatban, akivel aztán elsöprő győzelmet arattunk. Eszembe juttatta, hogy érdemes nyitottnak lenni az új dolgokra.
Endre: Egyszer a társaságommal a félévnyitó kocsmázás után egy éjjeli hamburger mellett döntöttünk, és a Meki felé vettük az irányt, mint sok más egyetemista. Miután megkaptuk, amit kértünk, elindultunk kerülő úton a kollégium felé. Az út mellett lévő sötét fák alatt mentünk, egy rendőr-járőrautó lett figyelmes ránk. Felénk vette az irányt, és lelassított, mikor mellénk ért. Lányos zavarunkban elkezdtük normálisnak tettetni magunkat, egy barátom a cipőjét kezdte kötni, egy másik nézegetni kezdte a telefonját, én pedig vaksötétben a karórámat. A csodálkozó rendőrök tekintetét sosem fogom elfelejteni. Nem szálltak ki, gondolom látták, hogy ártalmatlan, éhes egyetemisták vagyunk.
Lúcia: Egyszer lementünk a barátnőmmel a koli büféhez egy sörért. Félig már pizsamában voltunk, barátnőm masnis mamuszban, én meg lábujjas papucsban zoknival. Nem volt már nyitva a büfé, ezért kitaláltuk, hogy elugrunk egy közeli kocsmába és hozunk onnan. Amikor beléptünk, már kicsit bántuk, hogy nem öltöztünk át, nagyjából sosem láttunk még annyi embert azon helyen. Karaokéztak, jó volt a buli, de mi inkább elsunnyogtunk. Utána még sokáig emlegettük az esetet.
Kiemelt kép: Szalai Csaba
