Ahogyan a művészeti alkotások és művészi teljesítmény megítélése is komplikált témák, úgy igaz ez az idén 30+1. Művészetek Völgyének értékelésére is: embere, csapata, pillanata válogatja, mely szempontok számítottak, melyeken állt vagy bukott a hangulat, mik fognak örök nyomot hagyni, és mi marad észrevétlen. Ez is csak egy a lehetséges tapasztalatok közül, végső soron mindenki jöjjön el és döntse el jövőre maga, hogy mit talál szépnek ezen a dús, buja, borzongató tájon.
Ősz vagy nyár?
Számos cikket és beszámolót olvastunk a 2020 őszi fesztiválról, amelyet tulajdonképpen hiány(érzet)pótló célból rendeztek meg, arra vagyok azonban kíváncsi, vajon mások, akik mindkét verziót, a Völgyhétvégéket és a hagyományos tíznapos Művészetek Völgyét is meglátogatták, hozzánk hasonlóan látják-e őket.
Mi testületileg a Völgyhétvégék mellett tettük le a voksunk: azt a lágy baráti ölelést, amit ezeken a kisebb létszámú, fellépőket tekintve szolidabb, de koncentráltabb, emberibb napokon kaptunk Kapolcstól, nehéz elfelejteni. Biztosan közrejátszik a nosztalgiában a 2020-ban tapasztalt indiánnyár, szemben az idei nyári Völgy forróságával.
Az őszi hosszúhétvégék nagyszerű kivonulást és pihenést jelentettek a munkával telt hétköznapokból. Kis dózisban, lassan adagolva, kevesebb megkérdőjelezhető, túlzottan populáris, talán túl széles közönséget megcélzó programponttal egy kicsit most jobban szerettük az őszi Kapolcsot, mint a nyárit.
Utcazene
Több éve már, hogy problémás kérdéssé vált az utcazenélés, ahogyan azt ebben a korábbi cikkünkben is írtuk: szabad-e, engedélyköteles-e, meg lehete-e állítani, hol a helye, kinek lehet, Cilinéni-bulik…
A veteránok egyik első mondata mindig az szokott lenni, ha felhozzuk, hogy na de milyen volt régen, hogy hát igen, régen minden sarkon, minden pajtában hajnalig ment a muzsikálás, közös éneklés. A jelen helyzet az, hogy nem büntetnek meg, ha zenélsz, de ha kalapozol, az már veszélyes mezsgye.
Láttunk ukulelés lányt, családi zenéléseket, hegedűművészt parlagon, RetroTibinél pedig állandó élő zene(kar) vár, de emellett sajnos gyakran láttunk (reméljük) eltévedt hordozható hangszóróról hangszennyező illetőket is. Vajon nem volna üdvös, ha valamilyen módon visszaereszthetnénk az utcákra például azt a rezesbandát, akiket két éve biztonságiak oszlattak fel a hídon, és így elűznénk az illetéktelen fiftiszenteket és dídzségyóntatófülkéket?
Már megint csak a has alkot és gyarapít
Ennek az idétlen szóviccnek segítségével terveztem felhozni az idei étkezés kellemetlen témáját: nyitott füllel, szemmel és szájjal fesztiválozva már az első napon feltűnt, hogy a konyha nem lesz a 30. Művészetek Völgye erőssége. Kevesebb hely nyitott ki, mint korábban, új étkezési lehetőség csak elvétve létesült és főleg nem gyorsétel.
Az árak döbbenetes emelkedésbe kezdtek ezen az egyébként családok és jóféle, de nem az anyagi bőségükről híres (főleg a járványhelyzet hatásait is figyelembe véve) művészember által látogatott fesztiválon. Korábban is akadtak bőven aránytalanul túlárazott vendéglátóegységek, főleg az átmenőforgalom által látogatott helyeken, mint a Malomsziget és környéke, ezt azért lehetett tudni, de hogy a törzshelynek számító KenderKert (korábbi Gólya) és a vendégasztalok, illetve a koncerthelyszínek is ott tartsanak, hogy főétkezést lehetetlen legyen 1500 forint alatt szerezni, ilyen azért nem volt jellemző.
Ha emellett a minőség is emelkedett volna, egy szót sem szólnánk, de azt tapasztaltuk, hogy a drágább ételek nem voltak jobbak, mint a főutcai gyros pitában, sőt.
Megvagyunk határokon belül?
Az előadók idén szinte teljesen hazai körökből kerültek ki, ahogy a látogatók is. Ez a járvány előtt azért kevésbé volt jellemző. Még ha korábban túlnyomó többségében a magyar alternatív-rock-népzene-klasszikus zene tájáról jöttek is a fellépők, azért a francia Deluxe, vagy a szerb Boban Markovic Orkestar, a brit Amber Run, hogy csak néhányakat említsünk az utóbbi évek világzenei műsoráról, fontos részei voltak a szórakozásnak.
Az elmúlt években sok nagyszerű zenei programból lehetett egyszerre válogatni, ráadásul sokszor szimultán peregtek (főleg az esti) események, most nagyobb esélyünk volt, hogy minden szívünknek kedves koncertre eljutunk. Nos el, igen, de be nem mindig: annyira népszerűek voltak a Kőbánya sztárjai, hogy például Fran Palermoról és Ivan and the Parazolról pisilni sem ment ki az ember, mert elfogyott a hely, mire visszaért volna.
Olyan okosan zárták viszont le a színpad előtti területet, hogy aki a biztonsági személyzeten kívül rekedt, az is tökéletesen tudta élvezni a műsort. Annál is inkább, hogy általánosan igaz volt az idei koncertekre, hogy az ének hangosítását egyáltalán nem lehetett jól hallani, ha a közeli helyeken állt az ember.
Megérdemel egy sort a koncertek közönsége is: ugyan nem volt kötelező, de az általunk látott koncertek nagy része alatt bizony be volt tartva a kötelező távolság, illetve sokan maszkban érkeztek, és láthatóan a kézmosás sem ment ki a köztudatból.
Zöld út
A 2021-es Művészetek Völgye ennél zöldebb már aligha lehetne. Talán ha – és ez már tényleg csak fantazmagória – mindenki hozott tálból enne és maga mosná el a kis csapokban, de ehhez meg a higiéniai előírásoknak volna egy-két szava.
Rengeteg fesztiválozót láttunk saját evőeszközzel viszont, a saját vagy helyben vásárolt repoharakról már nem is beszélve. Teljes mértékben ki lehetett küszöbölni a felesleges eldobható műanyagok használatát, az evőeszközök mind lebomlóak voltak, több helyütt ingyen ivóvízhez is hozzájuthattak a kulacsok, a szelektív és kommunális kukák olyan sűrűn lettek elhelyezve, hogy a szemetelőknek esélyük sem volt mellédobni, mert már ott toporgott egy.
A fesztivál logójával ellátott táska újrahasznosított anyagból készült, műanyagpalackos italt szinte sehol nem adtak ki… ezt a témát a lehetőségekhez mérten kimaxolták a szervezők és látogatók egyaránt.
Stamler Emma galériája
