Olyan jó reggel kiszállni az autóból, és úgy látni: itt vagyunk. Rendes minden, megvárt minket, tavaly óta leállította az időt, hogy most folytathassuk. El sem mentünk, szerintem. Aki először jött, el sem megy, szerintem.
Kora délután reggelit lehet még csak ebédelni, pakolásznak a falvak, pakolászunk mi, van sátor, a nap az süt. Még kicsit Pestből lógunk, de a lábunk már koszos – letelepedős hangulat, nem érkeztünk meg egészen. Kapolcson kapjuk a lila karszalagot, nem kellene túlhúzni, mert tíz napig szorítani fog. Jár a falvak közötti Csigabusz, teszteltük, működik (ha minden igaz a Völgyappon keresztül azt is látni, merre jár). És böngésszük, hogy mi lesz ma, holnap, mire, hova menni lenne jó, majd tollal karikázunk. Fél öt az első bejegyzett program, addig pedig beszaglászás a kapolcsi udvarokba, szó szerint (hol a tavalyi kolbászos stand?), meg nem szó szerint is.
Rengeteg minden van, ami bebarangolható. A nagy udvarokra érdemes több időt szánni, későbbre hagyjuk. Végigjárjuk most az akkor alakuló-kipakoló kézműves vásár egyik felét, könyvek, szappan, nadrág, palacsinta. Mindenféle portéka. Leülünk egy kőhíd szélére. Kicsit közelebb vagyunk az igazán megérkezéshez.
Fél ötkor indulunk színházazni. A Miskin herceget, Takátsy Péter monodrámáját nézzük, ez a Katona József Színház előadása. Idén februárban debütált, Dosztojevszkij A félkegyelmű című művének egy átdolgozása – érdekes és a karakter személyiségének szempontjából indokolt megközelítéssel. Miskin (aki szerintem Dosztojevszkij egyik legérdekesebb karaktere) egy svájci szanatóriumból emlékezik nekünk. Idő telt a regényben megírtak óta, addig rálépett a világ és topogott is rajta egy kicsit. Takátsy Péterek és karaktereik ültek egy széken. Hálás kihívás ez a műfaj.
Nyolc körül letelepszünk az SZFE Globe és a Nemzeti Szín-Tér közös zöld dombszeletein. Ez Taliándörögd egyik széle, a kedvenc helyszínek egyike. Fűfoltos nadrágok, ismerős arcok, faépítmény, szabadeges színtér. Kilenctől kezdődött a nemzetis Woyzeck, ifj. Vidnyánszky Attila rendezése, nagyon várt, Pesten még – általam- nem látott darab. Egészen más élmény kőszínházi előadást itt, a Völgyben nézni. És másfajta koncentráció. A dombról, például. Kicsit mindig a környezetre alakítva. A Woyzeck eredeti díszletének hiányzik a teteje: most az ég a fedő. Ezzel, a külső apró zajokkal és az emberekkel, akikkel nem hiszem, hogy csak a karszalagunk közös pont, születik meg az a völgyélmény, amiért tényleg érdemes megérkezni. Itt „július végezni”. Sátorban „keménymatracozni”, ráolvadni, ha arról van szó. Vagy csak benézni és lenni. Itt:Kapolcs-Taliándörögd-
Éjjel ballagunk vissza a szállásra. A szomszéd sátor kutyusa egy kérdőszót vakkant, de aztán úgy találja, rendben van tulajdonképpen minden. Zuhanyzaj. Valahol valami zene, mi lehet, mert jó. Küzdelem kezdődik a konnektorért, reméljük nem romlik hamar a humusz. Olyanok a csillagok, amilyenek csak itt lehetnek. Nyugalom, elolvadt nyugalom. Aludni fogunk. Megérkeztünk. Itt vagyunk. Völgyezünk.
