Október 26. és november 11. között kerül megrendezésre a 2021-es Spanyol Filmhét az Urániában. A válogatásban 14 film ad ízelítőt Spanyolország sokszínű filmterméséből, melyek közül három a spanyolok nemzeti kincséhez, Pedro Almodóvarhoz kötődik, illetve nagy hangsúlyt kapnak a különböző női élethelyzeteket bemutató alkotások is.

A Spanyol Filmhét valószínűleg legnagyobb várakozást megelőző filmje egyúttal az esemény nyitófilmje is: az Almodóvar rendezésében és múzsája, Penélope Cruz, valamint Milena Smit főszereplésével készült Párhuzamos anyasorsok. Az alkotásban két anya egy napon ad életet gyermekének, a sorsuk pedig ezt követően összefonódik. A film bemutatójával egy napon a Las Migas nevű flamencoegyüttes is fellép, a sztárvendég pedig a film egyik főszereplője, Israel Elejalde lesz.

A Magyarországon szintén a Spanyol Filmhéten debütáló Emberi hang című rövidfilm is Almodóvar-produkció, amely az első angol nyelvű rendezése. Az alkotás Jean Cocteau azonos című színházi monológjának feldolgozása, a főszerepben pedig nem kisebb név áll, mint Tilda Swinton, aki épp hűtlen szeretőjére vár – és Almodóvart ismerve egy ilyen szituációból biztosan valami szürreális és botrányos, ugyanakkor elgondolkodtató végeredmény fog kisülni.

Szintén a női közösségbe enged bepillantást a tavalyi év sikerfilmje, a 2021-es Goya-gálán négy díjjal is elismert A lányok, amely egy zaragozai katolikus leánygimnázium életébe kalauzol el. A patriarchális társadalom korlátozó tradíciói adják a Vakító villanás című film alapélményét is, amelynek amatőr szereplői egy elnéptelenedő extremadúrai falu idős asszonyai.

A Spanyol Filmhét felhozatalának bájos és egyben szívfacsaró, bölcs vígjátéka az Egy kis kellemetlenség, amely középpontjában a 30-as éveiben járó nő, Sara (Juana Acosta) és egy nyolcvan körüli idős hölgy, Lola (Kiti Manver) áll, aki iszik, bagózik és fittyet hány az orvosai intelmeire. Sara megveszi Lola lakását – egyetlen kellemetlenség jár csupán a tágas lakás mellé: maga Lola. Sara azonban úgy gondolja, ezzel az életvitellel az idős hölgynek már úgysincs sok hátra. Addig viszont a két nő kénytelen elviselni egymást, és nem várt módon – a maguk sajátos módján – barátokká válnak.

A Spanyol Filmhéten lesz a frivol kapcsolati komédia, a Szenvedélyes szomszédok premierje is Cesc Gay főszereplésével, amelyben egy középkorú madridi házaspár új szomszédokat kap. Fekete humorral átitatott road movie a Normális világ, amelyben egy madridi színházrendező anyja halálakor ellopja a koporsót, hogy az asszonyt kívánságának megfelelően az óceánba temesse. A Goya gyilkosságok című thriller egy rejtélyes gyilkos körül forog, aki Goya rémképekkel teli rézkarc-sorozatának ihletében szedi áldozatait a felső tízezer köréből. A rangidős nyomozót Maribel Verdú alakítja.

Szintén nyomozástörténet Isabel Coixet (Az élet nélkülem, Könyvesbolt a tengerparton, Foodie Love) Benidormban havazik című alkotása, amelynek egyik producere Pedro Almodóvar. Hőse, a magányos, rigolyás Peter (Timothy Spall) Valenciában élő testvérét indul meglátogatni, akiről azonban kiderül, hogy rejtélyesen nyoma veszett.

Szintén a Spanyol Filmhét ad otthont a dráma és thriller határán mozgó, három Goya-díjjal jutalmazott Ane hazai bemutatójának. A Baszkföldön játszódó alkotásban a biztonsági őrként dolgozó Lide nyomoz a lánya után, aki a környéken kirobbant zavargásokban tűnt el. Megtörtént bűnesetet dolgoz fel a Guillem halála című film: 1993-ban egy szélsőjobboldali csoport megölt egy fiatal antirasszista fiút. A sajtó az áldozatot hibáztatta a történtekért, a szülők azonban eltökélten küzdöttek az igazságért.

Naplórészletekből és archív filmfelvételekből áll össze a Vivian Barrett naplója, amely egy asszony és egy férfi történetét meséli el a 20. század közepéről. Dokumentumfilmek is szerepelnek az idei Spanyol Filmhét színes kínálatában: az Üdvözöljük Spanyolországban! című alkotásban bevándorlók nyilatkoznak arról, mi lepte meg őket új hazájukban. Október 27-én a filmhéten látható először A művészet templomai sorozat legújabb része: a Salvador Dalí ifjúkora azt az időszakot mutatja be, mielőtt a festő csatlakozott volna a szürrealista mozgalomhoz.

A Spanyol Filmhétre a Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes Intézet és az Uránia közös szervezésében kerül sor. A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók.

További információ és jegyek itt találhatók. 

Forrás: Spanyol Filmhét 2021 | Uránia Nemzeti Filmszínház (urania-nf.hu)