Leegyszerűsített gondolkodás, függőségektől mentes élet, átgondolt cselekvések, tudatos pénzköltés – egyszóval: minimalizmus. Mit takar ez az életforma, ami emberek ezreit hódítja meg szerte a világon, és hogyan veheti ki részét egy minimalista a környezetvédelemért folytatott küzdelemből?

Szerző: Bezzeg Hanna

Mi is az a minimalizmus?

A 21. század fogyasztói kultúrájának egyik alapvetése, hogy a több márpedig jobb, és a bevásárlótáskánk mérete egyenesen arányos a boldogságunkkal. A média által sugározott reklámok, kampányok és az akciók gőzerővel igyekeznek rábírni bennünket az indokolatlan halmozásra, az impulzusvásárlásra és a felelőtlen költekezésre.

Mindezzel igyekszik felvenni a harcot a minimalizmus, vagyis a 60-as évek Amerikájából indult mozgalom. Lényege, hogy csupán annyi tárgyat birtokoljunk, amennyire valóban szükségünk van, és szabaduljunk minden olyan terméktől, amely semmiféle örömet nem okoz számunkra. A minimalizmus a leegyszerűsített élet eszköze, segítő kezet nyújt ahhoz, hogy az igazán fontos dolgokra fókuszálhassunk. Utat mutat a szabadság felé és feloldja a függőségeket, téve mindezt bármiféle megszorítás és görcsösség nélkül.

A minimalista ember tudatosan vásárol, átgondoltan cselekszik, és az egyszerűség vezérfonalán haladva alakítja az élete minden területét. Haszontalan tömegtermékek halmozása helyett a minőséget keresi, hosszú távra tervez, a tárgyak helyett pedig az élményekben, tapasztalatokban és emberi kapcsolatokban találja meg a boldogságot.

Forrás: magyarhirlap.hu

Mi köze van a minimalizmusnak a környezettudatossághoz?

A környezetszennyezés kifejezés hallatán a legtöbben hatalmas olajvállalatokra és a füstölgő gyártelepekre asszociálnak, arról pedig hajlamosak elfelejtkezni, hogy a túlfogyasztás legalább ugyanakkora károkat okozhat. Gondoljuk csak végig azt a hulladékmennyiséget, amely csupán egyetlen termék megvásárlásával keletkezik: a szállításhoz szükséges rögzítés, majd a boltok polcain díszelgő, figyelemfelkeltő csomagolás, végezetül a nejlonzacskó, amiben hazacipeljük – ezek egytől egyik hatalmas teherként nehezednek a bioszférára.

Egy, a Journal of Industrial Ecology-ben publikált tanulmány vizsgálatai figyelemreméltó eredményekre világítanak rá: az üvegházhatású gázok kibocsátásáért 60%-ban felelős az, amit mi, emberek nap mint nap megvásárolunk, fogyasztunk. Továbbá, a növekvő áruszállítás és a termékek exportjának magas száma szintén nem kis mértékben járul hozzá a káros gázok kibocsátásához.

Ha valaki átgondoltan és tudatosan vásárol ahelyett, hogy ész nélkül mindent a kosarába dobál – azaz szem előtt tartja a minimalizmus „hitvallásait” –, akkor tényleg azt fogja megvenni, amire valóban szüksége van. Mivel a minimalista ember nem halmoz és nem pazarol, valószínűleg semelyik termék sem fog ok nélkül a kuka mélyén landolni.

A minimalista életvitel nem egyenértékű az állandó spórolással és a megtakarításra való törekvéssel. Az irányzat követői szívesen ruháznak be magasabb árkategóriájú, minőségi darabokra, amik bár megterhelik a pénztárcát, de akár egy életen át elkísérhetik a tulajdonost. Magától értetődő, hogy ezért a fogyasztói magatartásért is rendkívül hálás a környezetünk, hiszen a vásárló nemcsak kevesebb szemetet termel, de a fast fashion káros hatásait sem erősíti.

Akik igazán hosszú távra teszik le a voksukat a minimalista életforma mellett, azok jellemzően kisebb alapterületű házakban rendezkednek be. Mondanom sem kell, hogy a kis lakásoknak rengeteg előnyük van környezetvédelmi szempontból: kevesebb területet szakítanak ki a természetből, és közel sem igényelnek annyi energiát, fűtést és világítást, mint nagy alapterületű társaik. Sőt, tisztítószerből és fertőtlenítő termékekből is lényegesen kevesebbre van szükség, így az apró lakásért végső soron nemcsak a bolygónk, de a pénztárcánk is hálás lesz.

Forrás: thenaturalside.com
A minimalizmus mint az egyszerűség mozgalma a rendezettséggel is kéz a kézben jár. A kis lakásokban mindennek pontosan meghatározott helye van. Éppen emiatt egy minimalista mindig tisztában van azzal, mi hol található és miből hány darab van odahaza. Ők azok az emberek, akik sosem felejtik otthon textiltáskájukat, ha bevásárolni indulnak. A minimalisták az étkezésre is más szemmel tekintenek: számukra az a fontos, hogy rövid idő alatt elkészíthető, kevés, minőségi és a lehetőségekhez mérten csomagolásmentes hozzávalókból álló, egészséges és tartalmas fogás kerüljön az asztalra. A pazarlás szóba sem jöhet, igyekeznek minél kevesebb hulladéktermeléssel tevékenykedni a konyhában.

A nassolás sem igazán az ő asztaluk, nem jellemző, hogy édességekre, vagy cukros üdítőkre költenek. Ha pedig megpróbáljuk felidézni a boltok polcait, pontosan ezek azok a termékek, amelyeket műanyag csomagolásban, rengeteg szemetet termelve árusítanak.

Mivel csak fontos termékek kerülnek a kosaraikba, igyekeznek minél több hozzávalót otthoni, egészséges körülmények között előállítani. Legyen szó a kiskertben zöldségtermesztésről vagy az esővíz összegyűjtéséről; ezek az aprónak tűnő lépések is rengeteget tesznek a környezetünkért.

Forrás: icmtset.com

Meggyőztél! Hogyan kezdjek bele?

A minimalizmus alapvetése az önkéntesség, az önkéntességen alapuló egyszerűségre törekvés. Nem a szabályok követéséről és az előírások betartásáról szól, nincsenek szigorú követelmények sem. Személyre szabható és igény szerint alakítható, hiszen az átállás kinél több, kinél kevesebb időt és erőfeszítést kíván.

Semmiképp sem a korábbi élet hátrahagyásával és teljes átalakulással kell belevágni a megvalósításba. Apró tennivalók szükségesek, amelyek egymásra épülve alakítják ki a leegyszerűsített világot. A legelső lépés esetleg az otthonunkkal kezdődik; a lakás minden szegletét átmustrálva meg lehet válni mindentől, ami felesleges, mindentől, ami nem okoz örömet; legalábbis ilyen tárgyakat többé nem beszerezni. Ily módon bármiféle pénzbeli megterhelés nélkül nyithatunk az új életforma felé, amelyből remélhetőleg nemcsak az egyén, de a Földünk is profitál.

Források:

onlinelibrary.wiley.com

Kiemelt kép: webaruhaz.kivulbelulboldogsag.hu