2016. július 27-től 31-ig került megrendezésre a 11. Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó, melyet két évente tartanak. Idén északon, Mátrafüreden, a mottó pedig ez a bibliai ige volt: “Áldás leszel”.

Rengeteg színes program várta nem csak a evangélikusokat, bárkit aki úgy döntött ellátogat Gyöngyös mellé. Annyi program és előadás volt, hogy felsorolni sem lehet. De egy próbát megér.

Reggel és este is voltak áhítatok ahol különböző evangélikus gimnáziumok diákjai, tanárai és iskolalelkészei tettek szolgálatot. Világi és egyházi előadók szórakoztatták a nagyérdeműt a Kékes valamint a Galya színpadon. Első este Szabó Balázs Bandája adott egy csodás koncertet elbűvölve a közönséget és lenyűgözve őket, de remek hangulatot teremtett a Kaukázus és Palya Bea és a M.Is.K.A. zenekar is, csak úgy mint a táncházat vezetők.

Legutóbbi utolsó este játszott, egy kis átfedés volt az ő koncertjük és Petruska között. Megérdemelten kerültek az utolsó estére a programban, hisz őszintén mondom, belerengett a föld is. Petruska koncertje pedig már csak a hab volt a tortán. Az elején még csak ültek az emberek aztán jó páran fogtuk magunkat, előre rohantunk a színpad elé és egy emberként táncoltunk.

Olyan jókedve volt a talpon lévőknek, hogy az még magát Petruskát is lenyűgözte – legalábbis ezt mondta a vele készített interjúban. Fergeteges volt, és páran azzal viccelődtek, hogy a reggeli Zumbát megtartottuk újra. De nem csak a világi előadókat illeti az elismerés, ó dehogy is. A No tune brothers – akik egy finn zenekar és csak a Szélrózsára utaztak ide Magyarországra -, a Lift!, mely a Tamás mise házi zenekara, az Izsóp, a VoG és mindenki más aki kimaradt a felsorolásból ugyanúgy kitettek magukért.

Külön ki kell emelnem azonban a Közel együttes koncertjét az egyházi előadók sorából. Beleremegett a föld, olyan eszméletlen hangulatot csináltak, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem zenekara tényleg vetekedett Szabó Balázsékkal és Petruskával. Jómagam is a tömegben álltam. Már a hangoláskor rengetegen voltak, és még azelőtt, hogy ténylegesen színpadra léptek volna, olyan tapsot kaptak, hogy sokan megirigyelnék.

Rájátszás, Szabó Balázs Bandája, Analog Balaton, dödölle és grillázs – augusztusban ismét Margófeszt Szentgyörgyváron

A koncert alatt pedig nem hazudok, ha azt mondom, hogy az énekeseket alig hallottam. A tömeg olyan erővel és átéléssel – na meg hanggal – énekelte a dalokat, hogy szinte teljesen elnyomták a Közel-t ami – csak úgy mint Petruskát egy nappal később –  meglepte őket is.

És természetesen nincs Szélrózsa a Szélrózsa Band nélkül akik az áhítatokon szolgálnak és egy koncerttel mindig hatalmas bulit csinálnak.

De nagyszerű előadásokból, foglalkozásokból sem volt hiány. Tanulságos, akár életmentésre hívó előadásokat hallhattunk az Ökumenikus Segélyszervezet sátránál – ahol egyik nap még Wolf Kati is megjelent -, fellépett Kövesdi Miklós Gábor evangélikus humorista, a három egyházkerület püspökei is tartottak alkalmakat. A szombathelyi Reményik Suliszínház a DELETE című ifjúsági drámáját hozta el, mely egy mélyen elgondolkodtató darab, több díjat is nyertek már vele. Jelen volt Kubiszyn Viktor, akit a vallás, az Istenre való rátalálás segített kilépni a drogok ördögi köréből, és tartott előadást Pál Ferenc atya is, emellett többször is fellépett Bánki Benjámin a slam-poetry egyik neves művelője is.

Az időjárás az első két nap kiszámíthatatlan volt és érkezett az égi áldás rendesen, sok sátrazó napjait megkeserítve egy kicsit, de ez senkit sem tántorított el attól, hogy jól érezze magát. Az utolsó napokban pedig tiszta, szép időben élvezhettük a programokat.