Suhajda Szilárd és Klein Dávid elindultak, hogy oxigénpalack nélkül másszák meg a Mount Everestet, a világ legmagasabb csúcsát, jussanak fel a 8848 (egy utasszállító repülő átlagosan 8000-12000 méteren repül) méteres magasságra, a Föld legnagyobb és legzordabb hegyláncán.
Suhajda Szilárd 6500 méteren lett rosszul, egész éjszaka hányt, nem folytathatta a mászást. Nehéz döntés volt, erre készült, ez az álma, de olyan, amit testi épségének érdekében meg kellett hoznia. Klein Dávid már kilencszer próbálta meghódítani a hegyet, de a hegy eddig mindig legyőzte – legutóbb 8700 méteren fordult vissza, kis túlzással egy karnyújtásnyira a céltól. Azonban a rossz időjárási körülmények miatt és az életük (Dávid és a serpák) megóvása érdekében idén is visszafordultak. Soha előtte Magyarországon ekkora médiajelenlétet nem kapott egyetlen csúcstámadás sem, megérdemelték volna mindketten a sikert, de a hegy hatalmas, a hegy kegyetlen, és most nem (sem) sikerült legyőzni.
Ernest Hemingway szerint három igazi sport létezik: „A bikaviadal, az autóversenyzés és a hegymászás. A többi csupán játék.” Nem feltétlenül értek egyet, de az biztos, hogy a legtöbb rizikót, halálesetet ez a három sport rejti. Sport a hegymászás? Edzenek rá, támogatják, sokaknak az életük, de effektíve csak sport, nem több annál? Kérdezhetnénk Klein Dávidot vagy Suhajda Szilárdot, valószínűleg azt mondanák, hogy több.
Kudarc, hogy nem sikerült, kudarc a „szurkolóknak”, a szervezőknek, de a legnagyobb kudarc a két mászónak, főleg a sokadszorra nekifutó Klein Dávidnak. Egy korábbi interjúban beszélt arról, neki a „csúcs” a Mount Everest meghódítása lenne, hiszen négy 8000 méteres hegyre már feljutott, a mumusa a Csomolungma (lett).
Amikor Suhajda Szilárdnak fel kellett adnia betegség miatt, Klein egyedül mászott tovább (természetese serpák kíséretében), ő lehetett volna az első magyar, aki oxigénpalack és társ nélkül jut el a Mount Everest csúcsára. Elérte már a halálzónát is. A halálzóna nem valami kamu nickname mögötte valami barátságos hellyel, napsütéssel, pálmafákkal és aranyhomokkal, nem, egyáltalán nem az: a hó, a jég, a tomboló szél és bizony a halál birodalma. Itt a normál, tengerszinten élő ember számára megszokott oxigénmennyiség negyede áll a mászó rendelkezésére, sok időt nem is lehet ott tölteni. (A stressz miatt megnő a balesetek száma, fizikai rosszullét, gyengeség érzése lesz úrrá a testen, huzamosabb mesterséges oxigénforrás nélküli ott-tartózkodás alatt először rosszullét, a szervezet működésének zavarai, eszméletvesztés, majd halál is bekövetkezhet). És a halálzónában az időjárás is sokkal kiszámíthatatlanabb, a 240-350 km/órás hurrikán erejű szél is előfordulhat, ami képes felkapni egy embert, ráadásul az oxigénhiány hallucinációhoz vezethet. Ebben a helyzetben nehéz egyáltalán döntést, főleg jó döntést hozni, Klein Dávid azonban megtette, a csúcs volt a cél, de nem az élete árán, reméljük majd megpróbálja/megpróbálják újra. S végre sikerül neki, nekik.
Mindenki büszke lehet a két hegymászóra, a teljesítményükre, mert nem a cél elérése a fontos, hanem elsődlegesen az életben maradás, így még mindig van, lehet egy következő esély. Vár még titeket a csúcs!
