A Sorbonne Sexual Húszas évek című új lemezének előfutára a Csodára, mely elsődleges értelmében férfi-himnusz, de ha mélyebben értelmezzük, akkor azt látjuk, hogy a viszonyaink törékenységéről próbál beszélni. A férfiak már csak a csodában bízhatnak? De hol vannak a nők? Tudunk még szeretni? Mit érnek a szerepeink az elidegenedettségben?

A zenekar Amíg álmodik (2020) című előző anyagának folytonosságaként tekint a Húszas évek dalaira, a Csodára is ilyen: „Nem éreztem akkora távolságot az Amíg álmodik anyaga és a készülő dalok között, ezért gondolom, hogy a két lemez szorosan összefügg egymással. A Csodára című dalunknak pedig hihetetlen evolúciós története van, először egy cigány hallgató verziója volt (amit talán már az Amíg álmodik utómunkálatai közben próbálgattam), amiből funkyvá avanzsált, végül kedves producerünk, Egyedi Peti, azt mondta, hogy „gyerekek, legyen rock”, végül a ZajZajZaj Stúdió falai között eldőlt, hogy ez egyfajta kocsmarock lesz.” – meséli Karádi Gergő, a zenekar frontembere.

A klipen Porkoláb Norbert dolgozott, aki rengeteg zenekarnak készített már videót, többek között az Anna and the Barbies: Álmatlan című dokumentumfilmjét is ő jegyzi.
“Alapvetően szeretek zenei szubkultúrák között ugrálni, a poptòl a deathcore-ig. Alternatìv rock-al nem sokat kolloboráltam eddig, de ennek is eljött az ideje. Életigenlőek a srácok, jó hangulat volt végig a forgatàson, ezért egy hullámhosszon voltunk végig! Számomra egy férfi himnusz. Jelenleg egy zsúfolt, hiperszenzitív világot élünk, amiben sok dolog kiemelt szerepet szerepet kap, de az, hogy egy férfinak mi vagy miért fáj , az nem nagyon téma. Ha egy férfinak fáj vagy nehéz valami, akkor àltalàban gyengènek ès sebezhetőnek làtszik. A zenekar alapvetően image-klipet szerettet volna, ezért a Sorbonne tagok karaktere került reflektorfénybe. Számomra a cél az volt, hogy egy hiteles képet mutassak be a bandáról, ami remélem sikerült is!” – mesèli a klip rendezője.

Sorbonne Sexual
Fotó: Őrsi András

Viti (Vitányi Dávid – basszusgitáros) fedezte fel, látott egy eszméletlen képekkel operáló videót a Perihelion nevű zenekartól, amit Norbi készített, aztán megmutatta nekünk, és mi egyből úgy gondoltuk, hogy ez a figura lehet az egyik potenciális rendező. Aztán végül is így lett, elkezdtünk együtt dolgozni, közösen gondolkodni arról, hogy mit is jelenthet ez a dal. Az én kiinduló helyzetem a teljes karantén időszakára vezethető vissza, amikor szinte csak a dohányboltba vezető út volt az egyetlen, amin jártam. Valahogy egy bolyongó, elidegenedett, frusztrált férfivé váltam, akinek a viszonyai még törékenyebbé váltak. Nők sehol, de legalább cigim van. Szerintem ez a dal valahogy a szerepeink egyediségéből akar valami univerzálisra utalni, egy olyan egyetemességre, amire egy karantén időszak csak utalni tud, láttatni tudja, hogy mindig itt van velünk a közös magány. A forgatást barátainkkal éltük át, felszabadult hangulatban, a Villányi-Siklósi Borozóban, a Bozo zenekar is velünk volt, kik a TPSRPRT társaságában vendégeink lesznek a lemezbemutatón”– mondja Gergő.

A Csodàra 10.22-től màr az online streaming platformokon is elèrhető. A Sorbonne Sexual lemezbemutató koncertje november 26-án lesz a megújult Dürer Kertben, vendégeik a Bozo és a TPSRPRT zenekarok.

Kiemelt kép: Őrsi András