Művészetek Völgye Fesztivál? Imádjuk. Egész évben számoljuk vissza a napokat, hogy újra ott legyünk. Sztorizgatunk az elmúlt évek élményeiről, tervezzük a következőre ki, melyik dátumon, honnan, kivel, mivel jön. Majd mikor eljön a start napja, lezötyögünk menyasszonyommal (és a soktagú baráti társasággal) Gyula és Erzsi kempingjébe, Kapolcsra.
Számomra ez a kis Völgy annyira nagy, annyi mindent ad testileg-lelkileg, mint másoknak egy tengerparti nyaralás. Maga a nyár. A kikapcsolódás. A nyugalom. Dugóhúzások hangja. Szóda pezsgése. Kenyérlángosok illata. Gólyák körzése a templomtorony láthatatlan pályáin. Hőség. Fák leveleinek suhogó vagy zivatarban esőverte dallama. A „mindegy” érzés, hogy mikor kelsz-fekszel. Van, hogy sár. A nem tudom lehúzni a WC-t (francia), de kit érdekel?! Papucsban zuhanyzás. Régen és újonnan megismert arcok mosolya. Közvetlenség. Hangyák, pókok csiklandozása, csípése. Folklór. Utcazene. Árusok kedvessége. Kékabrosz vendégasztalok családias miliője s házias ízei.
Hülyéskedések. Random éneklések. Komoly és a legkomolytalanabb témák diskurzusa. Egész napos semmittevés szeretni való emberekkel, a kemping kiülőin vagy a sátrak mellett, egy árnyékot tartó fa alatt fröccsel, sörrel, rágcsával. Egyéb napokon programtúrák a falukban koncertekkel fűszerezve, hol végül mezítláb táncoljuk ki magunkból hangulatunk, természetesen rekedtségig.
Pár említésre méltó szegmenst biztosan kihagytam, de körülbelül ez nekem, nekünk a Művészetek Völgye. Így imádjuk. Így kerek.
