A Nyolc Ág Művésztábor sikerein felbuzdulva idén szerveztük meg először kulturális minifesztiválunkat, amely március 16. és 20. között számos programmal várja az érdeklődőket Budapest több helyszínén. A rendezvény fő témája közös társadalmi ügyeink kulturális reprezentációja lesz – jelentékeny hangsúlyt fektetve az ökológiára.

A sokszínű programnak köszönhetően minden résztvevő megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő beszélgetést vagy irodalmi műhelyt. Azokról sem feledkeztünk meg, akik a komolyabb a hangvételű, szakmai összejövetelek mellett könnyedebb kikapcsolódásra is vágynak, nekik koncerttel, dj-vel és filmvetítéssel készültünk.

SZÜLETÉSNAPI KULTURÁLIS MINIFESZTIVÁL – PROGRAM

Március 16. – Nyitott Műhely

16:30 – Prózaműhely – György Alida / György Evelin

19:00 – Társadalmi ügyek reprezentációs lehetősége a lírában

Vendégek: Bartal Mária, Bárány Tibor 

Moderál: Locker Dávid


Március 17. – Nyitott Műhely

17:00 – A kulturális sajtó funkciója, érvényesülési lehetőségei

Vendégek: KulTer, Könyves Magazin, Litera, Prae 

Moderál: Vincze Bence

18:30 – Líra-szeminárium – Kustos Júlia / Fehér Renátó


Március 19. – Három Holló

18:30 – Ökológia verspályázat díjátadó gála

20:00 – Agócs Márton szólóest

21:00 – Dj

Belépő a szólóestre: 1500 Ft,-


Március 20. – Cirko-Gejzír Filmszínház

18:00 – Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂

filmvetítés

19:45 – Beszélgetés Schwechtje Mihály rendezővel

Moderál: Vigh Martin

Belépő: 1500 Ft,-

f21