A szlovén határtól körülbelül tíz percnyire található egy kis falucska, Szentgyörgyvölgy. Sokat jártunk arrafelé tavasszal a családdal. Sosem hagynánk ki az egyik legkedvesebb emberünket, az egyik legkedveltebb programunkat; Rezső bácsit és a korongozást. Ha nem is minden évben, de amikor újra itt vagyunk a környéken, mindig meglátogatjuk. Annyira a szívünkhöz nőtt az otthona, ami a „munkahelye” is egyben, s vele együtt az élete, úgy gondoltam mindenkinek meg kell ismernie, és az életben legalább egyszer ellátogatni hozzá. Ezt a csupaszív, remek kedélyű „57” éves embert, hát, rábeszéltem egy interjúra (szerencsére nem kellett sokáig győzködni).
Rezső bácsi, hol kezdődött ez a fantasztikum, aminek ma már mi is a részesei lehetünk?
Ez Szentgyörgyvölgyön, a Kisfaludy utca 29-ben. Ott születtem, ott dolgozott a kedves jóapám, ott fazekaskodott és ő tanított meg. Tehát én már négykézláb közlekedtem, mindig lepotyogott az agyag és megettem, és mondta apukám, hogy ez a gyerek biztos fazekas lesz. És az lett!
Mindig tudta, hogy ezzel szeretne foglalkozni a későbbiekben is?
Az agyag szeretete, az mindennél többet ér.
Meddig tartott kitanulni a mesterséget?
Három évig jártam ipari iskolába. Kaposváron jártunk gyakorlatiba, elméletibe Lentibe. ’60-tól ’63-ig biciklivel mentem kedden meg pénteken Lentibe. Nyolc éves voltam, mikor apukám befogott mindenféle munkájába; tehát korongozni, kemencét rakni, mázolózni, és már akkor nagyon megszerettem. Tehát fölteszek egy kis gombóc agyagot, abból én azt készítek, amit éppenséggel akarok. Ha fölfelé húzom, közben meggondolom magamat, hogy hát nem ilyet akarok, oldalt akkor vissza leviszem és oldalt viszem. Ez szót fogad nekem ez az agyag, arra viszem-húzom, amerre én akarom.
Milyen díjakat, elismerést kapott élete során?
Hát kedvesem, az nagyon sok van. Tudja, én jártam az iskolákat, óvodákat, tanítani a fiatalokat, s megkaptam a Zalai Gyermekekért Díjat és az Aranykéz-díjat. Akkor megkaptam a Gránátalma díjat, mert akinek nincs meg, az nem pályázhat a Népművészet Mestere címre. Tehát azt, amikor megkaptam, utána pályázhattam. Ugye a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek már 40 éve tagja vagyok, és ők terjesztettek föl és így kaptam meg 2006-ban. S 2006-ban meg lettem a falu díszpolgára. 2018-ban meg megkaptam az Életműdíjat a Kamarától.
Hogy jött az ötlet, hogy nem csak üzletet, hanem turisztikai látnivalót is csinál az életéből, a művészetéből?
Hát hogy jött az ötlet, hát az a jó, ha az ember csinál valamit, látja az egész világ! Én nekem volt kiállításom Horvátországban, Ausztriában, nem csak Magyarországon, külföldön is. Itt van a bemutatótermem, én azt szeretem, mint te is, ha bejöttél, kipróbálod.
Hogy kell a folyamatát elképzelni?
Hát a folyamata az nagyon hosszú. Tehát ki kell mennem ide a telekre, ki kell bányásznom az agyagot, egy méter földet le kell szedni róla és utána jön az agyag. Akkor talicskán föltolom, vízzel keverem, van egy gépem, amin háromszor átengedem, de én mikor tanultam, akkor azt úgy tanultam, hogy összevertem egy kupacba vizesen, a kis sarlóval megszíttam, akkor így szépen kitapostam egy szép rózsát. Amikor ezt kitapostam, akkor így összevertük kupacba, s akkor mielőtt neki álljunk, meg kell verni, hogy szót fogadjon. Hát ezt azért kell, hogy a levegő kimenjen, de én azért mondom, hogy szót fogadjon, azért verem meg, és akkor utána lehet belőle korongozni. Megkorongozzuk, akkor egy két-három hétig szárogatjuk, mikor megszárogatjuk, akkor kedves nejecském megírókázza, kifesti, akkor kiégetjük, akkor kiégettük, kiszedjük, akkor nejecském egy mázolba zöldbe, barnába, belemártja és még egyszer égetjük.
Ő is ért hozzá, vagy csak be tetszett fogni, hogy segítsen?
Hát őtet anyukám tanította meg. 1967-ben, attól fogva együtt csináljuk.
Mit gondol, a családból fogja ezt valaki továbbvinni, gyerekek/unokák?
Hát ezért nagyon szomorú vagyok, mert senki se viszi tovább. Mind a két unokám tudja csinálni, a lányom nem. Hát jobban tudja, mintha te nekiállsz, de ő Zalaegerszegen pedagógus, aztán majd ha nyugdíjba megy, akkor akarja csinálni. Dehát most már csak öt éve van vissza neki, úgyhogy remélem, hogy itt nem marad üresen a műhely, hogy fogja csinálni.
Mi volt a legemlékezetesebb pillanat munkája során?
Például Lentibe csináltam egy – azt nem mondom meg, hogy kinek – tv asztalt. Tehát egy ilyen magasat fölkorongoztam, s akkor azon van a tv-je, a belseje meg bárszekrény. Abból csak egy van a világon.
Szőke Lilla galériája
